Mondatok, amiket a gyerekeknek rendszeresen hallani kellene a szüleiktől
Szép vagy!
Gyönyörködjünk gyermekünk külső adottságaiban, és ezt rendszeresen kommunikáljuk is felé. Vagyis
dicsérjük meg újra és újra,
mondjuk neki, hogy szép a szeme, hogy csinos és aranyos, hogy jól áll neki az a ruha, ami épp rajta van…
Nem szabad attól félnünk Jari Sinkkonen szerint, hogy emiatt majd túlzottan a külsejére fog koncentrálni a gyermekünk, vagy túlzottan önelégült lesz. Ezek a pozitív visszajelzések számára azt bizonyítják, hogy ő (a szülei szemében) egy szeretetreméltó, elfogadott és értékes lény. A gyermekeinknek is van teste és testképe, ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, szükségük van ezen a téren is az elismerésre és a pozitív megerősítésre.
Az 1951-ben született szakember a könyveiben és a publikációiban az alábbi témákkal foglalkozik kiemelten: a fiúgyermekek nevelése; a válás hatása a gyermekekre; az a válás hatása a gyermekekre; az elidegenedés a családban; a szülők által a gyermekek ellen elkövetett érzelmi bántalmazás és annak következményei.
Kép: Wikipédia
A gyermekpszichiáter arra is rávilágít, nagyon sok családban (ez Finnországban is gyakori probléma) az
a régi hiedelem tartja magát, hogy egy gyerek legyen szorgalmas és okos, ezért meg is lehet dicsérni. De azt, hogy aranyos, meg szép, teljesen fölösleges (sőt némelyek szerint ártalmas) mondogatni.
Holott épp ellenkezőleg, fontos erősíteni mindannyiunknak a külsőnkkel való elégedettségünket, hiszen a lélek otthona a test. A gyerekeknek érezniük kell az egészséges önértékelésük megalapozásához, hogy ők a szüleik számára elbűvölőek.
A testünk elfogadása, megszeretése különösen fontos manapság, amikor korunk egyik legsúlyosabb problémája, hogy az emberek (nők és férfik, fiatalok és idősek) elégedetlenek a testükkel. "Senki sem sérül meg attól, hogy a szülei azt mondják neki: gyönyörű vagy" – hangsúlyozza Jari Sinkkonen.
Persze figyelembe kell vennünk az adott szituációt is: a tizenéves fiúgyermekünket ne akkor nevezzük fennhangon édesnek, amikor három haverja éppen az ajtóban állva várja – figyelmeztet Jari Sinkkonen. Sokszor szavak nélkül, egy-egy tekintetünkkel, arckifejezésünkkel is egyértelműen ki tudjuk fejezni, hogy gyönyörködünk a lányunkban vagy a fiunkban.
Gyere ide, hadd öleljelek (dögönyözzelek) meg!
A gyerekeknek minden életkorban szükségük van az ölelésre, a testi kontaktusra, a játékra, a dögönyözésre, sőt a birkózásra. Régen Jari Sinkkonen egy ideig egy pszichiátriai részlegen dolgozott, ahol sok olyan kisfiú volt a pácienseik között, akik apa nélkül nőttek fel. Amikor az ápolók játszani, játékosan birkózni kezdtek a gyerekekkel, végre valódi öröm szabadult fel az addig visszahúzódó és végtelenül szorongó fiúkban.
Fontosak az ölelések, az érintések, de ebben is legyünk figyelmesek,
ismerjük meg a gyermekeink igényét, a határait, és tartsuk tiszteletben azt.
A finn pszichiáter kamasz fia például egy ideig nem szívesen vette, hogy az édesanyja ölelgeti. Ezt ők igyekeztek elfogadni. Jari Sinkkonen átvette a "játékos dögönyözés nehéz feladatát" mindaddig, amíg a kamaszkor elmúltával, újra meg lehetett a fiút ölelni.
Mi volt ma az óvodában? Milyen volt a suli?
Azt hiszem, sokan és sokszor hallottuk és/vagy olvastuk már azt a tanácsot, hogy az efféle kérdéseknek nincs sok értelme, mert a válasz nagy valószínűséggel a "semmi különös" vagy a "jó" lesz.
Sinkkonen szerint viszont igenis kérdezzük meg: hogyan telt a napod? Az óvodás lehet, hogy azt válaszolja: játszottunk. Erre a válaszra támaszkodva már tovább lehet kérdezni. Nem számít, hogy mennyire egyszerűen és röviden válaszol a gyermekünk, a lényeg az, hogy a kérdés mögött valódi érdeklődés legyen, amelyet ő is pontosan megérez (például abból is, hogy emlékszünk és visszautalunk a korábban elhangzottakra).
Nyugalmi állapotban könnyebben megy a kommunikáció. Lehet, hogy
vacsoránál vagy lefekvés előtt történnek meg az igazi közlések és a tartalmas beszélgetések. Fontos, hogy ilyenkor viszont hallgatni is tudjunk.
Mi a véleményed? Te mit szeretnél csinálni?
Kérdezzük meg gyermekünktől, hogy mi a véleménye, ő például mivel és hol töltené a következő nyaralást. Ez nem azt jelenti, hogy a döntéshozatalt vagy a család irányítását átadjuk neki. Ez "pusztán" annyit jelent, hogy értékeljük a véleményét. Már a kisgyerekeknek is szükségük van arra, hogy érezzék, az ő véleményük is számít, van jelentősége annak, hogy mit gondolnak.
Ha mondjuk egy olyan ötlettel áll elő a gyermekünk, ami a család számára nem megvalósítható (anyagi vagy egyéb racionális okokból), akkor ezt el is tudjuk magyarázni neki.
Nagyszerű lehetőségünk nyílik arra, hogy beszélgessünk a kompromisszumról és a vélemények különbözőségéről.
Még az is megeshet, hogy gyermekeink valami olyan javaslattal állnak elő, amit roppant meglepőnek, de értékesnek és megvalósíthatónak tartunk mi magunk is.
Jari Sinkkonen visszaemlékezett arra az esetre, amikor hároméves lányának egy cukorkás papírkákkal teli kis műanyag táska volt a legértékesebb tárgya, amit egy utazás alkalmával kapott. A kívülálló szemével talán értéktelennek és nevetségesnek tűnt az ócska táska, de mivel számára nagyon kedves volt, ezt nem vitatták el tőle, a rajongását tiszteletben tartották.
Minden kutatás és személyes tapasztalat azt bizonyítja, hogy
a gyerekek leginkább arra vágynak, hogy minél több időt tölthessenek a szüleikkel.
Hosszú távon a együtt töltött idő, a közösen végzett tevékenységek válnak igazi és maradandó élménnyé.
