HÍREK
A Rovatból

Minisztérium: „Személyre szabottan fertőtleníthető mosdótálakban” fürödhetnek a betegek

Így reagáltak arra, hogy egy beteg szerint szobai kukában kellett fürdenie, mert nem volt fürdő az izolációs szobában.


Egy szobai kukában, hideg vízben tudott csak mosakodni egy koronavírus-gyanú miatt a Korányi Kórház Covid osztályára került beteg.

A 40 éves nőt az RTL Híradó telefonon érte el. Elmondta, hogy élete legmegalázóbb élménye volt ez a kórházban eltöltött négy nap. Az izolációs szobából nem léphetett ki, és orvossal sem találkozott.

A kétgyerekes édesanyát koronavírus-gyanúval vitték be. Hetek óta fulladt, és bár a háziorvosnál készített gyorstesztje negatív lett, az állapota romlott, ezért kórházba vitték.

A szobában nem volt rendes vécé, csak egy műanyag, azt kellett használnia úgy, hogy bent tartózkodása alatt nem cserélték. Fürdőszoba sem volt a kórteremhez, ezért a kukában mosdott. Erről egy videóban beszélt. Elmondta, hogy nincs melegvíz sem, viszont ment a fűtés - hiába volt kint is nyárias idő - és annyira meleg volt, hogy inkább leszedte az ablakot a helyéről.

Az RTL Híradónak elmesélte, hogy orvos nem látta, és ő még a folyosóra sem tehette ki a lábát. Addig tartották bent, amíg meglett a második negatív eredménye is. Azt mondta: élete legmegalázóbb élményét élte át.

„Az emberi méltóságnak az eltiprása, hogy bekerülök egy kórházba, ráadásul egy járványügyi kórházba… és nincsen lehetőségem tisztálkodásra, nem hogy fertőtlenítésre, tisztálkodásra sem".

Úgy vélte, hogy a legnagyobb baj az, hogy olyan helyen akarják izolálni a koronás betegeket, ahol erre nincsenek meg a feltételek.

"Ugyanazon a véleményen vannak a nővérek, mint egy átlag polgár. Beszélgettem velük. Kaptak egy utasítást és ezt az utasítást senki nem bírálta felül, hogy az az adott osztály vajon alkalmas–e ennek a feladatnak az ellátására".

A Híradó kereste a kórházat, de nem válaszoltak. A szakminisztérium azt írta: senkinek nem kell szemétkukában és hideg vízben fürdenie a Korányi Kórházban. Azokban a szobákban, ahol nincs fürdőszoba, személyre szabottan fertőtleníthető mosdótálakat kapnak a betegek, és minden szobában van külön mobil wc és tisztítószerek is. Ha egy beteg állapota megkívánja, akkor a nővérek - megfelelő védőfelszerelésben - segítenek.

Itt vannak a gépi lélegeztetésre szoruló, vagy a közép-súlyos, súlyos állapotú, kórházi kezelésre szoruló, pozitív tesztet mutató betegek. De ide kerülnek a fertőzésgyanúsak is. Jelenleg 52 koronavírusost ápolnak és 7-en vannak lélegeztetőgépen.

A Híradó emlékeztet rá, hogy pont a Korányi lett az egyik kórház, amelyet a kormány arra jelölt ki, hogy a súlyos koronavírusos betegeket a továbbiakban az ország más részeiről is odaszállítsák. Az okokra szintén nem kaptak választ.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Blikk: ByeAlex 20 adagnyi kokaint adott át a rendőröknek
Az énekes mellett a zenekar több tagjánál is házkutatást tartottak. Két tagot szintén kábítószer birtoklással gyanúsítják.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 14.



Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. „Nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten, velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit” - tette hozzá.

A Blikk most arról ír, hogy információik szerint

ByeAlex önként 5 gramm kokaint adott át a nyomozóknak, amely a szakértők szerint mintegy húsz adagra elegendő mennyiség.

A lap azt is hozzátette: az általuk megkérdezett szakértők szerint 1 gramm piaci ára 35 ezer forint.

Ugyanakkor nemcsak őt, de zenekara két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják. A Blikk szerint eljárás alá vonták az együttes 45 éves „mindenesét”, Sz. Zoltánt is, aki beismerte, hogy saját fogyasztásra, barátainak ingyen, illetve értékesítésre is szerzett be kábítószert. A nyomozók gyanúja szerint egy 63 éves olasz férfi, a szórakoztatóiparban komoly érdekeltségekkel rendelkező R. Antonio is érintett az ügyben; nála 4 millió forintnyi valutát és 50 millió forint értékű luxuskarórákat foglaltak le.

Tran Dániel ügyvéd a Blikknek azt mondta, a birtoklást a törvény szabadságvesztéssel bünteti, de ha ez az első eset, csekély mennyiségről van szó, és a gyanúsított együttműködik, elterelésre küldhetik. Sikeres elterelés esetén a büntetőeljárást megszüntetik, és az illető erkölcsi bizonyítványa tiszta marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fordulat a Humanistáknál: csak papíron indítanak jelölteket, akik egyéniben a Tiszára kérik a szavazatokat
Cseh Katalin és Barabás Richárd ezzel a trükkel kerülné meg a választási törvényt. Így a listás szavazatokért versenyezhetnek, miközben szerintük nem gyengítik Magyar Péter jelöltjeit.


Közös videóban beszélt terveiről Cseh Katalin és Barabás Richárd, akik nemrég bejelentették, hogy új pártot alapítanak. A bejelentés hatalmas visszhangot váltott ki, sokan azzal vádolják őket, hogy a párt indításával akadályozzák a Fidesz leváltását.

Megismételték, hogy csak listán számítanak a kormányváltást akarók szavazataira, egyéniben nem. Ennek viszont van egy technikai akadálya, országos listát ugyanis csak az a párt állíthat, amely legalább 71 egyéni választókerületben képes jelöltet indítani.

Barabás Richárd szerint a jogszabályi feltételt teljesítik, de a Humanisták jelöltjei arra fogják buzdítani a választókat, hogy az egyéni választókerületekben ne rájuk, hanem a Tisza Párt indulóira adják a voksukat.

„Megfelelünk a jogszabályoknak, kiállítjuk a jelölteket, majd ezek az emberek elmennek, és szépen elmondják, hogy Magyar Péter jelöltjére kell szavazni. Papíron lesznek csak jelöltek”

– részletezte a tervet, hozzátéve, bízik a választók bölcsességében.

Barabás Richárd azt is elmondta, hogy szerinte a momentumosok mai vezetői kizárják azokat, akik liberális politikai alternatívát kívánnak nyújtani a választáson, és inkább a Tiszának kampányolnak.

„Szerintem azt gondolják, hogy tiszás bársonyszékek lesznek ebből, de kétlem, hogy ez így lesz”

– tette hozzá.

Cseh Katalin pedig arra a vádra reagált, miszerint a Fidesz áll mögöttük. A politikus felidézte, hogy a kormánysajtó korábban azt állította róla, hogy egy botmixeres tömeggyilkos, és drogosnak nevezték az esküvői fotói miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
VSquare: Megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon Hilarion metropolita, mégis gyorsított eljárásban kapott magyar állampolgárságot
A lap szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal jelezte a kormánynak, hogy az orosz ortodox egyházi vezető FSZB-s kapcsolatai miatt kockázatot jelent, a figyelmeztetést azonban figyelmen kívül hagyták.


Bár a magyar elhárítás nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva nem javasolta, Hilarion metropolita mégis gyorsított eljárásban kapott magyar állampolgárságot 2022-ben - írja a VSquare magyar és cseh forrásokra hivatkozva.

A lap úgy tudja:

a nemzetbiztonsági átvilágításokat végző az Alkotmányvédelmi Hivatal jelezte a kormánynak, hogy az orosz ortodox egyházi vezető FSZB-s kapcsolatai miatt kockázatot jelent, a figyelmeztetést azonban figyelmen kívül hagyták.

Hilarion végül gyorsított eljárásban kaptam meg a magyar állampolgárságot, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közbenjárásával történt. Röviddel ezután pedig Hilarion édesanyja is magyar állampolgár lett családegyesítés jogcímen.

Gulyás Gergely a Kormányinfón annyit közölt, hogy a metropolitának is át kellett esnie a nemzetbiztonsági átvilágításon, de arról nem beszélt, hogy az milyen eredménnyel zárult.

A Hilarionnal kapcsolatos gyanút egy nemrég nyilvánosságra került videó is erősíti, amelyen Hilarion egy pisztollyal lő egy lőtéren. Oknyomozók szerint a helyszín az orosz titkosszolgálat, az FSZB moszkvai, lubjankai székháza alatt található, a fegyver pedig rendszeresített szolgálati fegyver az orosz hadseregnél és a titkosszolgálatnál is.

Hilarion tagadja a vádakat.

„Soha nem dolgoztam egyetlen titkosszolgálatnak sem...Soha nem kaptam feladatot vagy megkeresést a részükről”

– mondta a BBC-nek adott interjúban, hozzátéve: „Az egyházi szolgálat nem egyeztethető össze a titkosszolgálati munkával. Ez két egészen különböző lojalitást kíván.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szankciómentesség: „Aki fölül van, annak a szava számít” – Orbán Viktor reagált az amerikai külügyminiszter állításaira
Marco Rubio csütörtökön arról beszélt, hogy Magyarország egy évre kapott mentességet az orosz olaj- és gázimporttal kapcsolatos amerikai szankciók alól. A magyar kormány ezzel szemben továbbra is mást állít.


Az múlt heti washingtoni amerikai-magyar találkozó témájával kezdődött Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjúja a Kossuth Rádióban. A műsorvezető rögtön arról kérdezte a miniszterelnököt, hogyan fér össze az a két állítás, hogy az energetikai szankciókról szóló mentesség az amerikai külügyminiszter szerint egy évre szól, a magyar kormány állítása szerint viszont időkorlát nélküli.

„Aki fölül van, annak a szava számít. Az elnök van fölül. Azzal kell számolni, hogy amíg Donald Trump-nak hívják az Egyesült Államok elnökét, és nemzeti kormány van Magyarországon - legyünk szerények, mert nem rólam van szó végülis... - addig a rezsicsökkentés él. Ha bármelyik eleme ennek megváltozik, új helyzet van, akkor a rezsicsökkentésnek nuku...Tehát ez egy személyfüggő megállapodás, ami mögött két vezető személyes megállapodása van. A bürokraták meg leírnak, amit leírnak, de annak nincs semmi jelentősége”

- fogalmazott válaszában Orbán.

Mint azt mi is megírtuk: Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Magyarország egy évre kapott mentességet az orosz olaj- és gázimporttal kapcsolatos amerikai szankciók alól. A magyar kormány viszont eddig időkorlát nélküli mentességről beszélt, Gulyás Gergely még a csütörtöki kormányinfón is ezt állította.

Az amerikai külügyminiszter szavaira Szijjártó Péter is reagált. A magyar külügyminiszter továbbra is mást állított, mint Rubio.


Link másolása
KÖVESS MINKET: