FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Mindenki érte imádkozik” – Álomnyaralásra indult, most kómában fekszik egy krétai kórházban a brit nő

Az epilepsziás Donna élete legrosszabb nyaralására indult férjével és barátaival. Egy súlyos fertőzés miatt került kórházba, ahol a napi 30 perces látogatási idő ellenére családja mindent megtesz, hogy mellette legyen.


Donna Jobling és férje, Sidney Krétára utaztak barátaikkal, Nicholas-szal és Paulával, hogy kikapcsolódjanak egy all-inclusive nyaraláson. Az idill azonban hamar rémálommá változott: Donna június elején rosszul lett, állapota pedig gyorsan romlott.

A brit nő június 5-re már mellkasi fertőzést kapott, két nappal később pedig annyira súlyossá vált a helyzet, hogy kórházba kellett vinni.

Június 11-én az orvosok mesterséges kómába helyezték a 57 éves nőt.

Kiderült, hogy Legionárius-betegsége van – ez egy tüdőgyulladást okozó súlyos betegség, amelyet a baktériummal szennyezett vízcseppek belélegzése okozhat, például pezsgőfürdőkből vagy légkondicionáló berendezésekből.

Donna jelenleg az irakliói Venizeleio kórház intenzív osztályán fekszik. A látogatási szabályok szigorúak: naponta csak 30 percet tölthetnek mellette a hozzátartozók. Epilepsziával is küzd, ezért különösen aggódik érte családja.

Unokahúga, Claire a hír hallatán rögtön Krétára repült, hogy mellette lehessen. „Teljesen összetörtünk és kétségbe vagyunk esve. Azt mondták, nem lehet tudni, túléli-e. Mindenki érte imádkozik” – mondta. „Kimentünk hozzá, de haza kellett jönnünk a munka és a család miatt. Most várom a papírokat, és amint megvannak, visszarepülök.”

Paula, Donna barátnője így emlékezett vissza a nyaralásra: „A nyaralás eleje nagyon szép volt. Sokat sétáltunk, jól éreztük magunkat. Aztán hirtelen történt az egész. Donna amúgy is sok egészségi problémával küzd, de most nagyon rosszul lett, és az orvos azonnal kórházba küldte. Ott mesterséges kómába tették az intenzív osztályon.”

Az easyJet Holidays a történtek után azonnal lépett. Egy szóvivőjük elmondta: „Nagyon sajnáljuk, hogy Ms. Jobling megbetegedett, és minden lehetséges módon támogatjuk őt és családját. Amint tudomást szereztünk a megbetegedésről, azonnal intézkedtünk.”

Donna és családja számára a brit belügyminisztérium is támogatást nyújt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Üvöltve kérte barátnőjét, hogy üsse a medvét – így halt meg a Grizzly Man
A borzalmas támadást hat percen át rögzítette a kamera. A férfi és barátnője nem élte túl a grizzly támadását.


Timothy Treadwell, akit sokan csak Grizzly Manként ismertek, 13 nyáron keresztül tért vissza Alaszkába, hogy a vadon élő medvék közelében éljen. Barátnője, Amie Huguenard is vele tartott. 2003. október 5-én azonban tragikus véget ért az utazásuk, emlékezett vissza a történtekre a ladbible.com.

Egy grizzly medve megtámadta Treadwellt, és halálosan megsebesítette. Ezután a medve Amie-re is rátámadt. A férfi kamerája rögzítette az utolsó hat percet, bár a lencsevédő végig rajta maradt, így csak a hang hallható. A felvételen Treadwell azt kiáltja: „Gyere már ki! Éppen megölnek idekint!” Ezután így szól Amie-hoz: „Üsd a medvét!”

A nő először azt mondja neki, hogy „játssz halottat”, később viszont azt kiabálja, hogy „üss vissza”, és egy serpenyővel próbálta elűzni az állatot.

A kazetta a dulakodás közben lejárt, így a felvétel itt megszakadt.

Másnap Willy Fulton, a repülőgép pilótájuk érkezett meg a helyszínre. Egy összeomlott sátrat, cipőket és emberi maradványokat talált. A földön egy kart, ujjakat, Treadwell koponyáját és egy gerincdarabot látott.

Az eset után Werner Herzog dokumentumfilmet készített Grizzly Man címmel. A filmben elhangzik egy korábbi mondat Treadwelltől, aki valószínűleg már korábban is sejtette végzetét: „Egyszer meg fogok halni ezekért az állatokért.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Új rekord: 1113 férfival feküdt le egy OnlyFans-modell 12 óra alatt
Lily Phillips a TikTokon másnap reggel arról számolt be, hogy a vad éjszaka ellenére meglepően jól érzi magát. A korábbi csúcstartó januárban „csak” 1057-ig jutott.


Lily Phillips brit OnlyFans-modell decemberben került be a hírekbe, miután egyetlen nap alatt 101 férfival feküdt le. Akkor ez számított rekordnak, de most újabb számot döntött meg.

„Nagyon örülök, hogy bejelenthetem: tegnap megtettem. 12 óra alatt 1113 férfival feküdtem le”

– írta követőinek, amivel új csúcsot állított be az oldalon.

A TikTokon másnap reggel arról számolt be, hogy a vad éjszaka ellenére meglepően jól érzi magát. Hozzátette:

csak egy kis izomláza van.

@lily_phillipss

♬ original sound - Lillian Phillips

Az eddigi rekordot januárban egy szintén brit OnlyFans-tartalomgyártó, Bonnie Blue tartotta, aki 12 óra alatt 1057 férfival szexelt. A téma a világ minden pontját megmozgatta, megannyi cikk született az ilyen szexmaratonokról és az azokban részt vevő szereplőkről.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
80 éves lett Magyarország leghíresebb arca – ezek a kedvenc mémjeitek tőle
Arató András villamosmérnökből lett a világ egyik legismertebb mémje. Mára elfogadta, hogy lépten-nyomon a saját arcával találkozik az interneten, sőt számos hasznos dologra fordítja.


Ahogy arról egy posztban korábban megemlékeztünk, 1945. július 11-én született Kőszegen, azaz éppen ma 80 esztendős Arató András villamosmérnök, akit túlzás nélkül a fél világ Hide the Pain Harold mémfiguraként ismer.

Az általa már számos alkalommal elmesélt történet alapján Aratót 2010-ben kérték fel egy illusztrációs (stock-)fotózásra, majd egy évvel később mémoldalakon kezdett terjedni jellegzetes mosolya. Mivel az internetes közösség szerint arca a képeken olyan, mintha valamilyen fájdalmat akarna elrejteni, hamar megkapta a Hide the Pain Harold ("Rejtsd el a Fájdalmad Harold") nevet. Mint mesélte, egy ideig zavarta, hogy arcát nyakló nélkül használják mémekhez, de az évek alatt megbékélt vele, azóta pedig ő maga is előszeretettel vállal szerepléseket. Tartott már TED-előadást, részt vett közösségi eseményeken, reklámokban, gyakran pedig jótékonysági vagy figyelemfelkeltő kampányokhoz adja arcát.

Legutóbb akkor írtunk róla, amikor az Országos Mentőszolgálat kampányában többek között Shakirának és a legendás "baby sharknak" is beöltözött, hogy az újraélesztésre hívja fel a figyelmet.

Arra kértünk benneteket, hogy küldjétek el kedvenc Hide the Pain Harold-mémeteket üzenetben vagy kommentben – ebből pedig összejött egy csokorra való. Ezek között van politikai jellegű, sporttal kapcsolatos, de a legtöbb – mint a HPH-mémek nagy része is – a mindennapi élet nehézségeire irányítja rá viccesen a figyelmet.

A képre kattintva galéria nyílik – mi így kívánunk boldog születésnapot Arató Andrásnak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fesztiválozók Azahriah-ról: erős, megosztó kijelentés, de értjük, mit akart mondani
„Már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók” - Azahriah ezért később bocsánatot kért, de a kijelentés átment a köztudatba. Az EFOTT-on kérdeztük a fiatalokat.


Mint azt mi is megírtuk, Azahriah kemény szavakkal illette a fideszes szavazókat. Egy szerdán kirakott Instagram-sztorijában úgy fogalmazott: „Gyönyörűen süt a Nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók”. A sztorit nem sokkal később már törölte is.

„Úgy gondolom, a mai reggeli kiírásommal hibát vétettem. Elragadott az aljas indulat, ami éppenhogy a polgári politizálás lehetőségét öli meg: a személyes hangvétel és a lekincsinylő stílus.

Akárhogy is érzem, nem ilyen energiákat akarok ebbe a hatalmas reflektorfénybe tolni, ideológiáink sosem szabad, hogy egymás ellen uszítsanak minket! Bánom, hogy olyan embereket minősítettem, akik nem szándékosan az ország leépítéséhez akartak asszisztálni, szimplán hittek egy évtizednyi hazugságban. Elnézést kérek, akiket véglénynek neveztem, ígérem, hogy a továbbiakban ezt meghagyom Bayer Zsoltnak”

- írta a korlátozott ideig elérhető Instagram-sztorijában később az énekes.

Az EFOTT-on kollégnk a fesztiválozókat kérdezte Azahriah kijelentéséről:


Link másolása
KÖVESS MINKET: