A zsugorfláció működési elvének sajátossága, hogy a cégeknek egyáltalán nem kell kommunikálni a drágulást. Míg például nem lehet a véka alá rejteni a benzin, az új autók vagy az új építésű ingatlanok árának emelkedését, addig egyáltalán nem szokás bejelenteni, hogy holnaptól kisebb csoki lesz a csomagolásban. Amennyiben egy-egy vállalat nagy ritkán mégis magyarázkodásba kezd, többnyire az ár-csomagolás módszer változására fogja az átalakítást.
A blogon egyetlen olyan esetről tudnak csak, amikor egy gyártó felvállalta, hogy a gazdasági folyamatok miatt csökkenti a termék méretét. A Tillamook oregoni tejüzem korábban bejelentette, hogy a családi kiszerelésű, 1,6 literes jégkrém méretét 1,4 literesre csökkentik a gyümölcsök drágulása miatt. A kevesebb jégkrém azonban változatlan áron kerül majd a boltokba.
A cég közleményében még azt is hangsúlyozta, hogy a nyereség szinten tartása érdekében két út állt előttük: egyszerű áremeléssel dolgoznak tovább, vagy a termék méretének csökkentésével érik el a kívánt eredményt. Hosszas tanakodás után végül az utóbbi mellett döntöttek, amivel szerintük a vásárlók is jobban járnak.
Egyre kevesebb müzli kerül a dobozba, egyre könnyebbek a chipses zacskók, és már a jégkrém sem akkora, mint régen. Egy dolog nem csökken: a termékek ára. Káprázik a szemünk, rosszul emlékszünk, vagy tényleg egyre kisebb minden, miközben az árak változatlanok? A CNN utánajárt, és kiderült, hogy mint mindig, most is a vásárlónak van igaza.
A jelenség ráadásul egyáltalán nem új, már évtizedek óta zajlik, csak még szembeötlőbb olyankor, amikor a vállalatok költségei robbanásszerűen emelkednek. Ilyenkor a zsugorfláció (angolul: shrinkflation) is felgyorsul, vagyis a csomagolásba még kevesebb termék kerül, vagy eleve a kiszerelés lesz kisebb, többnyire változatlan áron.
Vagyis a vásárló nem közvetlenül a pénztárcáján érzi az elkerülhetetlen áremelkedést, hanem akkor, amikor például a kedvenc csokoládéja mára jóval kisebb lett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Visszakérné a tandíjat egy hallgató, miután rájött, hogy a professzora ChatGPT-vel értékelte a dolgozatát egy amerikai egyetemen
A diák szerint a Northeastern Egyetem egyik tanára mesterséges intelligenciával pontozta a beadandókat és még kedves visszajelzést is íratott vele. Az egyetem szabályzata viszont abszolút tiltja a generatív MI használatát.
Ella Stapleton, a Northeastern Egyetem üzleti karának végzős hallgatója panaszt tett egyik oktatójára, miután észrevette, hogy a professzora mesterséges intelligenciát használt a beadott dolgozatának értékeléséhez – számolt be róla a New York Times. A diák emiatt visszakéri a több mint 8000 dolláros, vagyis nagyjából 3 millió forintos tandíját.
A hallgató februárban figyelt fel arra, hogy a dolgozatában szereplő megjegyzések között olyan kérdések is vannak, amelyeket a tanár a ChatGPT-nek tett fel. Ilyen például az, hogy „minden területet fejts ki. Légy részletesebb és konkrétabb”. Ezeket a mesterséges intelligenciára jellemző, pontokba szedett válaszok követték.
A tanár ugyanakkor arra is utasította a ChatGPT-t, hogy adjon „nagyon kedves visszajelzést” a hallgató munkájára.
Az órai anyagokban is találtak több furcsaságot: különös kérdéseket, elgépeléseket, valamint torz ábrákat – például olyan személyek képét, akiknek plusz egy végtagjuk van. Emellett olyan hivatkozások is előkerültek, amelyek szintén a mesterséges intelligencia használatára utalnak.
Ella Stapleton szerint nem korrekt, hogy miközben a diákoktól elvárják, hogy ne használjanak MI-t, addig az oktatók mégis így járnak el. A hallgató azt mondta a New York Timesnak: „Azt mondja nekünk, hogy ne használjuk, aztán ő maga is használja.”
A professzor, Rick Arrowood a lapnak elismerte, hogy több mesterséges intelligencia platformot is használt, köztük a ChatGPT-t, a Perplexityt és a Gammát is. Úgy fogalmazott:
„Utólag… bárcsak alaposabban átnéztem volna.”
Az egyetem végül elutasította a hallgató követelését.
Ella Stapleton, a Northeastern Egyetem üzleti karának végzős hallgatója panaszt tett egyik oktatójára, miután észrevette, hogy a professzora mesterséges intelligenciát használt a beadott dolgozatának értékeléséhez – számolt be róla a New York Times. A diák emiatt visszakéri a több mint 8000 dolláros, vagyis nagyjából 3 millió forintos tandíját.
A hallgató februárban figyelt fel arra, hogy a dolgozatában szereplő megjegyzések között olyan kérdések is vannak, amelyeket a tanár a ChatGPT-nek tett fel. Ilyen például az, hogy „minden területet fejts ki. Légy részletesebb és konkrétabb”. Ezeket a mesterséges intelligenciára jellemző, pontokba szedett válaszok követték.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A béke jegyében mindenki szanaszét lesz csicskítva” – Újabb Kormányinfó+, ezúttal a Harcosok Klubjáról
„Kullancsok és poloskák a politikai ellenfeleink – most már kimondhatjuk, mert hál’ istennek nem lesz, aki megírja.” Lengyel Tamás ismét parádés tájékoztatót tartott.
A színész a Magyarország Kedvenc Műsora YouTube csatornáján jelentkezett újabb Kormányinfó-paródiával, amelynek ezúttal a nagytakarítási törvény ágyazott meg. Ennek szellemében Lengyel „jó hírként” jelentette be, hogy indul a nagytakarítás, és még „a poloskák kullancsai is le lesznek söpörve”, mert „igen, kullancsok és poloskák a politikai ellenfeleink, és bárki, aki nem ért velünk egyet mindenben”. Ráadásul
„mindezt most már kimondhatjuk, mert hál’ istennek nem lesz, aki megírja”.
A színész kormánypárti karaktere Lázár János megjegyzését idézve – amely szerint a Fideszen belül is vannak még viták az átláthatósági törvényről – látványosan elneveti magát, majd hozzáteszi: a koalíción belül van még vita, mert „a KDNP szerint még csiszolni kell rajta”.
A paródiában a Harcosok Klubja megalapítása kapcsán elhangzik, „a béke jegyében mindenki szanaszét lesz csiscskítva”, aki pedig kritizálja a kormányt, „az hazaáruló, mert mindent jól csinálunk”. A videó legerősebb mondataiból:
„azért született ez a törvényjavaslat, hogy csak magyar közpénzből lehessen félretájékoztatni”,
„a fideszes nyugdíjasok egy dologban nagyon jók: megmondani, ha valakinek a kommunista k*rva anyját”,
„júniusban is elutaljuk a júniusi nyugdíjakat”,
„ha esetleg a jövőben béke lenne Ukrajnában, akkor sem kell csüggedni, mert akkor a háborús vészhelyzet helyett életbe léphet a békés vészhelyzet.”
Lengyel Tamás már a 95. Kormányinfó+ paródiával jelentkezett a YouTube-on. A teljes epizódot itt lehet megnézni.
A színész a Magyarország Kedvenc Műsora YouTube csatornáján jelentkezett újabb Kormányinfó-paródiával, amelynek ezúttal a nagytakarítási törvény ágyazott meg. Ennek szellemében Lengyel „jó hírként” jelentette be, hogy indul a nagytakarítás, és még „a poloskák kullancsai is le lesznek söpörve”, mert „igen, kullancsok és poloskák a politikai ellenfeleink, és bárki, aki nem ért velünk egyet mindenben”. Ráadásul
„mindezt most már kimondhatjuk, mert hál’ istennek nem lesz, aki megírja”.
A színész kormánypárti karaktere Lázár János megjegyzését idézve – amely szerint a Fideszen belül is vannak még viták az átláthatósági törvényről – látványosan elneveti magát, majd hozzáteszi: a koalíción belül van még vita, mert „a KDNP szerint még csiszolni kell rajta”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pottyondy Edina humorista a Facebook-oldalán fakadt ki a Fidesz május 18-án tartott Harcosok Klubja eseményére. A posztban élesen bírálta a kormánypárti eseményt, és több politikai és társadalmi történéssel is éles párhuzamba állította.
A humorista szerint a Fidesz erejét nem szabad lebecsülni, de úgy véli, a Harcosok Klubja korszakhatárt jelent. Szerinte nemcsak a gondolat, az illúzió és a teljesítmény tűnt el, hanem a mozgósítható tömeg is. A rendezvény résztvevőiről így írt: „pár ezer lelkes nyugdíjas, elvétve néhány középkorú, az őket hergelő motivációs trénerek és közpénz influenszerek, valamint [...] a hevesi rohamosztagos küldöttségnek tagja volt egy elítélt p3d0fil bűnöző is.”
Pottyondy említést tett arról is, hogy az orosz hadsereg elítélt bűnözőket vetett be, és hozzátette: „lehet, hogy csak arról van szó, hogy a toborzásnál is a putyini receptet követik.”
A humorista a Harcosok Klubját az egykori Békemenethez hasonlította, és így fogalmazott: „Egy kis ráncfelvarrás, botox, seggimplantátum, egymilliós Dolce&Gabbana nadrág, és Zsanett mostantól Jenny.” A rendezvényt szerinte a „kongó üresség, a lélektelenség, a kormányzati kudarc” jellemezte, amit flitterekkel, ledfalakkal és showműsorral próbáltak elfedni. A felsorolásban szerepelt többek között motivációs tréning, HIT gyülis szeánsz, Trump kampány és Muri Enikő is. Pottyondy így fogalmazott: „De a termék romlott, büdös, szaga van.”
A bejegyzésben említést tett arról is, hogy miközben a „trollhadsereg erőt próbált demonstrálni”, Romániában a liberális Dan nyerte meg az elnökválasztást.
Ezzel egy időben „Magyar Péter rendíthetetlenül gyalogolt Nagyvárad felé, hogy kezet nyújtson az erdélyi magyarságnak, akiket elárult Orbán Viktor” – írja Pottyondy.
A humorista a rendezvényen szelfiző Tiborcz Istvánra és Lévai Anikóra is kitért: szerinte „próbálták normalizálni és szexivé tenni a nepotizmust és a korrupciót.” Emellett megjegyezte: miközben „a milliárdos kormánytagok hétköznapi ruhákban bizonygatták, hogy ők is csak átlagemberek”, Hajdúhadházon a helyi összefogás 70–30-ra győzte le a kormánypárti jelöltet.
A poszt végén Pottyondy megemlítette, hogy míg Orbán Viktor „éppen háborút hirdetett” az ország egy részével szemben, addig a Kossuth téren „egy egyetemista fiú hívására sok tízezer ember demonstrált a fideszes putyinizmus ellen. Méltósággal, békességgel. Mert mi nem ők vagyunk”.
Pottyondy Edina humorista a Facebook-oldalán fakadt ki a Fidesz május 18-án tartott Harcosok Klubja eseményére. A posztban élesen bírálta a kormánypárti eseményt, és több politikai és társadalmi történéssel is éles párhuzamba állította.
A humorista szerint a Fidesz erejét nem szabad lebecsülni, de úgy véli, a Harcosok Klubja korszakhatárt jelent. Szerinte nemcsak a gondolat, az illúzió és a teljesítmény tűnt el, hanem a mozgósítható tömeg is. A rendezvény résztvevőiről így írt: „pár ezer lelkes nyugdíjas, elvétve néhány középkorú, az őket hergelő motivációs trénerek és közpénz influenszerek, valamint [...] a hevesi rohamosztagos küldöttségnek tagja volt egy elítélt p3d0fil bűnöző is.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bödőcs kifigurázza az Orbán-konzultációt: kinek az adójából épül majd Hatvanpusztára jegesmedveszauna, gyémánt csizmalehúzó, meg cápaleves szökőkút?
A humorista egy poszton belül teszi nevetségessé a kormánypropagandát, a nemzeti konzultációt, az ukránellenes kampány és a Megafont. Vagyis kompletten a NER-t.
Bödőcs Tibor egy Orbán-konzuláció paródiájával jelentkezett a Facebookon:
"ORBÁNI KONZULTÁCIÓ
ERRŐL-ARRÓL
Ha Ön Orbán Viktor, kérjük, válaszoljon az alábbi kérdésekre! Köszönjük, hogy együttműködik velünk! (Magyarok.)
1. EGÉSZSÉGÜGY, KÖZLEKEDÉS
Tudjuk, hogy Gulyás Márton miatt hosszúak a várólisták a sok helyen nagyon szépen felújított kórházainkban, ahol nem verik vascsövekkel a betegeket, de a 444-et is azért hozták létre, hogy a hiperszuper MÁV lassú, piszkos és ráfizetéses legyen, továbbá minden harmadik magyar a létminimum alatt éljen, ugye?
A. Kinek a pap, kinek a papné: elöl ül a masiniszta!
B. Nincsenek várólisták, de a Partizán miatt hosszúak."
A kedvencünk a negyedik "kérdés"
"4. JEGESMEDVE
Mindenki tisztában van vele, hogy Kopaszoszt többet tud a magyar irodalomról, filmről és politikatörténetről, mint Tarr Béla, Ungváry Krisztián és Nádasdy Ádám együttvéve, de a kérdésünk az lenne, ha Hadházy Ákostól elveszik a drónkameráját végre, ha mindenki befogja, aki máshogy látja, mint ön, és elköltözik ebből az országból, akkor kinek az adójából épül majd Hatvanpusztára jegesmedveszauna, gyémánt csizmalehúzó, meg cápaleves szökőkút?