HÍREK
A Rovatból

Mélyponton az orosz–brit viszony, „a süket és a néma tárgyalása” volt a két külügyminiszter találkozója

Nem lehet azt mondani, hogy közeledtek volna az álláspontok a két ország álláspontjában a Szkripal-ügy miatt amúgy is terhes viszonyok között.


Oroszország kész rendezni viszonyát Nagy-Britanniával – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor csütörtökön Moszkvában fogadta brit hivatali partnerét, Lizz Trusst.

Az orosz diplomácia vezetője kifejezte reményét, hogy a két ország helyre tudja állítani a kétoldalú együttműködés mechanizmusait és a tárcaközi kapcsolatokat, amelyeket, mint mondta, nem Moszkva kezdeményezésére építettek le. Azt is hangoztatta, hogy az Oroszország elleni fenyegetések és ultimátumok nyelve nem vezet sehová.

Lavrov szerint az orosz-brit viszony sokéves mélyponton áll.

Truss kifejezte reményét, hogy moszkvai tárgyalása hozzájárul az európai biztonság megerősödéséhez és az állandó ENSZ BT-tag Nagy-Britannia képviseletében felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel a hidegháborús retorikával, valamint hogy a diplomácia és a NATO-val folytatott párbeszéd útját járja. Mint mondta, Moszkvának az általa aláírt, 1994-es budapesti memorandum értelmében tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását és területi épségét. Az 1994-ben aláírt budapesti memorandumban az Egyesült Államok, Oroszország és Nagy-Britannia garantálta Ukrajna határait, cserében azért, hogy Ukrajna csatlakozzék az atomsorompó-szerződéshez.

Brit külügyminiszter 2017 decembere óta nem járt az orosz fővárosban. Akkor a jelenlegi miniszterelnök, Boris Johnson töltötte be ezt a tisztséget. A két ország viszonya az úgynevezett Szkripal-ügy nyomán romlott meg jelentősen. 2018 márciusában a délnyugat-angliai Salisburyben sikertelen mérgezéses merényletkísérlet történt Szergej Szkripal átállt orosz katonai hírszerző és a lánya ellen. London Moszkvát vádolta meg a bűncselekménnyel, amit az orosz fél visszautasított.

Még mindig van arra idő, hogy Oroszország véget vessen az Ukrajna elleni agressziójának, amely aláássa Moszkva nemzetközi pozícióit – jelentette ki a találkozó után Liz Truss.

„Az orosz kormány agressziója és arra irányuló kísérletei, hogy újratárgyalja a múltat, komolyan aláássa Oroszország nemzetközi tekintélyét”

– vélekedett a Lavrovval közösen megtartott sajtótájékoztatóján

„Ezek a lépések valójában azt a hatást váltották ki, hogy megerősödött a NATO elszántsága, és az ukrán nép még inkább elfordult Oroszországtól” – tette hozzá.

Nem ad ugyanakkor túl nagy bizakodásra okot, hogy a néma és a süket párbeszédéhez hasonlította Szergej Lavrov a tárgyalásokat azok lezárulta után.

„Őszintén szólva csalódott vagyok amiatt, hogy a néma és a süket párbeszéde alakult ki közöttünk, úgy tűnik, hogy hallgattuk, de nem hallottuk meg egymást. Legalábbis a mi igen részletes magyarázataink előkészítetlen talajra hullottak” – mondta az orosz külügyminiszter a brit kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatón.

Truss ellenben úgy fogalmazott: „Én biztos, hogy nem voltam néma a beszélgetésünk során, és világosan értésre adtam Nagy-Britannia álláspontját az ügyben.

Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy elejét vegyük Oroszország fellépésének Ukrajnában. Nagyon határozottak voltunk diplomáciai erőfeszítéseinkben.

Meg is hallgattam Lavrov minisztert, és úgy gondolom, hogy tárgyalásokra van szükség. Vannak arra vonatkozó javaslataink, hogy hogyan javítsunk az átláthatóság és a bizalom ügyében kialakult helyzeten” – mondta a brit külügyminiszter.

A tárgyalások homlokterében az Ukrajna körül kialakult feszültség és az orosz biztonsági garanciaigények álltak. A brit miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, még mindig van arra idő, hogy Oroszország véget vessen az Ukrajna elleni agressziójának.

„Ezek a lépések valójában azt a hatást váltották ki, hogy megerősödött a NATO elszántsága, és az ukrán nép még inkább elfordult Oroszországtól”

– tette hozzá.

Leszögezte, hogy London nem hajlandó feláldozni a NATO "nyitott ajtók" politikáját és Ukrajna területi épségét a Moszkvával történő megegyezés kedvéért. Hangsúlyozta, hogy szerinte egy ukrajnai konfliktus elhúzódó háborúvá fajulna, amely súlyos károkat okozna mind az orosz, mind az ukrán népnek, ezért „bármi áron” meg kell akadályozni az események ilyen alakulását.

Arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajna elleni invázió súlyos szankciókat vonna maga után, amelyek kiterjednének az Északi Áramlat-2 gázvezeték blokkolására is. Truss szerint „valótlan” az az állítás, amely szerint Oroszország biztonságát bárki is fenyegetné, és felszólította Moszkvát, hogy vonja vissza csapatait az ukrán határról.

Lavrov Oroszország szuverén belügyének nevezte, hogy hol állomásoztat csapatokat a saját területén. Hozzátette, hogy a NATO-országok balti- és fekete-tengeri manővereivel ellentétben az orosz erők a saját országukban megtartott hadgyakorlatok után a felszerelésükkel együtt visszatérnek kaszárnyáikba.

Az orosz külügyminiszter szerint a nézeteltérés alapja az, hogy a nyugati országok saját módon próbálják értelmezni a biztonság oszthatatlanságának az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által elfogadott alapelvét, előtérbe helyezve a szövetségek szabad megválasztásának jogát azzal szemben, hogy egyetlen állam se fenyegesse a másik biztonságát.

Lavrov megjegyezte, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia készülhet valamire, ha evakuálja követségének személyzetét Ukrajnából. Hozzátette: Moszkva fontolóra vette, hogy kövesse a példát.

A csütörtöki kétoldalú külügyminiszteri egyeztetés után pénteken Szergej Sojgu orosz és Ben Wallace brit védelmi miniszter ül majd tárgyalóasztalhoz Moszkvában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ottfelejtette az AI-vízjelet egy krumpliosztós kamuképen a volt fideszes képviselő, aztán levágta, majd fekete háttérre cserélte az egészet
Boldog István egy mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel üzent Magyar Péternek, de a kommentelők lebuktatták. Többször is módosított a posztján, a képet végül törölte is.


Kamu, mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel írt egy volt fideszes országgyűlési képviselő arról, hogy a TISZA Párt egyik aláírásgyűjtő pultjánál "krumplit osztottak". Boldog István a Facebookon osztott meg egy fotót, ami a nagy feliratok alapján a TISZA egyik pultjáról készült, mely előtt több zsák burgonya és alma hever egy halomban. „Aki aláír, kap egy zsákkal? Peti, ez nagyon gáz!” – írta a képhez az expolitikus, egyértelműen Magyar Péternek üzenve.

Csakhogy a kommentelők felhívták a figyelmet egy bakira: a fotó jobb sarkában ottmaradt a Gemini, a Google által kifejlesztett generatív mesterséges intelligencia alapú chatbot logója.

Boldog István órákkal később módosította a posztját, és már úgy tette ki a képet, hogy levágta a kép jobb szélét, így a vízjel is eltűnt róla. A szemfüles facebookozóknak viszont ez is szemet szúrt, így

újabb módosítás következett: Boldog a bejegyzésből törölte a képet, a szövegből csak az első, kérdő mondatot hagyta meg, a hátteret pedig feketére változtatta.

A posztra közel hétezer nevetős reakció és 3400 komment érkezett. Többen jelezték, hogy az embereket nem lehet ilyen könnyen megvezetni.

„Bádog István tudod, hogy AI-kamu. Ketyeg az óra, csomagolj” – írta egy hozzászóló.

„Rakja nyugodtan a hamis AI-képeket!!! Úgyis a Tisza nyer. Egyébként meg a Fidesz szokta így megvenni az emberek szavazatát” – véli egy másik.

„Számomra ezekben a képekben az a legvisszataszítóbb, hogy pontosan azokat akarjátok megvezetni, akik még hisznek nektek/bennetek. Főleg az idősebb korosztályt, mert ők nem feltétlenül tudnak különbséget tenni egy valós és generált kép között. A saját szavazóitokat veszitek hülyére. De legalább csinálnátok jól... (...)” – jegyezte meg egy újabb kommentelő.

Boldog István 2010 és 2022 között volt országgyűlési képviselő, korábban pedig Kétpó polgármestere. 2020 decemberében vádat emeltek ellene és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadása miatt, mert a vád szerint jogellenesen befolyásolták Jász-Nagykun-Szolnok megyei pályázatok eredményét, amiért 2019 májusában 20 millió forint jutott vissza a vállalkozóktól. A perben az egyik vádlott már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, őt nem jogerősen felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítélték. Boldog tagadja bűnösségét, a koronatanút pedig egy korábbi nyilatkozatában „elítélt bűnözőnek” nevezte, akinek állításai hazugságok. A volt képviselő a per alatt is feltűnik közéleti eseményeken, tavaly október 23-án például a helyszínen hallgatta Orbán Viktor ünnepi beszédét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Riasztást adtak ki több megyére: délután lecsap a hidegfront, zivatar és viharos szél jön
Délelőtt még süthet a nap, délután viszont eső áztatja majd el az ország nagy részét. Az intenzív zivatarokat akár 60-70 km/h-s széllökések is kísérhetik.


Napsütéssel indul a hét, de csak délelőtt élvezhetjük, a nap második felében ugyanis egy hidegfront csap le az országra, ami záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket is hozhat.

Bár északnyugat felől átmenetileg felszakadozik a felhőzet, délutántól újra beborul az ég. A HungaroMet előrejelzése szerint átmeneti csapadékszünet után ismét jöhet eső, zápor, amire a legkisebb esély délnyugaton van. A nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül, északon meg is erősödik, délután pedig 11 és 16 fokot mérhetünk, bár északkeleten ennél hidegebb is lehet.

A délutántól az éjszakába nyúlóan érkező hidegfront több hullámban hozhat záporokat, de zivatar is kialakulhat. Erre nagyobb esély az ország középső részén egy északnyugati-délkeleti sávban, valamint az északkeleti tájakon mutatkozik. Az intenzívebb cellákat átmeneti, 60-70 kilométer/órás viharos széllökések kísérhetik.

A zivatarveszély miatt a HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki Pest, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom vármegyékre.

Hétfőről keddre virradó éjszaka többnyire erősen felhős vagy borult marad az ég, és szórványosan továbbra is lehet eső, zápor, sőt zivatar is. A szél átmenetileg mérséklődik, majd az éjszaka második felében ismét feltámad. Éjszaka -1 és +6 fok közé hűl le a levegő.

Kedden napközben észak felől egyre nagyobb területen szakadozik a felhőtakaró,

estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Szórványosan még lehetnek záporok, a hegyekben pedig havas eső és hózápor is kialakulhat.

Északkeleten, keleten akár az ég is megdörrenhet. A többnyire északnyugati, nyugati szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős lökések. A legmelegebb órákban 7-14 fok várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ottfelejtette az AI-vízjelet egy krumpliosztós kamuképen a volt fideszes képviselő, aztán levágta, majd fekete háttérre cserélte az egészet
Boldog István egy mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel üzent Magyar Péternek, de a kommentelők lebuktatták. Többször is módosított a posztján, a képet végül törölte is.


Kamu, mesterséges intelligenciával megszerkesztett képpel írt egy volt fideszes országgyűlési képviselő arról, hogy a TISZA Párt egyik aláírásgyűjtő pultjánál "krumplit osztottak". Boldog István a Facebookon osztott meg egy fotót, ami a nagy feliratok alapján a TISZA egyik pultjáról készült, mely előtt több zsák burgonya és alma hever egy halomban. „Aki aláír, kap egy zsákkal? Peti, ez nagyon gáz!” – írta a képhez az expolitikus, egyértelműen Magyar Péternek üzenve.

Csakhogy a kommentelők felhívták a figyelmet egy bakira: a fotó jobb sarkában ottmaradt a Gemini, a Google által kifejlesztett generatív mesterséges intelligencia alapú chatbot logója.

Boldog István órákkal később módosította a posztját, és már úgy tette ki a képet, hogy levágta a kép jobb szélét, így a vízjel is eltűnt róla. A szemfüles facebookozóknak viszont ez is szemet szúrt, így

újabb módosítás következett: Boldog a bejegyzésből törölte a képet, a szövegből csak az első, kérdő mondatot hagyta meg, a hátteret pedig feketére változtatta.

A posztra közel hétezer nevetős reakció és 3400 komment érkezett. Többen jelezték, hogy az embereket nem lehet ilyen könnyen megvezetni.

„Bádog István tudod, hogy AI-kamu. Ketyeg az óra, csomagolj” – írta egy hozzászóló.

„Rakja nyugodtan a hamis AI-képeket!!! Úgyis a Tisza nyer. Egyébként meg a Fidesz szokta így megvenni az emberek szavazatát” – véli egy másik.

„Számomra ezekben a képekben az a legvisszataszítóbb, hogy pontosan azokat akarjátok megvezetni, akik még hisznek nektek/bennetek. Főleg az idősebb korosztályt, mert ők nem feltétlenül tudnak különbséget tenni egy valós és generált kép között. A saját szavazóitokat veszitek hülyére. De legalább csinálnátok jól... (...)” – jegyezte meg egy újabb kommentelő.

Boldog István 2010 és 2022 között volt országgyűlési képviselő, korábban pedig Kétpó polgármestere. 2020 decemberében vádat emeltek ellene és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadása miatt, mert a vád szerint jogellenesen befolyásolták Jász-Nagykun-Szolnok megyei pályázatok eredményét, amiért 2019 májusában 20 millió forint jutott vissza a vállalkozóktól. A perben az egyik vádlott már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, őt nem jogerősen felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítélték. Boldog tagadja bűnösségét, a koronatanút pedig egy korábbi nyilatkozatában „elítélt bűnözőnek” nevezte, akinek állításai hazugságok. A volt képviselő a per alatt is feltűnik közéleti eseményeken, tavaly október 23-án például a helyszínen hallgatta Orbán Viktor ünnepi beszédét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mégsem indul a választáson Szabó Szabolcs, a Fideszt háromszor is legyőző képviselő
A politikus az elmúlt három választáson legyőzte Németh Szilárdot Csepelen, most azonban a visszalépés mellett döntött. A jövőben a politikát katedrára cseréli, és visszatér az egyetemre tanítani.


Szabó Szabolcs képviselő a Facebook-oldalán jelentette be, hogy mégsem indul az országgyűlési választáson.

Döntését azzal indokolta, hogy az aláírásgyűjtés tapasztalatai alapján úgy látja, a jelenlegi körülmények között nem tudná megnyerni a Budapest 9. OEVK-t. Hozzátette, jelölőszervezete sincs, amelynek a listaállításhoz szüksége lenne a nevére a szavazólapon.

A politikus a posztjában arról írt, hogy az elmúlt 12 évben sokat tanult és tapasztalt. „Hálás vagyok azért, hogy Csepel és Soroksár képviselője lehettem. Köszönöm a választóknak az elmúlt három választás során leadott szavazataikat, és köszönöm a sok munkát a velem együtt dolgozó aktivista csapatnak. Külön köszönöm azoknak, akik stábtagként hosszú éveken keresztül dolgoztak velem együtt.”

Szabó Szabolcs arra biztatta a választókat, hogy arra a jelöltre szavazzanak, aki meg tudja nyerni a választókerületet, és akire nyugodt szívvel bízzák rá a következő négy évben Csepel, Pesterzsébet, Ferencváros és Újbuda sorsát. Az is kiderült, mihez kezd ezután:

folytatja a munkát az egyetemen, mert, mint írja „azért én hivatásomat tekintve valójában mindig is egy geográfus egyetemi adjunktus voltam, nem politikus.”

Szabó Szabolcs 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is egyéni mandátumot szerzett a Csepel–Soroksár körzetben. A 2022–2026-os parlamenti ciklusban a Momentum-frakció tagja volt. A 2026-os választás előtt azonban átrajzolták a budapesti választókerületek határait: a 9. OEVK központja Csepel maradt, de Soroksár helyett már Pesterzsébet, Ferencváros és Újbuda egyes részei is ide tartoznak, ami módosította a helyi politikai erőviszonyokat.

A választókerületben a kormánypártok Németh Szilárd helyett Király Nórát indítják, akinek jelölését 2025 decemberében jelentették be. A Tisza Párt jelöltje Kátai‑Németh Vilmos ügyvéd. Ezek a lépések eleve kiélezett versenyt vetítettek előre a 9. OEVK-ban, amelyből Szabó Szabolcs a visszalépésével kiszállt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk