FELFEDEZŐ
A Rovatból

A Facebookon találta meg rég elvesztett édesapját egy tinilány, meglepő dolgot tudott meg tőle

A török férfi azért hagyta ott a családját, mert lejárt az amerikai vízuma.


Facebookon akadt rá rég elvesztett édesapjára egy Amerikában élő tinilány, akitől megtudta, hogy világéletében rosszul ejtette ki a vezetéknevét - írja a Daily Mirror.

A 18 éves Lisa Mercanoglu édesanyja mellett nőtt fel, miután apja hároméves korában otthagyta a családot. Ám amikor egyszer rákeresett a Google-ben a saját nevére, megtalálta édesapját, és üzenetet küldött neki a Facebookon.

Lisa apja, Cengis Mercanoglu két nap elteltével válaszolt a lánynak egy sor lelkes üzenetben, amiből kiderült: Lisának azóta két testvére és egy unokaöccse is született, a nevét pedig világéletében rosszul ejtette ki (a török szó kiejtése “merdzsolonu”, nem “merkanoglu”).

“Még csak ideges sem voltam miatta. Valahogy az egész helyzet olyan volt, mintha nem is a valóság lenne, inkább egy hosszú álom” - mondta a pincérként dolgozó lány.

Lisa török édesapja valójában azért hagyta ott New Jersey-ben élő családját, mert három év után lejárt a vízuma, és haza kellett térnie. Ezek után nem sikerült kapcsolatban maradniuk, így Lisát és 24 éves testvérét, Lenroy Letts-t édesanyjuk nevelte fel.

“Cengis szomorú volt, de anyukám boldogsága soha nem a partnerétől függött, ezért hamar elgyászolta őt. A távolság és a technológiai tudás hiánya miatt nem tartották a kapcsolatot, anyám ráadásul még a telefonszámát is elhagyta” - mondta a lány

Lisa le is tett apjáról, amíg egy beszélgetésben fel nem merült, hogyan is ejtette ki pontosan a vezetéknevét. Ekkor rákeresett a névre, és talált is egy Cengisről szóló cikket az interneten, így jutott el apja Facebook-profiljához.

Az üzeneteket egy telefonhívás követte:

“Nem nosztalgiát éreztem, inkább nagyon ismerősnek tűnt számomra a hangja, és kötődést éreztem iránta, annak ellenére, hogy nincsenek emlékeim róla”

- mesélte el Lisa egy TikTok-videóban, amit azóta közel 75 ezren lájkoltak.

A családtagok nemsokára Törökországban találkoznak, amint feloldják az utazási korlátozásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elvileg Putyin van Trumppal ezen a videón, de egészen furcsa dolgot művel a lábával
A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.


Az alaszkai találkozó után kiszivárgott egy felvétel, amelyen Vlagyimir Putyin és Donald Trump látható. A videón az orosz elnök a tárgyalásokat követően beszélget Trumppal, közben pedig furcsa mozdulatokat tesz a lábával.

A két politikus megbeszélésének fő témája az orosz–ukrán háború volt, de érdemi előrelépés nem történt. Az eseményen Putyin egy számára kellemetlen kérdést is kapott, ami szintén nagy figyelmet vont maga után.

A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.

Sőt, van, aki azt is megkérdőjelezi, hogy Putyin lenne a videón, arra hivatkozva, hogy az orosz elnök jóval magasabbnak tűnik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kis híján belehalt egy nő abba, hogy kinyomott egy pattanást az orrán
Egy amerikai anyuka rémálma vált valóra egy aprónak tűnő bőrhibától: bedagadt az arca, lebénult a szája, és sürgősségire kellett rohannia.


Lish Marie egy TikTok-videóban számolt be arról, hogy egy ártalmatlannak tűnő pattanás miatt került kórházba. Az orra alatt jelent meg egy kinövés, amit kinyomott, ahogy máskor is szokta, írta a New York Post.

Néhány órával később azonban feldagadt az arca azon az oldalon, ahol a pattanás volt, és a száját is csak félig tudta mozgatni. Erős fájdalmai voltak, ezért a sürgősségin kötött ki.

Az orvosok négyféle gyógyszert, köztük antibiotikumot és szteroidot írtak fel neki. Egy nap elteltével javult az állapota, de a száját még ekkor sem tudta rendesen használni, teljesen csak három nap után épült fel.

Az orvosok elmondták neki, hogy

a pattanás a „halál háromszögének” nevezett területen nőtt. Ez az orrnyereg felső részétől a száj alsó részéig tart, ahol létfontosságú erek és idegek futnak.

Ha valaki ezen a részen piszkálja a bőrét, könnyen kialakulhat bőrfertőzés. A vénák kapcsolódnak az agyhoz, így a baktériumok a véráramba jutva súlyos fertőzést okozhatnak. Ez akár orrüregi fertőzéshez, stroke-hoz vagy szélsőséges esetben halálhoz is vezethet.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elpusztult a budapesti állatkert négyhónapos kistigrise
Szomorú hírt osztott meg közösségi oldalán a Fővárosi Állat- és Növénykert. A kitartó próbálkozások ellenére nem sikerült megmenteni Szása életét.


„Bár az állatorvos csapatunk és a gondozóink éjt nappallá téve küzdöttek az életéért, és voltak bizakodásra okot adó pillanatok, de sajnos az apró nagyragadozó a kezelésekre érdemben nem reagált. Elveszítette látását, nem evett és képtelen volt néhány lépésnél többet megtenni.

A gyógyszerek ellenére is újra és újra ismétlődő rohamok végül az élettel összeegyeztethetetlen állapotot idéztek elő Szásánál”

írta a Facebookon a Fővárosi Állat- és Növénykert, majd hozzátették: Szása elvesztése mindannyiuk számára megrendítő.

„Megható volt ugyanakkor látni azt a sok biztatást és jókívánságot, amit a korábbi posztunkhoz írtatok. Köszönjük, hogy lélekben ilyen sokan vele, és az életéért küzdő szakembereink mellett voltatok” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Álomotthonból rémálom: a TikTok segített megfejteni a furcsa panaszokat a fiatal nőnek
Az amerikai nő először enyhe tüneteket tapasztalt, majd hónapokkal később komolyabb egészségügyi gondjai lettek. A család biztosítása nem fedezi a penészirtást, így pereskedésre kényszerülnek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Egy fiatal tiktoker nagy örömmel költözött be első saját otthonába, ám a boldogság rövid ideig tartott. Az örömteli mérföldkőből hamar egészségügyi és anyagi teher lett, miután furcsa tünetek jelentkeztek nála, számolt be róla a Newsweek.

Sara tavaly vásárolta meg első házát Közép-Ohióban. A beköltözés után hamar orrdugulással és krónikus arcüreggyulladással küzdött, amelyek később enyhültek. Fél évvel később viszont folyamatos szemhéj irritációja alakult ki, ami minden alkalommal megszűnt, amikor elutazott.

A házat berendezve kapták meg, és Sara olyan dokumentumokat talált, amelyekből kiderült, hogy az előző tulajdonosoknak is voltak szemproblémáik. Bár a férje nem tapasztalt semmit, ő egyre rosszabbul érezte magát, ezért utánajárt a dolognak, és TikTokon is segítséget kért. Így derült ki, hogy a házukat penészgomba fertőzte meg.

„A mindennapi életem legtöbb aspektusa a penész köré szerveződött; az otthoni munkavégzés, a pincében való testmozgás, a zuhanyozás, az alvás, sőt még a ruhák mosása is. Mindenhol ott volt, és a kutyáim is ki voltak téve neki”

– mesélte.

@applfrittr11 PT 2 of the eye saga #contactdermatitis #housemystery #eyeliddrama #allergies ♬ original sound - ApplFrittr?

A fiatal pár biztosítása nem téríti a költségeket, így nekik kell fedezniük a penészirtást, az orvosi kezeléseket és a fertőzött tárgyak pótlását is. Úgy gondolják, az előző tulajdonos tudhatott a problémáról, ezért jogi úton is próbálnak lépni, de nincsenek nagy reményeik. Addig is el kellett költözniük, amíg a szakemberek kitisztítják az otthonukat.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: