FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megszagolta a férjét, félelmetes betegséget vett észre - most orvosok használják a szaglását

Les és Joy Milne története egyszerre szívszorító és felemelő.


Les és Joy Milne gyerekkori szerelmesekből lettek házasok. Mindenki irigyelte boldogságukat, három gyermekük született, az észak-angliai Chesire grófságban a társasági élet középpontjában álltak. Ez a boldogság egészen harmincas éveik közepéig tartott, Les orvos volt, párja pedig ápolónő. Akkor Joy változást érzett férjében. Pontosabban Les testszagában. És bár továbbra is nagyon  szerették egymást, ez a kellemetlen érzés folyton ott munkált az asszonyban.

„Zsíros pézsmaszaga lett, gyakran rászóltam, hogy zuhanyozzon le és mossa meg a fogát. Ő pedig erősködött, hogy egyiket sem hanyagolja el. Miután éreztem, hogy bántja a panaszom, egy idő után már nem mondtam neki.”

Csak évekkel később derült ki, hogy Joy Les kezdődő Parkinson-kórját szagolta ki. Az asszony ugyanis azon kevesek közé tartozik, akiket „szuperszaglással” áldott meg (vagy vert meg?) a sors, és akik ezáltal pusztán szag alapján képesek betegségeket kiszűrni.

Az orvostudomány már körülbelül száz évvel ezelőtt felfedezte, hogy a Parkinson-kórban szenvedőknek megváltozik a bőrük faggyútermelése. Az 1980-as években már összefüggésbe hozták ezt a fejben és nyakban lévő faggyúmirigyekkel.

Miközben Les kellemetlen szaga megmaradt, egy idő után újabb tünetek jelentkeztek, köztük remegés, fáradtság, impotencia, hallási és látási zavarok. Ráadásul az addig kedves, szelíd férfi kezdett agresszívvé válni, egy alkalommal meg is sebezte felesége arcát. Joy úgy emlékszik vissza az esetre, hogy férje tekintete üres volt, láthatóan  nem tudta, mit csinál. Mégis csak 45 éves korában diagnosztizálták nála – feltételesen – a Parkinson-kórt. Öt évvel később fel kellett hagynia hivatásával, le kellett mondania a társasági összejövetelekről, kedvenc sportjáról, a golfról. Milne-ék egyre jobban magukba zárkóztak.

Amikor 2005-ben visszaköltöztek szülővárosukba, a skóciai Perthbe, Joy akkor jött rá különleges képességére, amit megerősített egy Parkinson-kórban szenvedőket támogató csoport összejövetele, ahová férjét elkísérte. A következő találkozóra már eleve úgy készültek, hogy az asszony szag alapján szűrje ki a társaságból a betegeket. Öt évvel később az edinburghi egyetemen Tilo Kunath Parkinson-kutató előadásán vette először magának a bátorságot, hogy a nyilvánosság előtt is beszéljen erről, és feltette a kérdést a tudósnak: miért nem használják a betegek szagát arra, hogy a kórt korábban diagnosztizálni lehessen?

488BF71A00000578-5308825-image-a-25_1516839613900
 Fotó: Facebook

Tilo Kunath kezdetben hitetlenkedett, végül 2014-ben csapatával szaglótesztnek vetette alá Joyt. Tizenkét embert választottak ki, akik közül hatnál megállapítani a Parkinson-kórt, hatnál viszont nem. Mindegyiküknek 24 órán át kellett egy pólót viselniük. E pólók szagáról kellett Joy-nak meg kellett kiválasztani a betegeket. Szagdiagnózisa hibátlannak bizonyult, elsősorban a nyaktájéki szagokra alapozta döntését. A legmegdöbbentőbb azonban az volt, hogy a kontroll-csoport egyik tagjánál is megérezte a kezdeti Parkinson-kór szagát, és három hónappal később ez be is igazolódott.

Les egy évvel később 65 évesen meghalt. Utolsó kívánsága az volt, hogy Joy rendkívüli szaglását állítsa a betegség gyógyításának szolgálatába. Az asszony jelenleg a manchesteri egyetemen a tömegspektrometriai osztály vezető professzorának, Perdita Barrannak asszisztenseként dolgozik. Már olyan kutatásban is részt vett, amelynek során sikerült izolálni tíz olyan molekulát, amelyek a Parkinson-kórt okozzák.

Vannak olyan kutatók, akik ennek ellenére nem hisznek a betegségek „szuperszaglással” való tetten érésében. Például Tim Jacob, a cardiffi egyetem professzora szerint csupán arról lehet szó, hogy a nők szaglása alapvetően érzékenyebb, és Joy is csupán ennek, valamint a férjéhez fűződő nagyon szoros kapcsolatnak köszönheti felfedezését. Ugyanakkor még ő is elismerte, hogy vannak olyan betegségek, mint például a skizofrénia, amelynek szaga emberek által is érezhető, ellenben a kutyák megérzik a rákbeteg emberek szagát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter chillben van: Balaton. Az örök szerelem – posztolta a miniszterelnök
Az amúgy örökmozgó, és az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül dolgozó kormányfő szakíthatott egy kis időt a pihenésre, és a Balatonról posztolt egyet vasárnap. Egy hajón ül, és egy Churchillről szóló könyvet tart a kezében.


Magyar Péternek juthatott ideje a hétvégén egy kis pihenésre is, egy Facebook-poszttal jelentkezett a magyar tengerről.

A miniszterelnök a Balatonon volt vasárnap, egy kis hajón ülve írta ki ezt a szöveget:

"Balaton. Az örök szerelem."

Magyar egyébként egy másik miniszterelnök, a volt brit kormányfő, Boris Johnson könyvét tartja a kezében, Johnson ugyanis újságíró alapvetően, és írt egy Churchill-monográfiát, amit magyarul is kiadtak. Ezek szerint ezt olvassa most Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.


Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.

A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.

Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.

A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.

Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.

A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.

Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.

Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.


Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.

A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.

VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel

Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk