FELFEDEZŐ
A Rovatból

Meglepő döntés: Egy bolgár gólya Magyarországot választotta Afrika helyett a telelésre

A szakemberek szerint egyedülálló az eset, még nem tapasztaltak hasonlót. A kalandor madárnak a Kolombusz nevet adták.


Különleges helyet választott egy gólya a telelésre. A Bulgáriából indult madár a somogyi Kaszón landolt szeptember 22-én. A fiatal, sérült fehér gólyát Bütyök Állatotthon és Állatvédelmi Egyesület aktivistái fogták be és látták el a sérüléseit - írja a Sokszínű vidék.

Márton Vlad András, a dömösi BirdMania Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont vezetője elmondta, hogy felvették a kapcsolatot a bolgár madármentőkkel. Így derült ki, hogy a gyűrűzött madár idén született Burgaszban. Júliusban a fészekből kiesve találtak rá. Egy mentőközpontba helyezték el, ahol felnevelték és szeptember 13-án engedték szabadon.

Azt remélték, hogy a gólyatársakkal együtt nekiindul Afrikának, hogy ott teleljen majd át. Ám a gólya északnyugatra fordult és Magyarországon kötött ki.

A szakemberek szerint ez egyedülálló eset, még soha nem találkoztak hasonlóval és az okát sem tudják annak, miért indult ellenkező irányba.

Mivel a gólyát felfedező kalandornak tekintik, ezért a Kolombusz nevet adták neki.

A madár most a BirdMania Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpontban él, és gyógyul. Azt tervezik, hogy jeladót kap és jövőre szabadon engedik. Így kiderülhet az is, hogy merre veszi majd az irányt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor már értékelte is a németek elleni vereséget: Megmutattuk, miért vagyunk itt
A szerdai vereséggel nagyon nehéz helyzetbe került a magyar válogatott. Mintha a kormányfő is már kicsit lemondott volna a továbbjutásról.


Szerda este kétgólos vereséget szenvedett a magyar válogatott Németországtól a második Eb-csoportmeccsen Stuttgartban. Ezzel a Németország lényegében biztosította is a továbbjutását, míg a magyar csapat nagyon nehéz helyzetbe került.

Azonban egy mérkőzés mindenképpen vár még a magyarokra ezen az Eb-n: vasárnap 21 órától Skóciával találkozunk a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában. Azon a meccsen pedig már mindenképpen nyerni kell, hogy maradjon esély a legjobb 16 közé kerülésre.

Nem sokkal a szerda esti drámai vereség után már Orbán Viktor is értékelt a Facebook-oldalán.

„Megmutattuk, miért vagyunk itt”

- írta a bejegyzésében a kormányfő, aki némileg lemondóan azt is hozzátette: jön Skócia, csak a becsület.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Csak a legszemfülesebbek veszik észre ezen a fotón a második lovat
Egy kép, két ló, de hova bújt a másik? 10 másodperces játék azoknak, akik képesek egy kicsit elrugaszkodni a legnyilvánvalóbbtól. Ennél többet nem segítünk.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 20.



Bármennyire hihetetlen, egy második lovat is elrejtettek a LADbible cikkében megjelent fotón. A felvételen egy fehér foltos, barna ló ácsorog. A feladvány szerint 10 másodpercen belül kell kiszúrni a második hátast a képen, ami állítólag csak a legintelligensebbeknek szokott sikerülni ilyen rövid idő alatt.

Aki tesztelni szeretné a saját éberségét, ezen a képen kezdje keresni a második pacit:

Sokan arra gondolnak, hogy a nagyobb ló kitakarhat egy mögötte álló kisebbet, de nem ez a jó megfejtés. Mások a fehér foltokban próbálják felfedezni villámgyorsan a másik állatot, ők már egy fokkal közelebb járnak a megfejtéshez.

A megoldás pedig egy kis elrugaszkodást is igényel a teljesen nyilvánvalótól, na és persze egy kis angol nyelvtudást is:

Vagyis a fehér foltokból olvasható ki az angol 'horse' (magyarul: ló) szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Majdnem meghalt egy egész család a gyilkos galócából készült gombapörkölttől Kápolnán
Az anyuka érezte, hogy valami nem stimmel a gombákkal, azért kidobta őket. A fia párja azonban mégis megfőzte a gyilkos galócákat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 21.



Gyilkos galócából készített pörköltet egy fiatal lány a heves megyei Kápolnán, derült ki a Tények riportjából. Az ételtől a lány 19 éves párja és a férfi három kiskorú családtagja lett rosszul. Egy 13 éves lány mája annyira károsodott, hogy életmentő májátültetésre volt szüksége. Az anyuka a könnyeivel küszködve mesélte el a történteket.

„Én éreztem az illatán, hogy nagyon erős, nagyon kegyetlen illata van, ezért visszatettem a csomagba, majd kidobtam a kukába”

– mondta az asszony. Azonban fia barátnője valamiért kivette a szemetesből és mégis elkészítette a galócákat. Szerencsére a mérgezést követően mindannyian időben megfelelő orvosi ellátásban részesültek.

Ez a gomba rendkívül veszélyes: a gyilkos galóca felelős a világon előforduló gombamérgezéses halálesetek kilencven százalékáért. Ráadásul könnyen összetéveszthető ehető gombákkal, emiatt fogyasztása végzetes lehet.

„A harmadik-negyedik napra elkezd a májkárosodás kialakulni, és annak a megállítása már gyakorlatilag egy heroikus küzdelem”

– nyilatkozta Vajda Zsolt, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet osztályvezető főorvosa a Tényeknek.

A Tények összeállítását a kápolnai gombapörköltről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Már Magyar Péter is Stuttgartban van, a gyerekeivel fogja megnézni a meccset
18 órától a házigazda németek ellen játszik a magyar válogatott. A meccs előtt azért még a Mercedes múzemot is megnézték.


Magyar Péter Stuttgartból jelentkezett be szerda délután, a TISZA Párt alelnöke a gyerekeivel nézi majd meg a Magyarország-Németország EB-meccset az MHP Arénába. A bejegyzése alapján

a mérkőzés előtt azonban még a Mercedes múzeumba is ellátogattak.

A sorsdöntő meccs 18 órakor kezdődik majd, a több ezer magyar szurkoló délután vonult az arénához.


Link másolása
KÖVESS MINKET: