Meglepő dolgot mondott Putyinról korábbi beszédírója
Vlagyimir Putyin nem úgy gondolkodik, mint egy politikus, fejben „még mindig egy KGB-ügynök maradt” egykori beszédírója szerint. Abbasz Galljamov úgy véli, ez az oka annak, hogy az orosz elnök „csapdába esett” az ukrajnai háborúban, írja a Daily Star.
Galljamova még az első megválasztása után volt 2001-től három évig Putyin beszédírója. A napokban az ausztrál állami rádiónak volt főnökéről azt mondta, hogy
„Egyáltalán nem stratéga, ezért került most csapdába” – mondta Putyinról az egykori beszédíró, aki nemrég egy másik interjúban arról beszélt, hogy az orosz elnöknek jól láthatóan nincs B-terve a háborúra.
Galljamov szerint az oroszok azt várták tőle a héten, hogy világosan megfogalmazza az ukrajnai háború következő lépéseit, de ez nem történt meg. Eközben
A kezdeti területfoglalások után az orosz katonákat visszaszorították az ellentámadásba lendülő ukránok, miközben egyes becslések szerint lassan 150 ezerhez közelít az elesettek száma.