News here
hirdetés

FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

„Még sötétben is körbe tudnám járni” – 104 éve ugyanabban a házban él egy idős asszony egy angliai faluban

Az egyik hálószobában született, és azóta sem költözött ki onnan egy napra sem. Nem is tudja máshol elképzelni az életét.

Link másolása

hirdetés

Egész életében ugyanabban a házban lakott egy 104 éves angol nő - számolt be róla a Sun.

Elsie Allcock 1918-ban született a Nottinghamshire megyében található Huthwaite faluban. Először az édesapja bérelte ki a két hálószobás sorházat a Barker Streeten, csupán hét és fél shillingért, majd a felesége is odaköltözött. Öt gyerekük született, Elsie volt a legfiatalabb, aki testvéreihez hasonlóan az egyik hálószobában jött világra. Alig 14 éves volt, amikor édesanyja tüdőgyulladásban meghalt.

Miután 1941-ben megházasodott, nem akart elköltözni a szülői házból, hogy vigyázhasson a megözvegyült édesapjára, így a férje is beköltözött hozzájuk. Az apa nyolc évvel később meghalt, a házaspár pedig az 1960-as években meg is vette a házat.

Akkor csupán 250 fontot (116 ezer forint) fizettek az otthonukért, ami most már 75 ezer fontot (35 millió forint) ér. Mivel 250 fontjuk nem volt akkoriban, a helyi tanácstól kértek és kaptak hitelt, így lett az övék a ház.

Elsie elmondása szerint alig változott valami a kicsi, de annál otthonosabb ingatlanban. A házaspár első dolga az volt, hogy kialakítsanak egy fürdőszobát, addig ugyanis egy bádog fürdőkádban mosakodtak, és vécé is csak az udvarban volt. Utóbbi egyébként a mai napig megvan és működik is.

"Sosem akartam máshol élni. Ez az otthonom, a mindent jelenti számomra. Még sötétben is körbe tudnám járni. Sehol máshol nem lennék ilyen boldog"

- vallja az asszony.

hirdetés

Bár férjét viszonylag korán elveszítette, hiszen Bill 79 évesen hunyt el 1996-ban, Elsie nincs egyedül, mivel igen népes a családja. Két gyereke, hat unokája és 29 dédunokája van. Egyik fia, a 75 éves Ray most is vele él.

"Sosem fogja elhagyni ezt a házat. Imádja, mert tele van emlékekkel"

- mondja a férfi.

Nem is csoda, hogy a ház az egész család számára nagyon fontos.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ
Anyának le kell borotválnia a szőrös fenekét – kínos titkokat árult el egy óvodás kisfiú egy videóban
Az édesanya eléggé meglepődött, amikor az óvónéni elküldte neki a videót, amiben gyermeke a mamája legintimebb titkait árulja el.

Link másolása

hirdetés

Egy nő nagyon meghökkent, amikor óvodás kisfia mindenkinek elárulta, hogy édesanyja milyen titkos dolgokat művel a fürdőszobában. A videót az egyik nevelő küldte el neki, de az anyuka később a TikTokon is megosztotta – írja a The Sun.

@vandenlife Spilling allll the tea at daycare ☕️ #viral #fyp #toddlerlife #funnytoddler #boymom #momlife #thingskidssay #funnykids #torontomom #momsoftiktok ♬ The Birds And The Bees - Gary Lewis & The Playboys

„A mamámnak kijön a menstruáció a fenekéből”

– mondta a kisfiú, aki még azt is elárulta, hogy:

„Szőrös, ezért le kell borotválnia a fenekét.”

„ Ó” – mondta elámulva az óvónéni, de valószínűleg nem ő volt az, aki a legjobban meglepődött az elhangzottakon.

A kommentszekciót elárasztották a viccesebbnél viccesebb történetek, ahol a TikTokozók saját gyerekeikről szóló anekdotáikat mesélték el.

hirdetés
„A fiam azt mondta a tanárának és az osztálynak, hogy anyának sokat kell börtönbe mennie. Természetesen kihagyta azt a részt, hogy büntetés-végrehajtásban dolgozom”

– áll egy hozzászólásban.

„A fiam azt mondta a napköziben, hogy anyám szeret felnőttfilmeket nézni – mert nem engedném neki, hogy a Titanicot nézze”

– tette hozzá egy másik felhasználó.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ
A vendégek „minden vágyát kielégíti” a szexhotel, amelyet csak párok számára alakítottak ki Mexikóban
Az egyik vendég szerint csak megerősítette a kapcsolatukat, hogy a többiek nyálcsorgatva figyelték szeretkezés közben őket.

Link másolása

hirdetés

Pikáns medencés bulikat, szexi jelmezes partikat, másokkal közös erotikus játszószobát és jacuzzis szexzónát kínál egy párok számára kialakított hotel Mexikóban, írja a Daily Star. A Desire Resorts Riviera Mayát elsősorban azoknak ajánlják, akik már ráuntak a hagyományos vakációkra, és kipróbálnának valami „izgalmasabbat”.

A tengerparton kialakított szálloda azt ígéri, hogy a vendégek „minden vágyát kielégíti, legyen az bármilyen enyhe vagy vad”. A csak párok számára elérhető hotelben állítólag mindenki felfedezheti addig esetleg rejtegetett szexuális énjét. Ebben a vendégek segítségére lehet többek között egy erotikus bűnszoba, ahol akár A szürke ötven árnyalatában látott fantáziákat is ki lehet próbálni vadidegenekkel.

A féktelen szexuális szabadság mellett rengeteg programot is kínálnak ügyfeleiknek: napközben torna a medencében, közös masszázs, este koktélkóstoló, éjszaka pedig habparti is szerepel a lehetőségek között. A TripAdvisoron 4.5 csillagosra értékelt helyről többnyire pozitív véleménnyel voltak a vendégek is.

Az egyik hozzászóló szerint igazi stresszmentes kikapcsolódás a mexikói szexhotel a felnőttek számára, amit soha nem lehet elfelejteni. Másvalaki elmeséli, hogy idegen párok szeme láttára szeretkeztek a bűnszobában és a jacuzziban. Egy harmadik úgy véli, hogy rengeteget erősödött a kapcsolatuk attól, hogy a többiek nyálcsorgatva nézték aktus közben őket.

hirdetés

Egy amerikai házaspár angol nyelvű beszámolóját itt lehet megnézni a hotelben töltött napjaikról:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
FELFEDEZŐ
Nem tud leállni a brit pár a szexvideó-forgatással – havi 5 ezer fontot keresnek azzal, hogy naponta kilencszer szeretkeznek
Csak szórakozásnak és kísérletezésnek indult a videózás, mostanra viszont 15 ezer ember követi Erin és Tyler szexuális életét.

Link másolása

hirdetés

A fiatal Doncasterből származó pár, Tyler Thompson és Erin Sanaghan csatlakozott az OnlyFans oldalhoz, miután ismerőseik elmondták nekik, hogy mennyit keresnek a videózással. Úgy döntöttek, hogy mellékállásban lefilmezik és feltöltik meghitt hálószobai pillanataikat - szúrta ki a Mirror.

Mostanra a szexvideók készítésének rabjává váltak, és megosztják tartalmaikat az OnlyFans-en, amivel havi 5 ezer fontot (közel 2,4 millió forintot) keresnek.

A szerelmesek állításuk szerint már így is naponta kilencszer szeretkeztek, úgyhogy akkor miért ne filmeznék le azt. Jelenleg átlagosan napi öt videót töltenek fel közel 15 ezer rajongójuk számára.

A 19 éves Erin, aki autista felnőttek szociális gondozásával foglalkozik, azt nyilatkozta számukra ez csak szórakozásnak és kísérletezésnek indult.

„Nem számítottunk arra, hogy ilyen népszerűek leszünk, de az emberek mindkettőnket szeretnek. Ez egy nagyszerű mellékállás lett számunkra, és a szexuális életünk egyre jobb és jobb lesz. Nem érzem munkának, csak jól érezzük magunkat”

- mesélte a lány.

Tyler, a 23 éves kőműves hozzátette:

hirdetés
„Azt hiszem, sokkoló volt anyukám számára, amikor megtudta, mert mindig azt hitte, hogy egy angyal vagyok. De mindenki szexel, és ha megteheted, miért ne tennéd?”

A pár a Fortnite nevű onlinejátékon keresztül ismerkedett meg egymással még 2019-ben. A távkapcsolatként induló szerelem legelejétől nagyon jó volt közöttük a szexuális vonzalom. A kezdeti cél havi 500 font bevétel volt, amit most már igencsak túlszárnyaltak, így összes számlájukat ebből fedezik már. A fiatalok szülei azonban nem voltak boldogok, mikor tudomást szereztek a videózásról:

„Az apám nem volt boldog, de az anyukám azt mondta: rendben van, amíg jól érezzük magunkat - és ez így is van”

- mondta Erin.

A szerelmespár még mindig teljes munkaidőben dolgozik, és az OnlyFans újdonsült sikerét másodállásként használják továbbra is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
Sokkoló fotó: rohadni kezdett a majomhimlőtől egy német férfi orra
Eleinte csak egy piros folt volt az orrán. Az orvos azzal küldte haza, hogy egyszerűen csak leégett napozás közben.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2022. augusztus 18.


Link másolása

hirdetés

Rohadni kezdett a majomhimlő és több más betegség kombinációja miatt egy német férfi orra - írja a Medical Journal Infection. Az egészségügyi szaklap beszámolójából kiderül, hogy 40 éves beteg orrán először csak egy piros folt jelent meg, amivel orvoshoz ment. A doktor azzal küldte haza, hogy egyszerűen csak leégett napozás közben.

A piros folt később feketedni kezdett, majd hamarosan gennyes sebek jelentek meg a férfi testén, elsősorban a szája és a pénisze környékén. Csak ezután jöttek rá, hogy elkapta a majomhimlőt. A kórházi tesztek során kiderült, hogy ezen felül HIV-pozitív, valamint kezeletlen szifiliszben is szenved. Utóbbi betegséget olyan sokáig nem fedezték fel nála, hogy több szervére is átterjedt, a HIV-fertőzés nyomán pedig már kialakult az AIDS-betegség.

A portál sokkoló fotót is közölt a fertőzött arcáról:

A szaklapból kiderül, hogy a férfi esetében azért volt ilyen súlyos a majomhimlő, mert a HIV legyengítette az immunrendszerét, emiatt hajlamos lett a nekrózisra, vagyis a testszövetek sejtjeinek sorvadására. A majomhimlőre kapott gyógyszer elég volt a sebek kiszárításához, de az orr duzzanata csak részben csökkent.

Németországban jelenleg 3186 majomhimlős fertőzöttet tartanak számon. Ennél többet csak az Egyesült Államokban (12 689) és Spanyolországban (5719) regisztráltak a vírus május végi felbukkanása óta.

hirdetés

A vírus kezdetben a meleg és biszexuális férfiak körében terjedt, de heteroszexuális férfiak, nők és gyerekek ugyanolyan eséllyel kaphatják el a majomhimlőt, ha közvetlenül kitettek a fertőzés veszélyének.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: