SZEMPONT
A Rovatból

„Meddig tart a tenger?” – 92 évesen repült először külföldre az édesanyám

Olyan ajándékot akartam adni, ami teljesíthetetlennek tűnik, de teljesíthető. Megcsináltuk, sokat nevettünk, de azt hiszem, többet nem akar meglátogatni.

Link másolása

Megkérdeztem, mit szeretne anyák napjára.

Covid időszakban puszit kért, tavaly az ukrán háború kitörésekor békét. Vérzett a szívem, hogy egyiket sem teljesíthettem.

Azt reméltem, az idén fordítunk. Most azt kérte, olyan munkám legyen, amiből a nyugdíjas éveinkre is futja majd. Újabb teljesíthetetlen kívánság. Rendben, én döntök az új ajándékról, egy teljesíthetőről.

Évek óta járt a fejemben, milyen jó lenne megmutatni anyukámnak, hol élek, milyen a tenger, miért beszélek annyit a sirályokról, milyen repülni, milyen ott élni, ahova mások nyaralni járnak, és ahol mindenki más nyelven beszél. Halogattam a tervet, mert nagyon sok pénz, talán túl idős is az anyukám erre a kalandra, és a második emeleten lakunk, lift nélkül, nehéz lenne felvinni. Bizonytalan voltam a teljesíthetőségben. Megkérdeztem az anyukámat, akarja-e. Nem nagyon tudta, pontosan mit, de egyre erősebben akarta. Hitt abban, hogy baj nem lehet, mert én végig vele leszek és megoldunk minden esetleges problémát. Hónapokig csak készültünk, szinte minden nap megkérdezte, mikor indulunk.

Útlevelet nem volt könnyű csináltatni, mert nem volt ujjlenyomata, így csak egy évre kapott, de azt korán készítettük, lejárt és újat kellett kérni.

Hat repülőjegyet kellett vennem, mert el kellett mennem érte Magyarországra, kiutazni együtt, hazavinni és visszatérnem Angliába.

Olyan jegyet kellett találnom, amihez nem kell túl korán kelnie, és nem érünk túl későn Londonba, mert onnan még autóznunk kellett két órát. A várakozásokkal ez egy tíz órás út. Ettől a két naptól tartottam a legjobban.

Pár hónappal az út előtt

egy hónap alatt háromszor esett el anyukám és végezte mindig kórházban.

Sosem lett nagy baja, sokat viccelődtünk, hogy eleget esett most egy évre, nagyon vigyázzon magára, hogy el tudjunk utazni. Próbáltam a jegyekre is biztosítást kötni, mert bármikor meghiúsulhatott volna az út. Végül elengedtem ezeket a szorongásokat, igyekeztem hinni abban, hogy minden jó lesz. Betegbiztosítást kötöttem rá, de az sem könnyű, 80 évnél idősebbeket már nem mindenki vállal, és ami van, abban is hosszabb a lista, miért nem fizetnek. Itt is maradt a remény, nem lesz semmi baj.

Amikor bementem érte az otthonba, úgy fogadott, mintha lagziba készülne. A sosem sminkelt anyukám kapott egy kis szemfestést, fülbevalót, nyakláncot, új frizurája volt és szépen felöltözve várt több gondozójának köszönhetően.

A rohanást elkerülendő, indulás előtt két napot Pesten töltöttünk a megszokott Airbnb apartmantban. A 9. kerületben van egy tökéletes lakás nekünk, évek óta ott találkozunk, oda kerekesszékkel is bejutunk, és az erkélyre is ki lehet ülni levegőzni. Innen indultunk, de bevezetésnek sétáltunk egyet a városban, és megitta élete első ízesített sörét is. Az idő nem volt túl jó, de meglepően sok mosolyt kaptunk az emberektől és rengeteg segítséget a kerekesszékes mozgáshoz.

Ferihegyen a csomagfelvételnél azt ígérték, jön majd egy asszisztens. Nem jött, de nem is volt rá szükség. Az első repülésből anyukámnak a biztonsági ellenőrzés maradt meg mélyebben. Mosolyogva mesélte, hogy levetkőztetnek ott mindenkit. Persze neki a motozás sem volt kellemetlen, mert őt úgy kezelték, mint a hímes tojást, neki nem kellett levennie semmit, és mindenki végtelenül kedves volt vele.

A repülőn beülni az ablakhoz elég megerőltető ennyi idősen, de elvileg lehet ügyesebben is intézni. A magyar oldalon sikerült gördülékenyebben bejutni. Egy biztos,

mindig a kerekesszékes az utolsó a fel-és a leszálláskor is.

Ferihegyen a jókora ablakokon mutattam az anyukámnak, hol áll a gép, hol mennek fel az emberek. Kérdeztem, látja-e, azt mondta, nem. Lementem mellé és valóban az ő szemmagasságában az ablak keretét lehetett látni. Akkor még azt hittem ez csak egy véletlen, rossz helyen álltunk.

Anyukám csöppet sem izgult a repüléstől és nagyjából ilyen hidegen is hagyta az élmény.

Sem a felszállás, sem a landolás nem hozta lázba, ahogy a kilátás sem.

Ez utóbbit szerintem nem is látta. Olyan kicsi, mint egy gyerek, ha nem simul az ablakra, nagyjából csak felfelé lát, többnyire azt, amit a földről látunk.

Ezt már csak azután tudtam biztosra, hogy az angliai sétánkon is beszéltem a tengerparton, látja-e ezt meg azt, és ott is le kellett mennem a fejmagasságára, hogy rájöjjek, takarásban van a látvány egy korlát miatt. Gyerekek mellett nyilván sokan megtanulták, hogy mást látunk 3 fejjel magasabban, de figyelünk-e arra, hogy a felnőttek sem látják mindig ugyanazt ugyanazon a helyen, a magasságuk, a szemüveg hiánya vagy egyéb fogyatékosságuk miatt.

Amikor kérdeztem anyukámat a repülésről, azt mondta, semmi különös. Hiába mutathattam meg fentről a szélturbinákat, amelyek a tengerben állnak és látom azokat a lakásunk ablakából is, neki nem volt érdekes.

Én látok szépségeket a levegőben, de alapvetően irtózom a repüléstől, elsősorban a környezetszennyezés miatt, majd a felesleges biztonsági szabályok és pazarlás miatt, végül a féktelen fogyasztásra buzdítás miatt. Noha nem volt jó élmény az anyukámnak az első ilyen út, de megtapasztalt valamit abból, ahogy emberek milliói élnek, és amiről sokszor beszélek neki.

Angliában a férjem várt minket a reptéren kocsival, két óra alatt hazaértünk Margatebe. Szép napos, de szeles időben éppen csak a kiugrottunk egy picit a partra, hogy nézze meg, hol vagyunk.

Meglepetten kérdezett a víz nagyságáról: „Meddig tart a tenger?”

Öt nap alatt kerekesszékkel a városunk mellett sem tudom megmutatni a teljes partot. Az összes tenger minden határainak körbejárásához pedig sajnos egy élet sem elég.

Az albérletünkbe nem tudtunk elmenni kerekesszékkel, egy Airbnb-lakásban voltunk itt is. Hasonló a budapesti apartmanthoz, akadálymentesített és van terasza. Cica itt is akadt, a szomszéd gyönyörű fekete kandúrja nem szégyellt beugrani az ágyba bemutatkozni.

Az első nap nem volt kegyes az időjárás hozzánk. Errefelé megesik, hogy egyik nap tél van, a másik nap nyár. Téllel kezdeni nem volt szerencsés. Úgy bugyoláltam be anyut, mint ő engem amikor óvodás voltam és szánkózni vittek. Szükségünk volt még több ruhára, ezért haza is ugrottunk, de a lakásba felvinni nem tudtuk a szűk folyosós, háromszintes, viktoriánus házban. Így a tengerre nyíló ablakokat nem tudtuk megmutatni, a cicám is csak rémülten mutatkozott be a folyosón, igazi személyiségét csak a szobában tárta volna fel.

Első nap tehát háborgó tengert látott és rajta ejtőernyős szörfösöket, akikkel bevallom, nem számoltam, hogy előkerülnek. Aznap a tengerpart szinte üres volt, csak néhányan készítették a homokos terepet a másnapi motoros versenyzéshez. Ilyen is csak egy van egy évben meg egy felvonulás, de most épp ez jutott. Másnap tehát csak egy kicsivel volt jobb idő, de teli volt a part motorosokkal. Anyukámat nem zavarta a hangjuk sem. Tökéletes szemmel szúrt ki minden BMW-t, hogy az túl nagy, arra nem szabad felülni. Az egyik motoros sorban akadt egy rés, ahol az ő 2+2 kerekűjét is megmutathattuk. Aznap megnézte a Antony Gormley tengerben álló szobrát is, ami épp derékig állt akkor vízben. Látta a tengert a parton kicsapni és látta ugyanott, visszahúzódva, több száz méterre tőlünk. Az apály és dagály leginkább a kis csónakoknál látványos, egyszer lebegnek, máskor a homokba fúródva várják a víz visszatérését. Jártunk olyan kertben, ahol pálmafa és orgona is volt, sok más színes virággal.

Volt egy csodálatosan szép napunk, akkor a szomszéd városba, Broadstairsbe mentünk, ahol gyönyörű a strand és meglepetésemre, akadálymentesített is. A felső szikláról lifttel lementünk és a homokban végig volt egy fapadló a kerekesszékeseknek. Harisnyában ugyan, de homokba mártottuk a lábunkat. Nem hagyhattuk ki az angliai kedvencet, a fish and chipset (sült hal, krumplival), aminek a maradékára le is csaptak a sirályok. A strandon edzettek megmutatták, hogy a másodpercek töredéke alatt jönnek össze tucatnyian minden falat ennivalóért.

Csodálatos házakat láttunk, de anyukámat nem kötötte le különösebben az építészet, alapvetően a barnásabb téglákat látta meg, az abból készült házak nem tetszettek neki, a piros téglásakat, a millióféle ablakokkal ellátott, formákban nagyon gazdag házsorokat, a csipkézett tetőket, gyönyörű kéményeket nem csodálta meg. Cserébe elolvadt a színes virágokért, abból is volt sok.

Igyekeztem időt hagyni a pihenésre, általában csak délután indultunk el, sőt egyik nap nem is mentünk sehová. Reggelente neten kerestem neki görögkatolikus miséket, mert jó ideje nem volt templomban.

Egyik nap kicsit depressziósabban ébredt, nem akart kimenni, pedig akkor volt az első gyönyörű napsütés. Délután végül kimentünk, de úgy éreztem, kár volt, nem érdekli. A szomszéd városban Ramsgateben megettünk egy fagyit majd megnéztük az ott állomásozó vitorlások tucatjait. Ez felkeltette kicsit az érdeklődését.

„Soha életemben nem láttam ennyi hajót” – mondta, majd üdvözölte az egyik fedélzeten ülő kutyát: Szia Picur! Épp ott állt egy 17. századi spanyol gálya másolata is, az túl öreg volt neki.

Amikor busszal utaztunk, azonnal körülöttünk forgott a világ. A sofőr kiszállt, átrendezett mindent, hogy elférjünk. Az anyukám nem értette, miről beszélnek, így riadtan megrótt, hogy minek kellett nekem mindent átrendezni. Zavartan magyaráztam, hogy én nem kértem semmit, itt így kezelik a kerekesszékeseket, főleg, ha a sofőr kedveli az idős embereket. Az út végére megszokta, hogy folyamatosan körbeudvarolták. Egy bolt előtt, egy percre hagytam az utcán, addig odament hozzá egy néni és megdicsérte, milyen csinos, tetszik neki az anyu öltözéke.

A vonaton megvettem a jegyet, már jött is az asszisztens, kérés nélkül, hogy feltegye a feljárót nekünk. Felültünk, de nem tudtam, hogyan szállunk le, de válaszként ott volt mellettem egy asszisztens, akit telefonon értesítettek, hogy segítsen.

Két évvel ezelőtt kértem egy pesti parkban, hogy sétáljunk, tolja a kerekesszéket. Csinálta, kis lábfájással, de élvezettel, mint egy tréninget. Ő is örült, hogy nem kell mindig székben ülni.

Két évvel később nem mertem volna megkérdezni sem, akar-e sétálni. Ő mondta. És nem is egyszer, hanem kétszer is, sőt, amikor visszavittem az otthonba, ott is tolta a székét.

Olyan büszke voltam, mint egy anya, akinek gyermeke első lépéseit teszi meg. A mostani sétákat úgy éltem meg, ezek nekem szóltak.

A homokban végzem, ha pimaszkodom

Angliában is vannak rosszabb járdák, de mindenütt járható kerekesszékkel. A reptéren azonban az akadálymentesített vécék zárva voltak, elvileg kapnom kellett volna egy kulcsot, de nem kaptam és embert sem találtam, akinek lett volna. Alapvetően nagyok a normál mosdók is, megoldottuk, de vicces, hogy egy kerekesszékes asszisztens azt mondta, a szükséges kulcsot akár én is megvehetném az Amazonon.

Kilenc napot töltöttünk együtt, az otthonban megszokott étkezési rend kicsit felborult, így a gyógyszerek beadása is nehézkesebbé vált. Kétszer jártam úgy, hogy nem sikerült beadnom időben, de ahogy hozzáértőktől megtudtam, anyu gyógyszerei nem erősek, nagyszerű, hogy ennyi idősen csak ennyit kap.

Tulajdonképpen nagyon szerencsések voltunk, semmi komoly baj nem történt, nem késtünk le semmit, láttunk sok mindent, talán túl sokat is. Az út előtt is sokat gondolkodtam, mit szeretnék megosztani vele és a mai napig figyelek apróságokat, ami tetszene neki. Szerintem. Pedig nem tetszett neki minden.

A repülésről többszöri kérdésemre is azt mondta: semmi jó nem volt benne. Próbáltam megtudni, mit fog mondani, ha mások kérdezik, mi volt rossz?

Azt mondom majd, nem emlékszem – mondta mosolyogva. Nevettem, de mondtam, hogy az igazat mondja, azt, ami nem tetszett, amiért nem akar többet repülni. Azt hiszem, senki nem tudta meg azóta sem, mi volt rossz a levegőben.

Harisnyában a tengerparton

Londonban, a reptéren meg kellett rendelnem a taxit Pestre. A nevem hallatán egy utas gondolkodni kezdett, honnan ismer minket. Elsőre biztos voltam benne, hogy félreértés. Honnan ismerne minket?

Az anyukája covidos volt és olvasta, amit írtam – mondta legnagyobb meglepetésemre. Angliában szúr ki minket valaki három évvel a cikkek megjelenése után? Melegséggel öntött el, hogy szép anya-lánya kapcsolatot látott a hölgy, aki egyébként szintén a gyermekeit látogatta.

Pesten aludtunk még egyet a Bokréta utcában a hosszú utazás után majd másnap bevittem az otthonba, kipakoltam a cuccait és addig tartottam magam, aztán hazafelé kisírtam magam. Akkor jöttem rá, hogy bizony ez az út nagy kockázat volt, nagy nyomás volt rajtam és nyilván édesanyámon is. Mindketten jót akartunk, nem magunkért, hanem a másikért.

Mindkettőnknek feledhetetlen út volt, de lehet rövidebb a következő.

Azt mondja, naná, hogy emlékszik, ahogy „szaladt a tenger és zubbant egy nagyot”, de nem bánja, ha jövőre csak a „hazai tengerre”, a Balatonra viszem.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Raskó György a Sulyok-ügyről: Ha egy ügyvéd nem vette észre, miben vesz részt, akkor nem tudom, hogy szerezte a diplomáját
Az agrárközgazdász szerint körülbelül 500 ügyvéd élhetett meg remekül a zsebszerződésekből, amivel lebukni nagyon nehezen lehetett, noha páran mégiscsak bíróság elé kerültek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 24.


Link másolása

Az elmúlt napokban újabb politikai botrány kavarta fel a magyar közéletet, miután Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció vezetője, komoly vádakat fogalmazott meg Sulyok Tamás köztársasági elnökkel szemben. Dobrev Klára szerint Sulyok Tamás a kilencvenes években ügyvédként részt vett olyan úgynevezett „zsebszerződések” lepapírozásában, amellyekkel külföldieknek játszottak át magyar földeket. A DK-s politikus egyenesen „köztörvényes bűnözőnek” nevezte a köztársasági elnököt.

A köztársasági elnök hivatalán keresztül visszautasította az őt ért vádakat, az állítva, hogy az államfő ügyvédi tevékenysége során mindenben a hatályos jogszabályoknak és ügyvédi esküjének megfelelően járt el. Raskó György agrárközgazdásszal beszélgettünk arról, mik is ezek a zsebszerződések, hogyan működtek, egyáltalán: lehetséges-e, hogy egy ügyvéd ilyen szerződést ír anélkül, hogy átlátná a szerződés mögötti jogellenes szándékot?

– Elég régen voltak már ezek a bizonyos zsebszerződések. Tulajdonképpen mik is voltak ezek?

– Az Unióba történő belépés előtt még az uniós tagállami polgárok sem vásárolhattak termőföldet Magyarországon, az unión kívülieknek végképp nem. Azonban mindenki tudta, hogy előbb-utóbb Magyarország az Unió tagja lesz, ezért a kilencvenes években és a kétezres években ügyvédek olyan szerződéseket kötöttek, melyek de facto vételi megállapodások voltak, de jure viszont hosszú távú bérleti szerződések.

Tehát bérleti szerződés formájában fizette ki az osztrák paraszt vagy földhasználó a földet a magyar tulajdonosnak, általában ezt az összeget egyben oda is adták a tulajdonosnak.

Ezek a hosszú távú bérleti szerződések, amelynek álcázták a vételt, jogilag rendben voltak. Ezeket ugyanis nem tiltotta a törvény, és ezért az ilyen hosszú táv után egyben kifizetett földbérletet a földhivatalok bejegyezték, és ez a lényeg. A földhivatalok álláspontja az volt, hogy az egy érvényes szerződés. Noha nyilvánvalóan a földhivatal is tudta, hogy ez valójában zsebszerződés. Ezeket a trükköket az egész országban használták az ügyvédek, és ahogy mondtam, a földhivatalok ezeket be is jegyezték, mert jogilag, legálisan ezt meg lehetett csinálni, de hangsúlyozom, hogy

a jogalkotó deklarált szándékával mindez ellentétes volt.

– A földhivatal nem tulajdonjogot jegyzett be, csak bérleti jogot.

– A bérleti jogot bejegyezte húsz vagy harminc évre.

– És ebből hogyan csinált aztán végül tulajdonjogot a zsebszerződő fél?

– Miután beléptünk az Unióba, Magyarország a földtulajdon szerzésre kapott 7 év derogációs időt, plusz 3 évet, tehát összesen 10 évet arra, hogy ne utasíthassa vissza a magyar fél az uniós agrártermeléssel foglalkozó vállalkozók földvásárlását. Tehát ez a 10 év lejárt 2014. április 30-án. Akkor a parlament hozott egy törvényt, amivel elismerte, hogy az uniós tagállami polgár,

amennyiben legalább három éven át Magyarországon földhasználóként művelte a földet, azokra vételi lehetősége keletkezett.

Tehát ha a tulajdonosnak volt eladási szándéka, akkor már a földhivatal nem utasíthatta vissza, hogy egy osztráknak, németnek vagy olasznak a tulajdonjogát bejegyezze, de kizárólag uniós tagállami polgárokra vonatkozott ez a kedvezmény.

– Ezek szerint még egyszer ki kellett fizetnie a földet az uniós polgárnak ezek után? Mert egyszer már kifizette a vételárat bérleti díjnak álcázva. Másodjára már nem kellett vételárat felmutatni a szerződésben? Tehát akármennyi forintért átírták a tulajdonjogot?

– Az a két fél megegyezése.

– Ez érdekes. Az adóhivatal szokta vizsgálni, ha a piaci ár alatt jelentősen történnek adásvételek. Akkor nem történt ilyen vizsgálat?

– Amennyiben az új tulajdonos vállalta, hogy legalább öt évig műveli a megvett földet, akkor nulla forint volt a rá kiszabott illeték. Így az adóhivatal vizsgálata nem volt releváns.

– Egy ügyvéd, aki ilyen ügyletben részt vett annak idején, lehetett-e úgy ebben benne jóhiszeműen, hogy fogalma sem volt arról, hogy miben vesz részt valójában?

– Nem, ezt kizártnak tartom. Az ügyvéd biztosan tudta, hogy miben vesz részt.

Ha az ügyvéd ezt nem vette észre, akkor nem tudom, hogy szerezte a diplomáját.

Persze az egy más dolog, hogy mi az, ami erkölcsileg visszatetsző és elutasítandó, és mi az, amit a jogszabály megenged...

– Tulajdonképpen egy ügyvéd, ha részt vett egy ilyen szerződésben, akkor a jog szerint nem volt kifogásolható, amit csinált, de mégis szembement a jogalkotó akaratával és a törvénnyel. Azaz kijátszotta a törvényt teljesen legális módon, egy kiskapuval?

– Igen. Aztán hozott a Fidesz egy törvényt, ami visszamenőleges hatállyal semmissé tette a zsebszerződéseket, mert rájöttek, hogy egymás után konvertálják át a hosszú lejáratú bérleti szerződéseket földtulajdonná.

– Ezt értsem úgy, hogy ha valaki ezzel a törvénnyel élni akart, akkor azt mondhatta akár a külföldi tulajdonszerzőnek, hogy enyém a vár, tiéd a lekvár, eddig tartott a bérleti szerződés. Volt, aki élt ezzel a lehetőséggel? Jártak így pórul külföldiek?

– Igen, történt ilyen.

– Korábban, a kilencvenes években, amikor ez még zajlott, lett-e bármilyen zsebszerződéses ügyből büntetőügy? Találtak-e meg ügyvédet vagy szerződő feleket hatóságok azzal, hogy így ügyeskedtek? Egyáltalán meg lehetett-e ezt fogni büntetőjogilag?

– Olyat tudok, akit ezért felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Ha túlságosan feltűnő volt, akkor lehetett lebukni. Például egy székesfehérvári ügyvéd, aki sorozatban csinálta ezeket, ő lebukott. Egyenszerződést fabrikált rá, és zsinórban minden héten beadott négy-öt ilyen konverziós szerződést, ami ezért feltűnő volt, és akkor azzal elkezdtek foglalkozni. Ezt az ügyvédet konkrétan el is ítélték, a nevét nem tudom, de székesfehérvári volt.

– Csak azt nem értem, hogy ha ez forma szerint legális volt, mert ez egy kiskapu volt, akkor milyen alapon tudták elítélni ezt az ügyvédet?

– Azt tudták bizonyítani, hogy színlelt volt a szerződés. Magam is vásároltam rengeteg területen földet, persze legálisan, mert magyar mezőgazdasági vállalkozóként megfeleltem minden feltételnek, legalább 300 szerződést kötöttem én is az ország különböző részein, ahol valamilyen érdekeltségem volt. Nyilvánvaló, ezért jól informált vagyok ezekről a tranzakciókról. Azt merem állítani, hogy

Magyarországon legalább 500 ügyvéd foglalkozott abban az időben ilyen szerződésekkel,

és mindegyik megtalálta a maga megszövegezését, sokan annyira megtalálták a kiskaput a törvényben, hogy a Fidesz-kormánynak legalább háromszor kellett a földtörvényt módosítani, hogy sorban bezárja ezeket a kiskapukat. Például ma már nem lehet úgy bekerülni a közös tulajdonú földhasználatba, hogy megveszek egy aranykorona értéket, és akkor utána, ha már belül vagyok, akkor ott az elővásárlási jogommal élek. A kiskapukat sorba zárták be, de addig, amíg a törvény betű szerinti értelmezésébe belefértek ezek a trükkök, addig az ügyvédek ezen nagyon jól kerestek.

– Sulyok Tamással és az ő tevékenységével ez ügyben találkozott-e akkoriban?

– Azt az ügyet ismerem, ami most előkerült vele kapcsolatban, de magát az urat személyesen nem. Akkor hallottam először a nevét, amikor alkotmánybírónak nevezték ki. De nekem nem arrafele volt érdekeltségem, azon a részen én nem vásároltam földet.

– De azt mondja, hogy azt az ügyet azért ismeri. Kimondható, hogy az vélhetően egy zsebszerződés volt?

– Valószínűleg ilyenféle trükkös szerződés volt. Nem láttam a pontos szövegét, de a tapasztalatom szerint nagy valószínűséggel abba az „ügyvédi kreativitás” kategóriájába tartozik, amit aztán

a Dunántúlon százával, ezrével csináltak ügyvédek. Ott Csongrád megyében konkrétan az olasz tulajdonszerzés volt a legnagyobb.

– Amit Sulyok Tamás csinált?

– Amiben állítólag ő is benne volt. De ha ez 2004. május 1-je előtt készült, akkor ez teljesen legális volt.

– Az ön becslése vagy tapasztalata szerint körülbelül mennyi földet szerezhettek meg zsebszerződéssel Magyarországon?

– Biztos, hogy elérte a 200 ezer hektárt.

– Ez arányaiban mekkora hányada a magyarországi termőföldeknek?

– Magyarországon nagyjából 5,5-5,6 millió hektár mezőgazdasági terület van, ehhez viszonyítva a 200 ezer hektár, csupán 0,25 százalék lehet. Az ország egyes részein ez lehet, hogy elérte a 10 százalékot is, mert szerintem Vas és Zala megyében inkább a 10 százalék közelében van. Viszont az ország többi részén már nagyon kicsi lehet az arány, mondjuk Békés vagy Szolnok megyében, lehet, hogy csak pár tized százalék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Én 20 éves vagyok, én nem láttam még ilyet” - Magyar Péter híveivel néztük az utcán a tévévitát
Közel másfél évtized után rendezett ismét élő választási vitát a közmédia. A Várkert Bazár előtt összegyűlt tömeggel együtt néztük végig a majdnem kétórás műsort.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 31.


Link másolása

„Annak az árokásásnak, amit hosszú ideig produkált itt a közhatalom, annak véget kell vetni, és ez mindenkinek az érdeke”

- mondta a Várkert Bazár elé érkező egyik tüntető a csütörtöki esti EP-listavezetők tévévitája előtt. A teret megtöltötték Magyar Péter és a Tisza Párt hívei, akik közül a többség kulturált vitát várt.

Bár a köztévé korábban azt kérte a vita résztvevőitől, hogy a mélygarázson keresztül menjenek az épületben kialakított stúdióba, végül Dobrev Klára és Magyar Péter is a főbejáraton át lépett az épületbe, miközben a nézők egy kivetítőn nézhették a közel kétórás műsort.

„Elég érdekes volt egyébként megismerni más pártoknak is a programját. Én azt gondolom, hogy azért nehéz a választás” – mondta a vita után az egyik tüntető.

„Én 20 éves vagyok, én nem láttam még ilyet. Világéletemben kormánykritikus voltam, mióta ehhez értek, és most ez reménység”

– mondta egy fiatal nő, aki úgy érzi, hogy a Tisza Párt híveihez fogható szerető és befogadó közösséget még nem látott korábban.

A Várkert Bazár előtt készült teljes videónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Megnéztük, hogy valójában mennyire olcsó a Primark, ahová még szerdán is több százan akartak bejutni egyszerre
Nemcsak olcsó, hanem minőségi is - nagyjából ezzel reklámozza magát a kedd óta Budapesten is elérhető Primark. Az ír divatmárka hatalmas üzlete előtt a második napon is kígyózott a sor.

Link másolása

Nagyjából csak a McDonald's és a Starbucks Magyarországra érkezéséhez fogható felhajtás előzte meg a Primark első hazai üzletének nyitását. Aki még nem hallott korábban az ír divatmárkáról, annak mindent elmond a cég jelmondata: Amazing fashion, amazing prices, vagyis Bámulatos divat, bámulatos árak. Igen, itt bizony a hangsúly a minél alacsonyabb árakon van világszerte. Egy nappal a nyitás után megnéztük, hogy ez mit jelent a budapesti üzlet esetében.

Még mielőtt azonban körülnéznénk a 3100 négyzetméteres boltban, tisztázzunk egy fontos dolgot. A márka nevét helyesen Prájmarknak ejtjük, és nem Primárknak, vagy bármi másnak.

A Meki és a Lidli hazájában azonban biztosak lehetünk abban, hogy a Prájmark kellően bonyolultnak hangzik ahhoz, hogy a kézenfekvőbb, magyaros megoldás terjedjen el az egész országban. Vagy idővel valami még ennél is egyszerűbb.

De térjünk is vissza az Aréna Mallban kedden nyitott első hazai Primarkhoz. A nyitónapon a bevásárlóközponton belül több száz méteres sor kacskaringózott az üzlet bejáratáig. A kevésbé szerencsések akár több órát is várakozhattak, hogy még az első napon vásárolhassanak az olcsó darabokból. Egy nappal később ekkora tömeg már nem volt, de

még szerda dél körül is több száz ember várt arra egyszerre, hogy bejuthasson az üzletbe.

Ezt azonban egész flottul kezelte a biztonsági személyzet, és viszonylag gördülékenyen, nagyjából harminc perces sorban állást követően már be is jutottunk az üzletbe, ami valahogy olyan ismerősnek tűnt. Nem véletlenül.

Aki az utóbbi években járt már a magyar fast fashion piacot meghatározó lengyel LPP-cégcsoport árérzékeny üzletében, vagyis a Sinsay-ben, annak sok újdonságot nem tartogat a Primark. Gyanúsan hasonló a kínálat, a méretcímkézés, a termékek üzeleten belüli elhelyezése, de még az árképzés is.

Az árakat figyelve bizonyos termékcsoportban a Sinsay, más esetekben pedig a Primark számít olcsóbbnak.

A hazai piac többi szereplője az első benyomásaink alapján szinte biztosan drágább ennél a kettőnél. A Sinsay-től azonban lehet házhoz is rendelni, míg a Primark ettől mereven elhatárolódik.

A következő hetekben biztosan kitart majd az érdeklődés a Primark mellett. Aki szerette volna elkerülni a nyitás körüli tumultust, könnyen elképzelhető, hogy kivár és csak néhány hét múlva keresi fel a boltot. Attól azonban nem kell nekik sem tartaniuk, hogy addig is lemaradnak valamiről, ugyanis az üzletben sétálgatva

az eladóktól megtudtuk, hogy a termékek „nem tudnak kifogyni”.

Minden este, zárás után és minden második reggel ugyanis érkezik egy kamionnyi termék, amiket folyamatosan töltenek is a polcokra.

Ennek megfelelően hiába volt az első napi hatalmas roham, nem volt olyan termék, ami kifogyott volna. A gyerekosztályon a legolcsóbb, valamint a mesefigurás pólókat kapkodták el a nyitás utáni órákban. A női választékból leginkább a szezonális, nyári darabokat vitték az első napon, míg a home osztályon szinte mindent ment az ágyneműktől kezdve, a gyertyákon át a kulacsokig. A férfi részleg legkeresettebb ruhadarabjai az első pár óra tapasztalata alapján állítólag az alsónadrágok voltak.

És akkor az árak

A női osztályon már 1300 forintért lehet pólókat kapni, míg a 7 pár egybecsomagolt edzőzoknit ugyanitt 2200 forintért kínálják. Van szalmakalap 2200-ért, ahogy nyári ruha 8000 forintért is. A bikinit akár össze is lehet válogatni 1100 forinttól. A táskákat 4000 forint környékén kínálják, de láttunk kendőket 1100 forintért is.

A férfi osztályon a pólók 1100 forinttól indulnak, a rövid nadrágok ára pedig 3800 forinttól. Farmerek 6500-tól láttunk, míg a legolcsóbb fürdőnadrágért 2600 forintot kell leszurkolni.

A napszemüveg 740 forintos ára pedig bőven kimeríti a nevetségesen olcsó kategóriát.

Vagyis a Primark egyáltalán nem túloz, amikor az alacsony áraival próbálja megnyerni a vásárlókat. Persze itt is vannak jóval drágább darabok, de ha ügyesen válogatunk, akkor

akár az egész család kényelmesen felöltöztethető néhány tízezer forintból.

A teljes kínálat már a magyarországi árakkal együtt egyébként elérhető a Primark nemzetközi honlapján.

A kérdés már csak az, hogy az egyes termékcsoportonkénti néhány száz, maximum 1-2 ezer forintos különbség elég vonzó lesz-e azoknak a főképp nem budapestieknek, akiket az elmúlt években a filléres házhoz rendelésre szoktattak rá akár az online vagy offline üzletek webshopjain keresztül is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Orosz hekkerek a külügyben: iszogatás közben tudták meg a nyugat-európai titkosszolgák, hogy mi történt
Mennyire bíznak a külföldi partnerek a magyar titkosszolgálatában, valóban elszigetelődhetünk a kormány oroszbarát politikája miatt? Úgy tűnik, ehhez ennél jóval több kell.

Link másolása

Az, hogy milyen egy adott ország titkosszolgálatának a megítélése, mennyire bíznak meg benne a külföldi partnerek, nem feltétlenül az adott ország politikai vezetésétől, sokkal inkább a szolgálat vezetőjének személyétől, szakmai múltjától és a közös munkák alapján leszűrt tapasztalatoktól függ – áll a Telex cikkében, mely a titkosszolgálatok együttműködését tárja fel. A témát többek között az teszi aktuálissá, hogy a kiszivárgott hírek szerint az orosz titkosszolgálatok éveken át ki-be jártak a Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai rendszerében. Ám a lap amellett érvvel, hogy hiába népszerű toposz, hogy az Európai Unióban és a NATO-n belül egyre bizalmatlanabbak a magyar hatóságokkal a külföldi társszervek, ez nem feltétlen igaz.

A NATO-n belül például a Polgári Hírszerzési Bizottságban (CIC) minden NATO-tagországot a saját biztonsági és hírszerző szolgálatai képviselnek, ez alól Magyarország sem kivétel.

Már önmagában ez és az ehhez hasonló szerepvállalások kizárják, hogy egy szövetségi rendszeren belül valamelyik tagállam titkosszolgálata elszigetelődjön

– írják. Az egy szövetségi rendszerbe tartozó országok titkosszolgálatai között meglévő együttműködésnek ráadásul léteznek olyan hivatalos platformjai is, amelyek az alapvető információáramláson kívül a szorosabb kooperációt is biztosítják. Ilyen együttműködési platform Európán belül a Berni Klub, mely ma már az EU 27 államának, valamint Norvégiának és Svájcnak a titkosszolgálatait is tömöríti. Ez a klub amolyan fantomszervezet, nem hoz formális döntéseket, de a klubtagok tapasztalatokat osztanak meg egymással, információkat cserélgetnek.

Ha a nyugati szolgálatok úgy ítélnék meg, hogy a magyar kormány oroszpolitikája már a magyar titkosszolgálatokat is „megfertőzte”, akkor valószínűleg kizárnák a magyar szolgálatokat ebből a klubból, mint ahogy az Ausztriával is történt. Egy, a területet ismerő forrás a Telexnek azt mondta:

Bár valóban problémát jelentenek az orosz hekkertámadások, ha valóban nagyon súlyos lenne a helyzet, és komoly károkat okoztak volna az oroszok, akkor a külföldi partnerek már biztosan számon kérték volna a magyarokat.

A Telex információi szerint a magyar titkosszolgálatok a Közép-európai Konferencia (MEC) nevű szervezetben is jelen vannak. A MEC a nyugat- és közép-európai polgári hírszerző és biztonsági szolgálatok többoldalú partnerségét biztosítja. Hasonló szerepet tölt be, mint a Berni Klub.

De az igazán fontos dolgok nem a Berni Klub, vagy a MEC konferenciáin, hanem az ezek utáni közös sörözések, iszogatások közben dőlnek el.

A külügyet ért orosz hekkertámadás ügyét két évvel ezelőtt kirobbantó Direk36 például azt állította: a hekkertámadásról a külügy hivatalosan nem tájékoztatta a külföldi partnereit, ellenben az Alkotmányvédelmi Hivatal egyik munkatársa a Berni Klub egyik 2021 őszén megtartott eseménye után, iszogatás közben árulta el a nyugat-európai titkosszolgáknak, hogy mi történt a külügyben. Válaszul több európai résztvevő rögtön elkezdte sorolni, hogy náluk is hányszor, hányféle módon próbálkoztak az elmúlt időszakban oroszok.


Link másolása
KÖVESS MINKET: