HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Egy háromgyerekes családapa vált álláskeresővé a hatalmukat féltők kicsinyes bosszújából

Tarr Zoltánt hétfőn azonnal kirúgták a munkahelyéről, miután szombaton felszólalt Magyar Péter tüntetésén. A pártalapításon dolgozó jogász rögtön felkérte arra, hogy pályázza meg jövendőbeli pártja egyik EP-képviselőjelölti helyét.

Link másolása

„Megdöbbenéssel értesültem tegnap este, hogy szombati megmozdulásunk egyik felszólalóját, Tarr Zoltánt a közreműködése miatt hétfőn azonnali hatállyal elbocsátották munkahelyéről” - írja hétfő délutáni posztjában Magyar Péter. A Talpra Magyarok! Közösség alapítója szerint mindez a férfi közéleti szerepvállalása miatt történt.

„Minthogy Zoltán próbaidős alkalmazott volt egy állami technológiai cégnél, jogi aggályt aligha emelhetünk, de súlyos erkölcsi elveket sért és alaptörvény ellenes , ha valakit véleményéért és annak felvállalásáért utcára tesznek.

Zoltán egyetlen “bűne” az volt, hogy a Talpra Magyarok Közössége által szervezett szombati százezres megmozduláson civil felszólalóként, református lelkészi mivoltában felemelte szavát az egyház és állam káros összefonódásával és a sokunk számára elfogadhatatlanul eljáró Balog Zoltán püspökkel szemben”

- olvasható Magyar Péter bejegyzésében.

Szerinte a történtek után egy dolgos családapa került az utcára egyik pillanatról a másikra.

„Kell-e ennél ékesebb bizonyíték egyház és állam kóros és elfogadhatatlan összejátszására, minthogy Zoltánt már a békés gyűlésünket követő első munkanapon elzavarták? Lehet, hogy egy újabb Balog Zoltán-féle közbenjárás megvalósulásáról van szó? Ha így volt, akkor Cézárként ülve papi trónuson, hol kegyelmet, hol “kivégzési” utasítást oszt.

A magát családbarátnak mondó kormány világos és egyértelmű utasítása alapján egy háromgyerekes apát tettek utcára azért, mert a hatalom nem tűrheti, hogy egy olyan eseményen szólalt fel, amely nem a fennálló rendszert és annak vezetőjét dicsőítette. Egy dolgos családapa vált álláskeresővé a hatalmukat féltők kicsinyes bosszújából.”

Magyar Péter ezután megköszöni Tarr Zoltánnak, hogy kiállt mellette, egyúttal felkéri, hogy pályázza meg jövendőbeli pártja egyik EP-képviselőjelölti posztját.

„Az állami intézmény ugyan elveszített egy sokoldalú, a vezetők által elismert szakembert, viszont a Talpra Magyarok Közössége és hazánk nyert egy minden szempontból alkalmas európai parlamenti képviselőjelöltet.

Ezennel felkérem Zoltánt, hogy a hamarosan bejelentésre kerülő pártunk listáján mérettesse meg magát a magyar választok előtt és amennyiben bizalmat kap június 9-én, úgy legjobb tudása és lelkiismerete szerint képviselje hazánk és minden magyar érdekét az Európai Parlamentben.”

A poszt végén Magyar Péter röviden azt is összefoglalja, hogy miért tartaná alkalmas EP-képviselőnek a hétfőn kirúgott férfit.

„Tarr Zoltán református lelkész, sok területnek és témának szakértője. Foglalkozott az egészségügy, a köz-, és felsőoktatás működésével. Hazai és nemzetközi rendezvények szervezésében mutatta meg közösségi és együttműködési készségeit. Hazai és EU projektek szervezésében és lebonyolításában szerzett gazdag tapasztalatot, különös tekintettel közvetlen uniós forrásokra. Az utóbbi években a mezőgazdaság és az ipar digitalizációjával foglalkozott és egyik alkotója volt az első magyarországi, hivatalos okos város stratégiának. Három tinédzser gyermek édesapja, az operától a funkyig sokféle zenét szerez, de DJ-ként az igazi klasszikusokat pörgette.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter: T. István is kap majd egy levelet a NAV-tól, és ha neki mondjuk 15 éve volt egy Opel Kadettja és 120 ezer Ft diákhitele, le kell majd írnia, hogyan lett ebből 500 milliárd
A politikus a hajdúböszörményi országjáráson elmondta, hogy a legfontosabb az, hogy legyen egy függetlenül működő igazságszolgáltatás, és azt tervezi, hogy lesz egy vagyonosodási vizsgálat, és minden politikus fog kapni egy hosszú levelet a NAV-tól.

Link másolása

Az elmúlt hónapokban a figyelem középpontjába került politikus folytatta az országjárását - ezúttal Hajdúböszörményben járt.

A TISZA Párt prominens képviselője sok mindenről beszélt: a nyugdíjakról, a devizahitelekről, a propagandáról és arról, hogy a következő időszakban kemény harc előtt állnak.

Magyar Péter szerint szóban és írásban fenyegetik az embereket, hogy ne merjenek kimenni az ő rendezvényeire.

Varga Judit exférje azt is elmondta, hogy beszéljenek egymással, mondják el azt mindenkinek, hogy van remény.

"Ha segítenek, ha elegen leszünk, akkor ígérem, hogy együtt meg fogjuk tudni csinálni!"

- mondta Magyar Péter keddi beszédében.

A politikus elmondta, hogy a legfontosabb az, hogy legyen egy függetlenül működő igazságszolgáltatás, és azt tervezi, hogy lesz egy vagyonosodási vizsgálat, és minden politikus fog kapni egy hosszú levelet a NAV-tól.

"T. István is kap majd egy levelet a NAV-tól, és ha neki mondjuk 15 éve volt egy Opel Kadettja és 120 ezer Ft diákhitele, le kell majd írnia, hogyan lett ebből 500 milliárd"

- tette hozzá Magyar. Ha ez nem sikerül, akkor kap még egy levelet, hogy fizessen be 3-400 milliárd forint adóhiányt, és ha ezt nem teszi meg, akkor jönnek a végrehajtók.

A teljes beszédet itt lehet visszanézni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica
Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e. Nyilván nem.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek figyelmetlensége okán a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslata elfogadásra került a Gazdasági bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatot.

A lap szerint a kormánypárti politikusok megpróbálták visszavonni a szavazatukat, de ha egyszer megnyomták a gombot, már nem lehet azt megmásítani.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek.

Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter: 2 napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútján
Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára. A közösségi oldalán írt minderről.

Link másolása

A választás előtti országjárását javában tartó Magyar Péter arról írt a Facebookon, hogy szerinte két napja blokkolni kezdték az internetet és a mobilhálózatot az országjáró körútjának állomásain.

"Add tovább! Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről. Legutoljára Újfehértón ment el a téren mindenkinél az érkezésünkkor minden térerő és a mobilnet, ami a rendezvény végén rögtön helyreállt.

Felszólítjuk Rogán Antalt és Pintér Sándort, hogy állítsák le az orosz és észak-korai módszereket és ne korlátozzák az internet szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást! A BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára."

- írta a közösségi oldalán Varga Judit exférje.

Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára.

Elég volt, nincs hova hátrálnunk!

- zárta bejegyzését Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hszi Csin-ping több száz fős delegációval érkezhet, autója pedig egy rakétatámadást is kibír
Állítólag több száz fős delegáció, magas rangú tisztviselők sora és egy különleges őrezred kíséri majd a Budapestre érkező kínai elnököt. Hszi Csin-ping autója is híres, a limuzint sokszor a kínai Rolls-Royce-ként emlegetik.

Link másolása

Több száz fős delegációval érkezhet Budapestre a kínai elnök szerdán, ezzel párhuzamosan pedig a legmagasabb biztonsági protokoll lép életbe a magyar fél részéről is – írja a Világgazdaság. A lap úgy tudja:

Olyan védelem kíséri – Magyarországra is – a kínai elnököt, amilyenben legutóbb Ferenc pápának volt része.

Nem megerősített források szerint a kínai delegáció több száz főből áll majd, a tagjai között ott lesz Vang Ji külügyminiszter, Lan Foan pénzügyminiszter, Vang Ventao kereskedelmi miniszter, Dzsen Sancsie, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottságnak elnöke és Ju Csianhua, a Vámügyi Főigazgatóság főigazgatója. Várható, hogy Hszi Csin-pinget felesége, Peng Li-jüan is elkíséri, akár csak Párizsba.

Hszi Csin-ping testőreiről kevés információ lelhető fel. Ezek alapján az viszont megállapítható, hogy a kínai elnök biztonságát a legendás és egyben hírhedt központi őrezred garantálja. Erről a kínai szervezetről azt kell tudni, hogy még 1950-es években jött létre a magas rangú kínai pártvezetők védelmére, beleértve a minisztereket és az államtanács tagjait, valamint az ő családtagjaikat.

De nem csak a kínai elnöki testőrség különleges, hanem a rá vigyázó autó is.

Hszi Csin-ping egy Hongqi N701 limuzint használ – igaz, a külföldi utak során előfordul, hogy az eggyel kisebb N501-et veszik igénybe. Az N701 6 métert meghaladó hosszúsággal rendelkezik, súlya legalább 3,1 tonna és állítólag rakétatámadás vagy vegyi fegyver ellen is védi az utasát. A járműből mindössze 50 darab készült, részletes leírása pedig titkos.


Link másolása
KÖVESS MINKET: