FELFEDEZŐ
A Rovatból

A nagynénjéhez ment látogatóba Amerikába, rabosították, majd hazaküldték a magyar fiatalt

A 26 éves magyar férfit órákon át faggatták, majd elvették a telefonját és átkutatták az üzeneteit. Végül kitoloncolták az országból.


Egy 26 éves magyar férfi Detroitba utazott, hogy meglátogassa a zöldkártyás nagynénjét és a kettős állampolgárságú unokatestvérét – számolt be róla a 444 egyik olvasójuk története alapján.

A fiatal három hónapot tervezett eltölteni az Egyesült Államokban az ESTA-rendszeren keresztül igényelt beutazási engedéllyel. IT-területen dolgozik, és elmondása szerint a kint tartózkodása alatt is dolgozott volna home office-ból, amit előzetesen egyeztetett a munkáltatójával.

A detroiti repülőtéren kikérdezték, hogy kihez megy, és mivel foglalkozik. A válaszai nem győzték meg az egyik tisztet, ezért átadták a vám- és határőrségnek. Egy másik hivatalos személy ezután arról is kérdezte, hogy mit dolgozik a nagynénje, akinek egy takarítócége van, amely irodák takarításával foglalkozik.

Ezután

elkérték a férfi telefonját és a PIN-kódját, majd egy fordítóprogram segítségével átnézték a böngészési előzményeit, az üzeneteit és a fotóit.

A telefonban találtak egy korábbi információt is: három évvel ezelőtt, amikor szintén az Egyesült Államokban járt, néhány alkalommal besegített a nagynénje takarítóvállalkozásánál. Emellett az is kiderült, hogy két barátja szintén ki akart utazni hozzá.

A hatóságok úgy értelmezték a fellelt információkat, hogy a férfi dolgozni jött az Egyesült Államokba, és a barátait is hozza magával. Ezután

közölték vele, hogy nem léphet be az országba, és azonnal vissza kell térnie Magyarországra. Rabosították, ujjlenyomatot és DNS-mintát vettek tőle, valamint rabfotót is készítettek. Átvizsgálták a csomagjait, és majdnem kidobatták vele azokat az áramköröket, amelyeket a munkájához használ.

A visszaútra szóló jegyét átfoglalták a következő Budapestre tartó járatra, amely Amszterdamon keresztül közlekedett. A gép öt óra múlva indult, a férfinak ezt az időt egy zárt váróban kellett eltöltenie, és csak engedéllyel mehetett ki a mosdóba. Fegyveres kíséret mellett szállították fel a gépre.

A férfinak azt mondták:

„Bilincset is adhatnánk rád, csak azért nem kapsz, mert szófogadó vagy.”

Átadták neki a vallomását tartalmazó dokumentumot és egy pecsétet, amely igazolja, hogy elutasították. ESTA-val a jövőben már nem léphet be az Egyesült Államokba, ehhez ezentúl hagyományos vízumot kell igényelnie.

A 444 beszámolója szerint egyre gyakoribb, hogy európai állampolgárokat fordítanak vissza az amerikai repülőterekről. Többen arról számoltak be, hogy napokig is visszatartották őket, és volt olyan is, aki szerint azért utasították el, mert Donald Trumpot kritizálta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Üvöltve kérte barátnőjét, hogy üsse a medvét – így halt meg a Grizzly Man
A borzalmas támadást hat percen át rögzítette a kamera. A férfi és barátnője nem élte túl a grizzly támadását.


Timothy Treadwell, akit sokan csak Grizzly Manként ismertek, 13 nyáron keresztül tért vissza Alaszkába, hogy a vadon élő medvék közelében éljen. Barátnője, Amie Huguenard is vele tartott. 2003. október 5-én azonban tragikus véget ért az utazásuk, emlékezett vissza a történtekre a ladbible.com.

Egy grizzly medve megtámadta Treadwellt, és halálosan megsebesítette. Ezután a medve Amie-re is rátámadt. A férfi kamerája rögzítette az utolsó hat percet, bár a lencsevédő végig rajta maradt, így csak a hang hallható. A felvételen Treadwell azt kiáltja: „Gyere már ki! Éppen megölnek idekint!” Ezután így szól Amie-hoz: „Üsd a medvét!”

A nő először azt mondja neki, hogy „játssz halottat”, később viszont azt kiabálja, hogy „üss vissza”, és egy serpenyővel próbálta elűzni az állatot.

A kazetta a dulakodás közben lejárt, így a felvétel itt megszakadt.

Másnap Willy Fulton, a repülőgép pilótájuk érkezett meg a helyszínre. Egy összeomlott sátrat, cipőket és emberi maradványokat talált. A földön egy kart, ujjakat, Treadwell koponyáját és egy gerincdarabot látott.

Az eset után Werner Herzog dokumentumfilmet készített Grizzly Man címmel. A filmben elhangzik egy korábbi mondat Treadwelltől, aki valószínűleg már korábban is sejtette végzetét: „Egyszer meg fogok halni ezekért az állatokért.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Új rekord: 1113 férfival feküdt le egy OnlyFans-modell 12 óra alatt
Lily Phillips a TikTokon másnap reggel arról számolt be, hogy a vad éjszaka ellenére meglepően jól érzi magát. A korábbi csúcstartó januárban „csak” 1057-ig jutott.


Lily Phillips brit OnlyFans-modell decemberben került be a hírekbe, miután egyetlen nap alatt 101 férfival feküdt le. Akkor ez számított rekordnak, de most újabb számot döntött meg.

„Nagyon örülök, hogy bejelenthetem: tegnap megtettem. 12 óra alatt 1113 férfival feküdtem le”

– írta követőinek, amivel új csúcsot állított be az oldalon.

A TikTokon másnap reggel arról számolt be, hogy a vad éjszaka ellenére meglepően jól érzi magát. Hozzátette:

csak egy kis izomláza van.

@lily_phillipss

♬ original sound - Lillian Phillips

Az eddigi rekordot januárban egy szintén brit OnlyFans-tartalomgyártó, Bonnie Blue tartotta, aki 12 óra alatt 1057 férfival szexelt. A téma a világ minden pontját megmozgatta, megannyi cikk született az ilyen szexmaratonokról és az azokban részt vevő szereplőkről.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Jelentős műsorváltozás jön az RTL-en: átalakul a vasárnap este
Néhány film elcsúszik, de lesznek műsorok, amelyek még ki is maradnak.


Jelentős műsorváltozással készül az RTL július 20-án, vasárnap estére, írja a SorozatWiki. A csatorna 18:50-kor a Házon kívül című műsorral indítja az estét, ahogyan azt korábban is tervezte, ezt követően azonban több változás is jön a főműsoridőben.

20 órakor Az ugrás című vetélkedő egy korábbi epizódját ismétli az RTL, ezúttal azonban csak egy részt sugároznak, nem kettőt, mint az előző héten. Ezzel párhuzamosan a korábban ebbe az idősávba tervezett Az acélember című szuperhősfilm 21:20-ra csúszik, a vetélkedő 1. évadának 8. epizódja után kerül adásba.

A csúszás további változásokat is magával hoz. A korábban vasárnap 23 órára beütemezett A sólyom végveszélyben című háborús film szombatra kerül át, az RTL július 19-én, 22:20-kor vetíti le. Emiatt azonban elmarad a The Expendables – A feláldozhatók 3. című akciófilm szombatra tervezett sugárzása.

A műsorváltozás csak a vasárnap esti programokat érinti, a hétköznapok és a hétvégi műsorrend többi része változatlan marad.

A módosítás hátterében a TV2 július 13-i lépése állhat, amikor is a csatorna váratlanul elindította a Legyen Ön is Milliomos új évadát Palik Lászlóval.

A népszerű kvízműsor mostantól minden vasárnap este 20 órakor jelentkezik. Az RTL erre reagálva aznap este dupla epizódot adott Az ugrásból, és a következő hétvégére is új műsorrenddel készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fesztiválozók Azahriah-ról: erős, megosztó kijelentés, de értjük, mit akart mondani
„Már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók” - Azahriah ezért később bocsánatot kért, de a kijelentés átment a köztudatba. Az EFOTT-on kérdeztük a fiatalokat.


Mint azt mi is megírtuk, Azahriah kemény szavakkal illette a fideszes szavazókat. Egy szerdán kirakott Instagram-sztorijában úgy fogalmazott: „Gyönyörűen süt a Nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók”. A sztorit nem sokkal később már törölte is.

„Úgy gondolom, a mai reggeli kiírásommal hibát vétettem. Elragadott az aljas indulat, ami éppenhogy a polgári politizálás lehetőségét öli meg: a személyes hangvétel és a lekincsinylő stílus.

Akárhogy is érzem, nem ilyen energiákat akarok ebbe a hatalmas reflektorfénybe tolni, ideológiáink sosem szabad, hogy egymás ellen uszítsanak minket! Bánom, hogy olyan embereket minősítettem, akik nem szándékosan az ország leépítéséhez akartak asszisztálni, szimplán hittek egy évtizednyi hazugságban. Elnézést kérek, akiket véglénynek neveztem, ígérem, hogy a továbbiakban ezt meghagyom Bayer Zsoltnak”

- írta a korlátozott ideig elérhető Instagram-sztorijában később az énekes.

Az EFOTT-on kollégnk a fesztiválozókat kérdezte Azahriah kijelentéséről:


Link másolása
KÖVESS MINKET: