SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Öreg vagy, nem marad meg a baba” – Megalázták az orvosok, most mégis gyermeket vár Lola

Az énekesnő sokáig titkolta a terhességét, mert korábban kemény kritikákat kapott. Most boldogan mesélt a kislányáról és a nehézségekről, amiken keresztülment.
F. O. - szmo.hu
2025. április 30.



Lola az Instagramon osztotta meg követőivel, hogy első gyermekét várja. Az énekesnő elárulta: pár hónappal ezelőtt kezdődött életük egyik legszebb időszaka, ősszel pedig megszületik a kislányuk. A bejegyzéshez friss fotókat is mellékelt, amelyeken már látszik a terheshasa.

A hot! magazinnak adott interjúban mesélt arról, hogy a terhességről egy orvosi vizsgálat során szerzett tudomást.

Január elején rosszul érezte magát, csomókat tapintott a testén, ezért orvoshoz fordult. A vizsgálatok és a biopszia után azonban meglepő eredmény érkezett:

kiderült, hogy babát vár. „Egyikünk sem gondolta, hogy ilyen hamar megfogan a gyermekünk” – mondta.

Az énekesnő arról is beszélt, hogy korábban egy orvostól bántó megjegyzéseket kapott, amikor a családalapításról kérdezett. „Tavaly az egyik orvosom azt mondta, hogy öreg vagyok már – kívülről talán nem, de belülről biztosan. Ez elképesztően arcon csapott, hogy egy orvos hogyan mondhat ilyet.” Az orvos azt is kijelentette:

„Maga nagyon fiatalnak tűnik, de hazudik mindenkinek. Főként magának.”

Egy vérvétel alapján az orvos úgy fogalmazott, hogy „ha meg is tapad a baba, úgysem marad meg sokáig”. Lola elmondta, ezek a mondatok mélyen megbántották, értéktelennek érezte magát.

Sokáig senkinek sem mondták el a jó hírt, mert az énekesnőben nyomot hagytak az orvostól kapott kritikák. „Ha végighallgatod, hogy selejtes vagy, akkor várod, hogy ki tudja, mi történik.” Később viszont minden vizsgálat azt mutatta, hogy a szervezete teljesen rendben van. „Aztán később már örömömben sírtam.”

A 36 éves Lola azt is megosztotta, hogy fiatal kora óta rendszeresen találtak nála valamilyen nőgyógyászati problémát, például cisztát vagy miómát, egyik petefészke pedig nem működik. Éppen ezért nagy meglepetésként érte, hogy ilyen hamar teherbe esett.

A várandósság eleje nehéz volt számára. Gyakran rosszul lett, volt, hogy vezetés közben is meg kellett állnia az émelygés miatt. Azt mondta, az első trimeszterben szinte csak aludt, nem volt energiája semmihez, és szinte kizárólag gránátalmát tudott enni. „Amikor megtudtam, hogy babát várok, nagyon boldog voltam és nyugodt, aztán persze jött az érzelmi hullámvasút a hormonok hatására.”

Az énekesnő szerint a műsorvezetői munkákkal kapcsolatban is tapasztalt elutasítást a terhessége miatt.

Jelenleg a 19. hétben jár. Úgy fogalmazott: korábban nem volt „lufibuborékok között szárnyaló típus”, de most már kezd az lenni.

Gyerekkorában nem volt kimondottan kislányos: babák helyett matchboxokkal játszott, és légpuskával lőtt célba. Most érdekes tanulási folyamatként éli meg, hogy kislánya lesz. A szülés kapcsán azt mondta, számára mindegy, hogy természetes úton vagy császármetszéssel születik meg a baba. „Csak az a fontos hogy mind a ketten jól legyünk majd.” Az érzéstelenítést fontosnak tartja, és nem ragaszkodik ahhoz, hogy átélje a fájdalmat.

A pár hamarosan új otthonba költözik, hogy nyugodtan készülhessenek a gyermek érkezésére.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.

A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.

A zenekar tagjai közül elsőként Szikora Róbert jelezte, hogy nem megy el. Közösségi oldalán azt írta,

egyrészt a médiából értesült a gyertyagyújtásról, másrészt a zenekar tagjai senkitől nem kaptak meghívást.

Később Novai Gábor is tudatta, hogy Dollyval egyetértésben ő is távol marad – írta a Blikk.

Novai Gábor a következőket írta: „A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson egyetértésben Dollyval és Robival nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta.” Hozzátette, hogy ők másképp gyászolnak:

„A mi gyertyáink már szombat óta égnek a szívünkben, azt hirdetve, hogy ‘sosem felejtünk el, mindig velünk maradsz’.”

Szikora Róbert korábban ehhez hasonlóan fogalmazott: „A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve, sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalmáért!”

A zenészek felvetésére a szervezők úgy reagáltak, hogy egy spontán szerveződésről van szó, nem pedig hivatalos rendezvényről.

„Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – hangsúlyozták.

Fenyő Miklós január 31-én, szombat hajnalban hunyt el 78 éves korában.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Nagy Ő: Forró jelenetek a fürdőben – elcsattant az első csók Stohl András és Kiara Lord között!
Stohl András már korábban bevallotta, hogy könnyen beleszerethetne Kiarába, aki rámenősen küzd a szívéért. A wellnessrandin elcsattant csók után vajon a többi lánynak maradt még esélye a színésznél?
M.M. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 05.



Úgy tűnik, megvan az idei évad abszolút befutója? Kiara Lord nem bízza a véletlenre a dolgokat: céltudatos fellépésével teljesen levette a lábáról Stohl Andrást. A színész-műsorvezető sem titkolja vonzalmát, sőt kijelentette: Kiarába bizony nagyon könnyű belehabodni.

A csütörtöki adásban Stohl „szabad jelzést” ad a fizikai közeledésnek, Kiara pedig azonnal él is a lehetőséggel. Kiara Lord Lékai-Kiss Ramóna segítségével egy forró wellnessrandit szervez, ahol végre elcsattan a várva várt első csók is.

A kémia már a kezdetektől működik köztük, még a volt felnőttfilmes Stohl kancsalításra tett, kissé nyers megjegyzése sem tudta elrontani az összhangot.

A kapcsolatuk komolyságát jelzi, hogy a volt felnőttfilmes sztár – aki civilben a Sapkin Katalin nevet viseli – kész lenne feladni karrierjét a féltékeny típusú Stohl kedvéért. Sőt a színész már a kollégáinak is bemutatta a hölgyet, akinek elmondása szerint nemcsak a külseje, hanem az esze is lenyűgözte. Bár Kiara ezzel a „pole pozícióba” került, kérdés, hogyan reagálnak a vetélytársak a látványos előnyre.

A csütörtöki adás előzetesét itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobb volt, mint amire számítottam!” - Kiara Lord egy epres trükkel csábította el Stohl Andrást, de a java csak a csók után jött
Kiara Lord a kezdeti zavar után egy merész trükkel hidalta át a távolságot Stohl Andrással a jakuzziban. Ezután olyan részletességgel elemezte a színész csókját, ami sokakat meglephet.
F. O. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 06.



Gyertyafény, pezsgő, eper – és egy csók, ami után Kiara Lord kendőzetlen őszinteséggel vallott Stohl Andrásról. A TV2 A Nagy Ő című műsorának csütörtöki adásában elcsattant első csók nemcsak a képernyőn forrósította fel a hangulatot, de a verseny erőviszonyait is átrendezhette.

A romantikus pillanatra egy jakuzzis randevún került sor, az ötlet Kiaráé volt, a körülményeket pedig Stohl András teremtette meg.

A páros kezdetben kissé zavarban volt, de Kiara egy merész trükkel oldotta a feszültséget: egy epret rejtett Stohl szájába, amit aztán együtt fogyasztottak el, a pillanatot pedig egy szenvedélyes csókkal koronázták meg. Hogy milyen volt a csók, arról a versenyző részletesen is beszámolt.

„Meglepően finom a csókja, jobb volt, mint amire számítottam! Pedig aggóggtam, hogy nem lesz jó, és hogy emiatt kiábrándulok majd Andrásból.

Érzéki, nagyon finom a szája, az ajkai, tökéletes nyálmennyiséggel csókol, amikor érzed, hogy ez jó, ez tetszik. Nagyon kellemes, sokat sejtető és nem színészies! Számomra a csók sokkal intimebb dolog is, mint a klasszikus szexuális behatolás, közel sem mindenkit engedek be a számba” – fejtette ki Kiara, aki szerint Stohl magas lángon ég.

„Rájöttem, hogy András kifejezetten magas lángon ég, fontos neki a flört, a játszdozás, de igazán elegánsan teszi mindezt!”

- mondta az egykori felnőttfilmes a Blikknek.

A színész a műsorban korábban a többi lánynak is jelezte, hogy nyitott a közeledésre. „Ha esetleg valakiben erre van késztetés, akkor nyitott ajtókat dönget” – mondta Stohl, aki a privát randin Kiarának azt is elárulta, hogy nagy szüksége van a közelségére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szikora Róbert nem búcsúzik Fenyő Miklóstól a Hősök terén – szerinte őt és a zenekart sem hívta senki
A Budapesti Showszínház által szervezett pénteki eseménytől az énekes a hivatalos meghívás hiánya miatt marad távol. A szervezők hangsúlyozzák: a nyilvános búcsúztatóra mindenkit szeretettel várnak.


Péntek este a Hősök terén gyújtanak gyertyát Fenyő Miklós emlékére, a megemlékezést azonban máris vita árnyékolja be: Szikora Róbert, a zenész egykori társa bejelentette, nem megy el, mert meg sem hívták. A rock and roll királya január 31-én, 78 éves korában hunyt el.

A legendától a rajongók február 6-án, pénteken 18 és 21 óra között búcsúzhatnak a budapesti Hősök terén. Bár zenei aláfestés is lesz, a szervezők halk, méltóságteljes és csendes eseményre készülnek.

Az eredeti helyszín a Szent István park lett volna, de a terület csupán pár száz ember befogadására alkalmas, így a nagy érdeklődésre való tekintettel esett a választás egy tágasabb helyszínre.

„Az eredeti elképzelés szerint egy nagy méretű Fenyő Miklós-fotó előtt bárki leróhatja a tiszteletét. Ez mára kicsivel nagyobbra nőtt, mint gondoltuk, köszönhetően a két lemezlovasnak is, akik zenével is készülnek” – mondta a Storynak Tóth Ádám, a Budapesti Show-színház igazgatója.

Azonban lesz, aki nem megy el a megemlékezésre:

„A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta. A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve ,,sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalma ért!” – írta közösségi oldalán csütörtökön Szikora Róbert, az R-Go frontembere.

A szervezők azonban úgy vélték: „Ez egy spontán szerveződés volt, nem hivatalos rendezvény. Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – közölte a Budapesti Showszínház.

Az eseményen Fenyő Miklós élettársa, Erika sem vesz részt, de köszönetét fejezte ki a szervezőknek a lehetőségért. A szervezők ígérete szerint a Hősök terén a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek.

A megemlékezés Facebook-oldalán arra kérik a gyászolókat, hogy egy mécsessel vagy egy szál virággal érkezzenek. A zenei aláfestésről két lemezlovas, DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: