Lidl 4 keréken: Mozgó üzlet járja a vidéki településeket, segítenek vásárolni a kis községekben élőknek
A Lidl 4 keréken olyan településekre látogat el, ahol korlátozott az élelmiszerellátás. Az üzletté alakított buszban több mint 80-féle termékből lehet majd vásárolni. A minőségi kínálat ráadásul ugyanazon az áron érhető el, mint egy hagyományos Lidl áruházban.
Különleges kezdeményezést indít a Lidl Magyarország: október közepétől egy mozgó üzletté alakított kisbusszal járja körbe az országot, amelyet ma mutattak be a vállalat ecseri logisztikai központjában. A Lidl 4 keréken olyan településekre látogat el, ahol korlátozott az élelmiszerellátás.
Az áruházlánc innovatív kezdeményezésének célja, hogy segítse a kisebb településeken élőket, hogy ők is könnyen hozzájuthassanak a minőségi, kedvező árú termékekhez, valamint hozzájáruljon a vidék fejlődéséhez, megtartó erejéhez.
Egyedülálló megoldással segíti a vidéki települések élelmiszer-ellátását a Lidl: október 17-től egy mozgó, üzletté átalakított Lidl-kisbusz járja majd az országot. A Lidl 4 keréken olyan kistelepülésekre látogat el, ahol sokszor kihívást jelent megoldani a mindennapi bevásárlást, különösen saját gépjármű nélkül. Az üzletté alakított buszban több mint 80-féle termékből lehet majd vásárolni: így például friss zöldségek és gyümölcsök, tej- és tejtermékek, különféle szárazáruk, konzervek, illetve fagyasztott árucikkek közül lehet majd válogatni. A kínálat kialakításakor elsődleges szempont volt, hogy a mindennapi bevásárláshoz szükséges alapvető élelmiszerek minél szélesebb választéka elérhető legyen a polcokon. A minőségi kínálat ráadásul ugyanazon az áron érhető el, mint egy hagyományos Lidl áruházban.
A Lidl megy el a vásárlókhoz
A diszkontlánc számára kiemelten fontos, hogy minden magyar vásárló hozzáférjen a minőségi élelmiszerekhez, függetlenül attól, hogy hol él. Éppen ezért a vállalat folyamatosan keresi azokat az innovatív megoldásokat, amelyekkel segíthet az embereknek, és még könnyebbé, kényelmesebbé teheti a bevásárlást.
„Országosan jelenleg 216 áruházunk van, de vannak olyan kistelepülések, ahol több tíz kilométert is kell utazni azért, hogy elérjenek a vásárlók egy Lidl-üzletbe. Ezeken a településeken pedig sokszor nincs megfelelő élelmiszerbolt helyben, vagy csak korlátozott kínálattal találkozhatnak az ott élők, így sokszor jelenthet problémát még egy kisebb bevásárlás is. Ezért döntöttünk úgy, hogy most a Lidl 4 keréken megy a vásárlókhoz.
Számunkra ez nem csupán egy innovatív kezdeményezés, hanem egyfajta gesztus a vidéki közösségek felé, hogy tudják, számíthatnak ránk. Hiszünk abban, hogy a vidék támogatása és fejlesztése kulcsfontosságú, ezért a terveink szerint most az ősz folyamán 48 vidéki településre megyünk el ezzel a mozgó bolttal, ahol mintegy 27 ezer lakost érünk el. Nagy lelkesedéssel vágunk bele, és bízunk benne, hogy a programot a későbbiekben folytatva egyre több helyre juthatunk el“ - mondta Szlavikovics Zita, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke.
Száz lakostól az ezer fős településig
Az 48 településen összesen 27 ezer ember él, a legkisebb település, ahova begördül a mozgó üzlet a 100 fős lélekszámú Vekerd lesz, de a legnagyobb településen, Alsószentmártonon is mindössze alig több, mint 1200 fő lakik.
A Lidl mozgó üzlete minden kiválasztott település központjában áll meg, és néhány órán keresztül várja a vásárlókat, mielőtt tovább indulna a következő állomásra.
Amennyiben a 25 napos országjárás sikeres lesz, a jövőben újabb települések is bekerülhetnek a programba.
Különleges kezdeményezést indít a Lidl Magyarország: október közepétől egy mozgó üzletté alakított kisbusszal járja körbe az országot, amelyet ma mutattak be a vállalat ecseri logisztikai központjában. A Lidl 4 keréken olyan településekre látogat el, ahol korlátozott az élelmiszerellátás.
Az áruházlánc innovatív kezdeményezésének célja, hogy segítse a kisebb településeken élőket, hogy ők is könnyen hozzájuthassanak a minőségi, kedvező árú termékekhez, valamint hozzájáruljon a vidék fejlődéséhez, megtartó erejéhez.
Egyedülálló megoldással segíti a vidéki települések élelmiszer-ellátását a Lidl: október 17-től egy mozgó, üzletté átalakított Lidl-kisbusz járja majd az országot. A Lidl 4 keréken olyan kistelepülésekre látogat el, ahol sokszor kihívást jelent megoldani a mindennapi bevásárlást, különösen saját gépjármű nélkül. Az üzletté alakított buszban több mint 80-féle termékből lehet majd vásárolni: így például friss zöldségek és gyümölcsök, tej- és tejtermékek, különféle szárazáruk, konzervek, illetve fagyasztott árucikkek közül lehet majd válogatni. A kínálat kialakításakor elsődleges szempont volt, hogy a mindennapi bevásárláshoz szükséges alapvető élelmiszerek minél szélesebb választéka elérhető legyen a polcokon. A minőségi kínálat ráadásul ugyanazon az áron érhető el, mint egy hagyományos Lidl áruházban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy közelebbről is megmutatta Mészáros Lőrinc épülő új palotáját
A politikus ismét ellátogatott Felcsútra, hogy fotókat készítsen a leggazdagabb magyar újabb, grandiózus kúriájáról, amely gőzerővel épül. Hadházy szerint az egész magyarság szégyene lenne az, ha Mészáros Lőrinc valaha is beköltözne oda.
Újabb, közeli képeket mutatott Mészáros Lőrinc új, épülő "palotájáról" Hadházy Ákos. A képviselő azután látogatott el ismét Felcsútra, hogy március végén „korrupcióturista kirándulást” szervezett a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz. Akkor arról a felcsúti utcáról is készített fotókat, ahol a Mészáros-család több ingatlana is található.
Hadházy most újra megnézte „az új, gőzerővel épülő, grandiózus palotát”, amelyről így írt Facebook-oldalán:
„A felcsúti faluszélen, a korábbi gázos kúria mellett, prosztóklasszicista stílusban épülő kastély méretei igazán nem az utcáról, hanem a hátsó homlokzat felől bontakoznak ki. Hátulról az is látható, hogy itt is épült bőven földalatti létesítmény is”
Azt is megjegyezte, hogy „ha ide valaha is beköltözne Lőrinc, az az egész magyarság szégyene lenne”. Később egy másik posztban azt is hozzáfűzte, reméli, hogy a leggazdagabb magyar „a következő éveket egy másik, szintén adófizetői pénzekből épülő, de kisebb és rácsos ablakokkal rendelkező épületben tölti majd el”.
Az épülő palotáról készült fotókat ide kattintva nézheted meg. A politikus később egy videót is posztolt arról, hogyan közelítette meg az építkezést.
Újabb, közeli képeket mutatott Mészáros Lőrinc új, épülő "palotájáról" Hadházy Ákos. A képviselő azután látogatott el ismét Felcsútra, hogy március végén „korrupcióturista kirándulást” szervezett a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz. Akkor arról a felcsúti utcáról is készített fotókat, ahol a Mészáros-család több ingatlana is található.
Hadházy most újra megnézte „az új, gőzerővel épülő, grandiózus palotát”, amelyről így írt Facebook-oldalán:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lakner Zoltán összevetette Orbán Viktor pénteki üzenetét Grósz Károly hírhedt fehérterroros beszédével
A politológus szerint ugyan nem teljesen fair az összehasonlítás, de lát bennük párhuzamok. Orbán egy szervezett, káosszal fenyegető kísérletről beszélt, míg az MSZMP-főtitkár annak idején a fehérterrorral riogatott a rendszer bukása esetére.
Orbán Viktor pénteki videóüzenete Grósz Károly MSZMP-főtitkár 1988-as, hírhedt beszédét juttatta Lakner Zoltán eszébe. A politológus egy Facebook-bejegyzésében tette egymás alá a két beszéd egy-egy idézett részletét, hogy mások is láthassák az általa vélt hasonlóságot.
„Persze nyilván ez sem fair összehasonlítás, hiszen Orbán nemcsak Ceausescunál, hanem Grósz Károlynál is jobb szónok” – írta.
Ahogy megírtuk, a miniszterelnök péntek reggeli üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy a világban dúló háborúk és egy energia- és pénzügyi válság mellett az ellenfelek semmitől sem riadnak vissza a hatalom megszerzéséért. Orbán szerint külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, erőszakkal fenyegetik a híveiket, és már a választás előtt csalást kiáltanak, miközben tüntetéseket és „balhét” szerveznek.
Grósz Károly 1988-as beszédében arra figyelmeztetett, mi történik, ha a pártja elbukik.
„A kérdésre tehát — amit feltettek — az a válaszom: a magyar párt és társadalom jó irányba halad előre, de rögös az út, és benne van a bukás esélye is. Ellenségeink is tudják ezt, és spekulálnak rá. A harc eredménye csak tőlünk függ, mert osztályharc lett ez a javából. Attól, hogy képesek vagyunk-e visszanyerni önbizalmunkat, magunk mellé tudjuk-e állítani a józan erőket, s ha kell, határozottan fel tudunk-e lépni az ellenséges, ellenforradalmi erőkkel szemben. Ha igen, megmarad a rend, a biztonság, túljutunk gazdasági nehézségeinken, megőrizzük értékeinket, s egy új, korszerűbb és hatékonyabban működő magyar szocializmust hozunk létre. Ha nem, az anarchia, a káosz és — ne legyen illúzió — a fehérterror fog eluralkodni”
Orbán Viktor szavaira reagálva Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke videóban arra kérte a híveit, hogy a következő napokban ne üljenek fel semmilyen hamis-zászlós műveletnek, provokációnak.
A kampányhajrá feszültségét jelzi, hogy az elmúlt napokban több szakértő is a dezinformáció és a provokáció veszélyeire hívta fel a figyelmet. Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő egy „Matrjoska” nevű orosz dezinformációs hálózat tevékenységére figyelmeztetett, amely választási puccsról szóló álhíreket terjeszt. Rácz András Oroszország-szakértő pedig egy lehetséges „hamis zászlós” akció kockázatát vetette fel, amelynek során egy esetleges erőszakos tömegoszlatást ukrán beavatkozásként próbálhatnának beállítani.
Orbán Viktor pénteki videóüzenete Grósz Károly MSZMP-főtitkár 1988-as, hírhedt beszédét juttatta Lakner Zoltán eszébe. A politológus egy Facebook-bejegyzésében tette egymás alá a két beszéd egy-egy idézett részletét, hogy mások is láthassák az általa vélt hasonlóságot.
„Persze nyilván ez sem fair összehasonlítás, hiszen Orbán nemcsak Ceausescunál, hanem Grósz Károlynál is jobb szónok” – írta.
Ahogy megírtuk, a miniszterelnök péntek reggeli üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy a világban dúló háborúk és egy energia- és pénzügyi válság mellett az ellenfelek semmitől sem riadnak vissza a hatalom megszerzéséért. Orbán szerint külföldi titkosszolgálatokkal játszanak össze, erőszakkal fenyegetik a híveiket, és már a választás előtt csalást kiáltanak, miközben tüntetéseket és „balhét” szerveznek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Medián: még a Fidesz-szavazók jelentős része sem hiszi el a kormány narratíváját a szerbiai robbanószerről
A Fidesz–KDNP szavazóinak csupán 59 százaléka hiszi el a kormányzati narratívát a Török Áramlatnál talált robbanószerről. A Tisza Párt támogatóinak 91 százaléka ezzel szemben egyértelműen megtévesztő akciót lát a történtek mögött.
A magyarok több mint háromötöde szerint a Török Áramlat gázvezeték szerbiai szakasza elleni vasárnapi, állítólagos támadási kísérlet megtévesztő akció volt, amellyel a Fideszt segítve akartak beavatkozni a választásba. A válaszadók kevesebb mint negyede adott hitelt a hírnek – derül ki a Medián legfrissebb, kedden és szerdán zajlott közvélemény-kutatásából, amit a hvg.hu ismertetett.
A 800 fős, telefonos felmérés szerint az eseményről az emberek túlnyomó többsége hallott, nem volt olyan vizsgált csoport, ahol 84 százaléknál kevesebben lettek volna az ügyet ismerők.
A Medián szerint még a Fidesz-szavazóknak is csak 59 százaléka hitte el a kormányzati kommunikációt, míg 18 százalékuk a magyar választásokba való beavatkozásnak tartotta az akciót.
Ezzel szemben a Tisza Párt híveinek csupán 2 százaléka adott hitelt a kormányzat állításának, miközben 91 százalékuk megtévesztő akciót látott a történtek mögött.
A közvéleményt megosztó eseménysor vasárnap kezdődött, amikor a szerb hatóságok bejelentették, hogy Magyarkanizsa térségében, a gázvezeték közelében robbanóanyagot találtak. A közzétett fotók tanúsága szerint két fekete hátizsákban körülbelül négy kilogramm robbanóanyag és az aktiváláshoz szükséges eszközök voltak.
Több nemzetbiztonsági szakértő is egy előre megtervezett, hamis zászlós művelet lehetőségét vetette fel, amelynek célja a látványos megtalálás volt a választások befolyásolására.
A magyarok több mint háromötöde szerint a Török Áramlat gázvezeték szerbiai szakasza elleni vasárnapi, állítólagos támadási kísérlet megtévesztő akció volt, amellyel a Fideszt segítve akartak beavatkozni a választásba. A válaszadók kevesebb mint negyede adott hitelt a hírnek – derül ki a Medián legfrissebb, kedden és szerdán zajlott közvélemény-kutatásából, amit a hvg.hu ismertetett.
A 800 fős, telefonos felmérés szerint az eseményről az emberek túlnyomó többsége hallott, nem volt olyan vizsgált csoport, ahol 84 százaléknál kevesebben lettek volna az ügyet ismerők.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orosz forrás: a Kremlben már Orbán Viktor vereségére készülnek
A külföldre kényszerített orosz portál, a Meduza szerint Moszkvában már nem tartják elképzelhetetlennek a Fidesz választási vereségét. Kormányközeli forrásaik azt állítják, a győzelmi remények folyamatosan csökkennek.
A Kremlben sem tartják már elképzelhetetlennek Orbán Viktor vereségét, és készülnek is arra, hogyan kellene ezt kimagyarázniuk – írta a külföldre kényszerített orosz portál, a Meduza, névtelen forrásokra hivatkozva. A lap egyik kormányközeli forrása szerint a remények az utóbbi időben folyamatosan csökkentek Moszkvában.
„Eleinte még volt remény arra, hogy Orbán és politikai stratégái megfordíthatják a helyzetet, és a listás szavazáson nyerhetnek. Ezután az egyéni választókerületeken elért győzelem vált a legvalószínűbb forgatókönyvvé. Most [a Kreml] nem zárja ki, hogy ez sem fog megtörténni.”
A portál forrásai szerint ha Orbán veszít, az állami irányítású orosz média ezt az Európai Unió által szervezett „színes forradalomnak” fogja beállítani.
Vlagyimir Putyin viszont a belső körökben magát Orbánt és csapatát fogja hibáztatni a vereségért.
Egyikük szerint azért, mert „még a mi támogatásunkkal sem tudták megcsinálni”.
Azt is elismerték, hogy bár nem közvetlenül Putyin elnöki hivatalából irányítják a Fidesz kampányát, asszisztenciát nyújtanak a közösségi médiás tevékenységéhez.
Ez az információ újabb réteggel egészíti ki azokat a nyugati lapokban megjelent állításokat, melyek szerint orosz titkosszolgálatok aktívan befolyásolják a magyar választást. A Financial Times dezinformációs kampányról írt, a Washington Post pedig egy olyan belső orosz hírszerzési javaslatot közölt, amely még egy Orbán elleni merényletet is felvetett a kampány irányának megváltoztatására. A Kreml és az orosz nagykövetség ezeket az értesüléseket tagadta.
A provokációktól való félelemre reagálva Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője és Majka is arra kérte a híveit, hogy a következő napokban ne üljenek fel semmilyen erőszakos cselekedetnek. Eközben a kormánypárti oldalon is feszültség érzékelhető: az MCC egyik kutatója arról beszélt, hogy az intézményben a pánik jelei mutatkoznak, és nincs B-forgatókönyv egy esetleges választási vereségre.