SZEMPONT
A Rovatból

Létezik-e az az ország, amiben én lakom? – szavazatot számláltunk Nógrádban

Létezik-e ellentét a vidék és a főváros között? Találkozhatnak a valóságok? Egy házaspár számol be a választások napjáról, mindketten egy nógrádi faluban voltak szavazatot számlálni.


"A férjem született zuglói, én született szabolcsi vagyok.

Míg ő egy panelban nőtt fel, én a földet túrtam az udvaron, vagy a kukoricát egyeseltem, meggyet vagy almát szedtem. Vasárnap misével kezdtük a napot.

2013 óta élek Budapesten. Egyetemre jöttem tanulni. Haza Németországból. Honvágyból.

Mindig is azt gondoltam, vidéki lány vagyok, csak épp most Budapesten lakom. Idegennek éreztem magam a városban, de nem éreztem idegennek a budapestieket.

Ezért amikor egy-egy beszélgetést a vidék és a főváros ellentétére húzzák fel, azt hülyeségnek tartottam. Tartom.

Amikor jelentkeztünk ellenzéki szavazatszámlálónak, sejtettük, hogy vidékre fognak minket delegálni, sőt reménykedtünk benne. Végül egy Nógrád megyei kis faluban kötöttünk ki, amely lakossága nem éri el a 300 főt.

Férjem izgult. Én nem.

Tudtuk, hogy ebben a faluban főleg Fidesz-szavazók élnek. És én azt is tudtam, hogy ebből nem lesz konfliktus. Én is egy Szabolcs megyei fideszes faluból származom, és ismerem „őket”.

Jó emberek.

És hidd el, tényleg azok.

Olyanok, mint én, olyanok, mint te.

Minden különbség-keresgélés csak szőrszálhasogatás.

"Maguk honnan vannak? - kérdezte egy idősebb bácsi a kis nógrádi faluban, a templom előtti téren. Elmondtuk neki, hogy ellenzéki szavazatszámlálók leszünk, eskütételre jöttünk, és gondoltuk, kicsit körbenézünk a faluban, mielőtt visszaindulunk Budapestre.

És az jobb lenne? - kérdezett vissza, de akkor nem is értettem, mire gondol. Az ellenzékre gondolt, és arra, hogy az jobb lenne-e az országnak? Végül ez nem derült ki.

A feleségemmel azért akartunk szavazatszámlálók lenni, mert úgy éreztük, az már nem elég, ha csak négyévente elmegyünk szavazni. Ennél többet kell tennünk, ha le akarjuk váltani Orbán Viktor rendszerét, és erre hajlandóak voltunk időt, pénzt és energiát is fordítani. Én őszintén hittem abban, hogy már az is elég lesz a visszaélések megakadályozására, ha a legtöbb helyen lesznek ellenzéki szavazatszámlálók is."

Az első perctől kezdve kedvesek voltak velünk. Kedvesek voltunk velük. Reggeli és sütikínálgatás, kávéfőzés, érdeklődés.

Mintha tényleg egyfelé hajóznánk ezt a csónakot. (Vagy kompot?)

Az első konfliktus nem is abból adódott, ki a fideszes delegált, és ki nem az. Sőt a fideszes delegáltak könnyedén adták át a feladatokat nekünk. A Mi Hazánk szavazatszámlálója több órára elment. A saját településére átutazott szavazni. Az is hamar egyértelmű lett, hogy az elvileg független HVI tagok is „Fidesz-delegáltak”. Mikor az elnöknek Pataky Attila a csengőhangja, eloszlik az összes kétség.

A legnagyobb konfliktus egy óriási bakiból adódott. Bénák voltunk, hibáztunk.

Ebben a faluban jelentős a szlovák nemzetiség aránya. Félszavakból arra is rájöttünk, hogy sokan ki-be járkálnak a nemzetiségi nyilvántartásból, hogy az országgyűlési választásokon ne a nemzetiségi listára szavazzanak, mert arra nincs esélyük, hogy a szlovák lista fog nyerni, és nem akarják, hogy a szavazatuk elvesszen.

Aki azonban benne maradt a nyilvántartásban, az az országos lista helyett a nemzeti listára szavazhat, valamint az egyéni képviselőjelöltre.

Kora reggel a jegyzőkönyvvezető felhívta a helyi jegyzőt, hogy biztos információnk legyen arról, milyen szavazólapokat kap az, aki szlovák nemzetiségű.

KÉT LAPOT KAP.

Azonban mivel népszavazás is volt, ez valójában három lap:

- egyéni lista

- nemzeti lista

- népszavazási lap

De valóban, az országgyűlési választáson két kapott kap.

Kicsivel később a jegyzőkönyvvezető újra felhívta a jegyzőt. Ugyanazzal a kérdéssel és ugyanazzal a válasszal.

Szó mi szó.

Nálunk 5 ember két szavazólapot kapott:

- nemzeti lista

- népszavazási szavazólap

Azaz az egyéni képviselőjelölt lapot nem kapták meg.

Aztán megjelent egy szlovák apuka, aki a választáson nem volt szlovák, de a lánya igen. És határozottan, hangosan, eltántoríthatatlanul követelte a lánya jogait.

IGAZA VOLT!

Ami kellemetlen annak, aki hibázik. Főleg egy olyan helyzetben, ahol az egész ország azt figyeli, hol lehet ráugrani egy csontra, amin fel lehet háborodni, és lehet verni a tamtamot.

Az első különbség, ami ebben a helyzetben köztünk és egy Fidesz-szavazó között volt, az, hogy az elnökasszony erre így reagált: „Én ezt nem hallgatom.” És kiment. Amiben számos SZSZB-tag követte. Kivéve minket.

Akik nem voltak helyiek, és nem voltak tapasztalt számlálók.

Férjem hívta a központi tájékoztató számot. Közben nyugtatta a felhevült szavazót, és mindeközben próbáltuk fenntartani a szavazás rendjét, hogy aki most jön, ne forduljon ki ijedtében.

Végül megkaptuk a helyes információt. Erre kigyűjtöttem azon emberek nevét a jegyzőkönyvből, akik szlovák nemzetiségként már leszavaztak.

„Ismeritek őket?” „Vissza tudjuk őket hívni?”

Döcögősen ment.

Úgy érzem, hogy bár a helyzet nagyon kínos volt, de a felelősség elől nem szabad elbújni, a hibást keresni. „DE A JEGYZŐ EZT MONDTA!” „KÉTSZER IS MEGKÉRDEZTÜK” „ÉN IS CSODÁLKOZTAM REGGEL, MÉG MONDTAM IS.”

Hanem meg kell oldani a problémát. És nem csak akkor helyinek és tapasztalnak lenni, ha abból nem származik hátrány.

Végül mindenkit elértünk.

Valószínűleg ezzel Fidesz-szavazatot mentettünk. De nem baj. Mert ez így helyes. Szerintünk.

"De vajon mennyit értem én, mint ellenzéki szavazatszámláló? Bizonyos helyzetekben úgy éreztem, mintha egyedül mi ketten lennénk tisztában a lebonyolítással, és a kényes pillanatokban egész egyszerűen magukra hagytak a helyiek. MI ellenőriztük az okmányokat, írattuk alá a névjegyzéket és mi pecsételtük a szavazólapokat. Így visszagondolva volt olyan pillanat is, amikor talán csak ketten voltunk a szavazókörben, tehát fel is kellett volna függeszteni a szavazást, mert az SZSZB-tagok száma három alá csökkent.

De egyszerűen nem tudtunk mindenre figyelni. Én talán a legnagyobb hibákat a mozgóurnázás közben követtem el. Sajnos hagytam, hogy több idős embernek valamelyik rokona töltse ki a szavazólapokat, mondván „nem lát jól, segíteni kellene neki!”

Persze nincsenek illúzióim: a többségük amúgy is a Fideszre ikszelt volna, mert ahogy egy bácsi fogalmazott, tudja kire kell szavazni, hallotta a tévében. Ugyanitt láttam a gyújtós közé bekészítve az ellenzéki Nyomtass te is! Mozgalom legutóbbi lapszámát, és a helyi ellenzéki jelölt szórólapját is.

Nem akarom a saját felelősségemet hárítani, nem lett volna szabad megengednem, hogy mások töltsék ki az idős emberek helyett a szavazólapot. De legyünk őszinték, nem ezen múlt. A településen a fideszes jelölt kétszer annyi szavazatot kapott, mint a közös ellenzéki jelölt."

A másik konfliktusunk a népszavazásra leadott válaszok megszámlálásánál volt.

Itt is voltak olyan állampolgárok, akik szándékosan érvénytelenül, netalán igennel szavaztak érvényesen.

Az első pár ilyen lapnál csak fejcsóválás volt. És nem a fideszes delegáltak részéről, hanem a „független” HVI-tag részéről.

Aztán elhangzott egy buzizás.

Majd egy HVI tag egyértelműen kijelentette, hogy ez az ember, aki ezt a lapot kitöltötte: „NEM NORMÁLIS”

Ekkor kifakadtam. „EZT NE!”

Kifejtettem, hogy mindenkinek megvan a véleménye és ezt joga van elmondani. De még az is lehet, hogy nem értette a kérdést, vagy eltévesztette.

NEM MONDHATJUK AZT VALAKIRE, HOGY NEM NOMRÁLIS, CSAK AZÉRT, MERT NEM ÉRT VELÜNK EGYET. Határozottan csendre utasítottam őket. És megkértem, hogy ezt majd hazafelé beszéljék meg, mert ők itt most független szavazatszámlálók.

Aztán elhangzott egy ilyen párbeszéd:

„Hát csak tudod ez a világ el van korcsosulva, és ez a baj”

Mire én: „Mire gondolsz?”

Csak azt bánom, hogy nem tettem hozzá, hogy szerintem is el van korcsosulva, és ez tényleg nagy baj.

Ekkor jöttem rá, hogy nemcsak azért kedvesek velünk, mert alapból jó emberek, hanem azért is, mert nem érzik át, hogy ez a választás nekünk is fontos volt, és borzasztóan csalódottan jöttünk haza. Hogy ahogy mi disztingváltunk, úgy nekik is kellett volna.

Majd 80 ezer forintot költöttünk ketten az utazásra és a szállásra. Félretettük a saját munkánkat, az ügyfeleinket, hogy ott lehessünk.

És amikor kiderült az eredmény, akkor közli velem egy HVI tag, hogy: „AZ JÓ”

Mert nem tudja, hogy nekem mennyire fáj. Nem érti mennyire őrülten csalódott vagyok.

Ez a különbség köztünk!

Hogy szerintem nem lehet érzéketlenségre nevelni egy társadalmat. Önzésre. Hogy valakinek csak akkor legyen szava, és joga, ha egyetért a többséggel.

Hogy nem szabad utálni azt, aki más, mint én, vagy más a véleménye.

Ebből én nem tudok engedni.

Reménykedek, hogy nem ilyen társadalomban élünk.

Közben nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy Magyarországon 10-ből 6 ember ezzel nem így van, és akik velem szemben jönnek az utcán, azok nagy valószínűséggel gyűlölnének, ha tudnák, hogy ezt így gondolom."

" Amikor már lehetőségem volt, megnéztem a telefonomon az országos eredményeket este 11 óra körül, és sokkolódtam. Ezek után nagyon nehéz volt az a pár óra, amit még ott kellett töltenünk, úgy éreztem, semmit nem ért a munkám.

Pár nap után azonban azt mondom, igenis, fontos volt a munkánk, és óriási szó, hogy ebben az országban közel 30 ezer ember vállalta ezt a feladatot, sokan órákat utaztak a helyszínre, hogy utána 16-18 órán keresztül ott legyenek a számukra kijelölt szavazókörben.

Ugyanakkor konkrét csalással szerintem kevesen találkoztak. Olyannal legalábbis, amit bizonyítani is lehet.

Fontos volt a munkánk, és most azt mondom, négy év múlva – immár tapasztaltabb számlálóként – újra elvállalnám. De a szellemi, közéleti kútmérgezést nem tudjuk ellensúlyozni szavazatszámlálóként. Amíg ez a helyzet nem változik, addig vélhetően a bácsi kérdésére sem fog kiderülni a válasz, hogy jobb lenne az ellenzék."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk