Létezik-e az az ország, amiben én lakom? – szavazatot számláltunk Nógrádban
"A férjem született zuglói, én született szabolcsi vagyok.
Míg ő egy panelban nőtt fel, én a földet túrtam az udvaron, vagy a kukoricát egyeseltem, meggyet vagy almát szedtem. Vasárnap misével kezdtük a napot.
2013 óta élek Budapesten. Egyetemre jöttem tanulni. Haza Németországból. Honvágyból.
Mindig is azt gondoltam, vidéki lány vagyok, csak épp most Budapesten lakom. Idegennek éreztem magam a városban, de nem éreztem idegennek a budapestieket.
Ezért amikor egy-egy beszélgetést a vidék és a főváros ellentétére húzzák fel, azt hülyeségnek tartottam. Tartom.
Amikor jelentkeztünk ellenzéki szavazatszámlálónak, sejtettük, hogy vidékre fognak minket delegálni, sőt reménykedtünk benne. Végül egy Nógrád megyei kis faluban kötöttünk ki, amely lakossága nem éri el a 300 főt.
Férjem izgult. Én nem.
Jó emberek.
És hidd el, tényleg azok.
Olyanok, mint én, olyanok, mint te.
Minden különbség-keresgélés csak szőrszálhasogatás.
"Maguk honnan vannak? - kérdezte egy idősebb bácsi a kis nógrádi faluban, a templom előtti téren. Elmondtuk neki, hogy ellenzéki szavazatszámlálók leszünk, eskütételre jöttünk, és gondoltuk, kicsit körbenézünk a faluban, mielőtt visszaindulunk Budapestre.
És az jobb lenne? - kérdezett vissza, de akkor nem is értettem, mire gondol. Az ellenzékre gondolt, és arra, hogy az jobb lenne-e az országnak? Végül ez nem derült ki.
A feleségemmel azért akartunk szavazatszámlálók lenni, mert úgy éreztük, az már nem elég, ha csak négyévente elmegyünk szavazni. Ennél többet kell tennünk, ha le akarjuk váltani Orbán Viktor rendszerét, és erre hajlandóak voltunk időt, pénzt és energiát is fordítani. Én őszintén hittem abban, hogy már az is elég lesz a visszaélések megakadályozására, ha a legtöbb helyen lesznek ellenzéki szavazatszámlálók is."
Az első perctől kezdve kedvesek voltak velünk. Kedvesek voltunk velük. Reggeli és sütikínálgatás, kávéfőzés, érdeklődés.
Mintha tényleg egyfelé hajóznánk ezt a csónakot. (Vagy kompot?)
A legnagyobb konfliktus egy óriási bakiból adódott. Bénák voltunk, hibáztunk.
Ebben a faluban jelentős a szlovák nemzetiség aránya. Félszavakból arra is rájöttünk, hogy sokan ki-be járkálnak a nemzetiségi nyilvántartásból, hogy az országgyűlési választásokon ne a nemzetiségi listára szavazzanak, mert arra nincs esélyük, hogy a szlovák lista fog nyerni, és nem akarják, hogy a szavazatuk elvesszen.
Aki azonban benne maradt a nyilvántartásban, az az országos lista helyett a nemzeti listára szavazhat, valamint az egyéni képviselőjelöltre.
Kora reggel a jegyzőkönyvvezető felhívta a helyi jegyzőt, hogy biztos információnk legyen arról, milyen szavazólapokat kap az, aki szlovák nemzetiségű.
KÉT LAPOT KAP.
Azonban mivel népszavazás is volt, ez valójában három lap:
- egyéni lista
- nemzeti lista
- népszavazási lap
De valóban, az országgyűlési választáson két kapott kap.
Kicsivel később a jegyzőkönyvvezető újra felhívta a jegyzőt. Ugyanazzal a kérdéssel és ugyanazzal a válasszal.
Szó mi szó.
Nálunk 5 ember két szavazólapot kapott:
- nemzeti lista
- népszavazási szavazólap
Azaz az egyéni képviselőjelölt lapot nem kapták meg.
Aztán megjelent egy szlovák apuka, aki a választáson nem volt szlovák, de a lánya igen. És határozottan, hangosan, eltántoríthatatlanul követelte a lánya jogait.
IGAZA VOLT!
Ami kellemetlen annak, aki hibázik. Főleg egy olyan helyzetben, ahol az egész ország azt figyeli, hol lehet ráugrani egy csontra, amin fel lehet háborodni, és lehet verni a tamtamot.
Akik nem voltak helyiek, és nem voltak tapasztalt számlálók.
Férjem hívta a központi tájékoztató számot. Közben nyugtatta a felhevült szavazót, és mindeközben próbáltuk fenntartani a szavazás rendjét, hogy aki most jön, ne forduljon ki ijedtében.
Végül megkaptuk a helyes információt. Erre kigyűjtöttem azon emberek nevét a jegyzőkönyvből, akik szlovák nemzetiségként már leszavaztak.
„Ismeritek őket?” „Vissza tudjuk őket hívni?”
Döcögősen ment.
Úgy érzem, hogy bár a helyzet nagyon kínos volt, de a felelősség elől nem szabad elbújni, a hibást keresni. „DE A JEGYZŐ EZT MONDTA!” „KÉTSZER IS MEGKÉRDEZTÜK” „ÉN IS CSODÁLKOZTAM REGGEL, MÉG MONDTAM IS.”
Hanem meg kell oldani a problémát. És nem csak akkor helyinek és tapasztalnak lenni, ha abból nem származik hátrány.
Végül mindenkit elértünk.
"De vajon mennyit értem én, mint ellenzéki szavazatszámláló? Bizonyos helyzetekben úgy éreztem, mintha egyedül mi ketten lennénk tisztában a lebonyolítással, és a kényes pillanatokban egész egyszerűen magukra hagytak a helyiek. MI ellenőriztük az okmányokat, írattuk alá a névjegyzéket és mi pecsételtük a szavazólapokat. Így visszagondolva volt olyan pillanat is, amikor talán csak ketten voltunk a szavazókörben, tehát fel is kellett volna függeszteni a szavazást, mert az SZSZB-tagok száma három alá csökkent.
De egyszerűen nem tudtunk mindenre figyelni. Én talán a legnagyobb hibákat a mozgóurnázás közben követtem el. Sajnos hagytam, hogy több idős embernek valamelyik rokona töltse ki a szavazólapokat, mondván „nem lát jól, segíteni kellene neki!”
Persze nincsenek illúzióim: a többségük amúgy is a Fideszre ikszelt volna, mert ahogy egy bácsi fogalmazott, tudja kire kell szavazni, hallotta a tévében. Ugyanitt láttam a gyújtós közé bekészítve az ellenzéki Nyomtass te is! Mozgalom legutóbbi lapszámát, és a helyi ellenzéki jelölt szórólapját is.
Nem akarom a saját felelősségemet hárítani, nem lett volna szabad megengednem, hogy mások töltsék ki az idős emberek helyett a szavazólapot. De legyünk őszinték, nem ezen múlt. A településen a fideszes jelölt kétszer annyi szavazatot kapott, mint a közös ellenzéki jelölt."
A másik konfliktusunk a népszavazásra leadott válaszok megszámlálásánál volt.
Itt is voltak olyan állampolgárok, akik szándékosan érvénytelenül, netalán igennel szavaztak érvényesen.
Az első pár ilyen lapnál csak fejcsóválás volt. És nem a fideszes delegáltak részéről, hanem a „független” HVI-tag részéről.
Aztán elhangzott egy buzizás.
Majd egy HVI tag egyértelműen kijelentette, hogy ez az ember, aki ezt a lapot kitöltötte: „NEM NORMÁLIS”
Ekkor kifakadtam. „EZT NE!”
Kifejtettem, hogy mindenkinek megvan a véleménye és ezt joga van elmondani. De még az is lehet, hogy nem értette a kérdést, vagy eltévesztette.
Aztán elhangzott egy ilyen párbeszéd:
„Hát csak tudod ez a világ el van korcsosulva, és ez a baj”
Mire én: „Mire gondolsz?”
Csak azt bánom, hogy nem tettem hozzá, hogy szerintem is el van korcsosulva, és ez tényleg nagy baj.
Ekkor jöttem rá, hogy nemcsak azért kedvesek velünk, mert alapból jó emberek, hanem azért is, mert nem érzik át, hogy ez a választás nekünk is fontos volt, és borzasztóan csalódottan jöttünk haza. Hogy ahogy mi disztingváltunk, úgy nekik is kellett volna.
Majd 80 ezer forintot költöttünk ketten az utazásra és a szállásra. Félretettük a saját munkánkat, az ügyfeleinket, hogy ott lehessünk.
És amikor kiderült az eredmény, akkor közli velem egy HVI tag, hogy: „AZ JÓ”
Mert nem tudja, hogy nekem mennyire fáj. Nem érti mennyire őrülten csalódott vagyok.
Ez a különbség köztünk!
Hogy nem szabad utálni azt, aki más, mint én, vagy más a véleménye.
Ebből én nem tudok engedni.
Reménykedek, hogy nem ilyen társadalomban élünk.
Közben nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy Magyarországon 10-ből 6 ember ezzel nem így van, és akik velem szemben jönnek az utcán, azok nagy valószínűséggel gyűlölnének, ha tudnák, hogy ezt így gondolom."
Pár nap után azonban azt mondom, igenis, fontos volt a munkánk, és óriási szó, hogy ebben az országban közel 30 ezer ember vállalta ezt a feladatot, sokan órákat utaztak a helyszínre, hogy utána 16-18 órán keresztül ott legyenek a számukra kijelölt szavazókörben.
Ugyanakkor konkrét csalással szerintem kevesen találkoztak. Olyannal legalábbis, amit bizonyítani is lehet.
Fontos volt a munkánk, és most azt mondom, négy év múlva – immár tapasztaltabb számlálóként – újra elvállalnám. De a szellemi, közéleti kútmérgezést nem tudjuk ellensúlyozni szavazatszámlálóként. Amíg ez a helyzet nem változik, addig vélhetően a bácsi kérdésére sem fog kiderülni a válasz, hogy jobb lenne az ellenzék."
