FELFEDEZŐ
A Rovatból

Letarolta a TikTokot a Fleetwood Mac-őrület – megható sztori kerekedett ki belőle

Egyszerű és kényszerű gördeszkázásnak indult az eset, ami a közösségnek köszönhetően nagyon boldog fordulatot vett.


Bár vannak, akik szerint káros a fiatalokra nézve, néha veszélyes trendek terjednek rajta és olykor államok is szembe szállnak vele, kétségtelen, hogy a TikTok időnként szép sztorikat is tud produkálni.

A Fleetwodd Mac zenekarhoz köthető egyik nagy őrület egyszerűen annyival kezdődött, hogy a 420Doggface208 nevű idahoi felhasználó (polgári nevén Nathan Apodaca) autója lerobbanása után longboardra (hosszú gördeszkára) szállt, magához vett egy palack málnás Ocean Spray üdítőitalt, közben szelfivideót készített és mindehhez a zenekar 1977-ben íródott Dreams című számát tette be aláfestésnek.

Mindez így nézett ki:

Nehéz előre megjósolni, hogy miből lesz ún. trend a közösségi oldalon, azaz olyan videó, amit a többi használó is felkap, esetleg saját verzióval gondolja tovább. Nos, Apodaca produkciója ilyen lett. Olyan sokan megnézték, hogy a benne szereplő Fleetwood Mac szám néhány nap alatt óriásit ugrott előre a Spotify listáján, sőt a zenekar is áldását adta a produkcióra.

Mivel Nathanről kiderült, hogy egy rozoga lakókocsiban él, pillanatok alatt 10 ezer dollárt gyűjtöttek össze neki - amiből, saját bevallása szerint ötezret az édesanyjának fog adni.

Azonban az őrület itt nem állt meg: 420Doggface208 támogatásába beszállt a videóban szereplő ital gyártója is, ők egyenesen egy autót vettek a férfinak, sőt a cég igazgatója leforgatta saját verzióját:

Így tett egyébként maga Mick Fleetwood, az együttes dobosa is:

@420doggface208 had it right. Dreams and Cranberry just hits different. #Dreams #CranberryDreams #FleetwoodMac

Mick Fleetwood (@mickfleetwood) has created a short video on TikTok with music Dreams (2004 Remaster). | @420doggface208 had it right. Dreams and Cranberry just hits different. #Dreams #CranberryDreams #FleetwoodMac

És még sok tucat, de könnyen lehet, hogy mára többszáz tiktokker is, akik videóiból a videómegosztó külön reklámszpotot csinált "Csak a jó regések" szlogennel:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: