SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Lakatos Márk alaposan kiosztotta a zenei cenzúrát követelő Szikora Róbertet

Az R-GO frontembere betiltatná a szerinte „szellemi fertőzést” hozó Alice Cooper budapesti koncertjét, az énekes ötletét pedig egy TikTok-videóban figurázta ki a stylist.


Miután Szikora Róbert azt nyilatkozta, nem szabadna hagyni, hogy Budapesten koncertezzen Alice Cooper, Lakatos Márk egy TikTok-videóban osztotta ki az R-GO frontemberét a nyílt cenzúrát követelő megszólalása miatt.

Július 18-án először ad koncertet Magyarországon a Hollywood Vampires zenekar, melynek Alice Cooper rocklegenda mellett a világsztár színész, Johnny Depp is a tagja. Rajtuk kívül Joe Perry és Tommy Henriksen alkotja még a bandát.

A koncerttel kapcsolatban Szikora Róbert a Ripostnak azt nyilatkozta,

szerinte Alice Cooper zenéje rendkívül káros, „szellemi fertőzést” hoz Budapestre, és nagyon rossz hatással van a fiatalokra. Ha az R-GO frontemberén múlna, a 75 éves amerikai rockénekes biztosan nem léphetne fel Magyarországon.

A magát keresztény emberként meghatározó Szikora szerint manapság is szükség lenne egy olyan bizottságra, amely előzetesen meghallgatja a dalokat, és amit károsnak talál, azt cenzúrázza, illetve nem ad engedélyt a koncertezésre – ilyen szervezet volt az Országos Rendező Iroda (ORI) a Kádár-rendszer idején.

Egyébként Alice Cooper régóta hitvalló keresztény, és néhány éve egy interjúban úgy fogalmazott, szerinte Jézus volt a történelem legnagyobb forradalmára.

Mindenesetre Szikora kirohanásával kapcsolatban Lakatos Márknak volt mondanivalója, és a stylist új TikTok-videójában nem is kímélte a magyar énekest:

„A 70 éves Szikora Robi bácsit annyira megszállta a szentlélek, hogy azt mondja, a 75 éves Alice Cooper bácsi Hollywoodból a Sátánt képviseli, és ezért azonnal be kellene tiltani a koncertjét, és egy cenzúrának kellene ellenőriznie a dalszövegeket – egyébként nemcsak ott, hanem itthon is. Ezt mondjuk Demeter Szilárdék el is kezdték.

Mert szegény kamaszokat megfertőzi ez az ocsmány ördögi hókuszpókusz, amivel Alice Cooper bácsi támad 75 évesen. Jaj, drága Szikora Robi bácsi csikidám, szerintem énekelj még egyet a Marics Petikéékkel, és legyen a nyakkendődön egy bomba nő!”

– mondta Lakatos, aki a videójához az alábbi szöveget írta:

„Szerinted már a hamut is mamunak mondja szegény Robi bá?”

@lakatosmarkstyle

♬ eredeti hang - Lakatos Márk

Forrás: RTL, Ripost, Blabbermouth


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: