Évek óta bujkáltak, most egy videó buktatta le a kőröstetétleni hódokat
Négy évig bujkáltak, de februárban végül sikerült videóra venni Kőröstetétlen egyik legrejtőzködőbb lakóját. A felvételen egy hód úszik a vízben, majd kimerészkedik a partra – írta az Infostart. Bár a hódok már négy éve megtelepedtek a községben, csak ritkán mutatkoznak meg az emberek előtt.
Pásztor Roland polgármester tájékoztatása szerint
Bár korábban okoztak kisebb károkat – több fa kérgét megrágták –, a helybéliek pozitívan viszonyulnak a rágcsálókhoz.
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság is figyelemmel kíséri az állatokat. A Gerje-patak menti nyárfasort körbekerítéssel védik, az általuk épített gátakat pedig nem bontották le, mivel azok sem a vízügy, sem a község számára nem okoznak problémát.
Az eurázsiai hód Magyarországon védett faj, de 2022-től hatósági engedéllyel, meghatározott feltételek mellett – többek között október 1. és március 31. között – gyéríthető. A hódgátak bontása szintén engedélyköteles és ökológiai mérlegeléshez kötött. A faj a 19. század közepére kipusztult Magyarországról, a kilencvenes évektől azonban a visszatelepítéseknek és a természetes vándorlásnak köszönhetően újra elterjedt. Természetátalakító tevékenysége a vízvisszatartás és az élőhely-gazdagítás szempontjából is hasznos lehet.
A településen élők elfogadták az állatokat, így a hódok zavartalanul folytathatják tevékenységüket a lakott területek közvetlen közelében is.