Kórházba vitték Köllő Babettet a Csak show és más semmi verekedős produkciója után
Köllő Babett és párja Vastag Csaba harcművészeti bemutatós feladatot kapott a Csak show és más semmi című műsorban. Bár a zsűri véleménye szerint inkább hasonlított egy Bud Spencer-film bunyós jelenetére, azt elismerték, hogy a luxusfeleség pörgött-forgott, látványos elemekkel igyekezett teljesíteni a kihívást.
A produkciót azonban nem úszta meg sérülés nélkül - de ez csak a zsűri értékelése és pontozása után derült ki, amikor bicegve hagyta el a színpadot. A rossz mozdulat miatt a műsor után kórházba kellett vinni.
A műsorszám felénél, a botos dobásnál rosszul esett, és megütötte a sarkát. Ezért a továbbiakban már csak "fél lábbal" tudta teljesíteni a koreográfiát.
A műsor után a kórházban megröntgenezték, kiderült hogy törés nincs, csak zúzódás a lábában. Két hétig felpolcolt lábbal kéne pihennie, de "most erre van másfél napom, úgy, hogy a holnapi munkámat lemondtam. Most irdatlan mennyiségű fájdalomcsillapító van bennem" – mondta el Köllő Babett.
VIDEÓ: A produkció
Forrás: 24.hu
Babett a közösségi oldalán is megírta, hogy mi történt vele.