FELFEDEZŐ
A Rovatból

Koponyatorzítás mutatta meg az összetartozást és a társadalmi státuszt a hun korban

Az izotópos vizsgálatok szinte mindent megmutatnak a koraközépkori Pannónia lakóiról.


A Kárpát-medencében zajló népvándorlás során eltérő kulturális hátterű csoportokból új, befogadó közösség alakult ki, amelyben a koponya torzításával jelezték a származást, az összetartozást és a társadalmi státuszt - mutattak rá az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Régészettudományi Intézetének vezetésével végzett legújabb régészeti, fizikai antropológiai és izotópos vizsgálatok.

A kutatásról beszámoló hétfői közleményben hangsúlyozzák, hogy a Kárpát-medencében a hun támadások következtében meginduló népmozgások többször is Pannónia népességének drasztikus átalakulásához vezettek. Közösségek szakadtak szét, és gyakran több különböző csoportból jöttek létre újak, amikor az újonnan érkezettek letelepedtek, és a megmaradt helyi népességgel együtt új településeket hoztak létre.

Mint írják, a Tolna megyei Mözs-Icsei dűlő temetője 96 sírjával az 5. századi Pannónia egyik legnagyobb és legérdekesebb régészeti lelőhelye, ahol korábban már történtek vizsgálatok, ám mostanáig részletes, komplex elemzést nem végeztek a szakemberek.

A helyszínen különböző - más-más népcsoportra jellemző - temetkezési módok lelhetők fel, amely alapján a kutatók azt feltételezték, hogy eltérő kulturális hátterű csoportok éltek itt együtt

- olvasható az ELTE hétfői beszámolójában. A kutatás során a régészeti leletek és jelenségek, a fizikai antropológiai adatok és az emberi csontmaradványokon mért izotópos vizsgálatok eredményeit a kutatók együttesen értékelték ki.

A különböző izotópokkal végzett vizsgálatok számos körülmény megállapítására alkalmasak. A stronciummal például kimutatható, hogy az egyén az adott geológiai környezetben helyi vagy idegen eredetű-e; a szén és a nitrogén izotópok pedig annak kiderítésében játszanak szerepet, hogy jellemzően növényi vagy állati eredetű táplálékot fogyasztott-e a vizsgált alany. A mözsi temetőben elvégzett, személyes mobilitásra és táplálkozásra vonatkozó vizsgálatok eredményeit a kutatók összevetették a helyszínen feltárt régészeti jelenségekkel (például a temetkezési szokásokkal), melynek alapján több csoport is elkülöníthetővé vált.

„A temető alapítása nem helyben született, de feltehetően a környékről származó, pannóniai, késő római tradíciókat - mint például a téglasírok építése - folytató személyekhez köthető. Hozzájuk csatlakozott talán egy-két évtizeddel később egy származásában és kulturális hátterében is idegen, de feltehetően családosan együtt mozgó, nagyobb csoport, akik magukkal hozták az úgynevezett padmalyos sírok, valamint a mesterséges koponyatorzítás tradícióját”

- magyarázta a vizsgálat eredményeiről Vida Tivadar, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézet igazgatója.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Videón Orbán Viktor bakija: szerinte a Covid és az ukrán háború is 2022 májusa után jött
A Néprajzi Múzeum állandó kiállításának megnyitóján került időzavarba a miniszterelnök. A bakija még a leglojálisabb jelenlévőket is váratlanul érte.


Komoly időzavarba került Orbán Viktor a Néprajzi Múzeum állandó kiállításának megnyitóján csütörtökön. A magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy a Covid és az ukrán háború is 2022 májusa után jött.

A 444 beszámolója szerint már Orbán Viktor megérkezése is érdekes jeleneteket eredményezett. Amikor ugyanis a kormányfő belépett többen reflexből felálltak, majd érezhették, hogy ez azért túlzás, így inkább visszaültek a helyükre.

Az átadón előbb Kemecsi Lajos főigazgató mondott beszédet, őt követte Baán László, a Liget-projekt vezetője, a Szépművészeti főigazgatója, majd Orbán Viktor lépett a mikrofonhoz.

„Két és fél éve, 2022 májusában jártunk itt utoljára, akkor nyitottuk meg az új Néprajzi Múzeumot. Vagyis ezt az épületet. Ha visszaemlékeznek, akkor az még a nagy menetelés időszaka volt. Akkor még a covid előtt voltunk, a járványok előtt, a háború előtt, a szankciók előtt és az infláció előtt.”

Csakhogy a Covid-járványok 2020/21-ben történtek, a háború 2022 februárjában tört ki, és az első szankciós csomag is februári. A 44 beszámolója szerint a teremben ekkor egy pisszenés sem hallatszott, és „érezhető volt, hogy ez a leglojálisabb jelenlévőket is váratlanul érte”. Mint írták: Orbán is kifejezetten zavartnak tűnt pár pillanatig, a szokásosnál is lassabban intonált, de valahogy átlendült a dolgon.

Ezt követően azonban arról kezdett beszélni, hogy a valóságban húsz évvel később elkészült múzeumépület 2002 óta hány díjat kapott.

Majd azt is kifejtette, hogy a Liget húsz évvel ezelőtt olyan ramaty állapotba került, a Főváros meg nem tett érte semmit, hogy a kormány úgy döntött, elindítja a projektet.

Húsz évvel ezelőtt azonban Orbán Viktor nem volt kormányon, a Liget-projekt valójában 2011-ben indult, 13 évvel ezelőtt.

A beszédet Orbán Viktor is megosztotta később a Facebook-oldalán:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor egyetlen szóval kommentálta a magyar-holland meccs eredményét
Hazai pályán a válogatott 1-1-es döntetlent játszott a hollandokkal. A meccs után Marco Rossi szövetségi kapitány és Orbán Viktor is értékelt.


A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott pénteken a holland csapattal a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában, a pontszerzésével pedig feljött a csoport harmadik helyére.

A magyar csapata az egész meccsen alig több mint 25 százalékot birtokolta a labdát, azonban

a 32. percben egy szép támadás végén Sallai Roland betalált a holland kapuba.

A folytatásban még nagyobb nyomás nehezedett a magyarokra, és végül a hollandok annak ellenére egyenlítettek Denzel Dumfries fejesével, hogy Dirk van Dijk kiállítása miatt már emberhátrányban voltak.

„Úgy mondanám, van egy kis keserűség az ember szájában, mert emberelőnyben nem tudtuk megtartani a vezetést” - értékelte később a mérkőzést Marco Rossi szövetségi kapitány. Azt is hozzátette, hogy a gólt rögzített helyzetből kaptuk, és „ezt tudtuk, hogy kerülni kell, mert a hollandok nyolc-kilenc játékosa 190 centis, ráadásul fantasztikus technikai képességekkel rendelkezik”.

„Ilyen becsúszhat, úgyhogy gratulálok a srácoknak” - fogalmazott Rossi.

A meccset később Orbán Viktor is értékelte. A magyar kormányfő mindössze egyetlen szót írt ki ennek kapcsán a Facebook-oldalára péntek este:

„Majdnem”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ma este ismét sarki fény lesz Magyarország felett, ha az időjárás is úgy akarja
Idén már tizennyolcadik alkalommal lesz látható hazánk felett az Aurora Borealis. De ebbe még. viharos időjárás beleszólhat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 10.



Ma este ismét látható lehet a sarki fény Magyarországon, bár az időjárás kissé nehezítheti az észlelést, írja az Időkép. A Nap újabb erős kitörést produkált, ami geomágneses vihart okoz a Földön. Ez a vihar délután éri el bolygónkat, és a Föld mágneses mezejében zavart okoz.

Az előrejelzések szerint a Kp-index, amely ezt a zavart méri, elérheti vagy meghaladhatja a 8-as értéket, ami ritkán fordul elő, legutóbb májusban volt ilyen magas. Akkor az egész országban látható volt a sarki fény.

Ma napnyugta után ismét van esély arra, hogy megfigyeljük ezt a természeti jelenséget. Azonban a Kirk névre keresztelt korábbi hurrikán hidegfrontja pont ezekben az órákban vonul át Magyarország felett, ami sok helyen felhős, csapadékos időt hozhat.

Az éjszaka első felében inkább a Dunától keletre élők számíthatnak tisztább égboltra, míg hajnaltól a Dunántúl északi részén és a középső területeken csökkenhet jelentősebben a felhőzet. Aki szerencsés, az már tizennyolcadik alkalommal láthatja idén az Aurora Borealist.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Házasodna a gazda: Egy csók miatt küldte haza Vivien gazda az egyik udvarlóját
„Nekem ez sok” - fogalmazott Vivien gazda.


Vivien gazda az egyik udvarlójával, Danival ment randira a Házasodna a gazda szerdai adásában. A férfi egy romantikus gyümölcskóstolással készült, de Viviennek egyáltalán nem nyerte el ezzel a tetszését, sőt.

"Dani hozott nekem egy gyümölcstálat, letakarta a szememet és ő adta a számba a dolgokat. Röviden, tömören: meg akart csókolni. Visszautasítottam. Nekem ez sok"

- fogalmazott Vivien gazda, aki aztán el is küldte Danit.


Link másolása
KÖVESS MINKET: