KULT
A Rovatból

Könyörtelen sorozatgyilkosság mögött áll De Niro, akinek DiCaprio a megbízottja Martin Scorsese legújabb filmjében

Amerika történelmének egyik legismeretlenebb és legkegyetlenebb időszakát mutatja be nekünk minden idők egyik legnagyobb rendezőzsenije, korunk legjobb színészei körében. Mégse tudom mindenkinek ajánlani a Megfojtott virágokat.


Martin Scorsese egy zseni. Nem lehet többet mondani róla. Aki 34 évesen megrendezi a Taxisofőrt, majd 38 évesen letesz egy Dühöngő bikát az asztalra, és ezután sorban rendezi a jobbnál jobb filmeket, arra nem lehet más jelzőt használni. Olyan filmeket köszönhetünk neki, mint a Nagymenők, a Casino, A tégla és a Viharsziget. Karrierje elején Robert De Nirót lehetett a „múzsájának” mondani, majd ez a 2000-es évekre megváltozott. Új kedvence Leonardo DiCaprio lett, kettejük közös munkájának eddigi csúcsa A Wall Street farkasa volt, ami egy pszichedelikus életrajzi dráma volt egy szörnyű ember életéről.

Akkor nem hittem el, hogy ezt a lendületes, egy pillanatra sem lankadó bulit Scorsese 71 évesen forgatta.

Ekkor még úgy gondoltam, a nagy öreg sosem fog leállni, de az utóbbi időben visszavett a lendületből és kisebb projektekkel foglalkozott. Egészen eddig. Az Apple és a Paramount stúdiók adtak neki 200 millió dollárt, hogy robbantson egy nagyot a mozipénztáraknál és ezt Scorsese kihívásnak vette. Egy olyan filmet köszönthetünk most a mozikban, amilyet nagyon régen láthattunk. Nem folytatás, nem létező franchise. Ez egy három és fél órás könyvadaptáció, western korrajz, kegyetlen dráma, ami csontig hatol és nem engedi el a néző lelkét a játékidő végéig, sőt még azután is vele marad.

Scorsese végre elérte, hogy két kedvenc színészével dolgozhasson: egy filmben láthatjuk Robert De Nirót és Leonardo DiCapriót. A két óriás között pedig ott van Lily Gladstone, aki konkrétan ellopja a film összes jelenetét, amiben feltűnik. Történetünk szerint az 1920-as években járunk, Oklahomában, az oszázs indiánok földjén. Ernest Burkhard (Leonardo DiCaprio) az első világháborúból hazatért, meggyötört katona, aki munkát vállal nagybátyjánál, William Hale-nél (Robert De Niro). Az oszázsok ebben az időben hirtelen meggazdagodtak, mert az állam által kijelölt rezervátum területén hatalmas olajkészletet találtak.

Ezt persze a fehérek sem nézték tétlenül, és kegyetlenül rátelepedtek az őslakosokra.

William Hale is egy ilyen vérszívó kullancs volt, aki az oszázs indiánokat a kihalás útjára terelte. Ernestet beházasítja egy gazdag őslakos családba, hogy az oszázs vagyonra rátegye enyves kezeit. Az igaz történet alapján készült Megfojtott virágok annyira kegyetlen és gonosz tetteket mutat be, hogy tényleg csak annak ajánlom, aki bírja a nehéz témákkal foglalkozó filmeket. A fehérek ugyanis elvették nőül az őslakosokat, közben megmérgezték, megbetegítették, vagy egyszerűen lemészárolták saját családjukat a vagyonukért. Ezt több évtizeden keresztül tehetetlenül nézte a törzs, a közeli barátjuknak tartott William Hale pedig igazából ellenük dolgozott.

Azt hiszem, ilyen nevek mellett ezt nem muszáj leírni, de a színészek lenyűgözőek. Scorsese még a világ legrosszabb színészeiből is kihozná a maximumot, de mint tudjuk, ilyenekkel nem dolgozik. De Niro egy kegyetlen, számító, kapzsi maffiózó, aki kedves üzletemberként édesgeti be magát a közösségekbe, majd belülről rohasztja meg azt. DiCaprio sosem volt még ennyire egyszerű és befolyásolható karakter. Tőle szokatlan ez az együgyűség, de ügyesen játszik, talán kicsit sokat biggyeszti le a száját, néha már-már karikatúrának tűnhet.

Lily Gladstone zseniális. Az amerikai őslakos színésznő gyönyörű, tiszteletet parancsoló a jelenléte, és egy pillantásában minden benne van.

Ha ebben az évben őt nem jelölik legjobb női mellékszereplő Oscar-díjra, akkor megeszem a kalapom. Gladstone tényleg minden jelenetet elrabol színésztársai elől, a Megfojtott virágok igazából az ő filmje, még ha nem is ő kapta meg a főszereplői kreditet. Kisebb játékidővel feltűnik még a film második felében Brendon Fraser egy nyálkás ügyvéd szerepében, John Lithgow, mint a törvény jó oldalán álló ügyész és egyik kedvenc karakterszínészem, Jesse Plemons, mint a szövetségi nyomozó iroda (FBI) egyik ügynöke.

Amerika történetének ezen időszaka sok embernek, még sok amerikainak is ismeretlen lehet, nekünk európaiaknak pedig szinte teljesen idegen terep. Igazából ez a korszak több emberéletet követelt, mint a híres vadnyugat legkegyetlenebb időszaka, csak a '20-as években szépen csendben történt a népirtás. Például a tulsai pogromot többször megemlítik a filmben, amikor is egy teljes várost tettek a földdel egyenlővé fajgyűlölők, és nem véletlen, hogy a Ku-Klux-Klan is ebben az időben kezdett igazán nagy népszerűségnek örvendeni. Egy dokumentumfilmben hallottam, hogy a kétezres években a tulsai egyetemen tanuló diákok sem tudták, hogy mi történt a városukban 1921-ben.

Nem mondanám, hogy Amerika legbüszkébb történelmi időszaka ez, és Scorsese kendőzetlenül mutatja be nekünk.

Nem állítja be az őslakosokat sem ártatlan báránykáknak, ők is hasznot húztak az olajpénzekből, de egyértelműen nem érdemelték azt, amit kaptak. Nem nevezném kiemelkedően véresnek a Megfojtott virágokat, inkább kegyetlennek, sokkolónak és naturalistának. Legjobb hasonlat: mind témában mind az erőszak bemutatásában a Wind River – Gyilkos nyomon című 2017-es remek. Aki azt a filmet kedvelte, a Megfojtott virágokat is imádni fogja.

Scorsese minden téren minőségi alkotást hozott el a mozivásznakra. Látványvilág csillagos ötös. Operatőrmunka lélegzetelállító. Scorsese nagyon szereti a hosszú snitteket, de nem a tipikus látványos fajtából. Szereti bemutatni a helyszíneket, és egy térképet rajzol fel a néző fejében a hosszú, vágás nélküli jeleneteivel úgy, hogy a néző észre sem veszi, hogy itt bizony 3-5 perce nem volt vágás. A zene is sok őslakos motívumot tartalmaz, teljesen idomult a történethez, látszik, hogy Scorsesének fontos volt elmesélni az oszázs indiánok ellen elkövetett bűnöket, már-már szenvedélye lehetett ez a projekt. Az utolsó jelenetekben még szerepel is filmben, pedig nem nagyon szokott ilyet. A szenvedélye sajnos a játékidőn is érződik. A három és fél órás film lehetett volna sokkal rövidebb és feszesebb, de a rendező inkább a hosszú, lassabb, westernesebb megközelítést alkalmazta.

Nagyon kellemetlen ennyi kegyetlenséget ilyen hosszan nézni, szinte marja az ember lelkét.

Nagyon fontos film a Megfojtott virágok, és mindenkinek látnia kell, de egyelőre nem érzek késztetést, hogy még egyszer megnézzem. Vannak ilyen filmek, melyek ilyen hatást gyakorolnak a nézőre: a taszító, kegyetlen gonoszokról tudjuk, hogy úgyse kapják meg a megérdemelt büntetésüket, hiszen ilyen bűnökért nem lehet méltóképpen megfizetni, ez a való élet, mindenki tudja, mi fog történni. Akik szeretnék, hogy a filmtörténet egyik legnagyobb rendezője és világklasszis színészei összetörjék és megsemmisítsék a lelkük egy kis darabját, azoknak tudom ajánlani a Megfojtott virágokat. Ez egy korszakos remekmű, Scorsese talán legfontosabb filmje, hihetetlen alakításokkal tarkítva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk