A Rovatból

A kiadó szobákért annyit kérnek, mint öt éve egy lakásért

Egy szoba ára ma annyi, mint öt éve egy komplett garzonlakásé.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2018. augusztus 06.



Azonnal reagált az albérletpiac a felsőoktatási ponthatárok kihirdetésére. A kiadó lakások száma 28, a kiadó szobáké pedig 12 százalékkal nőtt két hét alatt Budapesten és a nagy egyetemvárosokban - derül ki az ingatlan.com országos, több mint 10 ezer kizárólag magánszemélyek által feladott hirdetéseken alapuló elemzéséből.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint sok lakástulajdonos megvárta a ponthatárok kihirdetését és csak ezt követően dobta piacra a kiadó lakását.

“Az is látható, hogy Budapesten és az egyetemvárosokban a 40 négyzetméternél kisebb albérletek a legnépszerűbbek, mert a bérlők fele ezeket keresi, pedig a garzonlakások csak a kínálat egyharmadát teszik ki.”

- fogalmazott a szakértő.

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy bár a kiadó lakásoknál kisebb a kínálatuk, de a piac fontos részét képezik ma már a kiadó szobák. Elsősorban az utóbbi években végbement albérletpiaci drágulás miatt sok diák számára a lakásoknál jóval olcsóbb szobák jelenthetik a megoldást a lakhatásra.

“Ugyan a szobák olcsóbbak, de Budapesten például még így is havi 50-60 ezer forintért kínálják ezeket, ennyiért pedig öt éve még egy komplett garzonlakást is ki lehetett venni.

Ebből is látható, hogy ezekre is van igény” - fogalmazott a szakember.

Az egyetemvárosok közül Debrecenben a kiadó téglalakások átlagos bérleti díja augusztus elején 100 ezer forint volt, egy kiadó szobáért pedig átlagosan 35 ezer forintot kértek a tulajdonosok.

Győrben a lakások 110 ezer forintért, a szobák pedig 50 ezer forintért érhetők el a kínálatban. Miskolcon a lakások bérleti díja 70 ezer forintnál tartott augusztus elején, ennek a feléért pedig egy szobát lehet bérelni. Szegeden a lakásbérleti díjak 95 ezer forintnál tartottak augusztus elején, a szobáknál pedig 40 ezer forint volt az átlag. Pécsen a szobákat 35 ezerért adták, a lakásokat pedig 100 ezer forintért. Balogh László szerint az albérletszezonban érdemes gyorsan dönteni, mert a legnépszerűbb lakások hamar elkelnek a jelentős kereslet miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyolcan haltak meg az M1-esen, miután egy kisbusz teherautóba rohant Győrnél
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.


Nyolc halott, két ütközés, teljes pályazár: percek alatt vált halálos csapdává az M1-es autópálya Győr közelében péntek hajnalban.

Nem sokkal öt óra után egy kisbusz rohant bele egy, a forgalom torlódása miatt álló teherautóba az autópálya 113-as kilométerszelvényénél.

A kisbuszban kilencen utaztak, közülük heten a helyszínen életüket vesztették, két embert pedig sérülésekkel szállítottak kórházba.

A torlódást egy korábbi baleset okozta: fél öt körül, a 114-es kilométerszelvénynél egy tehergépkocsi egy munkagépnek ütközött. A jármű a karambol után kigyulladt, a teherautó sofőrje a helyszínen meghalt.

Az esetről a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság adott tájékoztatást, a részleteket a rendőrség honlapján közölték. A hatóságok a balesetek miatt a Hegyeshalom felé vezető oldalt teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb részletek az M1-esen történt tragédiáról: egy török rendszámú kamion és egy moldáv kisbusz érintett, mind a nyolc halálos áldozat férfi
Az M1-es autópályán először egy kamion ütközött neki egy munkagépnek, amitől kigyulladt, majd egy kisbusz rohant bele egy, az előző baleset miatt álló teherautónak. A két balesetben összesen nyolcan haltak meg.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 12.



Újabb részletek derültek ki a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt balesetről. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére azt közölte,

török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz volt érintett a két ütközésben.

Az is kiderült, hogy

a két baleset nyolc halálos áldozata férfi.

A két baleset a Hegyeshalom felé vezető oldalon történt. Hajnali 4 óra 30 perc körül a kamion munkagépnek ütközött, majd kigyulladt, a sofőr a helyszínen életét vesztette.

Nem sokkal később egy kisbusz ütközött neki egy, az előző baleset miatt álló teherautónak.

A kisbuszban kilencen utaztak, közülük hét ember a helyszínen meghalt,

ketten megsérültek.

Magyar Péter miniszterelnök péntek reggel közölte a Facebook-oldalán, hogy a „baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kér az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó képeken az M1-esen történt hajnali tragédia: így küzdöttek a tűzoltók a lángoló kamionnal
Megdöbbentő képeket tett közzé az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Facebookon az M1-es autópályán történt halálos balesetek mentési munkálatairól. Összesen nyolc ember halt meg a tragédiában.


Ahogy már hírt adtunk róla, szörnyű tragédia történt pénteken hajnalban Győr térségében. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság friss beszámolója szerint munkagépekkel ütközött egy gyümölcsöt szállító kamion az M1-es autópályán Töltéstava térségében, az országhatár felé vezető oldalon. Az ütközés után a kamion kigyulladt, a járműben egyedül utazó sofőr életét veszítette.

A győri hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, habosított vízsugarakkal megfékezték a lángokat, majd munkagép segítségével megbontották a kamion rakterét és visszahűtötték a felhevült részeket.

Az egységek áramtalanították a munkagépeket, amelyek szintén megsérültek a balesetben.

A tűzeset miatt feltorlódott sorban egy teherautóba hajtott hátulról egy kilencszemélyes kisbusz. Kilencen utaztak a járműben, közülük heten életüket veszítették,

ketten pedig súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek, őket a győri és a pannonhalmi hivatásos tűzoltók emelték ki a roncsok közül. Az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát teljes szélességében lezárták.

A katasztrófavédelem által közzétett fotókon látszik, milyen óriási tűz keletkezett az első ütközéskor, a kamion lángokban állt. A kisbusz első fele pedig gyakorlatilag eltűnt, miután a teherautónak ütközött.

Képgaléria a két halálos balesetről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Balatoni lakásából irányította a milliárdos számlagyárat, de a NAV közbeszólt, mielőtt Thaiföldre menekült volna
Egy férfi a balatoni ingatlanjából irányított egy, az államnak 800 millió forintos kárt okozó számlagyárat. A nyomozók azelőtt csaptak le rá, hogy a teljes bűnszervezetet Thaiföldre költöztethette volna.
M.M. / Fotó: NAV - szmo.hu
2026. június 12.



A Nemzeti Adó- és Vámhivatal zalai nyomozói csaptak le egy csaknem 800 millió forintos csalást elkövető bűnszervezetre, amelynek felszámolásakor 25 embert állítottak elő. A hatóság több mint 1,2 milliárd forint értékben rendelt el vagyonbiztosítást és hajtott végre lefoglalásokat – írja az MTI a hatóság pénteki közleménye alapján.

A NAV által szervezett akcióban a Balatontól Pest vármegyéig összesen 23 helyszínen tartottak razziát a pénzügyőrök, a bevetési igazgatóság járőreinek és informatikai szakembereinek támogatásával.

A hálózat irányítója balatoni ingatlanából vezette a műveleteket, és az elfogásakor kiderült, hogy a központját éppen Thaiföldre akarta áthelyezni.

A szervezet vezetőjének balatoni lakása feletti irodában működött a központ, ahol a nyomozók megtalálták a számlagyárhoz tartozó cégek teljes dokumentációját, bélyegzőit, bankkártyáit és kommunikációs eszközeit. Az ügyben eddig 25 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük ötnek a bíróság már elrendelte a letartóztatását is.

A pénzügyi nyomozók a költségvetésnek okozott kár megtérítésére több mint 1,2 milliárd forint értékben biztosítottak vagyonelemeket. Ingatlanokat és nagy értékű gépjárműveket zároltak több mint 700 millió forint értékben, lefoglaltak 63 ezer eurót és 59 ezer svájci frankot, a bankszámlákról pedig 315 millió forint feletti összeget vontak el. Emellett a hatóság csaknem 35 millió forint értékű aranyzálogjegyet is lefoglalt.

A nyomozás jelenlegi állása szerint egy többszintű, folyamatosan változó cégekből álló számlázási láncolatot tárhattak fel.

A NAV szerint a hálózat papíron egymástól jelentősen különböző tevékenységeket számlázott, például építőipari és szerelési munkákat, takarítást vagy informatikai szolgáltatásokat, amelyek a valóságban sosem történtek meg.

A láncolat alsóbb szintjein lévő cégek nem végeztek tényleges gazdasági tevékenységet, a valódi céljuk az volt, hogy a kiállított hamis számlák ellenértékét egy jutalék levonása után visszajuttassák a számlabefogadóknak.

Ezek a cégek a hamis számlák felhasználásával kerülték el a jelentős összegű áfa megfizetését. A NAV bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz.

Videó a NAV-akcióról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk