KULT
A Rovatból

„Kate Winslet stílusosan káromkodik, De Niro meg mormog” - interjú Köves Gáborral, aki világsztárokkal beszélget évtizedek óta

Egy nyári délután egy connecticuti erdő közepén találta magát Al Pacinóval és Robert De Niróval egy asztalnál. Köves Gáborral a nemrég megjelent interjúkötete kapcsán beszélgettünk.


Köves Gábor újságírót rég ismerem, de hogy milyen nagy mennyiségű igényes interjút készített az évek során, csak akkor esett le, amikor a kezembe vettem második, nemrég megjelent interjúkötetét, a Végszónak sem rossz címűt is. Vele beszélgettünk sztárokról, írókról és kutyákról.

- Most elolvastam az első interjúkötetedet is. Azon gondolkoztam el közben, hogy kit kellett vajon a legtöbbet győzködni...

- Az új kötet interjúalanyai közül Margaret Atwoodhoz vezetett talán a leghosszabb út, de több évig tartott elérni Patti Smith-t is. Éppenséggel John Cleese becserkészése sem volt egy fáklyásmenet. Mindjárt megnézem, hogy mondják angolul, hogy fáklyásmenet.

- Itt tényleg évekről beszélünk?

- Igen, de azért nem olyan drámai a helyzet, nem arról van szó, hogy 25 évesen elkezdtem hajkurászni valakit, és 45 évesen értem csak el. De sokszor arra eszméltem rá, hogy telnek-múlnak az évek, és még mindig ugyanazzal a kedves, arctalan közvetítő emberrel e-mailezek egy-egy interjú reményében. Ennyi idő alatt el lehet végezni az orvosit.

- Ehhez nagy állhatatosság kell. Ezt az elején is tudtad?

- Ha létezik is Az interjúkészítők kézikönyve, nem került a kezembe. Idővel leesett, hogy ez így megy, vagy megszoksz, vagy megszöksz. De ha végül eléred az illetőt, mert épp ott állsz például a brooklyni háza küszöbén, hirtelen minden megszépül. Persze csak akkor, ha ajtót nyit.

- Ebben a két kötetben szereplő interjúalanyok valamilyen szinten az idoljaid, ugye?

- Vannak, akik közelebb állnak hozzám, persze, de azért mindenkihez van valami közöm. Mégiscsak én választottam őket.

- Volt, akiben csalódtál? Vagy kellemesen?

- Ez egy műfaj, az interjúalanyok pontosan tudják, miről szól egy ilyen helyzet, és ha már kötélnek álltak 10-20-30 percre, akkor a legtöbb esetben odateszik magukat, csak ritkán tapasztaltam szájhúzást.

Egy esetre emlékszem, amikor valaki annyira lekezelően viselkedett, hogy megfordult a fejemben az interjú felénél, hogy felállok. Lehet, az is zavart, hogy nem volt rajta cipő.

Tanulság: mindig nézd meg, visel-e az interjúalany cipőt! Az illető nem szerepel egyik kötetben sem.

- Megérdemelte.

- Nemes bosszút álltam. Bár nem ez volt a célom a könyvekkel.

- Szép tőled, hogy nem árulod el, ki volt az. Bár kár. Mennyi egy átlagos interjúidő? Én a fantasztikus rendező Michael Hanekével készítettem egyszer egy ötperces interjút, aminek a rövidségére nem voltam felkészülve, és hatalmas kudarcnak éltem meg. Te is ott voltál, amikor itt járt Magyarországon.

- Jó élmény volt, sütött a nap, péntek volt és tolmács is volt. A tolmács ugyan elvett az időből, de kárpótlásképp elhangzott a beszélgetés hevében, hogy cipőkanál. Remek szó, Haneke szájából, németül meg még jobb. Persze azok az interjúk az igaziak, ahol az idő, illetve annak a rövidsége nem korlátozó tényező. A külföldi kerekasztal-beszélgetéseken mindig nagyon ketyeg az óra, ezek átlagosan 15 percesek és ott ül 10 ambiciózus újságíró.

- A szolgálólány meséje írójával, Margaret Atwooddal viszont hosszabban beszélgettél.

- Igen. Ez tavaly novemberben történt, telefonon. Ezek jó helyzetek, ilyenkor rajtad múlik, tudsz-e élni a lehetőséggel. A pandémia alatt a személyes találkozóknak leáldozott, maradt a telefon és a Zoom.

- A sorozatot nézted?

- Igen. Kisebb-nagyobb lelkesedéssel.

- Kutyaugatást hallottam a háttérből...

- Az elkövető egy hétéves dalmata, az egyszerűség kedvéért nevezzük Pollinak. Szerintem jól mutatnánk a Horse & Hound magazinban. Polli különösen a francia klasszikusokat kedveli. Clouzot Ördöngösök című filmje mindig lenyűgözi, utoljára a pandémia első hullámában láttuk. Én is a világ egyik legjobb filmjének tartom.

- Melyik interjúalanyod tette a legnagyobb benyomást rád?

- Amikor először találkoztam Lars von Trierrel, azt éreztem, elérkeztem az interjúkészítés csúcsára. Mindez Koppenhágában, Trier saját kis "sasfészkében" esett meg, rajta kívül egy flipper gép és mintha egy zongora is jelen lett volna a helyiségben. A flipperben és Trierben biztos vagyok. A második találkozásunkkor egy golfautóval szlalomoztunk a stúdió betonján. Azóta sem ültem golfautóban egyetlen rendezővel sem.

De hasonlóan emlékezetes volt, amikor Umberto Eco válaszolt az e-mailen küldött kérdéseimre. Egy e-mail Professzor Eco válaszaival meg tudja édesíteni az ember napját. Ez nem sokkal a halála előtt történt, ez azért ad egy kis keserű ízt a dolognak.

- Gondolom a Woody Allen-interjúra is büszke vagy.

- Örültem, hogy megvalósult. Tíz-egynéhány perc telefonon. Mire összejött, Allen hírneve romokban hevert, legalábbis az Egyesült Államokban, de ez engem egy cseppet sem befolyásolt.

- Van véleményed az ügyéről?

- Követtem az idevágó tartalmakat, elolvastam, megnéztem, meghallgattam a cikkeket, vallomásokat, blogokat és így tovább, és végül kialakítottam a véleményemet; hogy fogalmam sincs. Inkább az a kérdés, hogy mindezek fényében hogyan nézed-e a filmjeit. Én történetesen sok filmjét néztem újra sokadik alkalommal a pandémia első hullámában. Azon egyszerű oknál fogva, mert kedvet éreztem hozzájuk. A Hannah és nővéreit pár évente előveszem, de most épp a Broadway Danny Rose esett a legjobban.

- Amúgy miért szeretsz interjúzni?

- Micsoda provokatív kérdés! Van az a vicc, hogy "Mama, nem akarok Amerikába menni, nem akarok Amerikába menni! - Kuss, kisfiam, ússz tovább." Én is úszom tovább, hátha egyszer úszva is eljutok Amerikába.

Ha egyszer az az alak szól bele a telefonba, akit ezer éve üldözöl, az addiktív érzés.

- Interjúztál olyan emberekkel is, akiket a köznyelv világsztárnak hív, mint Kate Winslet, Mads Mikkelsen vagy Stellan Skarsgard.

- Skarsgarddal telefonon beszélgettem, többször is, Winslettel egy londoni kerekasztalbeszélgetésen találkoztam. És azóta Zoomon is.

- És Winslet milyen benyomást tett rád az életben? Mert annyira kameraszuggesztív - élőben is nagy hatással van az emberre?

- Megnyerő, szabadszájú, az indulatszavakkal nem fukarkodó, közvetlen jelenség. Szuper interjúalany.

- Láttad az Easttowni rejtélyekben? Engem lenyűgözött, mekkora szintet lépett a legmagasabbhoz képest is.

- Tetszett, és nagyrészt miatta tetszett. Nincs az egészben semmi rendkívüli - kisváros, gyilkosság, nyomozó, erős hangulat, sok jó mellékszereplő stb - mégis olyan jó nézni, amit Winslet művel. Lehetne igazi dráma queen is, de nem; eszköztelenül, sallangmentesen és szerethetően játszik. Szuper.

- Van kedvenc interjúd, amiből többet tudtál kihozni, mint egy átlagos beszélgetésből?

- Nemrég szinte véletlenül, a csodával határos módon beszélgethettem Tilda Swintonnal. Ez a legjobb fajta interjúhelyzet: nem volt időkorlát, nem valamelyik filmjét promotálta, kényes témákat is lehetett érinteni, sőt. Azért filmekről is beszélgettünk.

- John Oliver miatt irigyellek talán a legjobban.

- Ez New Yorkban történt, sőt, kétszer is megtörtént, mindkétszer az HBO központjában. Kis számú újságíró és ő. Ha azt mondanám, hogy John Oliver egy rendkívül szellemes ember, azzal csak annyit mondtam, hogy nyáron meleg van, télen meg hideg.

Egy John Oliver szellemességeivel teli helyiségben tartózkodni, ahol ő maga is jelen van, az olyan, mintha egy exkluzív show-n vennél részt. Még csak az sem látszik, hogy megjátszaná, hogy ennyire közvetlen.

A poénok mögött ott van az oknyomozói munka, a tényfeltárás – egészen egyedi, amit a műsorában csinál. Mindenben profi, szelfizésben is, a beszélgetés végén fülig érő szájjal nézett a telefonomba. Én is igyekeztem valamit nyújtani mosoly terén.

- Számos kortárs íróval beszélgettél. Az Amerikai Pszicho írója, Brett Easton Ellis milyen interjúalany volt?

- Mindig nagyon szórakoztató. Az első könyvem címe tőle származik. El lehetett vele játszani azt a játékot, hogy sorolom a kortárs amerikai írók neveit, ő pedig osztályozza őket: ki az, aki szerinte bátor, ki a közepes, ki a mesterember és ki az igazi nagymenő. És akkor visszakérdezett, hogy mégis, mit értek ezen, mi az hogy nagymenők? Így lett az első interjúkötet címe a Mi az, hogy nagymenők?

- Álominterjúalany?

- Kész válaszom van erre. Stephen King, kérem, jelentkezzen, J.K. Rowling, várom az emailt! Ahogy Clint Eastwoodtól, Quentin Tarantinótól és fél Hollywoodtól is! Ígérem, mindenkire szánok időt. Hosszan tudnám sorolni. Vannak, akikkel meg sem próbálkozom, nem érdemes, pl. Robert De Niro... De most, hogy szóba került, vele és Al Pacinóval egyszer szemben ültem egy asztalnál. Egy erdő közepén, Connecticutban. Szürreális élmény volt.

- Azért ezt meséld el.

- A törvény gyilkosa című filmjüket forgatták, és nemcsak én, de a magyar forgalmazó sajtósa, Seres Mariann is úgy gondolta, nekem ott kell lennem. Mariannak sokat köszönhetek, többek között ezt a Pacinós-De Nirós találkát is. Az egyik délután még egy szerkesztőségben ültem, a Szentendrei út közelében, a másik nap pedig már egy connecticuti erdő felé tartottam. Ezt Mariannak köszönhetem. Kellenek sajtósok, akik bíznak az emberben.

- Milyen volt Pacino és De Niro?

- Olyan volt az egész, mint egy Rejtő-regény. Már csak az orosz hússaláta hiányzott az asztalról. De 50 Cent például szintén ott volt. De Niro híresen mogorva alak, és pont ilyen is volt élőben – néha morgott valamit maga elé.

Pacino ezzel szemben maga volt a nagybetűs művész, ha lett volna sál rajta, azt biztosan hátradobja. Olyan volt, mint egy mesében, azt is alig hittem el, hogy ott ülök. Mint interjú? Természetesen nem lett jó interjú. A Szemtől szemben plakátját viszont aláírattattam Pacinóval és De Niróval is. Egyik legféltettebb tulajdonom.

- Lars von Triert egyébként mentálisan egyben láttad? Belőle írtam a szakdogámat, de az Antikrisztussal kihúzta nálam a gyufát. Azt gondoltam, tök jó a terápiás filmkészítés, de ezt megtarthatta volna magának.

- Mindenki csinál rosszabb filmeket, de egy gyenge Trier-film is jobb, mint másnak az egész életműve. Szóval, nekem jöhetnek az Antikrisztusok. Csak csinálja a filmjeit!

- Alkossanak a filmesek. Ezt én is így gondolom.

- A pék süssön, a filmes filmezzen.

- Ez végszónak sem rossz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Egy 20 éves kori pucér fotója indította el a karrierjét, tévé nélkül nőtt fel, és nem hisz a heteroszexuális emberekben – Emily Ratajkowski 35 éves
Sokan úgy hiszik, hogy egy gyönyörű, de butácska nő, nos, ők nem is tévedhetnének nagyobbat: az értelmiségi szülei orvosnak szánták, és mindig nagy könyvmoly volt, de nem fél profitálni a testéből.


A modell, író, vállalkozó, podcaster és színésznő Emily O’Hara Ratajkowski 1991. június 7-én született Londonban, amerikai szülők, Kathleen Balgley és John Ratajkowski gyermekeként. A család nem maradt az angol fővárosban Emily születése után, helyette a kaliforniai tengerparti városban, Encinitasban nevelték fel egyetlen gyermeküket, akit már egészen kisgyermekkorától kezdve a művészet világa felé tereltek. Kathleen egyébként író és irodalomprofesszor, aki a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i campusán szerzett irodalomtudományi doktori fokozatot. A lányához hasonlóan ő is már kora gyermekkorától kezdve lelkes könyvfaló volt.

Számos szakmai eredménye közül az Emily anyjaként szerzett tapasztalatait nevezi „a leginkább életet megváltoztató, és a legjobb értelemben vett” élménynek.

Apja, John pedig elismert képzőművész és középiskolai rajztanár volt. 40 éven át oktatott rajzot San Diegóban, sőt, a San Dieguito Academyn még a saját lányát is tanította, ahol a diákjai „Ratának” hívták. Foglalkozott rajzolással, festészettel, szobrászattal, kerámiával, nyomtatással és litográfiával is, de a festészetet tartja az igazi szerelmének.

A szülei egyébként bohém életet éltek, és nem hittek a tévében, így Emily enélkül nőtt fel, illetve erősen befolyásolták Emily szépségről alkotott nézeteit is. A modell többször megnyílt az édesanyja szépséghez való viszonyáról és azokról a tudatalatti üzenetekről, amelyeket a lányának közvetített, utalva arra, hogy nők a szépségből merítrik az erejüket. Ezt a nézetet azonban Emily a saját könyvében, a 2021-ben kiadott My Bodyban már megkérdőjelezte. „Úgy gondolom, anyám megtanulta, hogy a szépség biztosíthatja számára a biztonságot a kapcsolataiban és a mindennapi interakciókban. Hogy megértse, hol áll ebben a rangsorban, bizonyos szempontból létfontosságú volt a túléléséhez. Szerintem azonban nincs győzelem vagy vereség a szépség kapcsán. Ez olyasvalami, amit szerintem minden fiatal nőnek el kell felejtenie.”

A meztelen igazság

Ratajkowski kijelentette, hogy etnikailag „lengyel-izraelinek” tartja magát, mivel az ősei Kelet-Európából vándoroltak ki Izraelbe. Emellett ír felmenői is vannak, fiatalon a Cork megyei Bantryben is eltöltött néhány nyarat, valamint kb. 14 éves koráig Mallorcán is gyakran megfordult a család, mivel a szülei felújítottak ott egy házat.

Emily a modellkedés előtt kipróbálta a focit, a színészkedést és a balettet is. Gyerekként és tizenévesként részt vett néhány helyi színházi produkcióban.
A formálódó évei alatt a fotográfiában és a művészetben megjelenő meztelen női alakokkal való gyakori találkozás, beleértve az apja munkáit is, valamint Helmut Newton és Herb Ritts fotóit, felkészítette Emilyt a későbbi aktokra. „Van ez a kultúra, amelyben főleg a férfiak pornót néznek, de aztán megbotránkoznak egy klasszikus meztelen portrén vagy fényképen, én viszont soha nem éreztem így” – mondta egyszer erről.

Talán a színészkedés foglalkoztatta annak idején a leginkább, egy színészoktató bátorítására pedig megismerkedett egy tehetségkutatóval, aki segített neki felvenni a kapcsolatot a Ford Models ügynökséggel. Még aznap, 14 évesen szerződést kötött a Forddal, majd tini modellként szerepelt a Kohl's és a Nordstrom nyomtatott katalógusaiban. 15 évesen már színészi meghallgatásokra járt a Disneyhez, az iCarly című sorozatba akart bekerülni, de általában csak zsarnok vagy pompomlányok szerepeit kapta, jelentősebb karakterek nem jöttek össze.

A pucérkodós videóklip

A San Dieguito Academybe járt, egy encinitasi középiskolába, miközben Los Angelesben modellkedett és színészkedett. Két jelentéktelen filmszerep után Gibby barátnőjeként, Tashaként tűnt fel az iCarly 3. évadának két epizódjában. A menedzsere lebeszélte arról, hogy túl sok színészi munkát vállaljon, amíg nem tud jobban válogatni. 2009-ben egy évig járt az UCLA-re, majd otthagyta az egyetemet, és úgy döntött, hogy teljes munkaidőben modellkedni fog. Később elmondta, hogy a UCLA Művészeti és Építészeti Karán folyó képzőművészeti oktatást önkényesnek és a művészi elképzeléseivel ellentétesnek találta, illetve egyáltalán nem élvezte a diákszövetségekben való részvételt.

A fotós Tony Durannal készített kampányok és fotósorozatok után Emily a treats! nevű művészi erotikus magazin több számában is pózolt, beleértve a 3. szám címlapját is, 2012 márciusában. Szerinte ennek a borítónak köszönhető, hogy két nagy horderejű videóklipszerepet is kapott.

Ezek egyike volt Robin Thicke, T.I. és Pharrell Williams 2013-as videója, a Blurred Lines, amelynek köszönhetően világhírű lett. Thicke ugyanis meglátta Ratajkowski treats!-es címlapfotóját, és meggyőzte Diane Martel rendezőt, hogy castingolja be őt a Blurred Lineshoz. Ratajkowski eleinte elutasította a felkérést, attól tartva, hogy videóklipmodellként fogják beskatulyázni, de Martel végül meggyőzte őt. A videót 2013. március 20-án tették közzé, március 28-án pedig Thicke kiadott egy cenzúrázatlan változatot, amelyben Ratajkowski meztelen felsőtesttel volt látható.

A Blurred Lines ellentmondásos volt: a klipet szexistának nevezték a nők látszólagos lealacsonyítása miatt, és egyesek úgy érezték, a dalszöveg a nemi erőszakot népszerűsíti. Mások szerint azonban a szöveg éppen a női erőt és a szexuális szabadságot támogatja. Ratajkowski nem tartotta szexistának a videót, mivel állítása szerint lehetőséget adott neki, hogy elmondja, mit gondol a mai feminizmusról és általában a nők popkultúrában betöltött szerepéről. Vagyis nem érezte úgy, hogy tárgyként kezelik, és élvezte a szexuális jellegű fellépést.

A Blurred Lines persze hatalmas sláger lett, 2013-ban az első helyet szerezte meg számos ország zenei slágerlistáján, többek között Kanadában, Írországban, Hollandiában, Új-Zélandon és az Egyesült Királyságban. Bár az év végi amerikai Billboard Hot 100 listán „csak” a második helyet szerezte meg, mégis 12 egymást követő héten át az első helyen volt, ezzel pedig a évtized leghosszabb ideig első helyen álló dala lett, mígnem az Uptown Funk (Mark Ronson és Bruno Mars) le nem körözte 2015-ben.

A túl szexi lány

A Blurred Lines széles körű ismertséget hozott Ratajkowskinak, többek között szexszimbólummá avatta. 2013 októberében az Esquire magazin őt választotta „Az év nőjének”, ezzel megelőzve az online rajongói szavazás döntősét, Jennifer Lawrence-t is.

Ben Afflecknek is borzasztóan megtetszett a Blurred Linesban Emily, olyannyira, hogy felkérte őt a szeretője szerepére David Fincher 2014-es Holtodiglan című filmjébe, így jött össze végül a modellkedés mellett a a színészi mellékszál is.

Az alakítását egyébként többségében dicsérte a szakma, így jöhetett a következő projekt. 2015 augusztusában került a mozikba a Miénk a világ című zenés romantikus dráma Zac Efronnal, majd 2018-ban a Túl szexi lány Amy Schumerrel, a Sötétségben Natalie Dormerrel és Az otthon melege Aaron Paullal. A 2019-es Hazugok és tolvajok után azonban pár évre parkolópályára tette a színészkedést. A szünet egyik oka egyébként az volt, hogy Emily édesanyját, Kathleent 2018-ban rákkal (többszörös mielómával) diagnosztizálták, s akkor azt mondták neki, nincs gyógymód erre a változatra, amely a csontvelőben termelődő fehérvérsejteket érinti. „2019 életem egyik legnehezebb éve volt. Anyukám nagyon beteg volt, én súlyos depresszióval küzdöttem, és minden nagyon bizonytalannak tűnt” – nyilatkozta évekkel később erről az időszakról. Nos, Kathleen szerencsére azóta is köztünk van. Emily pedig a tavaly bemutatott Túl sok című Lena Dunham-sorozatban tért vissza Wendy Jones szerepével. Legközelebh a Bright Future című tévés vígjátékban láthatjuk majd Lisa Kudrow partnereként.

Gyermek Rocky után

Emily magánélete nem volt tele botrányokkal. A hódításai között volt állítólag a rendező James Gunn (A galaxis őrzői-filmek, Superman) a DJ-ként ismert Andrew Taggart és a rapper Jack Harlow is. Az már viszont biztos, hogy 2013 és 2014 között a színész Andrew Drydennel volt együtt, majd 2014 és 2018 között (tehát már hosszabb távú kapcsolatnak is lehet nevezni) a zenész és pókerjátékos Jeff Magid volt a szerelme.

Majd 2018. február 23-án Ratajkowski az Instagramon jelentette be, hogy egy New York-i bírósági esküvőn hozzáment Sebastian Bear-McClard színész-producerhez, akivel csupán néhány hete járt. Két és fél évvel később, 2020. október 26-án pedig megerősítette, hogy kisbabát várnak.

Az egyik esszéjében Emily arról írt, hogy sem ő, sem a férje nem akartak beszélni a gyermekük neméről, amíg meg nem született a pici. Ratajkowski 2021. március 8-án adott életet a fiuknak, és minden bizonnyal Rocky-rajongók a szülők, ugyanis a Sylvester Apollo Bear nevet adták neki. Emily és Sebastian mégsem maradtak együtt, nem sokkal Sly első születésnapja után, 2022 júliusában különváltak, majd szeptemberben Emily beadta a válókeresetet. Majd még ugyanebben az évben biszexuálisnak vallotta magát, kijelentve: „Úgy gondolom, a szexualitás egy csúszó skálán mozog. Nem igazán hiszek a heteroszexuális emberekben.”

Azóta Emily álltólag rövid ideig kavart többek között Brad Pitt-tel, Pete Davidsonnal, Eric Andréval és Harry Stylesszal is, jelenleg pedig a nála 10 évvel idősebb francia filmrendező, Romain Gavras (Eljő a napunk, Tiéd a világ, Athéné) a párja, akivel 2025 novemberében szerettek egymásba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
13 évesen meg akarták erőszakolni, nem tudta, mi a különbség a Star Wars és a Star Trek közt, és inkább okos akart lenni, mint filmsztár – 45 érdekesség a 45 éves Natalie Portmanről
John F. Kennedyt, Anakin Skywalkert, Francisco Goyát, VIII. Henriket és Thort is magába bolondította, nem véletlenül.


1. Natalie Hershlag néven született 1981. június 9-én, az izraeli Jeruzsálemben. 3 éves korában költözött a családjával az Egyesült Államokba.

2. Teljes egészében askenázi zsidó származású. Apja, a nőgyógyász Avner Izraelben született, az anyja, Shelley pedig az Egyesült Államokban, Ohióban.

3. Kettős állampolgársággal rendelkezik az Egyesült Államokban és Izraelben, a születésekor ugyanis automatikusan megkapta az amerikai állampolgárságot is, mivel az édesanyja az USA-ban született.

4. Az 1990-es évek végén, a Syosset High School tanulójaként nevezett be egy projekttel az Intel Science Talent Search versenyre. „A cukorból történő hidrogén enzimális előállításának egyszerű bemutatására” című projektjével bejutott a verseny elődöntőjébe. 1999-ben a Syosset High School legjobb tanulójaként végzett.

5. A rangos (és drága) Stagedoor Manor Performing Arts Camp táborban töltött három nyara után kezdett érdeklődni a színészkedés iránt.

6. 2003-ban szerzett pszichológiai diplomát a massachusettsi Cambridge-ben található Harvard Egyetemen.

7. 1997-ben, amikor az Anne Frank naplója című Broadway-adaptáció címszerepét játszotta, a színpadon kívül gyakran összeroppant, és sírva fakadt, mivel személyesen is érintett volt az eseményekben. A nagyszülei a holokauszt során a családtagjaik nagy részét elvesztették, beleértve az apai dédszüleit is, akiket Auschwitzban gyilkoltak meg.

8. Ki kellett hagynia a Star Wars I. rész: Baljós árnyak (1999) premierjét, hogy tanulhasson a középiskolai záróvizsgáira.

9. Hat nyelvet beszél folyékonyan: a hébert és az angolt (a két anyanyelvét), valamint jól tud franciául, spanyolul, németül és japánul is.

10. Egy pizzériában fedezték fel, és eredetileg nem őt választották ki a Léon, a profi (1994) című filmben Mathilda szerepére, mert túl fiatal volt.

11. A Baljós árnyak angliai, királyi premierjén találkozott III. Károly királlyal (akkor még Károly herceggel). A herceg megkérdezte tőle, hogy szerepelt-e az eredeti, 1977-es Star Wars-filmben, az Egy új reményben is, amely négy évvel a születése előtt került a mozikba.

12. Mielőtt szerepet kapott a Baljós árnyakban, soha nem látta az eredeti Star Wars-trilógiát. 2004-ben elismerte, hogy a szerep megkaparintása előtt azt sem tudta, hogy mi a különbség a Star Wars és a Star Trek között.

13. A #MeToo mozgalom keretében megosztotta azt a tapasztalatát, amely 13 éves korában, a Léon, a profi bemutatását követően érte. Az első rajongói levélben, amit kapott, egy férfi leírta a fantáziáját, hogy hogyan erőszakolná őt meg, illetve arról Natalie is beszámolt, hogy egy helyi rádióállomás 1999-ben visszaszámlálást indított a 18. születésnapjáig, amikortól „legálissá” válik.

14. Meglepő hasonlóságot mutat Keira Knightley-val. Knightley Sabét, a királynő dublőrét játszotta a Baljós árnyakban, és még az édesanyjuk sem tudták megkülönböztetni őket egymástól.

15. Mivel a Hideghegy (2003) című filmje forgatásának első napja halloweenre esett, Portman Dorothynak (az Óz, a csodák csodájából) öltözve érkezett a forgatásra, amikor rádöbbent, hogy ő az egyetlen, aki beöltözött.

16. Hezitálva forgatta le a Közelebb (2004) egyik meztelen jelenetét, amelyben le kellett vetkőznie Clive Owen előtt. Végül Portman és Mike Nichols rendező úgy döntöttek, nem használják fel a felvételt, mivel a jelenet anélkül is elég hatásos volt. A film végül meghozta neki élete első Oscar-jelölését 2005-ben.

17. Négyéves kora óta vesz táncórákat.

18. A West Side Story tragikusan elhunyt sztárjáról, Natalie Woodról kapta a keresztnevét.

19. Nagyon közel áll a szüleihez. „A legjobb abban, ha barátok vagyunk a szüleinkkel, hogy bármit is teszünk, ők mindig szeretnek minket.”

20. Van egy kis bemélyedés a fején, ami akkor tűnt fel, amikor egy jelenetben leborotválták a haját a V mint vérbosszú (2005) című filmhez. A bemélyedés a vákuummal történő szülés következménye.

21. Eredetileg elutasította Ann August szerepét a Mindenütt jó (1999) című filmben, mert a Corbin Allreddel való szerelmi jelenet meztelenséget igényelt. Az édesanyját játszó Susan Sarandon, akinek beleszólása volt a társszereplők kiválasztásába, azt mondta, Portman nélkül nem tudja folytatni a filmet, így a forgatókönyvet átírták a pucér jelenet nélkül, s így Natalie rábólintott a szerepre.

22. Általában olyan szerepeket választ, amelyek pozitívak, hogy legyen a lányoknak példaképük, akire felnézhetnek.

23. A kedvenc színésznői közé tartozik Audrey Hepburn, Jane Fonda, Meryl Streep és Diane Keaton.

24. Állítása szerint az volt a leghasznosabb a színészi fejlődésében, amikor egyszer Philip Seymour Hoffman vállán át belesett a jegyzetfüzetébe, amelybe Hoffman kérdéseket és a hozzájuk kapcsolódó válaszokat írt a karakterének érzéseiről.

25. Amikor Roman Polanskit 2009 szeptemberében Svájcban letartóztatták, és az Egyesült Államokba való kiadatására várt, mert 1975-ben megerőszakolt egy 13 éves lányt, Portman (Harrison Forddal, Monica Bellucci-val, Tilda Swintonnal, Adrien Brodyval és másokkal együtt) aláírta a petíciót a szabadon bocsátásáért, annak ellenére, hogy Polanski beismerte a viszonyt. Egy 2018-as interjúban aztán kijelentette, hogy megbánta a hozzájárulását, azt állítva, hogy valaki körbeadta a petíciót a lakóhelyén, és ő tudatlanságból írta alá a nevét, hogy segítsen.

26. Elutasította a főszerepet a Lolita (1997) című filmben, mert nem tetszett neki, hogy fiatal színésznőket szexjeleneteknek tesznek ki a filmekben, pláne egy náluk sokkal idősebb férfival. Emellett számos más szerepről lemaradt, helyette lett például Macskanő A sötét lovag: Felemelkedésben (2012) Anne Hathawayt, a Fekete Özvegy a Vasember 2-ben (2010) Scarlett Johansson, Lisbeth Salander A tetovált lányban (2011) Rooney Mara, Dr. Ryan Stone a Gravitációban (2013) Sandra Bullock vagy Amy March a Kisasszonyokban (1994) Kirsten Dunst.

27. Ő maga A varázsige: I love you (1996) című Woody Allen-filmben nyújtott alakítását tartja a legrosszabbnak az összes közül. Szerinte a kudarca abból fakad, hogy nem tud jól improvizálni.

28. 30 évesen, 2011. június 14-én született meg az első gyermeke, egy fiú, akit Aleph Portman-Millepiednek neveztek el. A gyermek apja a vőlegénye (ma már exférje), Benjamin Millepied, akihez 2012-ben ment hozzá. Majd 2017. február 22-én megszületett a második gyermekük, egy Amalia nevű kislány. A táncos-koreográfus Benjaminnal, többek között a férfi hűtlensége miatt végül 2024 februárjában váltak el.

29. A búvárkodás az egyik kedvenc hobbija.

30. A kedvenc színésze Ben Kingsley.

31. Főleg R&B-t, old school hiphopot és 1990-es évekbeli alternatív rockot hallgat. A kedvenc zenekarai és előadói közé tartozik az A Tribe Called Quest, a Radiohead, Stevie Wonder, a Portishead, a Wu-Tang Clan és a Nirvana.

32. 1999-ben, egy tévéinterjúban anno kijelentette, hogy a Star Wars-előzményfilmek (1999, 2002, 2005) kivételével négy éven át nem vállal más szerepet, hogy a harvardi tanulmányaira koncentrálhasson. „Nem érdekel, ha az egyetem tönkreteszi a karrieremet... Inkább legyek okos, mint filmsztár” – mondta.

33. Ő is hozzátett valamennyit a Social Network – A közösségi háló (2010) című filmhez. Aaron Sorkin forgatókönyvíró kereste meg őt, hogy belső információkat szerezzen az akkori Harvardról, mivel Natalie tanulótársa volt volt a Facebook társalapítóinak, Mark Zuckerbergnek és Eduardo Saverinnek, valamint Divya Narendrának, illetve Tyler és Cameron Winklevossnak.

34. 20 kilót fogyott a Fekete hattyú (2010) című filmben játszott Nina Sayers szerepéért.

35. 1989-től 2009-ig vegetáriánus volt, majd miután elolvasta az Eating Animals című könyvet, úgy döntött, hogy vegán lesz. Azonban visszatért a vegetáriánus étrendre, miután teherbe esett a fiával, Aleph-fel, hogy biztosítsa számára a szükséges tápanyagokat, valamint azért is, mert ellenállhatatlanul vágyott tojásra és sajtra. A fia születése után ismét vegán lett.

36. A zenész Moby azt állította az önéletrajzi könyvében, hogy egyszer összejött Natalie-val. „Én egy kopasz, mértéktelenül ivó fickó voltam, Natalie Portman pedig egy gyönyörű filmsztár. De ott volt az öltözőmben, és flörtölt velem.” Portman később határozottan reagált Moby verziójára, mondván, alig töltötte be akkor a 18-at, amikor találkoztak (Moby szerint 20 éves volt), illetve, hogy nem voltak együtt, és hogy azonnal eltávolodott tőle, miután rájött, hogy egy idősebb férfi olyan módon érdeklődik iránta, ami helytelennek tűnt (Moby 16 évvel idősebb nála).

37. Azt mondta, soha nem szerepelne horrorban vagy bármilyen más „Jennifer Love Hewitt-típusú” filmben.

38. A komikus példaképei Lily Tomlin és Diane Keaton. Egy interjúban azt mondta: „Imádom őket. Ők a hőseim. Diane Keaton bármire képes. Ő egyszerűen a legjobb.”

39. Az Ahol a szív lakik (2000) című filmben látható az első szerelmi jelenete a képernyőn.

40. Ő az egyik a hat színésznő közül, akik az Oscar-díjuk átvételekor terhesek voltak; a többiek Eva Marie Saint, Patricia Neal, Meryl Streep, Catherine Zeta-Jones és Rachel Weisz. Portman 5 hónapos terhes volt a fiával, Aleph-fel, amikor elnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscart a Fekete hattyúért. Illetve akkor is pont állapotos volt, amikor megkapta a harmadik jelölését 2017-ben a Jackie-ért.

41. 2004 tavaszán elvégzett egy szemesztert a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, Izraelben.

42. A Dirty Dancing – Piszkos tánc (1987) című filmet az egyik legnagyobb kedvencének, állítása szerint ezt látta életében a legtöbbször.

43. Eddig karrierje során csupán egyetlen olyan filmben szerepelt, amit Oscar-díjra jelöltek a legjobb film kategóriában: ez a Fekete hattyú.

44. Olyan hírességekkel volt romantikus kapcsolata, mint Gael García Bernal, Nathan Rothschild vagy Nathan Bogle, de hírbe hozták Hayden Christensennel, Lukas Haasszal, Jake Gyllenhaallal, Jude Law-val és Rodrigo Santoróval is.

45. 2025 márciusa óta a francia zenésszel, a nála 10 évvel idősebb Tanguy Destable-lel van együtt, akitől jelenleg, vagyis 45 évesen épp a harmadik gyermekét várja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Krasznahorkai László: Erősen gondolkodom a kiszálláson
A Nobel-díjas író egy marosvásárhelyi közönségtalálkozón beszélt arról, hogy komolyan fontolgatja az írás abbahagyását. Krasznahorkai László azonban azt is elmondta, a döntést tudatosan halogatja.


„Erősen gondolkodom a kiszálláson, sőt, eddig vártam sok olyan eseményre, amely ezt magától megoldja, de nem történt meg” – mondta az író.

A döntés elodázását családi okokkal magyarázta: „Mivel van egy csomó gyerekem és unokám, és tudom, mit jelentek nekik, ezt az egészet csak húzom, halogatom.”

„Számomra ez olyan, mint a zongorám a lakásban: nem tudok úgy elmenni mellette, hogy ne játsszak rajta” – fogalmazott Krasznahorkai az írásról, amelyet egyfajta belső kényszerként írt le.

A visszavonulás gondolata szorosan kapcsolódik legújabb, A magyar nemzet biztonsága című szatirikus regényéhez, amelyben önmaga írói alteregója is megjelenik, aki szintén ugyanezen gondolkozik.

Az író a beszélgetésen megismételte korábbi, gondolatmenetét, hogy nem tudta volna elképzelni, hogy valaki önként elolvasná könyveit. A jellegzetes, és vicces kérését is ismét megfogalmazta a közönség felé: bár vegyék meg a köteteit, de inkább ne olvassák el őket, mert nem akar senkit sem rombolni a műveivel.

A szerzői esten, ahol a Magvető Kiadó szerkesztője, Szegő János kérdezte őt, szó esett az írásról, a nyelvről és Tarr Bélához fűződő barátságáról is – szemlézet az Index a beszélgetést, melyet itt tudtok megnézni:

Krasznahorkai-interjú:

Krasznahorkai a 2025-ös Nobel-díj átvétele óta többször is markánsan foglalt állást a nyilvánosság előtt. A díjátadó előtt elmondott stockholmi beszédében a lázadásról és az emberi méltóságról beszélt. Az év elején egy La Repubblica-interjúja miatt vitába keveredett Ókovács Szilveszterrel, majd búcsúbeszédet mondott Tarr Béla temetésén, tavasszal pedig Iványi Gábor lelkésznél tett támogatói látogatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt a Centrál Színház Alföldi Róbertről: kiderült, láthatják-e a nézők a művészt az új évadban
Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója a Molnár Áron által megfogalmazott vádak után kiállt a rendező mellett. Az igazgató szerint Alföldi Róbert nemcsak a meglévő darabjait viheti tovább, de a következő évadban új bemutatót is kap.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 10.



A Centrál Színház igazgatója szerint Alföldi Róbert élvezi a színészek bizalmát, miközben a színházi szakmát hetek óta a visszaélésekről szóló viták rázzák meg. Puskás Tamás ugyanakkor hangsúlyozza: igenis szükség van olyan szakmai-etikai szabályozásra, amely világos következményeket rendel a színházi visszaélésekhez.

A vita azután kapott új erőre, hogy Molnár Áron (noÁr) egy YouTube-műsorban arról beszélt, hogy Alföldi Róbert és Zsótér Sándor is alkalmazott vele szemben bántalmazó rendezői módszereket. Erre reagálva Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója a Blikknek hangsúlyozta: Alföldi személyét náluk szakmai bizalom övezi.

Az igazgató szerint a rendezőnek köszönhetik a magyartenger és Az ügynök halála című sikeres produkciókat, amelyek továbbra is műsoron maradnak. Emellett a következő évad egyik kisszínpadi bemutatóját, a Closert is Alföldi rendezi majd. Puskás arról is beszélt, hogy a társulat tagjai is pozitívan állnak a közös munkához.

„Azok a színészek, akik korábban dolgoztak vele, illetve azok is, akik a tervezett előadásban vesznek majd részt, örömmel, bizakodással és a legnagyobb bizalommal várják a közös munkát.”

Az igazgató egyértelműen elhatárolta az esetet a debreceni Csokonai Színház ügyétől, ahol Eszenyi Enikő rendezését a kollégák jelzése után végül lemondták. „Ez teljesen más szituáció” – tette hozzá.

A színházigazgató ugyanakkor azt is világossá tette, hogy a szakmának foglalkoznia kell a visszaélések kérdésével.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen színházi etikai szabályozás vagy szakmai keretrendszer, amely biztosítja, hogy a visszaélések ne maradjanak következmények nélkül. Akár színészeket, akár háttérdolgozókat ér sérelem, ha bárki visszaél a hatalmával, annak legyen következménye” – jelentette ki Puskás Tamás.

Hozzátette, csak konkrét ügyeket lehet megítélni, és aggasztónak tartja a tisztázatlan vádaskodást. „Az nagyon aggasztó, ha a nyilvánosságban újabb és újabb nevek kerülnek elő anélkül, hogy a vádak kellően tisztázottak lennének.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk