HÍREK
A Rovatból

Katar pénzt ad vissza azoknak a szurkolóknak, akik a körülmények miatt rosszul érzik magukat

Volt, aki hiába foglalt szállást, azt mondták neki, hogy betelt az összes hely a szurkolói faluban.


Katar pénzvisszatérítést kínál azoknak a rajongóknak, akik átverve érzik magukat, amiért fémkonténerekből és a vékony sátrakból álló rajongói falvakban laknak, amik úgy néznek ki, mintha egy zenei fesztiválra érkeztek volna.

A világbajnokságra érkező legtöbb szurkolót nem nyűgözte le a látvány, amikor először meglátták a szurkolói falvakat.

Azoknak, akiknek a fémkonténerekben kell lakniuk éjszakánként közel 100 ezer forintot kellett kifizetniük.

A rajongók képeket és videókat osztanak meg a közösségi oldalakon, amik azt mutatják, hogy a szálláshelyüket nem sikerült időben befejezni.

A szurkolók arról is panaszkodtak, hogy a szállásfoglaláskor olyan létesítményeket is ígértek, amik meg sem épültek. Ilyen például a teniszpálya, a színház és edzőterem. Más rajongók olcsó műfüvet találtak felszakadva, de az sem ritka, hogy a törmelékeket sem szállították el az esemény kezdetéig.

Legalább egy szurkolói falu még a világbajnokság kezdete után is építés alatt állt. De nem csak a kinézettel van probléma. Sok szurkoló arról panaszkodott, hogy hiába van lefoglalt szállásuk, órákba telik, mire sikerül bejelentkezniük.

Válaszul a katari szervezők teljes visszatérítést és ingyenes alternatív szállást ajánlottak fel a boldogtalan szurkolóknak, akiket a rossz körülmények és a hosszú várakozási idők „súlyosan érintenek”.

Arra is volt példa, hogy valakinek azt mondták a szurkolói faluban, hogy betelt az összes hely, pedig volt lefoglalt szálláshelye.

A LADbible-nek nyilatkozva a szervezők a rengeteg probléma miatt a „tulajdonosokat és beruházók hanyagságát” tették felelőssé.

Az esemény szóvivője elmondta, hogy a szurkolói falvakat független cégek működtetik. Megerősítette, hogy a nehéz helyzetbe került szurkolóknak visszatérítést és ingyenes szállást kínálnak tartózkodásuk hátralevő idejére.

„Tisztában vagyunk vele, hogy számos focirajongó csak későn tudta elfoglalni szálláshelyét a tulajdonos és az üzemeltető hanyagsága miatt. Teljes visszatérítést, valamint alternatív szállást ajánlunk azoknak a szurkolóknak, akiket súlyosan érint ez a probléma, ami a tartózkodásuk ideje alatt ingyenes lesz"

- nyilatkozta a szóvivő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Beszólt Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni
A magyar külügyminiszter X-re kitett bejegyzésére reagált a lengyel politikus. Radosław Sikorski nem kímélte kollégáját, és többször is visszaírt.


Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:

"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".

Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”

Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"

A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.

Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter visszaszólt a lengyel külügyminiszternek: Kiváló vagy a vezetékrobbanások kivizsgálásában
Folytatódik az adok-kapok Szijjártó Péter és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter között az X-en.


Folytatódott az adok-kapok Szijjártó Péter és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter között. A két külügyminiszter között akkor indult el a nyilvános csörte, amikor Szijjártó arról posztolt az X-en, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alá kommentelt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter. „Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni” - fogalmazott Sikorski, mire Szijjártó így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó”.

Nem kellett sokáig várni a lengyel külügyminiszter újabb reakciójára.

„Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!”

- írta Sikorski.

Hamarosan megérkezett Szijjártó válasza is.

„Kiváló vagy a vezetékrobbanások kivizsgálásában. Majdnem jó tippet adtál az Északi Áramlat 2-vel kapcsolatban is...”

- írta a magyar külügyminiszter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.


Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.

Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.

A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.

Az oroszlányi fotó a Telex cikkében látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó: Így lepték el a vaddisznók Budapest 12. kerületének egyik parkját, már elijeszteni sem lehet őket
Annyira hozzászoktak az emberek közelségéhez, hogy már az úton sem szaladnak, hanem kényelmesen kocognak. Az önkormányzat csapdákat akar kihelyezni.


A Normafa mellett vették videóra azt a vaddisznó kondát, amelyik elfoglalta a budapesti, 12. kerületi parkot. A helyiek szerint ez már mindennapos probléma. Az állatok hónapok óta bejárnak a lakott területre, és annyira hozzászoktak az emberek közelségéhez, hogy el sem lehet ijeszteni őket.

Egy közelben élő nő azt mesélte az RTL Híradónak, hogy a héten arra autózva tizenhét vaddisznót számolt össze. Rókákkal pedig naponta találkozni.

Az állatok feltúrják a parkot, és többfelé is lehet velük találkozni, még az úttesten is áthaladnak az autók előtt.

Az önkormányzat azt közölte, hogy csapdákat állítanak fel a vaddisznóknak, de az első eredmények csak hónapokkal később várhatók.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: