FELFEDEZŐ
A Rovatból

Két fiuk halt meg egyszerre – kábítószert, fegyvert vagy akár embereket is lehet rendelni az internet sötét oldaláról

Két fiatal fiú a neten vett drogtól halt meg, de más bűncselekmények kiindulópontja is volt az internet sötét oldala.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2018. szeptember 04.



Az internetes vásárlás nagyon megkönnyíti a dolgunkat: pár kattintással megvehetjük a kívánt terméket, amit később házhoz is szállítanak. A neten már az illegális dolgokhoz is ilyen könnyen hozzá lehet jutni: az úgynevezett "sötét neten" fegyvert, kábítószert, de embereket is lehet vásárolni.

Ez a drogdílerek, az emberkereskedők, a stricik, a pedofilok és a pszichopaták kedvelt platformja, ahol klienseket, illetve áldozatokat szerezhetnek. Ennek megfelelően számos bűncselekmény melegágya volt a dark web.

Egy német nő és párja 12 és fél év börtönt kapott azért, mert ezen az oldalon árulták a nő 9 éves fiát a gyermekbántalmazók számára. Chloe Ayling modellt pedig kis híján a "sötét neten" adták el emberkereskedőknek, miután elrabolták, bedrogozták és fogva tartották Olaszországban. Elrablója, Lukasz Herba szexrabszolgáként akarta áruba bocsátani a lányt, de végül meggondolta magát, és kidobta őt a brit konzulátuson. A börtönt viszont nem úszta meg, emberrablásért 16 évet kapott.

2015-ben egy 19 éves fiú egy Glock pisztolyt vett az interneten, amivel lövöldözni akart a Newcastle Főiskolán. A terve csak azért nem sikerült, mert egy nő, akivel beszélt, értesítette a hatóságokat a közösségi médián keresztül. Liam Lyburd végül minimum 8 évi börtönbüntetést kapott az illegális fegyvervásárlásért.

A dark weben zajló drogkereskedelemnek pedig két fiatal áldozata is volt. 2014 őszén két fiútestvér Manchesterbe ment egy focimeccsre, aztán egy pubban italoztak, ahol foglaltak egy szobát is éjszakára. Egy nappal azután, hogy ki kellett volna jelentkezniük, holtan találták mindkettejüket.

Kiderült, hogy a 19 éves Torin halálos adagot rendelt az MDMA nevű drogból egy ismeretlen eladótól egy weboldalon, ez okozhatta az ő és 20 éves bátyja, Jacques halálát.

A rendőrségi nyomozás során megtalálták a dílert, akit 2017 júniusában tartóztattak le, miután kiderült, hogy hatalmas értékben árult különböző kábítószereket. Végül 16 év börtönre ítélték kábítószerkereskedelem miatt.

Az elhunyt fiúk szülei azóta igyekszenek felhívni a figyelmet az internet sötét oldalára, és azért küzdenek, hogy módosítsák a drogokra vonatkozó jogszabályokat.

"A dark net olyan, mint az Amazon: csak rámész az oldalra, összehasonlítod az árakat, kattintasz, fizetsz, a rendelésed pedig pár nap múlva postán érkezik. Ennyire egyszerű"

- mondta Ray, Jacques és Torin édesapja.

Elmondása szerint többen használják ezt az oldalt, mint gondolnánk. Az emberek azért fordulnak az internetes dílerekhez, mert nehezebb lenyomozni őket.

A dark webről már dokumentumfilm is készült, amelynek készítője, Jamie Bartlett elmondta, hogy az internet sötét oldala a technológia világának "vadnyugata", és nagyon nehéz megtippelni, hogy mennyien használják ezeket az oldalakat.

Becslések szerint naponta több mint 3 millió ember keres rá "sötét oldalakra", amelyeken rengeten lopott adatot, illegális pornót, hamisított pénzt is lehet találni.

Forrás: The Sun


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Égzengéstől hangos, viharos éjszakánk lesz: Térképen mutatjuk az országon átrobogó zivatarláncot, ami nagy lehűlést hoz
Egy hidegfront zivatarláncot hoz magával, amely szerda éjjel vonul át az országon. Helyenként heves viharokra, jégesőre, erős szélre lehet számítani, és nagyot zuhan a hőmérséklet is.


Villámfényes éjszaka elé néz az ország: szerda estétől egy zivatarlánc robog át Magyarországon, a délnyugati vármegyékben riasztás van érvényben a heves viharok miatt. A java az esti, éjszakai órákban érkezik, de előtte a középső országrészben a hőmérséklet még 33-34 fokig emelkedik – írja az ATV.

A HungaroMet egy térképes animációban mutatta be, hogyan halad végig a viharrendszer az országon. A prognózis szerint a délutáni órákban még főként az északi területeken pattanhatnak ki hevesebb zivatarcellák, amelyeket helyenként szélvihar és jégeső kísérhet.

Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Somogyban, Tolnában és Baranyában.

A hidegfront érkezésével a Dunántúlon már szerdán visszaesik a hőmérséklet, miközben az ország más részein még tombol a meleg.

A zivatarok várhatóan a hajnali órákra csendesednek, a front nyomában pedig jelentősen visszaesik a hőmérséklet mindenhol máshol is.

Csütörtökön a Dunántúlon mindössze 20 fok, a Tiszántúlon pedig 25 fok körül alakulnak a maximumok.

A folytatásban nyugodtabb és mérsékelten meleg időjárás ígérkezik, a hétvégéhez közeledve azonban ismét egyre több területen alakulhat ki zápor, zivatar. Jelentősebb felmelegedésre a jövő hét közepétől lehet számítani.

A HungaroMet folyamatosan frissülő veszélyjelzésben tájékoztatja a nyilvánosságot a mai viharveszélyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A Nyírségben és Debrecen környékén csaptak le az első nagy zivatarok, videón, ahogy hömpölyög a víz
Az Időkép egyik felhasználója osztotta meg, hogyan érkezett meg az égi áldás. Az ország számos részén zivatar, vihar várható.


Az Időkép információ szerint a mai viharok először az ország északkeleti részét érték el.

Azt írják „Nyíregyháza és Debrecen környékén intenzív zivatarok mozognak, Nyírszőlősön hömpölygött a víz a felhőszakadás következtében”

Videót is megosztottak. Az egyik kommentelő megjegyezte, a felvétel a Nyíregyházi Állatparkban készült.

A HungaroMet mai, viharokat előrejelző térképet itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk