Leváltották a Jobbik frakcióvezetői posztjáról Jakab Pétert, a helyére Lukács László Györgyöt választotta meg a párt parlamenti képviselőcsoportja pénteken – írja az Alfahír.
Általános frakcióvezető-helyettesnek dr. Brenner Kolomant, frakcióvezető-helyettesnek Sas Zoltánt választották.
„Egyúttal szeretnénk megköszönni Jakab Péter frakcióvezetőként végzett munkáját, tevékenységére képviselőcsoportunkban továbbra is számítunk”
„A Jobbik ma leváltott a parlamenti frakció éléről, teljesítve a Fidesz vágyát. Ti azonban ne aggódjatok. Az igazság kimondásához, a kormányellenes küzdelemhez nincs szükségem titulusokra. Csak Rátok! Hogy a Jobbik merre tart, nem tudom. Egy biztos: én maradok a nép pártján!”
Jakab Péter június 8-án mondott le pártelnöki posztjáról. A párt július elején Gyöngyösi Mártont, a Jobbik Európai Parlamenti képviselőjét választotta meg új elnökének.
Leváltották a Jobbik frakcióvezetői posztjáról Jakab Pétert, a helyére Lukács László Györgyöt választotta meg a párt parlamenti képviselőcsoportja pénteken – írja az Alfahír.
Általános frakcióvezető-helyettesnek dr. Brenner Kolomant, frakcióvezető-helyettesnek Sas Zoltánt választották.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt a NAV válasza Magyar Péternek a Rogán köreihez köthető utalások ügyében
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közölte, a szigorú titokvédelmi szabályok miatt nem nyilatkozhatnak konkrét ügyekről. A hatóság általánosságban ismertette a banki bejelentések utáni eljárást.
A szigorú titokvédelmi szabályokra hivatkozva reagált vasárnap délután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Magyar Péter szombat esti bejelentésére, amely szerint a hatóság Rogán Antal köréhez tartozó, nagy értékű külföldi utalásokat függesztett fel pénzmosás gyanújával.
A Tisza Párt vezetője egy videóban tette közzé értesüléseit, és azonnali intézkedést sürgetett.
„Tudomásom van róla, hogy a NAV több, Rogán Antal köréhez tartozó nagy értékű utalást felfüggesztett a bankok jelzései alapján, pénzmosás gyanújával.”
Magyar felszólította a NAV vezetőit „a lopott pénzek haladéktalan zárolására” – írta a 24.hu.
Bár konkrét ügyekről nem nyilatkozhattak, az adóhatóság általánosságban ismertette az eljárásrendet. Eszerint a bankok kötelesek jelezni a NAV-nak, ha egy tranzakciónál felmerül, hogy az bűncselekményből származó vagyonra utalhat.
A NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája ilyenkor négy munkanapon belül elvégzi az operatív elemzést, amit egyszer, három nappal hosszabbíthat meg; az ügylet teljesítését pedig a jogszabályok keretei között függesztik fel.
Magyar egyúttal felszólította a hatóságokat, hogy „vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnözőket”.
A NAV a vasárnapi közleményében nem közölt adatokat sem a Magyar Péter által említett konkrét utalásokról, sem az idei, különösen a választásokat követő időszakban történt intézkedésekről.
A hatóság korábbi, a 24.hu-nak küldött statisztikái ugyanakkor a felfüggesztett tranzakciók számának jelentős növekedését mutatják: míg 2022-ben 1063, addig tavaly már 3185 ilyen vizsgálat zajlott.
A politikus a videóban arról is beszélt, hogy az „orbáni oligarchák” tízmilliárdos nagyságrendben utalnak pénzt többek között az Egyesült Arab Emírségekbe és Uruguayba. A bejelentés egy feszült politikai időszakban hangzott el, miután Rogán Antal a választások utánra egy kemény időszakot jósolt, Magyar Péter pedig korábban egy titkosszolgálati botrányról beszélt.
A szigorú titokvédelmi szabályokra hivatkozva reagált vasárnap délután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Magyar Péter szombat esti bejelentésére, amely szerint a hatóság Rogán Antal köréhez tartozó, nagy értékű külföldi utalásokat függesztett fel pénzmosás gyanújával.
A Tisza Párt vezetője egy videóban tette közzé értesüléseit, és azonnali intézkedést sürgetett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt a Duna Aszfalt Szijjártó jachtozásáról, megerősítették a miniszter új verzióját, de maradtak kérdések
A Szíjj László tulajdonában álló cég közölte, a külügyminiszter valóban Benkő Szilárd vendégeként volt a Lady Mrd fedélzetén 2020-ban. Arra azonban sem a cég, sem a miniszter nem adott választ, hogy a nyaralásért ki és milyen formában fizetett.
Szijjártó Péter adriai jachtozásáról szóló, évek óta húzódó története új fejezettel bővült, miután a miniszter egy interjúban azt állította, legjobb barátja, Benkő Szilárd hívta meg a nyaralásra. Ezt pénteken a jacht tulajdonosához, Szíjj Lászlóhoz köthető Duna Aszfalt is megerősítette a Telexnek, de azt továbbra sem árulták el, hogy Benkő milyen konstrukcióban használta a luxushajót, és a miniszter fizetett-e az útért.
A külgazdasági és külügyminiszter szerdán egy stúdióbeszélgetésben beszélt először arról, hogy nem a NER-oligarcha Szíjj László, hanem gyerekkori barátja invitálta meg a Lady Mrd fedélzetére 2020-ban.
„Az én legjobb barátom a családjával ment el hajózni erre a hajóra, [...] ő a Benkő Szilárd, akit szoktak is emlegetni szegényt, pedig hát az egyetlen bűne az, hogy nekem a legjobb barátom 30 éve. És a Szilárdék mentek hajózni családilag és a Szilárd mondta, hogy nincs-e kedvünk elmenni velük. És úgy voltam vele, hogy Covid van, bonyolult lenne másként megszervezni, nincs sok időnk, menjünk el. Így döntöttem, és elmentünk velük” – mondta Szijjártó.
Az interjúban az újságíró rákérdezett, hogy a helyzet nem hordoz-e „ordító korrupciós kockázatot”, miután Benkő cége éppen a jachtozás évében kapott 280 millió forint állami támogatást a külügyminisztériumtól. Szijjártó Péter ezt visszautasította.
A miniszter tagadta, hogy barátja valaha is a segítségét kérte volna üzleti ügyekben.
„Hogy a Szilárd soha, egyetlenegy alkalommal sem kért tőlem semmilyen segítséget az ő gazdasági tevékenysége során. Soha a büdös életben. És ezt most vagy elhiszik, vagy nem, így van.”
A miniszter szerint a támogatást egy olyan pályázaton nyerték, ahol 1200 másik vállalat is kapott pénzt, és minden szakmai kritériumnak megfeleltek.
Benkő Szilárd üzleti érdekeltségei azóta több, a Szijjártó által felügyelt minisztériumhoz köthető nagyberuházásnál is felbukkantak. Cége, a Verbau Kft. dolgozott egy KKM-támogatással megvalósuló kecskeméti gépgyár építésén, munkát kapott a debreceni BMW-gyárhoz vezető vasútvonalon, és 7 milliárd forint értékben a szintén debreceni CATL akkumulátorgyárhoz kapcsolódó építkezéseken is.
A jacht tulajdonosa, Szíjj László cégei az elmúlt évtizedben több százmilliárd forintnyi állami megbízást nyertek, köztük a mohácsi Duna-híd több mint 200 milliárd forintos építését, Mészáros Lőrinccel közösen pedig 35 évre elnyerték a magyar autópálya-hálózat üzemeltetési koncesszióját is. A botrány kirobbanása után nem sokkal kiderült, hogy a jacht tulajdonosának cége épp egy 91 milliárdos állami megbízást kapott.
A mostani fejlemények ellenére a legfontosabb kérdések továbbra is nyitottak: nem tudni, hogy Benkő Szilárd bérelte-e a hajót Szíjj Lászlótól, és ha igen, mennyiért, illetve hogy Szijjártó Péter fizetett-e a nyaralásért. A témában megkeresett, Benkő tulajdonában álló cégek nem válaszoltak a sajtó kérdéseire.
Szijjártó Péter adriai jachtozásáról szóló, évek óta húzódó története új fejezettel bővült, miután a miniszter egy interjúban azt állította, legjobb barátja, Benkő Szilárd hívta meg a nyaralásra. Ezt pénteken a jacht tulajdonosához, Szíjj Lászlóhoz köthető Duna Aszfalt is megerősítette a Telexnek, de azt továbbra sem árulták el, hogy Benkő milyen konstrukcióban használta a luxushajót, és a miniszter fizetett-e az útért.
A külgazdasági és külügyminiszter szerdán egy stúdióbeszélgetésben beszélt először arról, hogy nem a NER-oligarcha Szíjj László, hanem gyerekkori barátja invitálta meg a Lady Mrd fedélzetére 2020-ban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor után Kósa Lajos is bejelentette: 36 év után távozik
Kósa Lajos a Facebook-oldalán közölte, hogy nem veszi át a Fidesz országos listájáról szerzett mandátumát. A Fidesz alelnöke a választási vereség miatti felelősségvállalásra hivatkozott, és a párt tisztújításán sem indul.
Harminchat év után Kósa Lajos sem ül be az Országgyűlésbe, miután vasárnap délután a Facebook-oldalán bejelentette, hogy nem veszi át a Fidesz országos listájáról szerzett mandátumát. A politikus a Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul semmilyen tisztségért.
Kósa Lajos a lépését a választási eredménnyel okolta.
„A Fidesz alelnökeként, érezve a választási kudarc miatti általános felelősséget, a mandátumomat, amit a Fidesz országos listájáról szereztem, nem veszem át, és nem indulok a Fidesz tisztújító kongresszusán semmilyen jelöltként”
A politikus hozzátette, hogy a Fidesszel ez a negyedik országgyűlési választási vereség, amit megél, de mindegyikből felálltak. „Néha győzünk, néha tapasztalatot szerzünk. Hajrá, Magyarország! Hajrá, Debrecen!” – zárta sorait.
A Fidesz-KDNP választási veresége óta Kósa a sokadik meghatározó politikus, aki bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát.
Szombaton Orbán Viktor közölte, hogy 36 év után ő sem ül be a parlamentbe, mert a „nemzeti oldal újjászervezésében” nagyobb szükség van rá.
A Fidesz-frakció vezetését Gulyás Gergely veszi át, a párt pedig júniusra előrehozott tisztújító kongresszust hív össze. Szintén a hétvégén derült ki, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint két másik tapasztalt KDNP-s politikus, Latorcai János és Soltész Miklós sem lesz képviselő az új ciklusban. Semjén egy nappal korábban a pártelnöki pozíciójáról is lemondott, de ezt a KDNP elnöksége nem fogadta el.
Kósa Lajos 1990 óta volt parlamenti képviselő. Politikai pályafutása szorosan kötődött Debrecenhez, ahol 16 évig volt polgármester, és 1998-tól többször is nyert egyéni mandátumot.
A mostani döntése egy hosszabb folyamat utolsó lépése, mivel már tavaly novemberben bejelentette, hogy az idei választáson nem indul egyéni jelöltként a városban, ahol helyette Barcsa Lajos alpolgármestert indította a Fidesz. Kósa a párt országos listájának 7. helyéről szerzett mandátumot, de ezt végül nem veszi át.
A Fidesz-KDNP az áprilisi választáson a Tisza Párt mögött végezve 52 mandátumot szerzett, ebből 42-t listáról. A listás helyekről visszalépő képviselők helyére a párt a március elején leadott, 279 fős listáról küldhet más politikusokat, a névsor eredeti sorrendje ilyenkor már nem számít.
A kormánypárti politikusok a visszalépéseket a vereség miatti felelősségvállalással és a megújulás szükségességével magyarázzák. Ellenzéki oldalon ugyanakkor többen úgy értelmezik a lépéssorozatot, hogy a Fidesz vezetői a Tisza Párt kétharmados többségével járó esetleges elszámoltatások elől vonulnak háttérbe.
Harminchat év után Kósa Lajos sem ül be az Országgyűlésbe, miután vasárnap délután a Facebook-oldalán bejelentette, hogy nem veszi át a Fidesz országos listájáról szerzett mandátumát. A politikus a Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul semmilyen tisztségért.
Kósa Lajos a lépését a választási eredménnyel okolta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
RTL-híradó: A reptéren vették őrizetbe a Fidesz körözött szegedi politikusát
Rádi Ferízt a Liszt Ferenc repülőtéren fogták el a hatóságok péntek este. A politikust költségvetési csalás gyanúja miatt körözték, szombaton lemondott a pártban betöltött tisztségéről.
Péntek este a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren vették őrizetbe Rádi Ferízt, a szegedi Fidesz frissen lemondott elnökét, aki az RTL úgy tudja, hogy épp Egyiptomból érkezett haza. Az információt az adóhatóság is megerősítette a csatorna kérdésére.
A politikus elfogása után egy nappal, szombaton jelentette be a Fidesz szegedi szervezete, hogy Rádi lemondott a posztjáról.
Közleményük szerint Rádi, „amint értesült a vele kapcsolatos vádakról, azonnal lemondott a szegedi Fideszben betöltött elnöki tisztségéről”.
Az ügy múlt szerdán kezdődött, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kecskeméti szerve költségvetési csalás gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki ellene. A Szeretlek Magyarország korábban már beszámolt a körözésről és a lemondásáról is.
Rádi Feríz arab származású növénygenetikus, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja. 2021-ben szerzett doktori fokozatot a Szegedi Tudományegyetemen, és még abban az évben elnyerte „Az év ifjú nemesítője” címet is. Jelenleg a Pannon Genetic Kft. ügyvezető igazgatója.
Mihálik szerint „Kevés olyan embert ismertem, aki jobban utálta a Fidesz rendszerét, mint Rádi Feríz”.
Több helyi lap is jelezte, hogy a Rádi Ferízről szóló körözési adatlap időközben eltűnt a rendőrség hivatalos oldaláról, ennek okát egyelőre nem közölték.