A Rovatból

Inkább megfagyok, de a kutyámat nem adom

Sok hajléktalan a kutyája miatt még a szállókra se megy be, mert kevés helyen fogadják őket együtt. Ezek az állatok hű társak, akik védik kiszolgáltatott gazdáikat.
Végh László, Fődi Kitti, Abcúg, fotók: Fotó: Végh László - szmo.hu
2019. január 01.



Tűzön-vízen át védik egymást, semmi el nem választhatja őket egymástól: sok hajléktalan a kutyája miatt még a szállókra se megy be, mert kevés helyen fogadják őket együtt. Inkább megfagynának a hidegben, minthogy lemondjanak kedvenceikről. Ezek az állatok hű társak, akik védik kiszolgáltatott gazdáikat, az adományozók pedig egy-egy simogatásért cserébe néha bőkezűbben adakoznak az utcán élőknek.

Az 57 éves Balog Sándor már 25 éve az utcán él, ott talált rá Artúrra is, akit az anyja hagyott el kölyökkorában. A német juhász-rottweiler keverék kutyát Sándor cumisüvegből etette, most pedig már 14 éve hű társa a férfinak. Artúr jól nevelt kutya, ül, fekszik, pitizik gazdája kérésére, nagyon barátságos minden emberrel.

Pár hete jöttek be a szállóra, egy szociális munkás hozta be őket, de egyelőre a folyosón alszanak, mert az egyetlen kutyáknak is kialakított szoba foglalt. Sándor azt mondja, ő inkább megfagyna kinn az utcán, de a kutyáját semmi pénzért nem adná.

A jól öltözött, látszólag egyáltalán nem hajléktalannak tűnő 37 éves Győri László két kutyájával, Kirával és Zeusszal jár be melegedni egy külvárosi szállóra. A férfi Kirát két évvel ezelőtt vette, az ő kölyke Zeusz, aki még csak héthónapos. László azt mondja, hogy a kutyái az élete értelmei, akiket mindenhová magával visz.

A két pitbull szerencsére nagyon barátságos, gazdájuk szerint inkább kiscicák, mint kutyák, ezért az utcán az emberek sem tartanak tőlük. Most csak ideiglenesen vannak a szállón, mert a férfi két éve folyamatosan Németországban vállal munkát, eddig kamionozott, januártól pedig egy építkezésen fog dolgozni, ahova természetesen a két ebet is viszi. László keveset van itthon, de amikor hazajön, akkor két kutyával nem talál albérletet, ezért lakik szállókon. Korábban négy évet töltött az utcán.

Egy kakukktojás. Kutyatulajdonosok keresgélése közben véletlen bukkantunk rá az egyik szállón Zorger Jánosra és nyuszijára, Ugribugrira. Jánost sokan csak ,,Nyuszis bácsiként” ismerik, mert már négy éve minden Mikuláskor ajándékcsomagokat készít gyerekeknek, abból a pénzből, amit a támogatóitól kap. Ottjártunkkor is épp egy óvodában készült Ugribugrival, akinek még mikulásjelmeze is van.

A 60 éves férfinek nem ő az első nyula, korábban négy évig egy nagy, hosszúszőrű, lógófülű nyuszival járta az utcákat. Az első kiskedvencet eredetileg gyerekeknek vette húsvétre, de időközben kitört a szünet, és az egy hét alatt, amíg várakozott, annyira megkedvelte az állatot, hogy úgy döntött, ő már nem adja oda senkinek. Két kislány nevezte el Ugribugrit, aki a szállón egy kis ketrecben lakik, napközben pedig pórázon ugrál gazdája lába mellett.

Szepesi Ilona és Mocsok nemrég lettek hajléktalanok, amikor a nő párja egy évvel ezelőtt meghalt, és nem tudták tovább fizetni az albérletet. Mocskot még együtt találták Pünkösdkor egy étterem ajtajában testvéreivel együtt. Az 55 éves nő megfogta az egyiket, és azt mondta, hogy neki az kell, mert aranyos kis bóbitája van. A Mocsok nevet onnan kapta, hogy egy héttel később hatalmas eső esett, a kutya pedig belehempergett a sárba, és azóta is kapva-kap az alkalmon, ha pocsolyát lát.

Miután elvesztették a lakásukat, az egyik vasútállomás várójában aludtak, Ilona akkor még kerekesszékben volt, amit Mocsok az élete árán is megvédett volna. Ilona azt mondja, rájuk mosolygott a szerencse, amikor egy szociális munkás megtalálta és behozta őket a szállóra. A nő szerint hároméves kutyájának nagyobb az IQ-ja, mint egész Újpestnek, mert egyszer amikor elveszett, felszállt a villamosra, aztán magától visszavillamosozott ugyanarra a helyre, ahonnan eltűnt.

Scheiber János és Balog Jánosné Nagy Ágnes hét éve alkotnak egy párt, és büszke tulajdonosai Virágnak és Boginak, a két mentett kutyának. Bogi már 16 éves, de még mindig fitten ugrál fel gazdái ölébe vagy áll két lábra egy kis jutalomfalatért cserébe, őt még Ágnes találta kétéves korában.

Virágot, a félig csivava kiskutyát szakadó esőben bandukolva látták meg és mentették meg a haláltól, amit problémás vemhessége okozott volna. János és Ágnes kilenc hónappal ezelőtt kerültek az utcára, amikor a főbérlő eladta a lakását, és a magas albérletárak mellett, két kutyával nem találtak másik helyet. Egy hete laktak az utcán, amikor tavaly márciusban újra beköszöntött a tél, kemény mínuszokkal.

Egy bolt biztonsági őrét kérték meg, hogy hívja rájuk a rendőrséget, hogy bevigyék őket szállóra. Aznap éjszaka viszont sehol nem volt szabad kutyás hely, ezért a rendőr azt javasolta, hogy adják le a kutyákat az Illatos úti menhelyen, de erről a pár hallani sem akart, inkább az utcán éjszakáztak állataikkal együtt. Másnap felkeresték az egyik hajléktalanszálló igazgatóját, akinek sikerült helyet szerezni nekik, ahol most a kutyák kenelben laknak. Minden nap kinn vannak a Blaha Lujza téren és kedvenceikkel együtt a Fedél Nélkül magazint árulják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint Orbán Viktor most olyasmit tett, amit eddig még sosem
A politikai elemző szerint korábban nem volt példa arra, hogy a miniszterelnök egy közvélemény-kutatóval foglalkozott volna, a Medián új felmérésére viszont most reagált.
DKA - szmo.hu
2026. február 25.



Ahogy megírtuk, a Medián kutatóintézet minden korábbinál nagyobb különbséget mért a TISZA Párt és a Fidesz között a pártot választani tudó, biztos szavazók között, Magyar Péterék javára. Friss felmérésük szerint ebben a csoportban 20 százalékpont a különbség, a pártválasztóknál 13, míg a teljes népességben 11 százalék.

A felmérés eredményére sorra érkeznek a reakciók. Török Gábor politikai elemző például azt írta,

szerinte ha a Medián nem téved, akkor eldőlt a választás, mert szerinte ekkora előnyt nem lehet megfordítani.

Közben Orbán Viktor egy humoros posztban reagált a felmérés eredményére.

Azt üzente, Hann Endre, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a legjobb humorista.

„Gratulálunk, ebben a tiszás mezőnyben nem kis teljesítmény!” – tette hozzá a miniszterelnök.

„Emlékszik valaki arra, hogy Orbán Viktor valaha közvélemény-kutatóval foglalkozott volna?”

– tette fel a kérdést Török Gábor a Facebookon.

A politológus szerint sok politikus megtette már ezt, legutóbb éppen a Demokratikus Koalíció vezetői. Mint írta, szerint más is kritizálta, becsmérelte vagy kinevette már ezt vagy azt a kutatót, de ő rövid kutatással sem talált hasonlót a jelenlegi miniszterelnök pályafutásában.

Török arra utalt, hogy 2026 januárjában a Medián 1 százalékra mérte a DK támogatottságát, amire a párt több vezetője – köztük Molnár Csaba – élesen támadta a cég ügyvezetőjét, Hann Endrét. Hann visszautasította a vádakat, a vita pedig pártszakadást is kiváltott, miután a volt EP-képviselő, Ara-Kovács Attila kilépett a DK-ból. Ez a konfliktus rávilágított a kutatások körüli politikai feszültségekre.

A független intézetek egyébként átlagosan tartós TISZA-vezetést mutatnak, míg a kormányközeli kutatók jellemzően Fidesz-előnyt jeleznek. Török Gábor január végi elemzése is erre hívta fel a figyelmet, „kutatási alapon megmagyarázhatatlannak” nevezve a különbségek nagyságát. A politológus korábban arra is rámutatott, hogy bár Orbán Viktor nem foglalkozik közvélemény-kutatókkal, a miniszterelnök kommunikációs stratégiája más pontokon megváltozott. Példaként említette, amikor 2025 novemberében Orbán a saját oldalán kommentálta az ellenzéki jelöltállítást, ami a Tisza Párt jelöltjeiről szólt, és amit Török szerint korábban nemigen tett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: Ha nem téved a Medián, akkor eldőlt a választás
A Medián friss felmérésében 20 százalékpontos előnyt mért a Tisza Pártnak a Fidesszel szemben. Az elemző szerint ekkora előnyt nem lehet megfordítani.
DKA - szmo.hu
2026. február 25.



Török Gábor politikai elemző a Facebook-oldalán véleményezte a legfrissebb Medián-felmérést, mely szerint a januári adatokhoz képest egyértelműen tovább nőtt a Tisza Párt előnye, amely a teljes népességben 11, a biztos szavazóknál pedig 20 százalék.

Az elemző szerint a korrekt mondat most is így hangzik:

„ha nem téved a Medián, akkor eldőlt a választás. Ekkora előnyt nem lehet megfordítani.”

Török Gábor hozzátette: „Amit nem tudunk, sem én, sem más, és április 12-ig nem is fogunk tudni, csak véleményünk lehet róla: tévedhet-e ekkorát a Medián. Engem mindenesetre nagyon meglepne, ha igen.”

A politológus felteszi a kérdést, hogy vajon mit lép a Fidesz, ha ők is ezeket az adatokat látják.

A Medián legújabb, a HVG megbízásából február 18. és 23. között készített felmérése szerint a Magyar Péter vezette Tisza Párt előnye a Fidesz-KDNP-vel szemben a teljes népességben 11 százalékpont, míg a választani tudó biztos szavazók körében 20 százalékpont. A kutatás szerint a „pártot választók” csoportjában 13 százalékpontos a különbség, mert a Fidesz-táboron belül többen bizonytalanok a részvételben.

A Medián január közepén még 12 százalékpontos Tisza-előnyt mért a biztos szavazóknál, a Závecz Research január végi adatai ugyanebben a körben 10 pontos különbséget jeleztek. Kormányközeli szereplők vitatják a Medián módszertanát; a Nézőpont Intézet vezetője szerint a feltételezett magas részvételi arányok felülreprezentálhatják a Tisza Pártot támogató fiatalabb korosztályt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: A kormánypártnak lassan válságkezelésre kell berendezkednie, már egy Orbán–Magyar-vita is az érdekük lehet
A szociológus szerint a Medián legfrissebb eredményeit látva Orbán Viktor akár egy vitát is bevállalhat Magyar Péterrel. Ha a következő hetekben a Fidesz nem tud előállni valamivel, ami alapvetően megváltoztatja a választók véleményét, akkor a Tisza nyerhet.


A Medián legfrissebb felmérése szerint a biztos pártválasztók körében a Tisza Párt 20 százalékponttal vezet a Fidesz előtt. Somogyi Zoltán az ATV-n azt mondta, ez a különbség rendkívül nagynak számít.

„Hogyha itt tartunk, akkor valószínűsíthetően a kormánypártnak lassan egyfajta válságkezelésre kell majd berendezkednie” – vélekedett.

Hozzátette, a Mediánt hiteles kutatóintézetnek tartja, amelynek adataiból szerinte még Orbán Viktor stábja is dolgozik. „Én is azt valószínűsítem tehát, hogy országos szinten mindenképpen a TISZA vezet.”

A szociológus szerint a kormánypártok jelenleg ugyan még magabiztos győzelmet kommunikálnak, de ha a következő hetekben nem tudnak előállni valamivel, ami alapvetően megváltoztatja a választók véleményét, akkor a Tisza Párt nyerhet.

Ebben a helyzetben felvetette egy Orbán–Magyar vita lehetőségét is. „Hogyha mondjuk egy kicsit is az Orbán stáb gondolkozik azon, hogy miben lehetne esetleg fordítani az eredményen, és azt gondolják, hogy ők vesztésre állnak, akkor nincs is olyan messze tőlünk egy Orbán-Magyar választási vita” – fogalmazott a szociológus, aki szerint egy ilyen esemény egy ponton már az Orbán-stáb érdeke is lehet.

A kisebb pártokkal kapcsolatban Somogyi Zoltán azt mondta, a Mi Hazánknak megvan a saját szubkultúrája és az 5 százalékos bejutáshoz szükséges támogatottsága, a többiek viszont bajban vannak.

„Ennek a választásnak egyetlen egy kérdése van, hogy Orbán Viktor menjen vagy maradjon. A választók nagy része erre rendezkedett be” – állította.

A műsorban megkérdezték Orbán Viktor és Magyar Péter közelmúltban elhangzott becsléseiről is, melyik párt mennyi egyéni mandátumot hozhat el. A miniszterelnök korábban 80 Fidesz által nyerhető választókerületről beszélt, Sülysápon viszont már csak 65-ről. Magyar Péter viszont azt közölte, 80-85 egyéni körzetben ők vezetnek.

Somogyi Zoltán szerint ezeket érdemes fenntartásokkal kezelni. „Magyar Péterre ugyanúgy igaz, mint Orbán Viktorra, hogy az, hogy hány helyen vezetnek, ezt ők sem tudják” – jelentette ki. Ennek módszertani okai is vannak, ugyanis „egyéni választói körzeteket a lehető legnehezebb, szinte lehetetlen kutatni”. Minél kisebb a vizsgált sokaság, annál pontatlanabbak lesznek az adatok, magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy mi történne egy esetleges Tisza Párt-győzelem után, Somogyi Zoltán azt válaszolta: „ez még nagyon messze van.” Szerinte először a kormányátadás mikéntjéről kellene beszélni, majd arról, hogyan lehet eligazodni abban a közjogi rendszerben, amelyet Orbán Viktor a saját képére formált. Hozzátette, a Fidesz ellenzéki viselkedése csak ezek után következne, de mindennek az alapfeltétele, hogy a Tisza Párt valóban megnyerje a választást.

„A Medián kutatásából az következik, hogy igen, de pár hét múlva meg fogjuk látni, hogy tulajdonképpen mi is történik” – zárta gondolatait az elemző.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki prókátor: Orbán Viktor tudatosan hazudik, a Btk. a politikusokra is vonatkozik!
Egy népszerű Facebook-oldal a rémhírterjesztés paragrafusát idézte a miniszterelnök bejelentése után. Akár több év börtön is járhat a köznyugalom megzavarásáért.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 25.



A Vidéki prókátor nevű Facebook-oldalán reagált Orbán Viktor bejelentésére, amelyben a miniszterelnök katonai és rendészeti eszközökkel erősítené meg a kritikus energetikai infrastruktúra védelmét. A poszt szerzője három pontban fejti ki a véleményét az elhangzottakkal kapcsolatban. Elsőként azt állítja, hogy

Orbán Viktor tudatosan hazudik,

amikor „további akciókról” beszél, mivel szerinte:

„Ukrajna nem követett el eddig semmilyen »akciót« magyar létesítmények ellen, ezért a »további« kifejezés használata – Orbánhoz méltó módon – tudatosan hazug.”

A bejegyzés írója ezután azt a feltételezést veti fel, hogy ha bármilyen támadás érne magyar létesítményeket vagy állampolgárokat, az végső soron a magyar miniszterelnöknek kedvezne. Állítása szerint

egy ilyen akcióból kizárólag Orbán Viktor profitálna, és ezért az bizonyosan az ő érdekében történne, függetlenül attól, ki a tényleges elkövető.

A poszt végül a Büntető Törvénykönyv rémhírterjesztésről szóló paragrafusát idézi, emlékeztetve, hogy az a politikusokra is vonatkozik.

„Btk. 338. § (1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta. Ez a törvényhely a politikusokra is vonatkozik.”

Orbán Viktor a Védelmi Tanács ülése után közzétett videóban jelentette be a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését. A miniszterelnök azt állította, hogy Ukrajna „olajblokáddal” gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára, és „további akciókra” készülhet a magyar energiarendszer megzavarására. Ennek nyomán elrendelte katonák és eszközök telepítését a kiemelt létesítményekhez, fokozott rendőri járőrözést, valamint drónrepülési tilalmat vezetett be Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk