FELFEDEZŐ
A Rovatból

Így ünneplik a szülinapjukat, akik február 29-én születtek

Többen is elmesélték saját sztorijukat.


Egyeseket teljesen zavarba ejt ez a plusz egy nap az évben, hogy mégis miért van szükség szökőévre, szökőnapra. Másokban inkább az merül fel, hogy jogosultak-e ezzel a nappal egy plusz napnyi fizetésre.

Viszont a társadalom egy vékony rétegének ez meglehetősen különleges nap. Ugyanis akik február 29-én látták meg a napvilágot, csak négy évente ünnepelhetik a születésnapjukat ténylegesen azon a napon, amikor megszülettek.

Természetesen dönthetnek úgy, hogy a 4 évente esedékes szökőévek közti években is megtartják a szülinapi bulit február 28-án vagy március 1-én, de ezt mindenki egyénileg választja meg.

A Metro.co annak idején, 2020-ban néhány olyan emberrel beszélgetett, aki abban a furcsa helyzetben volt, hogy négy év elteltével újra a születésük hivatalos napján ünnepelhették meg a szülinapjukat.

Jo – 4 éves (valójában 17)

Gyűlölte, hogy nyolcéves koráig csak az első szülinapjának számított a nevezetes dátum. Most viszont már imádja, és értékeli, hogy ő ennyivel is különlegesebb. Február 28-án ünnepli a család a szülinapját, de minden szökőévben, február 29-én nagy zsúrt tartanak. 2020-ban egy roller diszkót béreltek ki, minden díszítés zöld színű volt, és béka mintás, mert a lány imádja a békákat.

Eleine – 13 éves (52)

Még emlékszik, amikor kislányként felháborodott, hogy nem találta meg a világra jöttének a dátumát a naptárban. Az apukája azt mondta neki, hogy nézze meg az összes többi hónapnál is, de sehol se találta február 29-ét. Ekkor volt négyéves, és éppen készült volna az ötödik születésnapjára, ami hiányzott a naptárból.

A szökőévek oka és célja

A szökőév olyan év, amelyben a szokásosnál több nap van. Erre azért van szükség, hogy a ma naptárunkat 4 évente szinkronba hozza a csillagászati (tropikus) évvel.

Billy – 10 éves (40)

Azt tervezte, hogy nagy családi összejövetelt tartanak a 40 év tiszteletére, a másnap a barátoké, és a hétvégét egy vasárnapi ebéddel zárják. Négyévente megadja a módját az ünneplésnek. Nem szökőévekben március 1-jén és február 28-án is ünnepel.

Jemma – 7 éves (48)

Általában február 28-án ünnepli, mert a bátyja azon a napon látta meg a napvilágot, és így együtt tartják meg a születésnapjukat. Viszont négy évente adódik a lehetőség, hogy saját szülinapot tartson. Az egyik szülinapjára meglepte magát egy antarktiszi utazással.

Heather – 14 éves (56)

A tizenegyedik születésnapja alkalmából egy barátja esküvőjére látogatott el. Ez azt is jelenti, hogy a kedves pár négyévente ünnepelheti dátum szerint a házassági évfordulóját. Szórakoztatónak tartja, hogy mikor "betöltötte a tizenegyet", a kislánya is akkor lett tizenegy éves.

Julie – 13 éves (52)

Születésnapja alkalmából spanyolországi utazást tervezett. Sőt, még születésnapi pólót is csináltatott.

Chloe – 8 éves (32)

Nem csinál nagy felhajtást. Viszont az ötödik azaz a huszadik születésnapján egy kocsmatúrára ment, úgy, hogy a pólóján egy kitűző díszelgett az 5-ös számmal. Mindenkinek elmesélte, hogy aznap lett öt éves.

születésnap ünneplése ha szökőévben szökőnapon február 29-én születtél
Amy – 6 éves (24)

A családjával ünnepel, ugyanis az anyukája is ugyanezen a napon született. Mindig együtt ünnepelnek. Különleges, ha egy családban valaki február 29-én születik, még különlegesebb, ha a családban más is szökőév szökőnapján születik.

Shawna – 12 éves (48)

Van egy testvére, aki öt perccel idősebb nála, később ugyan ezen a napon született meg Shawna lánya is. Nagy buli lesz náluk, mert a lányával mindketten a tizenkettőt töltik be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Az EU azt kéri az emberektől, hogy mindenki készítsen össze egy 72 órás túlélőkészletet otthon
A világ egyre bizonytalanabb, ezért az Európai Unió arra kéri a polgárokat, készüljenek fel előre. Egy háromnapos vészcsomag életmentő lehet, ha hirtelen megszakad az alapvető ellátás.


Az Európai Bizottság új javaslata szerint minden uniós polgárnak érdemes lenne egy háromnapos túlélőkészletet otthon tartania arra az esetre, ha valamilyen válsághelyzet miatt átmenetileg megszűnne az alapvető ellátás, írja az Euronews.

A csomagban például legyen élelem, ivóvíz és a fontos iratok másolata.

A javaslat része egy új EU-s felkészülési stratégia, melynek célja, hogy minden tagállam jobban felkészüljön a különböző veszélyhelyzetekre – legyen szó természeti katasztrófáról, ipari balesetről, kibertámadásról vagy akár háborús fenyegetésről.

„Az EU-ban másképp kell gondolkodnunk, mert a fenyegetések mások, nagyobb léptékben kell gondolkodnunk, mert a fenyegetések is nagyobbak” – mondta Hadja Lahbib, a humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős uniós biztos.

Roxana Mînzatu, aki az uniós felkészülésért felel, úgy fogalmazott, az EU nem a nulláról indul, hiszen a koronavírus-járvány idején már bebizonyosodott, mennyire fontos az összehangolt fellépés.

A most bemutatott stratégia 30 lépést sorol fel, amelyeket az uniós országoknak meg kell tenniük a jövőbeli válságok kezelésére. Az egyik legfontosabb ezek közül az, hogy a lakosság is legyen felkészült: minden állampolgár rendelkezzen egy 72 órás vészcsomaggal, amellyel akár három napig is el tud boldogulni akkor is, ha valami miatt nem fér hozzá a szokásos ellátáshoz.

Több országban már most is van ilyen ajánlás. Franciaország például azt javasolja, hogy a vészcsomag tartalmazzon élelmet, vizet, gyógyszert, elemlámpát, tartalék elemeket, telefontöltőt, készpénzt, fontos iratok másolatát (például orvosi receptekét is), pótkulcsokat, meleg ruhát, alapvető szerszámokat, például zsebkést és hordozható rádiót.

A Bizottság célja, hogy egységes irányelveket alakítsanak ki minden tagállamban. Egy névtelenséget kérő uniós tisztviselő szerint fontos lenne, hogy „a különböző szinteken mindenkinek legyen egy kézikönyve arról, hogy mit kell tennie, ha megszólalnak a szirénák”.

„A felkészültségi szint az Unió, a különböző tagállamok között nagyon eltérő. A felkészültséget minden bizonnyal a különböző tagállamokban különbözőképpen értelmezik” – tette hozzá a tisztviselő.

A stratégia másik fontos eleme az alapvető eszközök és készletek felhalmozása. Ide tartoznak például a gyógyszerek, vakcinák, orvosi felszerelések, fontos nyersanyagok vagy ipari és energetikai berendezések.

Brüsszel már korábban is javasolta, hogy a tagállamok növeljék a kritikus gyógyszerek és ásványi anyagok készleteit – ez továbbra is az egyes országok hatáskörébe tartozik.

„A felkészültségi stratégia célja, hogy mindezt összefogja, és meghatározza, hogyan működnek együtt a készletek, milyen közös tapasztalatokat lehet egymástól tanulni” – mondta egy másik uniós tisztviselő.

Ehhez uniós szintű készletek létrehozását is tervezik, amelyek kiegészítenék az eddig is működő RescEU rendszert. Ezek részben nemzeti szinten lennének elérhetők, részben virtuális formában, például magáncégekkel kötött megállapodások alapján, részben pedig fizikai raktárkészletként.

A válsághelyzetekben a civil és katonai hatóságok közti jobb együttműködés szintén kiemelt cél. A Bizottság új keretrendszert dolgoz ki, amely pontosan meghatározza, kinek mi a feladata egy-egy válság során. Emellett rendszeres gyakorlatokat is javasolnak, hogy a tapasztalatokat élesben is le lehessen tesztelni.

„Sajnos a való életben rengeteg példánk van arra, hogy milyen fenyegetésekre kell felkészülnünk” – mondta az egyik tisztviselő, utalva például szabotázsakciókra, kibertámadásokra vagy dezinformációs kampányokra.

A civil és katonai szerepek tisztázása már el is kezdődött. A tisztviselő példaként említette a Balti-tengernél történt szabotázseseteket is: „Most elemezzük, hogyan reagálunk, és hol vannak a vakfoltok, hol lehetnénk hatékonyabbak, hol gyorsabbak, mit tehetnénk még”.

Ezt a munkát egy új válságkezelési központ fogja segíteni. Az EU egy átfogó kockázat- és fenyegetésértékelést is készít, aminek első változata 2026 végére várható.

Arra a kérdésre, miért tart ez ilyen sokáig, egy tisztviselő így válaszolt: ez egy összetett folyamat, sok tagállami visszajelzéssel, ráadásul különböző ágazatok is más-más időzítéssel adják le elemzéseiket.

„Ahhoz, hogy mindezeket összefogjuk, elemezzük, és egy emészthető és hozzáadott értéket képviselő dokumentumot készítsünk, időre van szükség. Ezért nem szeretnénk ezt néhány hét alatt megcsinálni, mert fennáll a veszélye, hogy valamit figyelmen kívül hagyunk (...), és az elemzés és az információk egy része hiányzik” – mondták a lap forrásai.

Addig is a Bizottság ad hoc figyelmeztetéseket ad ki, és még idén elindít egy „válság-műszerfalat”, amelyen keresztül az országok friss adatokat kaphatnak a lehetséges kockázatokról, és jobban fel tudnak készülni a jövőbeni veszélyhelyzetekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A Lidl végre elfogadta a vásárlók akaratát: Megadtuk magunkat! Ha így szeretitek, akkor miért ne legyen hivatalos?
A vevők már rég így nevezték a népszerű hálózatot, és most a cég vezetése elfogadta az ötletet. Igaz, csak egy napra, de a viccet annyira komolyan vették, hogy logó és póló is készült az alkalomra.


Megváltozott a Lidl logója és a cég neve is – derült ki a közösségi oldalukon közzétett bejelentésből. Mint írják, győzött a közönség akarata:

„Megadtuk magunkat! Ha így szeretitek, akkor miért ne legyen hivatalos? Mostantól Lidli!

A név változott, de ne aggódjatok – a kedvező árak és a minőség ugyanaz maradt! Változtattunk, mert Ti így hívtok minket, de a kedvenc termékeitek ugyanúgy várnak rátok!"

Azért nem kell teljesen komolyan venni a bejelentést, a kommentelők is gyorsan átláttak az ügyes marketing-fogáson: jó április 1-i tréfa lett a Lidl részéről.

Az ötlet nagyon népszerű, sok komment érkezett az új névhez és a pólóhoz is:

„Az megvan, hogy ilyen pólóért nagyon sokan nagyon sokat fizetnének?”

„Nagyanyám Lidnek és Lidinek hívta.”

„Mikor a fiam kicsi volt neki: Jidüj.”

„Ma ilyen pólóban kellene dolgozni a dolgozóknak.”

„Pont így hívom Lidli!! Ki tudta kimondani, hogy Lidl.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter a magasból zuhant a mélybe – videón az akció
A Tisza Párt elnöke úgy kommentálta a történteket, hogy „ezt is túléltem”, majd megint üzent a kormány propagandistáinak.
F O. - szmo.hu
2025. március 26.



„Ezt tegyétek el humorosba! Köszönöm a rengeteg szeretetet és bizalmat! Legközelebb türelmesebb leszek” – ezekkel a Knézy Jenőtől idézett mondatokkal tett ki videót Magyar Péter a Facebook-oldalára.

A harminc másodperces felvételen az látható, hogy a Tisza Párt elnökét hárman a magasba emelik, majd felmerül a kérdés, hogyan tegyék le a földre. Ekkor már látszik, hogy az esetnek kellemetlen vége is lehet.

Az ellenzéki politikus végül tényleg a magasból a mélybe zuhan, amit úgy kommentál, hogy „ezt is túléltem”.

A leírásban még gúnyosan azt is megjegyzi: a videót direkt összevágták a propagandistáknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Nem engedi el a zebra-ügyet Orbán Viktor: most egy videóban mondta el, hogy nincsenek zebrái
A miniszterelnök videójában arról kérdezik a kormánytagokat, hogy van-e háziállatuk.


Van otthon bármilyen háziállatuk? – kérdezik Orbán Viktortól a Facebook-oldalára feltöltött reels-videóban. A válaszból megtudhatjuk, hogy a kormányfőnek nincsenek háziállatai, majd ezután külön rákérdeznek a zebrákra is.

„Zebrák az állatkertben vannak”

– válaszolta mosolyogva Orbán.

A patások azután kerültek az érdeklődés előterébe, hogy Magyar Péter a múlt héten egy Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy Lévai Anikó mesélt neki a hatvanpusztai birtokról, ahol – elmondása szerint – darabonként 30 millió forintért vásárolt előnevelt fákat ültettek, és zebrák is élnek a házi szafariban.

Erre kontrázott rá a miniszterelnök, és hétfőn közzétett egy levelet, amit a fővárosi állatkertnek címzett, és azt írta, hogy szeretne örökbe fogadni egy zebrát.

A zebra-ügyre aztán reagált Mészáros Lőrinc cégbirodalma is, miután decemberben a Gulyáságyú Média megírta, hogy zebrákat tartanak a Talentis Group Zrt. alcsútdobozi telephelyén.

„Az említett zebrák és más, a cikkekben leírt állatok tartása minden esetben a hatályos jogszabályok betartásával és engedélyekkel történik”

– írták.

Erre érkezett Orbán csütörtöki videója, amiben több kormánytagtól megkérdezik, hogy van-e háziállata. Az már az elején kiderül, hogy a kormányfőnek nincs háziállata, más kormánytagoknak viszont igen. Lázár Jánosnak például kutyái vannak, Nagy István agrárminiszternek tyúkjai is, Vitályos Eszter kormányszóvivőnek pedig törpenyulai.


Link másolása
KÖVESS MINKET: