Hófehérkétől Elzáig - Így változtatták meg világnézetünket a Disney-filmek
Olyan időpillanat ez most, amikor elmondható, hogy a legtöbb, jelenleg élő generáció tagjai Disney-meséken nőttek fel, vagy volt legalább egy meghatározó Disney-meséjük gyermekkorukban. Kinek a Bambi, kinek a Dumbo, kinek a Hófehérke, kinek a Hamupipőke. A nyolcvanas években kisgyermekkorukat töltött lányok A kis hableányért voltak oda, a kilencvenes években született generáció pedig betéve fújta még a gimiben az is Az oroszlánkirály Elton John-dalait.
Ma már lehet válogatni, mindenki azt mutat vagy ajánl a gyermekének, ami annak - és neki - a kedvére való. Walt Disney ugyanis máig megtartja nagy örökségét: a családoknak készít mozit, a családokat hozza össze. A Disney-filmek üzenete nagyjából egységes: az összetartás, a szeretet, a barátság értékeit hangsúlyozzák. És még vajon mit?
Vajon a Disney minden mozija ezen értékrend mentén mozgott makulátlanul? Nyilván nem, hiszen ahogy változtak az idők, úgy változott az alkotói miliőből jövő gondolkodás is, érintse az a társadalmi nemeket, a konfliktusmegoldási stratégiákat vagy az emberi - persze a gyerekek nyelvén a Disney esetében sokszor állati - kapcsolatok minőségéről szóló filozófia milyenségét.
A BBC egyik írása szerint a jelenlegi dolgozó generáció tagjai épp személyiségük formálódásának kritikus időszakában töltöttek úgy sok időt a képernyők előtt, hogy egész estés Disney-meséket bámultak - és ezek nem kétséges, hogy hatottak rájuk.
A kis hableány harminc évvel ezelőtt került moziba, majd nem sokkal később VHS-forgalmazásba, és ezután gyerekek - de főleg kislányok - milliói nézték rongyosra Ariel történetét. Ez egy óriási áttörés volt a Disney számára, korábban ugyanis több évet vártak a VHS-megjelenésre. A kilencvenes évek Disney-filmjei aztán - például A szépség és a szörnyeteg, az Aladdin, az Oroszlánkirály, a Pocahontas - szintén hatalmas sikereket arattak mind a mozikban, mind videón.
Ezután jött a kétezres években a DVD-forradalom, ami az "elektronikus bébiszitter" fogalmát definiálta újra. A szülő letette gyermekét a képernyő elé, és volt zavartalan másfél órája. Nem véletlenül: régen az együtt vagy közel élő nagycsaládok segítették a szülőket, ma sok az egyedülálló és estig dolgozó szülő, ergo sokaknak kevés a gyerekre szánni kívánt idő.
Martyn Griffin, a Durnham Egyetem kulturális percepcióval foglalkozó kutatója szerint elkerülhetetlen, hogy ezek a mozik hatást gyakoroltak a mai felnőtt generációra. Egyes szakértők szerint a Disney-mesék túlmutatnak az ártalmatlan szórakoztatáson. A gender, a faji és a kulturális sztereotípiák formálására gondolnak itt, ami mind a cselekményekben, mind a dalszövegekben megnyilvánul (az Aladdinban például a Disney később megváltoztatott egy füllevágásra vonatkozó dalszöveget).
A kutatók leginkább a nők ábrázolását szedik ízekre a Disney-mozikban. Hófehérke, Csipkerózsika és Hamupipőke valamennyien háziasszony-szerepbe kényszerülnek - mondjuk tegyük hozzá, hogy ezek mind eredeti Grimm-mesék feldolgozásai, ilyenformán tehát okafogyottnak is érezhetjük az expertek ágálását, hiszen több évszázados sztereotípiákról van szó, nem érdemes mindent a Disney-n leverni...
Az pedig nem véletlen, hogy ezek a mesék ilyen sokáig fennmaradtak, hiszen a jó és a gonosz harcában mindig a jó felé billen a mérleg, ráadásul a pozitív karakterek személyiségileg gyakran megerősödnek a történetek végére. Gyakran valóban egy férfi megmentőre van szükségük, de a mérleg másik oldalán ott van Ariel, Elza és Merida, azok az erős női karakterek, akik már az új generációk mesemondóinak tollából érkeztek. Ugyanakkor elgondolkodtató a kérdés: mi a helyzet azzal a szemszöggel, hogy a megmentő magát a csodát jelképezi, s az ebben való hit a kisgyermekek hitrendszerének egyik alapköve?
Visszatérve Elzáékra és a többiekre: vagány csaj még Jázmin is az Alladinból, Pocahontas és Mulan is. Ezek a lányok már függetlenek, harcos figurák, akik igyekeznek kiszabadulni a társadalmi nyomás alól. Mondjuk Ariel elveszíti a hangját azért, hogy együtt lehessen a férfival, akit szeret, ami akár szimbolikusan is értelmezhető, hiszen így az identitása is elveszik (eredeti sztori by Andersen - vajon ma is ilyenre írnák a végét?).
Az elképesztően sikeres Jégvarázs - most újráz a mozipénztáraknál a második résszel - megmutatta, hogy egy felnőttek számára is értékes sztorit mennyire profin lehet gyerekek által fogyasztható köntösbe csomagolni, ráadásul egy eddig Disney-mesében nem ismerten komplex és nehezen változó karakterrel a középpontban.
A harmincas-negyvenes generáció kedvenc Disney-meséi a szakértők szerint egyértelműen a férfifölényt hangsúlyozták anno, ami káros üzenetet közvetíthetett a kis nézőknek a gender sztereotípiákról. Reméljük, hogy ez a jövőben egyre pozitívabb irányba fog változni. Mindenesetre elriasztó tény, hogy egy családkutató, bizonyos Sarah Coyne - Brigham Young Egyetem - tanulmánya szerint a Disney-hercegnőkkel szívesen azonosuló két év körüli kislányok sokkal sztereotipikusabban nyilvánultak meg gendert érintő kérdésekben egy évvel később, a kezdetben vizsgált állapothoz képest, sőt, a testükkel kapcsolatos önbizalmuk is csökkent.
Lehet, hogy kéne már egy külsőleg nagyon nem tökéletes, de nagyon szimpi Disney-lány, talán nem is kell soká várnunk rá, hiszen a személyiségbeli emberi hibák jó ideje az elfogadást hangsúlyozzák a Disney-mozikban, sőt, Meridába sem a szépségéért szerettünk bele. A Dreamworks Shrekjének Fionája például ilyen szempontból előremutatóbb figura. A kutatások tehát egyértelműen azt igazolják, hogy a kislányok önértékelésére gyakorolnak sok esetben negatív hatást a Disney-hercegnők és filmbeli státuszuk. És épp ők a célközönség. Ekkor lép be a képbe a szülői felelősség kérdése.
A Disney-filmeknek természetesen számos elvitathatatlan pozitív hatása is van a gyerekekre. Egy tanulmány szerint például az egymásnak segítő mesefigurák példái arra inspirálták a gyermekeket, hogy segítsenek a saját barátaiknak is. És ez nem kis jellemfejlődésbeli hatás. Egy másik tanulmány is hasonló eredményekre jutott - a jószívűség mint erény erősödött a gyerekekben, akárcsak az egymás bátorítása és dicsérete. Az, hogy a mérlegnek melyik oldala billen lejjebb, már nyilvánvalóan egyénileg különböző. Coyne arra is jutott, hogy a filmek percenként (!) tartalmaznak proszociális, azaz a vigasztalást, önzetlenséget, segítségnyújtást, együttműködést erősítő megnyilvánulásokat.
Hogy ki hova teszi otthon a polcra - konkrétan és metaforikusan - a Disney-meséket, döntés kérdése. A szülői felelősség elhanyagolhatatlan, mint ahogy a szülői jelenlét fontossága is, ez pedig már a korhatár és a téma komolyan vételének altematikája. Vajon biztonságos teljesen egyedül hagynunk egy kisgyermeket egy elsöprő, másfél órás, fordulatokkal, akcióval, felnőtt jelenlét nélkül nem feldolgozható érzelmi töltetű jelenetekkel teli történettel? Nem mindegy, hány évesen, de egy közös megnézés után akár nyugodtan, ha meggyőződtünk róla, hogy mindent feldolgozott.
Persze a legjobb, ha mi is ott ülünk és segítünk a vizuális orgia és a karakterdinamikák feldolgozásában. Hiszen míg anyáinknak gyermekkorukban "csak" azzal kellett szembesülnie napi szinten, hogy a rajzolt könyvillusztráció farkasa vagy boszorkánya milyen para, addig gyermekeinknek másodpercenként 24, folyamatosan változó filmkockát kell felfognia és feldolgoznia, a ritmus pedig csak nő, mint ahogy a mesebeli tétek is, és akkor még az élő szereplős remake-ek valóságközeliségéről nem is beszéltünk. Ehhez kellünk mi.
