FELFEDEZŐ

Hazudott, hogy megvédje az anyját az eltűntnek hitt brit fiatal, aki hat év után került elő

Alex Batty 17 évesen határozta el, hogy szakít az anyja és a nagyapja nomád életmódjával és visszatér az Egyesült Királyságba.
K. A. - szmo.hu
2023. december 22.


Link másolása

Csak kitalálta a négynapos utazásáról szóló történetét az a brit tinédzser, aki hat év után a múlt héten került elő Franciaországban. Alex Batty a The Sunnnak adott interjújában azt mondta, azért hazudott nehogy az anyját megtalálják a rendőrök.

„Nagyszerű ember, szeretem őt, de egyszerűen nem jó anya”

- mondta.

A Lancashireból származó Batty 11 évesen tűnt el. A nagymamája akkor arról beszélt, hogy a gyerek anyja nem akarta, hogy fia hagyományos iskolába járjon, azt szerette volna, ha alternatív nevelést kap. Az anya maga is korábban egy kommunában élt volt férjével. A fiatal hat év után, immár 17 évesen bukkant fel újra a dél-franciaországi Toulouse mellett.

Batty most arról beszélt a brit lapnak adott interjújában, hogy anyja és nagyapja nomád életmódjával kapcsolatos kételyei 14-15 évesen kezdődtek. Elmondása szerint sosem járt iskolába, de nyelveket, illetve matematikát és számítástechnikát tanult tankönyvekből. Hat év alatt mindössze egyetlen vele egykorú barátot szerzett: egy spanyol lányt, akivel egy kávézóban találkoztak.

17 évesen a fiatal elhatározta, hogy valahogy visszajut az Egyesült Királyságba. December 11-én, hétfőn éjfél körül indult útnak, a hátizsákjába bepakolt néhány pólót, nadrágot és zoknit, illetve 100 eurót és egy svájci bicskát.

A célja az volt, hogy elérje a legközelebbi várost, a tőlük körülbelül 110 kilométerre északra fekvő Toulouse-t.

mint mondta, egyáltalán nem tévedt el, pontosan tudta, hova tart és ismerte a környéken a vízlelő helyeket is. A fiatalt végül egy futár vette fel egy esős reggelen a Pireneusok lábánál, Toulouse közelében, és leadta egy közeli rendőrségen.

Itt elellenőrizték a személyazonosságát, és megszervezték az útját vissza az Egyesült Királyságba. Batty most a nagymamájával él.

(Forrás: 444)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Pottyondy Edina Magyar Péterről: A csávó vagy egy zseni, vagy végzetesen hiteltelen a teljes ellenzék
A youtuber ezúttal sem kímélte Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet sem, de kapott most Dobrev Klára, Kunhalmi Ágnes, sőt még Dancsó Péter is.

Link másolása

Ismét jelentkezett heti videójával Pottyondy Edina. A humorista ezúttal is az elmúlt hét nap politikai történéseit vette górcső alá, és nem meglepő módon 16 perces videója nagy részében a Magyar Péter körüli történésekre fordította a legtöbb időt.

Mondataiból kiderül, hogy bár nem rajong a Tisza Párt politikusa iránt, azt elismerte, hogy az ellenzék többi része nem volt képes az utóbbi időben hasonló népszerűséget elérni.

„Az a helyzet, hogy a csávó vagy egy zseni, vagy végzetesen hiteltelen a teljes ellenzék, és egyikért sem reális Magyar Péterre haragudni”.

Kitért Magyar mondataira, amiben a politikai plakátok „vizuális környezetszennyező” hatásairól beszélt, és amit a DK megvágva úgy interpretált, hogy abból az derüljön ki, a NER-ből kivált politikus Dobrev Klára külsejére tett dehonesztáló megjegyzést. Pottyondy szerint esélyesebb, hogy valóban ez történt, de ezután

a DK európai parlamenti politikusát a plakát alapján maga is Hide the Pain Harold és a csengeri örökösnő szerelemgyerekének, illetve a Psota Irén Hasonmásverseny 6. helyezettjének nevezte.

Pottyondy Edina beszélt arról is, hogy Dancsó Péter beszólt a magyarországi influenszerek egy részének és Azahriah-nak, amiért David Pressmannel vacsoráztak az amerikai nagykövet rezidenciáján. A volt momentumos politikus szerint ha az USA vagy a CIA be akarná szervezni a magyar tartalomgyártókat, valószínűleg nem nyilvános vacsorákon próbálkozna. Volt csípős megjegyzése arra is, hogy Dancsó később inkriminált részeket kivágott a videójából, majd mikor ezt szóvá tették neki, visszatette azokat.

„Egyetlen egy napig politizált, és ez alatt kétszer tolt 180 fokos fordulatot. Hát, ez a Péter is egy figyelemre méltó politikai tehetség”

– vonta le a végkövetkeztetést Pottyondy Edina.

Pottyondy Edina teljes videója

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tenerifére költözött és egy sátorban él egy magyar nyugdíjas – Gábor már csak egy lakóautóra gyűjt
Sok EU-s állampolgárral együtt élnek a sziget egy kevésbé lakott részén, többen barlangban laknak. A helyiek azonban egyáltalán nem örülnek a sziklák közt lakó idegeneknek.

Link másolása

Az Express brit lap riportot közöl néhány, Tenerifén nomád körülmények között élő uniós állampolgárról. Köztük van a magyar nyugdíjas Gábor is, aki a spanyol szigeten él egy sátorban.

Gábor Tenerife déli részén, El Medano városához közel lakik, ami a számára legfontosabb: békében és csendben, az emberektől viszonylag távol. Már ha nem számoljuk a hozzá hasonlóan sátrakban vagy barlangokban élőket.

„Nyugdíjas vagyok, és Tenerifére jöttem, ahol sokkal jobb az idő, mint Magyarországon. Márciusban és áprilisban gyönyörű. Magyarországon ekkor nagyon hideg van” – nyilatkozta a tetovált, napbarnított férfi az Expressnek.

A helyiek nem feltétlenül nézik jó szemmel Gábor és társainak területfoglalását. Többen tüntettek is a jelenlétük ellen, mondván: engedély nélkül tartózkodnak a sziklákon és életvitelükkel tönkreteszik a tájat.

Gábor ugyanakkor azt állítja, neki eddig kevés interakciója volt a helyben élőkkel, és az is jobbára pozitív. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy bár Tenerifén tervez maradni, hosszútávon nem ezt az életformát szeretné élni.

„Havonta kapok nyugdíjat Magyarországról, és ebből annyit tudok félretenni, hogy négy-öt hónap múlva vegyek egy lakóautót”

– mondta el a lapnak. „Ezután elhagyom a sátrat, de szeretnék hosszabb ideig Tenerifén maradni” – tette hozzá.

Az Express tudósítása szerint nem Gábor az egyetlen magyar a tenerifei „hajléktalanok” között. A lapnak sikerült két másik honfitársunkkal beszélni, akik épp a közeli szupermarketben vásároltak. Ők azt mondták, sziklába vájt barlangokban laknak.

Gábor és társai életmódja miatt több helyi tiltakozásba kezdett: azt akarják elérni, hogy szabályozzák a beutazást és a tartózkodást a szigeten. „Tudom, hogy ez nem az ő hibájuk, de milyen jogon jönnek, hogy elfoglalják ezt a barlangot?” – tette fel egy El Medano-i lakos, aki elmondta: nagyon dühösek az ott tartózkodók miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET: