KÉK HÍREK
A Rovatból

Sorozatgyilkos lehet egy budapesti hajléktalan

Ha a gyanú bebizonyosodik, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre számíthat.


Nem engedte szabadlábra újév napján a tavaly augusztus óta emberölés gyanúja miatt letartóztatott 46 éves E. Lászlót a Budai Központi Kerületi Bíróság, írja a Magyar Nemzet.

A férfi letartóztatásának ideje lejárt volna, de a nyomozóhatóság szerint több gyilkossághoz és gyilkossági kísérlethez is köze lehet, ezért a szökésétől és további jogsértések elkövetésétől tartva kezdeményezték, hogy továbbra is börtönben maradjon.

2020. augusztus 26-án egy vérző férfit találtak egy budapesti, XIII. kerületi Kámfor utcai romos vasúti telephelyen. A férfi még élt, a mentőknek el tudta mondani, hogy arra ébredt, valaki mellkason szúrta. Kórházba szállították, csak több műtéttel tudták megmenteni az életét. A rendőrök a közelben rátaláltak a hajléktalan E. Lászlóra. A bizonyítékokat alapján a férfi egy régi sérelem miatti szándékosan, emberölési szándékkal szúrta mellbe ismerősét.

A férfi neve már egy 2020 májusi és egy júliusi bűnügy nyomozásánál is felmerült. 2020. május 27-én, szintén a Kámfor utcai telep mellett egy 29 éves hajléktalan férfi holttestét találták meg, az orvosszakértő szerint az áldozatot leszúrták, halála után kirabolták, az előző nap felvett ötvenezer forintos rokkantsági nyugdíja miatt ölhették meg.

Júliusban újra ugyanezen a környéken megtámadtak egy harmadik hajléktalant is, aki elmondta, hogy egy idegen pénzt kért tőle, majd amikor ezt megtagadta, akkor a támadója megverte, arccsontját több helyen is eltörte, majd elvette az értékeit is.

Emellett volt egy 2017-es eset is, amikor a gyanú szerint egy józsefvárosi önkormányzati lakásban a hajléktalan férfi megverte a szállásadóját, majd hajnalban elment otthonról. Az áldozatát kórházba vitték, de két nap múlva meghalt.

A rendőrség a négy ügyet összevonta, a bizonyítékok szerint a férfit nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel és emberölés kísérletével gyanúsítják.

A hajléktalan egyik esetben sem tett részletes vallomást, a kihallgatások során tagadott.

 Ha a gyanú bebizonyosodik, a férfi tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre számíthat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
HÍREK
Egy olasz lap csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál – Orbán Viktor szerint semmi köze hozzá, perrel fenyeget
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 millió eurós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.

KÉK HÍREK
Az apa meztelenül kapta rajta kamasz fiát a feleségével - Óriási botrány lett az ügyből Amerikában
Elképesztő szexbotrány borzolja a kedélyeket a tengerentúlon. A 35 éves feleség a kiskorú mostohafiára hajtott rá.

Legnépszerűbb

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Agyonverte 45 éves feleségét egy férfi Somogyban
A 48 éves férfi elmenekült a gyilkosság helyszínéről, de rövidesen elfogták és őrizetbe vették.

KÉK HÍREK
Megégett a fél arca a 11 éves Milánnak, amikor fölé hajolt egy benzines kannának, amibe égő papírt dobott
A 11 éves Milánt helikopterrel vitték kórházba, miután a láng az arcát és a nyakát is megégette. Édesanyja sokkos állapotban nézte végig, ahogy fiát ellátják a mentők.

KULT
Premier: több tucat rajongó forgatta a telefonjával az Imre Fia Imre új klipjét
Ők az első underground rock-metál zenekar, akik önálló koncertet adnak a Magyar Zene Házában, ezt vezeti fel a rendhagyó munkamódszerrel készített videó.

HÍREK
Egy olasz lap csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál – Orbán Viktor szerint semmi köze hozzá, perrel fenyeget
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 millió eurós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.

KÉK HÍREK
Az apa meztelenül kapta rajta kamasz fiát a feleségével - Óriási botrány lett az ügyből Amerikában
Elképesztő szexbotrány borzolja a kedélyeket a tengerentúlon. A 35 éves feleség a kiskorú mostohafiára hajtott rá.

KÉK HÍREK
„A kocsim alá csúszott, ott halt meg” – Összeroppant a nótakirálynő, Márkus Ica is megszólalt a karcagi tragédiáról
A 19 éves Zoltán érettségire készült, amikor motorjával egy autó alá csúszott Karcagon. Az autót a 81 éves nótaénekes, Márkus Ica vezette, aki azóta is magát marcangolja.

HÍREK
Orbán Viktor: Ha nem engedik, hogy orosz fűtőelemeket használjunk a paksi erőműbe, akkor a rezsicsökkentést nem fogjuk tudni fenntartani
A miniszterelnök reagált a Bizottság keddi döntésére az orosz energiahordozók leválásáról. Úgy fogalmazott: „Ez veszélyes, itt össze kell magunkat szedni.”

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A kocsim alá csúszott, ott halt meg” – Összeroppant a nótakirálynő, Márkus Ica is megszólalt a karcagi tragédiáról
A 19 éves Zoltán érettségire készült, amikor motorjával egy autó alá csúszott Karcagon. Az autót a 81 éves nótaénekes, Márkus Ica vezette, aki azóta is magát marcangolja.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Április 13-án vasárnap tragikus baleset történt Karcagon. Egy 19 éves motoros, Zoltán, útközben elveszítette uralmát járműve felett, felborult, majd egy autó alá csúszott. A fiatal férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette. Az autót Márkus Ica, a 81 éves népszerű nótaénekes vezette, írta meg a Blikk.

A fiú éppen barátaival motorozott, amikor megtörtént a baleset. Márkus Ica később úgy nyilatkozott, hogy Zoltán nagyjából 15 méterrel azelőtt esett el, hogy az autójához ért volna.

Elmondása szerint a motor más irányba csúszott, a fiú fejéről leesett a bukósisak, ő maga pedig az autó két kereke közé szorulhatott be.

„Felborult a motorral, ami a másik irányba csúszott, a fejéről pedig leesett a bukósisak. Így csúszott be a kocsim alá, a két kerék közé, ahol beverhette a fejét" - idézte fel az énekesnő.

A baleset után különböző feltételezések kezdtek terjedni a közösségi oldalakon. Egyesek azt állították, hogy Márkus Icának nincs érvényes jogosítványa, korábban eltiltották a vezetéstől, illetve hogy ittas állapotban ült a volán mögé. Az énekesnő határozottan visszautasította ezeket a vádakat.

„Ezekből semmi nem igaz!

Két és fél millió kilométert vezettem le az elmúlt évtizedek során, a fellépéseimre mindig autóval mentem, s a legtöbbször késő éjjel értem haza.

Soha nem ittam, sosem vették el a jogosítványomat, hiszen ez egyben azt is jelentette volna, hogy fel kell adnom a hivatásomat" - nyilatkozta az énekes.

A történtek óta az énekesnő nyugtalanul alszik. Úgy érzi, ha egy kicsivel korábban vagy később ér a kereszteződéshez, talán megelőzhető lett volna a tragédia.

„Amikor éjszakánként felriadok, nem merek kikelni az ágyból... Azt hiszem, hogy a fiú ott fekszik a földön és talán rá fogok lépni" – mondta megtörten.

Zoltán az érettségire készült, és fiatal kora ellenére tapasztalt motorosként tartották számon.

Egy héttel a baleset után motoros felvonulással emlékeztek rá Karcagon, amelyre több százan gyűltek össze. Sokan közülük nem is ismerték személyesen, mégis részvétüket szerették volna kifejezni.

Zoltán édesanyja a közösségi oldalán köszönte meg a támogatást.

„Az elmúlt héten történt tragédia kettétörte az életünket. A család nevében szeretnénk mindenkinek köszönetet mondani. Köszönjük a megszámlálhatatlan részvétnyilvánítást és a kommenteket. Ebből merítünk erőt, hiszen ilyen sokan szeretjük őt” - írta.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint baleset gondatlan okozása miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen. Márkus Ica azt mondta, vállalja a felelősséget, ha bűnösnek találják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílvessző állt ki a fejéből, mégis úszott a Balatonban – sokkoló fotón a sebesült kacsa
A madarat Zamárdinál látták, a fotó bejárta a netet. A rendőrség nyomoz, a madármentők pedig többször próbálták befogni a sérült állatot.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Május 4-én, vasárnap egy hátborzongató fotó jelent meg a Facebookon: a képen egy tőkés réce látható, amelynek fejéből egy nyílvessző áll ki, miközben a Balaton vizében úszik.

A poszt szerint

a sérült madarat Zamárdi partjainál látták, és a madármentők már többször próbálták befogni.

Arról viszont egyelőre nincs információ, hogy ez sikerült-e.

A Telex megkereste a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan azt a választ kapták, hogy az eset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság vizsgálja.

Nem ez az első ilyen eset Magyarországon: 2012-ben is történt hasonló, akkor egy nyíllal meglőtt kacsa életéért küzdöttek.

Az elmúlt napokban több állatkínzásos eset is nyilvánosságra került. Veszprémben egy 44 éves férfit vettek őrizetbe, aki állítólag azért végzett a kutyáival, mert azok nem viselkedtek megfelelően. Nyíradonyban lelőtt kutyákat dobtak egy kútba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kutyát tettek a fagyasztóba, élő csigát égettek és egy pulykát is megkínoztak tizenéves fiatalok – videóra is vették tettüket
A brutálisan kegyetlen videókat az egyikük küldte el egy állatvédő szervezetnek, miután összeveszett társaival.


Kutyát tettek a fagyasztóba, élő csigákat égettek el, és egy pulykát is megkínoztak egy tizenéves baráti társaság tagjai Budapesten. Mindezt videóra vették és megosztották az interneten – számolt be az RTL Híradó.

A videón jól látszik, hogy a csúszómászók még élnek, és ezt a fiatalok is tudják, amikor a lángok közé dobják az állatokat. A kikötözött pulykára egy kutyát akarnak ráuszítani, később pedig jól látható, hogy ugyanazt a kutyát egy fagyasztóból engedik ki.

A társaság tagjai a videó készítése után összevesztek, a felvételeket ezért küldte el egyikük az állatvédőknek.

Az RTL-nek Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője elmondta: a fiatalok poénnak gondolták, amit tettek, és ők ezeket az állatokat megették. Az alapítvány tette közzé pár napja azt a videót is, amin egy 13 éves gyerek verte a kutyáját.

A Híradónak nyilatkozó közösségimédia-szakértő elmondta: a social media oldalak rendszerének elvileg ki kellene moderálnia az állatkínzó tartalmakat, de előfordulnak hibák, amik miatt mégis átmennek, onnantól pedig még több emberhez eljutnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
13 éves fiú lőtte magát fejbe apja engedély nélkül tartott fegyverével
Az apa töltve tartotta otthon a légpuskát, amihez bárki, így a gyerek is könnyen hozzáférhetett. A kamasz napokig titkolta a sérülését.


A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 50 éves férfi ellen, mert engedély nélküli légfegyverét a gyermeke számára is elérhető helyen tárolta. A gyerek súlyosan megsebesítette magát a fegyverrel.

Az ügyészségi közlemény szerint az elvált férfi kéthetente, hétvégenként felügyelte 13 év körüli gyermekét, aki ilyenkor nála aludt, a XVII. kerületi otthonában. A férfi évekkel korábban beszerzett egy légpuskát, de nem hagyományos típust, hanem olyat, ami külön engedélyköteles, hiszen nagyobb erővel lehet vele tüzelni.

A férfi azonban nem rendelkezett engedéllyel, ráadásul szabálytalanul is tárolta a puskát.

A légfegyvert 2022-től kezdve a háza teraszán, töltött állapotban, felakasztva tartotta. A hozzá tartozó töltényeket is a teraszon tárolta, egy polcon lévő díszedényben. Mivel nem zárta el sem a puskát, sem pedig a lőszert, a kisfiú számára is könnyen hozzáférhető volt.

A fiú, amikor 2023. február 4-ről 5-re virradó éjjel a házban aludt, hajnalban felébredt, kiment a teraszra, elővette a légpuskát, és – ismeretlen körülmények között – fejbe lőtte magát. Ezután még visszafeküdt aludni. Másnap rosszul érezte magát, de a sérülését eltitkolta, amíg haza nem ment az édesanyjához, aki hamar észrevette, hogy baj van, ezért mentőt hívott.

A gyereket kórházba szállították és megműtötték.

Az ügyészség a férfit lőfegyver engedély nélküli tartásával, kiskorú veszélyeztetésével és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolta meg. A bíróságnál börtönbüntetést és pénzbüntetést indítványoztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk