FELFEDEZŐ
A Rovatból

Hadházy szerint felmerülhet, hogy Majka „engedéllyel” írta új, rendszerkritikus dalát

Az ellenzéki képviselő szerint viszont ha a rapper továbbra is a TV2-nek dolgozik, akkor felmerülhet két gyanú is.


Majka dala nem rossz és igazságok vannak benne. Akár kockázatot is jelenthetett a szerzőjének - írta a Facebook-oldalán csütörtökön Hadházy Ákos. Az ellenzéki képviselő szerint azonban felmerülhet, hogy a rapper „engedéllyel” írta meg a nótát.

Komoly hullámokat vert a hazai közéletben Majka és Molnár Tamás új dala, az Azt beszélik a városban, amiben többek között kiöregedett komcsikról és ereszen lecsúszó kamu keresztényekről is énekelnek.

A klipet már több mint három millióan nézték meg a YouTube-on,

és a kommentelők imádták annak szókimondóságát.

Később azonban többen is szóvá tették a rappernek, hogy a rendszerkritikus dal ellenére továbbra is a TV2 műsoraiban szerepel. Lakatos Márk például „az állami kereskedelmi csatorna több éve pénzzel kitömött címerállatának” nevezte Majkát.

Jakab Péter megszólítva is érezte magát a dalban. Az egykori Jobbik-elnök is azt vetette Majka szemére, hogy egy olyan csatornát szolgál és népszerűsít ami „lépten nyomon hazudik azokról az emberekről, akik szeretnének egy jobb Magyarországot építeni”.

A vádakra a zenész később úgy reagált, hogy neki semmi köze ahhoz, ami a TV2 kapcsán zavarja az embereket. Majka azt sem értette, hogy miért beszélnek róla úgy „mintha Tusványoson Bayer Zsoltot ölelve, Rákay Philip seggéből integetne narancsszínű zászlóval”.

A dal kapcsán kialakult közéleti diskurzust fűzte tovább most Hadházy Ákos csütörtöki bejegyzése.

„Majka dala nem rossz és igazságok vannak benne. Akár kockázatot is jelenthetett a szerzőjének. De ha a Művész Úr ezek után tovább dolgozik a propaganda fellegvárában, akkor is felmerülhet két gyanú, ha a legjobb szándékkal írta a dalát: 1) engedéllyel tette, 2) magáért a szereplésért tette, esetleg az ellenzéki rajongók megnyugtatására”

– írta az ellenzéki képviselő.

Hadházy szerint azonban a dal az igazságok ellenére sem mond teljes egészében igazat, mert „azt üzeni, hogy mindenki szemét, a szegény ember meg nem tud mit tenni.”

„Valójában mindannyian felelősek vagyunk – bár eltérő mértékben – azért, ami itt van. És mindannyian tehetünk ellene” - írta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Nem zaklatónak nevellek!” – üvöltötte egy anyuka a játszótéren a kisfiának, miután a gyerek egy autista társát piszkált
Egy ausztrál anya heves reakciójáról készült videó milliókhoz jutott el, és heves reakciókat váltott ki a közösségi médiában.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Nagy felháborodást keltett egy videó, amin egy édesanya épp hevesen számon kéri a fiát egy játszótéren, miután a gyerek egy autista társát zaklatta – számolt be róla a Hindustan Times. A jelenetről készült felvétel először a TikTokon bukkant fel az Angry Mum (Dühös Anya) néven futó fiókon, majd az ugyanezen a néven működő Instagram-oldalon is. A videó rövid idő alatt hatalmas nézettséget ért el, milliók látták.

„Hogy merészeled? Ez nem szép dolog! Ne merészelj ilyesmit csinálni, ne merészelj! Nem zaklatónak nevellek!”

- kiabálta az anya a fiával a játszótéren.

Az édesanya a videó terjedése után egy bejegyzésben reagált az őt ért kritikákra. Azt írta, nem érti a felháborodást, és feltette a kérdést, hogy mióta nem kell felelősségre vonniuk a szülőknek a saját gyereküket.

Hangsúlyozta, hogy többször próbálta szépen kérni a fiát, hogy ne bántsa az autista gyereket, de ez nem vezetett eredményre. Kiemelte, hogy bizonyos viselkedéseket nem hajlandó tolerálni.

A felvétel komoly vitát váltott ki.

Sokan támogatták az anya szigorú fellépését, főleg olyanok, akiknek a gyerekét bántották, akiknek autista gyermekük van, vagy akik maguk is áldozatok voltak gyerekkorukban. Mások viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a zaklatók gyakran azért válnak azzá, mert őket is így nevelik. Többen azt is megjegyezték, hogy egy rövid videó alapján nem lehet megítélni, milyen szülő valaki.

A témához kapcsolódva egy ausztrál színésznő arról írt, miért döntött úgy, hogy nem vállal gyermeket. A 118 indok között, amit felsorolt, az is szerepelt, hogy ne váljon a gyerekéből bántalmazó.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meztelenül és betépve találtak rá a repülőgép mosdójában egy légiutas-kísérőre
A British Airways 41 éves alkalmazottja nem volt hajlandó segíteni a felszállás előtti feladatokban, majd zavartan bezárkózott a mosdóba. A kollégái rátörtek, ekkor derült ki, hogy drog hatása alatt áll és teljesen meztelen.


Furcsa körülmények között veszítette el állását a British Airways egyik légiutas-kísérője, miután a repülőgép mosdójában meztelenül és kábítószer hatása alatt találtak rá, írja a LADbible.

Haden Pentecost Kaliforniából Londonba tartott, amikor a felettese félreállította, mert nem volt hajlandó részt venni a felszállás előtti biztonsági ellenőrzésekben – hangzott el a bírósági tárgyaláson. A 41 éves férfi gyomorgörcsökre panaszkodott, majd bezárkózott a mosdóba.

A beszámolók szerint végig erősen izzadt és idegesen viselkedett, miközben azt hajtogatta a kollégáinak, hogy át kell öltöznie.

Amikor egyik munkatársa kinyitotta a mosdó ajtaját, Pentecostnak fogalma sem volt arról, hogy időközben teljesen meztelenre vetkőzött.

A fedélzeten egy egészségügyi szakember megvizsgálta, mert kitágult pupillát és felgyorsult szívverést tapasztalt nála. Ezután a kapitánnyal is beszélt, majd a gép leszállásáig húszpercenként ellenőrizték az állapotát. A Heathrow-ra érkezés után kórházba vitték, ahol a vérvizsgálat kimutatta, hogy metamfetamint és amfetamint fogyasztott.

A British Airways az eset után elbocsátotta. Pentecost bűnösnek vallotta magát abban, hogy kábítószer hatása alatt végzett repülésbiztonsági feladatot. Szabadlábon védekezhet, ítéletét az isleworth-i bíróság később mondja ki.

Az amfetaminok szintetikus szerek, amelyek felgyorsítják az agy és a test közötti ingerületátvitelt. Ha valaki túl sokat vesz be belőlük vagy orvosi engedély nélkül használja, függőséget, alvászavart, szapora szívverést vagy paranoiát okozhatnak. A metamfetamin ezeknél is erősebb. Az illegális változata, például a kristálymeth különösen veszélyes: szívproblémákat, mentális zavarokat és szélsőséges energiaszintet idézhet elő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elválasztottak egy újszülöttet az édesanyjától, mert a nő nem ment át a szülőségi teszten a dán hatóságok szerint
Az anya mindössze egy órát tölthetett a kislányával, ekkor sem engedték, hogy megvigasztalja vagy tisztába tegye. A történet Grönlandon, Dániában, Izlandon és Észak-Írországban is felháborodást váltott ki, a miniszter vizsgálatot kért.


Egy 18 éves grönlandi fiatal, Ivana Nikoline Brønlund augusztus 11-én szülte meg kislányát, Aviaja-Luuna-t a Koppenhága közelében található Hvidovre-ben.

A baba azonban csak egy órát tölthetett édesanyjával, aki szerint ekkor sem engedték, hogy megvigasztalja, amikor sírt, vagy tisztába tegye. Utána pedig a helyi önkormányzat nevelőcsaládhoz vitte.

A fiatal anyát már három héttel a szülés előtt értesítették, hogy nem nevelheti majd a gyermekét.

Jelenleg kéthetente, felügyelet mellett, kétórás látogatások során találkozhat a kislányával. Fellebbezését szeptember 16-án tárgyalják.

Az eset hátterében az FKU, vagyis a szülői alkalmassági vizsgálat áll, amelyet idén májusban betiltottak a grönlandi származású szülőknél.

Brønlundot ennek ellenére ilyen vizsgálatnak vetették alá, a döntést pedig többek között a nevelőapja által okozott trauma hatásával indokolták.

Az anya szerint azért vették el tőle a gyereket, mert korábban traumát szenvedett el a nevelőapjától, aki jelenleg szexuális bántalmazásért ül börtönben.

A történtek Grönlandon, Dániában, Izlandon és Észak-Írországban is tiltakozásokat váltottak ki. Sophie Hæstorp Andersen szociális miniszter a Guardiannek elmondta: „A standardizált teszteket nem szabad alkalmazni grönlandi hátterű családok esetén. A törvény egyértelmű.” A miniszter felszólította a Høje-Taastrup önkormányzatot, hogy adjon magyarázatot a döntésre.

Brønlund a lapnak így nyilatkozott: „Nem akartam elindítani a szülést, mert tudtam, mi vár rám utána. Nagyon nehéz és szörnyű időszak volt.” Egy másik interjúban azt mondta: „Annyira szomorú voltam, hogy sírtam az autóban.”

Az izlandi tüntetések egyik szervezője, Dida Pipaluk Jensen elmondta: „Az egyik indok a lány elvételére egy korábbi trauma volt. Ez annyira rosszul hangzik – Ivana nem hibás semmi miatt.”

A grönlandi szülőket támogató Foreningen MAPI alapítója, Laila Bertelsen levelet írt a miniszternek, amelyben hangsúlyozta: „Itt most anya és gyermek kudarca áll – ez azonnali politikai lépést igényel.”

Az önkormányzat később elismerte, hogy hibát követtek el.

A gyerekszociális igazgató, Anya Krogh Manghezi így fogalmazott: „Esetünk és a kritikák alapján megvizsgáltuk az eljárásainkat. El kell ismernünk, hogy meg kellett volna ismételni a kapcsolatfelvételt, mert a jogi alap csak 2025. április 29-én vált véglegessé. Csak az érdekel minket, hogy a család jogai teljesüljenek, és a legjobb megoldás szülessen.”

Andersen miniszter szeptemberben Grönlandra látogat, és hangsúlyozta: ha bármely önkormányzat grönlandi származású szülők esetében FKU-t akarna alkalmazni, a VISO szakértői egységének véleményét kell kérnie.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Úristen, ez egy hülye” - a tetőn keresztbe fektetett létrával ment egy opeles Budapesten
Egy kék Opel a tetőn keresztben szállított létrával ijesztgette a szembejövőket, vidéken pedig egy kamion pótkocsija sodródott át a másik sávba.


A Budapesti Autósok portál legújabb videójában két egymástól távol eső, de hasonlóan veszélyes közúti helyzet látható. Az egyik eset Budapesten, a XXIII. kerületben, a Túri István úton történt augusztus 23-án, szombaton kora délután.

Egy kék Opel haladt a tetején keresztben szállított létrával, amely átlógott a másik sávba.

Az esetet rögzítő autós így fogalmazott: „A szemből érkező kék opeles keresztben viszi a létrát, úgy, hogy átlóg a mi sávunkba, veszélyeztetve a neki szembe jövőket. Hozzáteszem, ezen az úton busz is jár.” A felvételen az is hallható: „Úristen, ez egy hülye, atyaisten.”

A videóhoz érkezett kommentekben többen azt írták, a létra valószínűleg rosszul volt rögzítve, és a szél fordíthatta keresztbe. Mások szerint a sofőr eleve keresztben helyezte fel, hogy ne a tetőlemezen legyen, és balra pozicionálta.

A másik felvétel a 76-os úton készült.

Egy kanyarodó kamion pótkocsija lecsúszott a nyeregről, és átlógott a szembesávba.

Az esetet rögzítő autós hozzátette, hogy szerencsére senki sem sérült meg, de ez nem a sofőr érdeme volt.

A hozzászólók ebben az esetben is úgy vélték, a pótkocsi nem volt megfelelően rögzítve. Egyikük így kommentálta: „Teherautó hátulján olvastam egyszer: »Ha ezt el tudod olvasni, elhagytam a pótkocsimat!« Na, ez itt megtörtént…”


Link másolása
KÖVESS MINKET: