HÍREK
A Rovatból

„Ha Orbán nem tudja, hogy mi a különbség egy meleg és egy pedofil között, kérdezze meg Szájert vagy Kaletát”

Az ellenzéki pártok szerint a mai a hazugság és szégyen napja, ami a parlamentben zajlik, az a parlamentarizmus, a demokrácia megcsúfolása.


Kedden elfogadta az országgyűlés a pedofilokkal szembeni szigorúbb fellépést biztosító törvényt, amelyet homofób rendelkezésekkel is kiegészítettek. A szavazást az ellenzék közül a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP is bojkottálta.

A négy ellenzéki párt és a Momentum közös, a Parlament előtt tartott, de online is közvetített sajtótájékoztatóján a DK-s Arató Gergely azt mondta, hogy

ez a "szégyen napja" az Országgyűlés életében. Olyan javaslatok sorát szavazzák meg, amelyek nem felelnek meg a parlamenti demokrácia szabályainak, az alapvető emberi jogoknak, a jogállamiságnak, miközben a beterjesztésük módja és a tartalmuk egyaránt felháborító

- közölte.

Szerinte a benyújtók összekötnek egymással olyan törvényeket, amelyeknek semmi közük nincs egymáshoz, összekötik a pedofília elleni küzdelmet a meleg közösség megbélyegzésével. Ami a parlamentben zajlik, az a parlamentarizmus, a demokrácia megcsúfolása - fogalmazott.

Az MSZP-s Gurmai Zita azt mondta,

ha Orbán Viktor nem tudja, hogy mi a különbség egy meleg és egy pedofil között, akkor "azt javaslom, hogy kérdezze meg Szájer Józsefet vagy pedig Kaleta Gábort, ők nagyon is el tudják magyarázni ezt a különbséget".

Amikor az MSZP-sek távol maradnak a szavazásról, akkor Szájer József jogaiért is küzdenek - jelentette ki. A Fidesz olyan törvényt készül elfogadni, amelyik tisztességes, meleg honfitársainkat megbélyegzi és besorolja a pedofilok közé - érvelt, hangsúlyozva, a gyermekek védelme rendkívül fontos az MSZP-nek, ezért nyújtottak be tavaly a pedofília, a gyermekpornográfia és kiskorúak kihasználásának üldözéséről szóló törvényjavaslatot.

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy a keddi nap

a "hazugság napja", mert az Országgyűlés olyan törvények hadát készül elfogadni, amelyek a gyűlöletre épülnek és számtalan helyen alaptörvény-ellenesek.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy

Orbán Viktor ráront a nemzetre, amikor megbélyegez több százezer magyart.

A "szégyenteljes pedofiltörvény" arról szól, hogy a Fidesz "elterelje a saját pedofil-botrányairól a figyelmet" - jelentette ki. A törvénnyel megpróbálják megvédeni a pedofil papokat is, hiszen "az egyház szolgálatában is sajnos sokan vannak, akik a gyerekek sérelmére követnek el szexuális bűnöket" - fogalmazott.

A független Hadházy Ákos, akit a Momentum készül indítani a választáson, azt mondta, hogy az ellenzék nem vesz részt abban a "rossz színdarabban, amit a kormánypropaganda megírt". A kormánypropaganda ismét szintet lépett, és egybemosta a pedofíliát a homoszexualitással, de akik a törvényt nem szavazzák meg, azokra a kormány nyilvánvalóan azt fogja mondani, hogy a pedofíliát támogatják - ismertette véleményét. A képviselő ijesztőnek nevezte, hogy a törvényjavaslat orosz mintára készült.

A Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin a közösségi oldalán azt írta:

"Szomorú nap ez, amikor egyetlen gomb megnyomásával, egyetlen tollvonással a gyűlölet célpontjává teszik az LMBTQ+ közösség tagjait... A most megszavazott törvény kirekesztő, kegyetlen, aljas és abszurd, ami sok ember életét teheti pokollá, miközben ellehetetlenül a fiatalok hiteles tájékoztatása, felvilágosítása is".

VIDEÓ: A sajtótájékoztatóról


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: kihúzták a nyerőszámokat, valaki hatalmasat kaszált
Elvitték a csaknem 1,4 milliárd forintos főnyereményt a Hatoslottón! Mutatjuk a komoly összeget érő számokat.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.

A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:

• 5 (öt)

• 15 (tizenöt)

• 29 (huszonkilenc)

• 33 (harminchárom)

• 37 (harmincöt)

• 44 (negyvennégy)

Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„A kormányváltás rajtad múlik!” – indul a Momentum plakátkampánya, szellemes karikatúrákkal
A párt még a nyáron döntött úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, de minden eszközzel segíteni akarják a változást.


A Momentum új plakátkampányt indított, amelynek központi üzenete: „A kormányváltás rajtad múlik!”.

A párt még a nyáron határozott úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, ugyanakkor továbbra is mindent meg kíván tenni a kormányváltásért.

A most kihelyezett 13 plakát közül több első ránézésre mesterséges intelligenciával készült grafikának tűnik. Ezeken fideszes politikusok és a kormánypárthoz köthető szereplők karikatúrái jelennek meg.

Egyes plakátokon dollárhoz hasonló bankók, másokon például Matolcsy György aranyrudakat számol. A sorozatban felbukkan az ereszen lecsúszó Szájer József, a hajón bulizó Borkai Zsolt, valamint a Megafon is.

A párt közösségi oldalán azt írta: „Mindent megteszünk a kormányváltásért, amihez az is kell, hogy bemutassuk országrombolásukat, az ellopott vagyonból folytatott luxizásukat.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: