Nyíltan beszélt mentális betegségéről és az ezzel járó küzdelmeiről Gáspár Győző a Palikék Világa Youtube-csatorna műsorában.
Elmondta, hogy évek óta borderline személyiségzavarral küzd, ami őt és a családját is megviseli. Ezzel tisztában van, igyekszik kezeltetni magát, ezért is megy ismét hamarosan zárt osztályra hat hétre.
"Mi erről már olyan szinten tudunk a családban otthon beszélni, hogy nekünk ez természetes. Mikor elmegyünk egy hatcsillagos cancúni hotelbe, Mexikóba, és az anya és a két gyerek lemegy a tengerpartra, az apa pedig fennmarad a szobában, behúzza a függönyöket, és kirakja az ajtóra, hogy ne zavarjanak. Mert egy olyan rohamot kaptam, hogy Evelin azt mondta, hogy 'na, apa megint elbaszta a nyaralásunkat', Virág meg azt, hogy "na, már megint bedepressziózott", így haza kellett jönnünk.
Igen, ezt én vállalom, igen, én ezt kezeltetem, mert itt van a fülemben, hogy nemrég meghalt egy közös ismerősünk, egy celeb. Azért nem mondom ki a nevét, mert mindenki tudja. Ő nem vállalta fel azt, amit én felvállalok. És most hol van? A földben van. Maradt utána két gyerek. És mikor én megtudtam azt, hogy meghalt azon a bizonyos pénteki napon, olyan dühös voltam rá, hogy ő nem mondta el senkinek. Én most elmondom itt kamerák előtt mindenkinek, hogy én beteg vagyok. Igen, nagyon beteg vagyok"
- mondta.
Később elárulta, hogy Berki Krisztiánra utalt, aki májusban halt meg váratlanul. Gáspár Győző azt mondja, tudja, hogy ő "elviselhetetlen", és a családja életét is megkeseríti a betegségével. Ezért is vonul időnként szanatóriumba, hogy kezeltesse magát. Nemrég ugyanis például hét szem gyógyszer helyett húszat vett be.
"A szőnyegen találtak meg múlt héten begyógyszerezve. Egy ilyen emberrel kell együtt élnie Gáspárni Balla Beátának. Az Evelin hazajön látogatóba, megölelné az apját, és azt látja, hogy az apja a szőnyegen fekszik mozdulatlanul."
Elmondása szerint már az összes zárt osztályt megjárta. Volt olyan, amikor nem is emlékezett arra, hogy két hétig nem volt otthon, teljesen kiesett neki ez az idő.
"Van ez a kurva betegség tizenéve, amit nem tudok leküzdeni. Jön a pánikroham magától. Hiába ülök be gyönyörű autóba, elkap. Hiába főz Bea finomakat, hiába megyünk el nyaralni… Ez nem olyan, mint amikor eltörik a karod és begipszelik. Ezt itt, a fejemben kéne rendbe tenni, és nem megy"
- mondta, hozzátéve, hogy van, amikor kicsit jobb a helyzet, de ez is csak két hónapig tart.
Azt is hozzátette, hogy sok magyar híresség küzd hasonló problémákkal, de ők erről nem beszélnek, ez pedig az egykori showman szerint nagy baj.
Győző után felesége, Gáspár Bea is elmondta, ő hogyan éli meg férje betegségét.
"Nagyon nehéz vele együtt élni, mármint a betegségével. Bár alapjáraton is vehemens ember, amikor még nem volt ez a betegsége, akkor tök jó szimbiózisban éltünk. Most is, csak most idegfeszítően sokszor van az, hogy elmond mindent ezerszer. A betegségének a konkrét neve a borderline szindróma, és ez tényleg a családot viseli meg nagyon. Sokszor azt gyűlöli, akit egyébként szeret, de utána rájön és elnézést is kér, csak tudja, hogy az már késő. Nagyon sok embert nagyon sokszor megbánt."
Mint mondta, intenzívebben 5-6 éve tart Győző betegsége, de már nagyjából tíz éve kap orvosi kezelést. Szerinte a probléma abban gyökeredzik nála, hogy Győző édesanyja jobban szerette másik fiát, Gáspár Zsoltit, amikor pedig elindult a Győzike show, a családja nem támogatta. Azt a műsorvezető is elmondta, hogy fáj neki, hogy az apja többre tartja nála az öccsét.
Nyíltan beszélt mentális betegségéről és az ezzel járó küzdelmeiről Gáspár Győző a Palikék Világa Youtube-csatorna műsorában.
Elmondta, hogy évek óta borderline személyiségzavarral küzd, ami őt és a családját is megviseli. Ezzel tisztában van, igyekszik kezeltetni magát, ezért is megy ismét hamarosan zárt osztályra hat hétre.
"Mi erről már olyan szinten tudunk a családban otthon beszélni, hogy nekünk ez természetes. Mikor elmegyünk egy hatcsillagos cancúni hotelbe, Mexikóba, és az anya és a két gyerek lemegy a tengerpartra, az apa pedig fennmarad a szobában, behúzza a függönyöket, és kirakja az ajtóra, hogy ne zavarjanak. Mert egy olyan rohamot kaptam, hogy Evelin azt mondta, hogy 'na, apa megint elbaszta a nyaralásunkat', Virág meg azt, hogy "na, már megint bedepressziózott", így haza kellett jönnünk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Szeretnék visszatérni az életbe” – először szólalt meg Sallai Nóra a tragikus autóbalesete óta
A Jóban Rosszban egykori színésznője közel egy évvel ezelőtt szenvedett súlyos autóbalesetet kisfiával. Az 5 éves Bende életét már nem tudták megmenteni, Nóra állapota pedig sokáig kritikus volt.
Tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet Sallai Nóra és ötéves kisfia, amikor egy másik sofőr letarolta őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, sürgősen vérre volt szüksége. Ugyan a kisfiát is kórházba szállították, Bende életét már nem tudták megmenteni, néhány nappal a szörnyű baleset után a kórházban meghalt.
A Jóban Rosszban egykori színésznőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok, sokáig kritikus volt az állapota. Hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd hosszú kezelések követték egymást.
A tragikus baleset óta csak informátorok meséltek arról, hogy éppen hol tart Sallai Nóra kezelése, és hogy van a színésznő. Most azonban ő maga is megszólalt és a story.hu-n keresztül üzent a nyilvánosságnak.
„Szeretnék minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe. Ezt vettem célul. A családom és a barátaim segítenek ezen az úton!”
Tavaly szeptemberben szenvedett súlyos autóbalesetet Sallai Nóra és ötéves kisfia, amikor egy másik sofőr letarolta őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, sürgősen vérre volt szüksége. Ugyan a kisfiát is kórházba szállították, Bende életét már nem tudták megmenteni, néhány nappal a szörnyű baleset után a kórházban meghalt.
A Jóban Rosszban egykori színésznőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok, sokáig kritikus volt az állapota. Hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd hosszú kezelések követték egymást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meglepő kijelentést tett Ambrus Attila sztárboxos veresége után: erre készül a Viszkis
Szerinte ellenfele, BSW Matyi nyeri majd a kategóriájukat. A meccs elvesztésével, pedig egy fogadást is elbukott, így mindenképp elmegy majd a rapper egyik koncertjére.
Vasárnap este lépett a ringbe BSW Matyi és Ambrus Attila a Sztárbox idei évadának első adásában. A kezdeti ismerkedést követően a zenész hamar átvette az irányítást: a 35 éves rapper lényegesen többször talált be Attilának, aki azonban végig kitartóan küzdött a ringben. A négy menet után a találkozó győztese egyhangú pontozással BSW Matyi lett, aki ezzel továbbjutott az elődöntőbe.
„Nyilván a srác nem tudott kiütni, pedig két olyan ütést bekaptam, hogy láttam a csillagokat is...”
– mondta a Blikknek Ambrus Attila nem sokkal az összecsapás után.
„Ezt a sorozatot ő fogja megnyerni. Nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt a Matyi gyereket nem fogják megverni. És sajnos elbuktam a fogadásomat, így el kell mennem a koncertjére is...”
– fogalmazott a Viszkis, akit tapasztalata és kitartása ezúttal nem vezetett sikerre, az élet más területein azonban még várnak rá kihívások.
„Szeretem a zenét, dobolok is. Az a célom, hogy hatvanéves koromra csináljak egy dobzenekart, illetve egy börtönzenekart. Vagyunk egy páran ebben a műfajban... Tanulom a zenét, hetente járok tanárhoz, de el fogok menni Matyi koncertjére is, sőt, még jegyet is veszek rá”
– jelentette ki az 57 éves Ambrus, aki hozzátette: továbbra sincs üresjárat az életében, keramikusként sokat piacozik, önkormányzati rendezvényekre jár, illetve kóstolóval egybekötött csapatépítőket is tart.
Vasárnap este lépett a ringbe BSW Matyi és Ambrus Attila a Sztárbox idei évadának első adásában. A kezdeti ismerkedést követően a zenész hamar átvette az irányítást: a 35 éves rapper lényegesen többször talált be Attilának, aki azonban végig kitartóan küzdött a ringben. A négy menet után a találkozó győztese egyhangú pontozással BSW Matyi lett, aki ezzel továbbjutott az elődöntőbe.
„Nyilván a srác nem tudott kiütni, pedig két olyan ütést bekaptam, hogy láttam a csillagokat is...”
– mondta a Blikknek Ambrus Attila nem sokkal az összecsapás után.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt a szakításáról Harsányi Levente: Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott
A műsorvezető nehéz időszakon van túl: szakítottak a menyasszonyával, és néhány hét leforgása alatt a testvérét is elvesztette.
Harsányi Leventének nehéz hónapok állnak a háta mögött. Pár hete ugyanis szakítottak menyasszonyával, Oberskovszky Larával, később pedig kiderült, hogy egy hónap leforgása alatt elvesztette a bátyját is.
Testvére tragikus hirtelenséggel, két nappal egy sikeres életmentő műtét után hunyt el. „Erre nem lehet felkészülni. Kivéve, ha beteg az ember, de a testvérem nem volt az...két nap alatt ment el” – mondta korábban a Borsnak Harsányi Levente.
Ami a szakítást illeti: az év elején még az esküvő is szóba került. Larát két éve egy partin ismerte meg a műsorvezető, gyorsan egy hullámhosszra kerültek, így még abban az évben meg is kérte a kezét. Közös otthonról és esküvőről álmodtak, de aztán máshogy alakultak a dolgok, és nemrég véget ért a kapcsolatuk.
A műsorvezető most a Borsnak beszélt arról, hogy van a történtek után. Harsányi azt mondja, megtehetné, hogy egy dohos, sötét pincébe zárkózik a szeptemberi napsugarak elől és borús hangulatú Depeche Mode dalokat hallgat, de ez nem jelentene megoldást.
„Én azt gondolom, hogy mindennek oka van, véget ért a kapcsolatom, elhunyt a testvérem, de én elhatároztam, hogy nem fogok ebbe belesüppedni. Az élet, ha jó vagy, előbb vagy utóbb visszaigazol téged. Nem túlzok, én most baromi jól vagyok. Rengeteg munkám van, a visszérműtétem is jól sikerült, és most már észreveszem, hogy milyen jó csajok mászkálnak az utcán”
– mondta.
Elárulta, a krízisek nagy részét többnyire egyedül dolgozta fel, egy-két barát maradt mellette, és megválogatja, kihez kapcsolódik. Arról is beszélt, hogy most nem élvez prioritást, hogy új kapcsolatba ugorjon, mert egy nagy szerelem lezárása után őszintén nem tudna újba kezdeni, de nyitott szemmel jár.
„Én eleve nagyon nehezen nyitok, nem könnyű közel kerülni hozzám, ha viszont valakit megszeretek, azt nehezen engedem el. Én hiszek abban, hogy nekem Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott. Ő már mással él, de annak is örülök, hogy nem acsarkodva váltunk el”
Harsányi Leventének nehéz hónapok állnak a háta mögött. Pár hete ugyanis szakítottak menyasszonyával, Oberskovszky Larával, később pedig kiderült, hogy egy hónap leforgása alatt elvesztette a bátyját is.
Testvére tragikus hirtelenséggel, két nappal egy sikeres életmentő műtét után hunyt el. „Erre nem lehet felkészülni. Kivéve, ha beteg az ember, de a testvérem nem volt az...két nap alatt ment el” – mondta korábban a Borsnak Harsányi Levente.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai. A műsorban bejelentették, hogy Józan László színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez.
De nem kellett sokat várni, a csatorna hétfőn további neveket is elárult.
Az idei évad szereplői között biztosan ott lesz:
• Ács Fruzsina humorista, pszichológus
• Anger Zsolt színész, rendező
• Ceglédi Zoltán politikai elemző
• Hajdú Péter producer, műsorvezető
• Sárközi Ákos séf
• Schoblocher Barbara énekesnő
• Szinetár Dóra színésznő
• Veiszer Alinda riporter
• Wolf Kati énekesnő
A szereplőlista korántsem teljes, a további résztvevők nevére a közeljövőben derül fény - jegyezte meg az RTL.