Kevés a férfi az országban, ezért fordul férjkölcsönzőhöz egyre több lett nő
Lettországban, ahol az EU-n belül a legnagyobb a nőtöbblet, egyre népszerűbb a „férj egy órára” szolgáltatás. Bár a elnevezés félrevezető lehet, valójában nem romantikus kalandról van szó: a nők ezermestereket bérelnek, hogy elvégezzék a fúrást, faragást vagy a bútorok összeszerelését, írja a The Sun.
Az Eurostat friss statisztikái szerint a balti országban 15,5 százalékkal több nő él, mint férfi, ami a legmagasabb különbség az Európai Unióban, miközben az átlag csupán 4,4 százalék. A különbség egyik fő oka, hogy a lett férfiak várható élettartama rendkívül alacsony:
A nemzetközi sajtóban idézett megszólalások egy több mint tízéves riportból származnak, de a bennük megfogalmazott problémák ma is sokakat érinthetnek. „Ezzel nincs semmi baj… de az egyensúly kedvéért jó lenne, ha lenne több férfi, akikkel lehet flörtölni vagy beszélgetni” – mondta a brit lapnak Dania, egy fesztiválszervezőként dolgozó nő. Barátnője, Zane hozzátette:
A párkeresési nehézségekről egy helyi magazin főszerkesztője is beszélt. „A legokosabb lányok egyedül vannak. A nagyon szép lányok is egyedül vannak – ha okosak” – nyilatkozta Dace Ruksane. A férfiak alacsonyabb várható élettartamának okait sokan az életmódbeli kockázatokban látják. „Valahogy úgy tekintik, hogy férfias: minél több alkoholt iszol, annál inkább férfi vagy” – magyarázta Agris Rieksts szoftvermérnök a The Sun által idézett riportban.
A „Vīrs uz stundu”, vagyis „férj egy órára” ajánlat erre a helyzetre kínál praktikus megoldást, de szigorúan a háztartási munkák terén. A cégek víz- és villanyszerelést, bútor-összeszerelést, festést, polcfelszerelést és egyéb kisebb-nagyobb javításokat végeznek. Egy rigai cég, a Komanda24 például óránként 50 eurótól, azaz mai árfolyamon körülbelül 19 000 forinttól kínálja a szolgáltatást, egy másik, a Remontdarbi.lv pedig sürgős esetben akár 60 percen belüli kiszállást is vállal.