Felháborította az internetet a gondozók videója, amiben felnőtt pelenkában táncolva gúnyolták ki az idősek otthonának betegeit
Nagy felháborodást keltett az elmúlt napokban az angliai Chorley város egyik idősek otthonában dolgozók viselkedése, akik felnőtt pelenkát húzva gúnyolták ki az ott lakókat.
Az esetről a TikTokon vírusként terjedő videóban az intézmény ápolói láthatóak, ahogyan felnőtt pelenkában táncolva párnákat püfölnek, miközben a Westlife zenekartól a You Raise Me Up című sláger szól a háttérben. A félresikerült tréfát követően az idősek otthonának üzemeltetője a személyzetet azonnal felfüggesztette és vizsgálatot indított az ügy kapcsán — írja a Metro.
A szóvivőjük azt mondta:
A vizsgálat keretében a felső vezetés és az igazgatók még a héten elbeszélgetnek az érintett gondozókkal, majd ezt követően hozzák meg a végleges döntésüket.
Az idősek otthonát felügyelő állami szerv, a CQC (Care Quality Commission) még márciusban adott jó minősítést az intézménynek, ami azt is jelentette, hogy megfelelően képzett személyzettel dolgoznak. Többek között ezért is kérhettek el egy hétre 600 fontot a szolgáltatásaikért.
A videót közzétevő fiókot időközben törölték a TikTokról, de ide kattintva még megtekinthető.