FELFEDEZŐ
A Rovatból

Leöntötte benzinnel és felgyújtotta a nőt a párja, két évig küzdött a kórházból az igazáért

A szinte teljesen összeégett, borzalmasan megnyomorított nő halála után a férfit az eredeti 11 év helyett idén életfogytiglanra ítélték.
Mirror - szmo.hu
2018. augusztus 12.



A kétgyerekes egyedülálló anya, egykori szépségkirálynő, Judy Malinowski azt hitte, végre megtalálta a lelki társát a 41 éves Michael Slager személyében. A kezdeti boldogság után hamar jött a kiábrándulás: a férfi agresszív volt, sokasodtak a veszekedések. 2015. augusztusában a pár egy Ohiói benzinkúton kapott össze valamin, és ekkor olyasmi történt, ami a szemtanúkat is hosszú időre sokkolta.

A férfi leöntötte Judyt egy kanna benzinnel a fejétől a lábáig - még le is nyelt belőle jópár kortyot -, majd elővette az öngyújtóját, és felgyújtotta a nőt. A sikítozásra rengetegen összesereglettek. A nő a közeli füves területre futott, a földön fetrengve próbálta eloltani a testét emésztő lángokat.

Mire a mentők kiértek, a 33 éves nő teste 90 százalékában összeégett. Soha többé nem hagyhatta el a kórházat. Hatvan műtéten esett át, elvesztette mindkét fülét és több ujját.

Az orvosok heteket sem adtak neki, de ő még két évig életben maradt - a családja szerint azért, hogy a férfi, aki ezt tette vele, megbűnhődjön.

2016-ban Michael Slagert 11 év börtönre ítélték - akkor ez volt a maximum, amit Ohióban ezért a bűncselekményért kapni lehetett. Judy szerint azonban ez nem elég annak, aki egy életre megnyomorít valakit. Lobbizott, egészségi állapota ellenére sajtótájékoztatót tartott a kórházban, és hatására az Ohiói Szenátus hat évvel meghosszabbította az ilyen bűncselekmények maximumát - tehát 17 évre.

Judy azonban még ekkor sem adta fel. Orvosai szerint már haldoklott, de még írt egy részletes vallomást az ügyvédeinek, amely alapján a gyújtogatót ismét bíróság elé állították. Ezúttal már emberölésért, Judy ugyanis tavaly júniusban meghalt.

Gyilkosa viszont nem úszta meg: Judy írásos, "síron túli" tanúvallomása alapján idén életfogytiglani börtönre ítélték a férfit, azzal a megkötéssel, hogy soha nem bocsáthatják szabadlábra.

Judith Malinowski (@judy_malinowski) által megosztott bejegyzés,

In August 2015, a vibrant young 33yo woman named Judy Malinowski was doused in gas and set afire by her abusive boyfriend in Columbus, Ohio. Over the next nearly 2yrs, Ms Malinowski endured over 50 surgeries, including numerous skin grafts. She never left the hospital until her death on June 27, 2017. . But this wasn't all she did during her hospital stay. She also started lobbying lawmakers to add time to the sentences of abusers who leave their victims incapacitated or disfigured. The proposed law would add 6 years to those convicted and has been nicknamed Judy's Law. The Ohio Senate voted on this bill the day after her death and it passed unanimously. It's being presented to Governor John Kasich for signature today. He's expected to sign it readily. . Also, due her death, the Franklin County Prosecutor is now seeking murder charges against her assailant. . RIP Judy .... . @johnkasich #judyslaw #judymalinowski #columbusohio #ohio #ohiolaw #ohiosenate #johnkasich #cbus #lifeincbus #endabuse #enddomesticviolence #woman #women #strongwomen #womenofstrength #empowerwomen #womenofaction #attitude #bepositive #positivevibes #positivestuff #empoweryourself #celebratenastywomen

Celebrate_Nasty_Women (@celebrate_nasty_women) által megosztott bejegyzés,


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Égzengéstől hangos, viharos éjszakánk lesz: Térképen mutatjuk az országon átrobogó zivatarláncot, ami nagy lehűlést hoz
Egy hidegfront zivatarláncot hoz magával, amely szerda éjjel vonul át az országon. Helyenként heves viharokra, jégesőre, erős szélre lehet számítani, és nagyot zuhan a hőmérséklet is.


Villámfényes éjszaka elé néz az ország: szerda estétől egy zivatarlánc robog át Magyarországon, a délnyugati vármegyékben riasztás van érvényben a heves viharok miatt. A java az esti, éjszakai órákban érkezik, de előtte a középső országrészben a hőmérséklet még 33-34 fokig emelkedik – írja az ATV.

A HungaroMet egy térképes animációban mutatta be, hogyan halad végig a viharrendszer az országon. A prognózis szerint a délutáni órákban még főként az északi területeken pattanhatnak ki hevesebb zivatarcellák, amelyeket helyenként szélvihar és jégeső kísérhet.

Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Somogyban, Tolnában és Baranyában.

A hidegfront érkezésével a Dunántúlon már szerdán visszaesik a hőmérséklet, miközben az ország más részein még tombol a meleg.

A zivatarok várhatóan a hajnali órákra csendesednek, a front nyomában pedig jelentősen visszaesik a hőmérséklet mindenhol máshol is.

Csütörtökön a Dunántúlon mindössze 20 fok, a Tiszántúlon pedig 25 fok körül alakulnak a maximumok.

A folytatásban nyugodtabb és mérsékelten meleg időjárás ígérkezik, a hétvégéhez közeledve azonban ismét egyre több területen alakulhat ki zápor, zivatar. Jelentősebb felmelegedésre a jövő hét közepétől lehet számítani.

A HungaroMet folyamatosan frissülő veszélyjelzésben tájékoztatja a nyilvánosságot a mai viharveszélyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A Nyírségben és Debrecen környékén csaptak le az első nagy zivatarok, videón, ahogy hömpölyög a víz
Az Időkép egyik felhasználója osztotta meg, hogyan érkezett meg az égi áldás. Az ország számos részén zivatar, vihar várható.


Az Időkép információ szerint a mai viharok először az ország északkeleti részét érték el.

Azt írják „Nyíregyháza és Debrecen környékén intenzív zivatarok mozognak, Nyírszőlősön hömpölygött a víz a felhőszakadás következtében”

Videót is megosztottak. Az egyik kommentelő megjegyezte, a felvétel a Nyíregyházi Állatparkban készült.

A HungaroMet mai, viharokat előrejelző térképet itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk