Eredetileg nem a romantikáról szólt az újévi csók
Ünnepeld akár otthon, akár házibuliban, akár valamilyen szórakozóhelyen a szilvesztert, az egyik legmeghittebb módja az új év köszöntésének az, ha az, akit szeretsz, éjfélkor megcsókol. A mondás szerint aki ezt teszi, egész évben szerelmes lesz, vagy legalábbis szerencsés lesz a szerelmi életében.
Az újévi csók eredetét rejtély övezi, ám azt tudjuk, hogy német gyökerei vannak. A 19. században a németek ugyanis gyakran szerették úgy ünnepelni az új esztendőt, hogy csókkal koronázták meg az éjféli koccintást. Az első ilyen alkalmat 1863-ban jegyezték fel.
A németeknél a szilveszter mindig is nagy ünnepnek számított. Ilyenkor megteltek a klubházak, a közösségi terek, a szórakozóhelyek, a koncerttermek, a sörözők, az emberek tánccal, zenével és jó hangulatban köszöntötték az új évet.
Miután német bevándorlók más országokban is megjelentek, általuk máshol is meghonosodott az újévi csókolózás hagyománya. Amerikába is ők vitték el, ahol az emberek szívesebben sajátították el a németek szokásait, mint például az olaszokét vagy más nemzetekét.
Az Egyesült Államokban az 1880-as években kezdett el mai formát ölteni a szilveszer: ekkor kezdtek el az emberek szórakozni menni és akár hajnalig bulizni az év utolsó napján. Mivel ilyenkor elengedték magukat, természetessé vált, hogy éjfélkor csókot adnak azoknak, akiket szeretnek.
Később a hollywoodi filmek hatására is egyre népszerűbb lett az újévi csók. Láthattunk példát erre többek közt a nagysikerű Harry és Sally és A keresztapa 2. című filmekben is.
Sajnos manapság már egyfajta nyomássá is vált sokak számára, hogy legyen valakijük, akivel csókolózhatnak, amikor beköszönt az új év, pedig ez nem a kötelező romantikázásról szól, hanem egy meghitt, kedves gesztus a szerelmünknek és magunknak.
Forrás: Time