A Rovatból

Budapest egyik legfurcsább látványosságának tartják a Michael Jackson emlékfát

Még külföldiek is járnak ide, hogy tisztelegjenek a popkirály emléke előtt.
MySecretBudapest - szmo.hu
2018. július 14.



„Hah!” horkan fel a fejét csóválva egy férfi, amikor meglátja, hogy az Erzsébet téri Michael Jackson emlékfát fényképezem. Csendben figyeli mit csinálok, de nem tudom eldönteni, hogy rosszalló vagy helyeslő a felhorkanás.

Egy fiatal srác viszont széles mosollyal közeledik, csinál pár képet a telefonjával, de amikor hozzáfordulok, hogy megkérdezzem, miért jött ide, riadtan elmenekül.

A Michael Jackson emlékfa kétségkívül Budapest egyik legmegkapóbb látványossága. Az Erzsébet tér egyik sarkán, a Kempinski és a Budapest Eye között, egy sportpálya mellett áll az a nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) amely a 2009-ben elhunyt popsztár magyar rajongóinak a találkozóhelye lett.

A fa törzsét számtalan, Michael Jacksont ábrázoló fotóval díszítik, de látható itt gyöngysor vagy diadém is, a fa alatt pedig mécseseket, virágokat helyeznek el.

Rendszerint a születésnapján, augusztus 29-én, és halálának évfordulóján, június 25-én tesznek ki újabb emléktárgyakat és díszeket.

De a rajongók mindenszentek napján, november elsején is szoktak megemlékezést tartani. A 2011-es eseményen szerkesztőségünk is ott volt, a magyarországi Michael Jackson Fan Club egyik tagjával, Michael Jackson egyik hazai imitárorával, Farkas Sándorral beszélgettünk. Ő azt mondta, borzalmas volt az a nap, amikor megtudta, hogy Jacko meghalt: „Este, olyan éjfél körül lefeküdtem aludni és kikapcsoltam a telefonomat is. Reggel hat óra körül ezzel a borzalmas hírrel fogadott a klub egyik szervezője. Ez számomra annyira hihetetlen volt, hogy először azt hittem csak tréfálnak. Miután megnéztem a reggeli sajtót, akkor tudatosult bennem, hogy ez nem tréfa. Ezután másfél hónapig nem tudtam aludni.”

A klubtagok mindent saját pénzből adnak össze a Michael Jackson emlékfához, a mécseseket, a virágokat, az emléktárgyakat. A helyet az V.kerületi önkormányzat engedélyével gondozhatják

– korábban, amikor nem tudták, hogy ehhez engedély kell, a dekorációikat leszedték, a virágokat elvitték.

Michael Jackson háromszor járt Magyarországon, és mindháromszor a Kempinski királyi lakosztályán szállt meg. A sztár gyakran kommunikált az szállodai ablakon keresztül a rajongóival, ez Budapesten is így volt.

1994-ben a HIStory című album klipjének forgatására jött hozzánk – ebben a videóban látható a Hősök tere. Kempinski királyi lakosztályának Erzsébet térre néző ablakai alatt, egy fa tövénél táboroztak le a reménykedő magyar rajongók. Michael Jackson állítólag többször is integetett nekik az ablakból – mások azt mesélik, hogy kidobált ajándéktárgyakat is. És a legenda szerint ettől az évtől lett a fa Michael Jackson rajongóinak a fája.

1996-os turnéja idején Michael Jackson kétszer is Budapestre utazott: először helyszínbejárásra, utána pedig a koncertre. Újra a Kempinskiben szállt meg. Többször nem járt Magyarországon.

Amikor 2009. június 25-én a sztár halálhíre elterjedt, a gyászoló rajongók újra összegyűltek a fánál, közösen virrasztottak, gyertyákat gyújtottak, virágokat helyeztek el a fa tövében, amelynek a törzsére a sztár több fotója is kikerült.

Az emlékhely – folyton megújulva – maradt. És Michael Jackson emlékfája mára turistalátványosság lett.

VIDEÓ: A Michael Jackson emlékfa 2018 nyarán:

„A drága rajongók mindíg gondozzák rendszeresen, a virágok öntözve vannak… Apróbb ajándékot is hozunk a fához. pl. nyalókát, amit Michael nagyon szeretett.” -írja az egyik lelkes hazai rajongó Facebookon. „Sokan hoznak saját kézzel írt verseket, üzeneteket és rajzokat – ezek mind megtalálhatók a fán a rengeteg gyönyörű színes Michael kép mellett… A fánál bárki félreteheti a munkahelyi, iskolai, otthoni problémáit! A turisták is nagy szeretettel fotózzák és csodálják,

egyszer egy olasz turista szó szerint meghajolt a fa előtt, ezzel is tiszteletét tette a Legenda, az Ikon előtt. Megható pillanat volt.”

Azt lehet, hogy nem sokan tudják, vagy nem sokan emlékeznek rá, hogy 2014-ben Belváros-Lipótváros önkormányzata indította a Michael Jackson emlékfát az év Fája versenyen.

Kíváncsi vagyok, augusztus 29-én milyen megemlékezés lesz a fánál. Idén lenne ugyanis 60 éves minden idők egyik legjobb, legemlékezetesebb popsztárja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Malacok között kávézni? Budapesten már ezt is lehet! – a Minipig Caféban jártunk
Megnyílt Európa első malacos kávézója, a Minipig Cafe, ahol tizenhárom apróság társaságában lehet egy kicsit lelassulni. Mi is megnéztük őket.


A Minipig Cafe kávézó kétszintes: az alsó szinten egy hangulatos, dizájnosan kialakított tér fogad, ahol kávékat, üdítőket lehet rendelni, a galérián pedig az állatokkal lehet ismerkedni.

A malacok minnesotai törpemalac és vietnámi csüngőhasú keverékek, és jelenleg tizenhárman vannak.

Már az alsó, kávézó szint is tele van apró malacos utalásokkal, gondosan megkomponált részletekkel. Látszik, hogy nem egy gyorsan összedobott projekt, hanem egy tudatosan felépített élményhelyszín.

A tulajdonos pár egy japán utazás során találkozott hasonló koncepcióval, és mivel Európában sehol sem láttak még ilyet, elhatározták, hogy megcsinálják itthon.

Az ötleten 2023 novembere óta dolgoznak, és most végre megnyitották az ajtókat.

@szeretlekmagyarorszag.hu Mimimalac kávézó nyílt Budapesten! @MiniPig Cafe Budapest ?Paulay Ede utca 2. #budapest #program #minimalac #kavezo #minipig #cafe ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Így juthatsz be te is a malacokhoz

Ahhoz, hogy valaki találkozhasson a malacokkal, először időpontot kell foglalnia. Csak így lehet bejutni, spontán betoppanni nem lehet.

Érkezéskor a vendég először a földszinti kávézótérbe lép, ahol kap egy váltópapucsot, majd kézfertőtlenítés következik, és alá kell írni a házirendet, ami röviden, érthetően összefoglalja a szabályokat. Ezután lehet felmenni a galériára, ahol már várnak a malacok. Egy gondozó végig jelen van és segít eligazodni, megmutatja, hová ülhetsz, és mire figyelj a látogatás során.

Mivel a látogatás ideje alatt minden vendég egy fix helyet kap, a malacok szabadon dönthetnek arról, kivel szeretnének kapcsolatba lépni.

Nem szabad őket felemelni vagy utánuk szaladni. Ők választanak, ők közelednek, amikor kedvük tartja.

A törpemalacok egyébként kifejezetten kíváncsi, barátságos jószágok. Szeretik a simogatást, az emberek közelségét.

A látogatás után visszatérhetsz a kávézótérbe, ahol specialty kávé, teák, sütik és kényelmes fotelek várnak. Itt még jól ki lehet beszélni a fent szerzett élményeket.

Cím: 1061, Paulay Ede u. 2.

Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig 08:00 és 20:00 között

www.minipig.cafe

Fontos szabályok, időpont, jegyárak:

A látogatás csak előzetes online foglalással lehetséges, és előre is kell fizetni.

A jegyárak: felnőtteknek 6.500 Ft/30 perc, gyerekeknek 3.500 Ft/30 perc.

A fenti részre csak to-go pohárban szervírozott italokat lehet felvinni (malacbiztos tetővel).

Fotózni és videózni lehet, de csak vaku nélkül.

A látogatás 30 perces, utána a malacok pihennek mielőtt új csoport érkezik hozzájuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
A legjobb fotók az augusztus 20-i rendezvényekről - kevésbé hivatalos képeken a főváros az ünnepen
Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A tűzijáték előtt érdemes végignézni, milyen is volt a mai augusztus 20-a a fővárosban.

Fotósunk Budapesten járt körbe reggeltől, és készített képeket a légi parádétól a Duna-parti forgatagig:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Zebrák, Labubu és égbe szökő panelárak a 25 éves ARC kiállításon
Kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat! Mutatjuk a díjnyertes alkotásokat is.


Idén lett 25 éves az ARC közérzeti pályázat és kiállítás sorozata. És hogy mi történt 25 év alatt Magyarországon? A pénteken megnyíló 25. ARC óriásplakát kiállításon szereplő plakátok hol vicces, hol elgondolkodtató módon erre keresik a választ.

Mi is kilátogattunk a Bikás parkba. Nézd meg velünk a legjobb plakátokat!

“25 év alatt rengeteget lehet tanulni, fejlődni, változni. 25 év alatt 25-ször jobbá lehet tenni a világot. De 25 év alatt hova jutott Magyarország? Ez már az, amire 25 évvel ezelőtt gondoltunk? Vagy csak így adta ki? Lehetett volna jobb is, de csak ez sikerült? Többre nem futotta? Ennyike?”

– áll az idei fő pályázati téma, az „Ennyike?” leírásában. Bár most is lehetett szabadon választott témában pályázni, a kiállítás anyaga alapján minden munka jól rímelt a központi kérdésre is. S bár sok pályázó reagált a közelmúlt politikai botrányaira, a palakátok között sétálva nem tudtam volna megmondani, melyik alkotást nem a fő táma ihlette.

A 25 éves évfordulóra a pályázók több szülinapi plakátot is készítettek az ARC-osoknak. Például szülinapi bringót a plakátok idei témáira.

Már a korábbi években is sok plakát szólt az égbe szökő árakról, idén azonban feltűnően sok pályázat foglalkozott a mindennapi megélhetési gondokkal és az inflációval. A kedvencem az volt, ami egy fagyi árát hasonlította össze egy órányi munkabérrel.

Idén is bőven kapott kritikát a MÁV és az állami egészségügy. A plakátok emlékeztettek arra, hogy 25 év semmi sem változott:

Láttunk a vonatok késését parodizáló palátokat és műtőbe siető csótányokat is.

Kapta az ívet a családbarát politika is. A nők hátrányos helyzete mellett pedig idén sem mentek el szó nélkül a pályázók.

A NER-esek kiváltságos helyzetére, és a korrupcióra is sok plakát reagál. Több ezek közül viccesen, anti-hősnek állította be Orbán Viktort és holdudvarát, de Magyar Péter is megjelent a plakátokon.

...Karácsony Gergely pedig a plakátok között, hiszen idén is a főpolgármester nyitotta meg a kiállítást.

A pályázók nagy számban reflektáltak a közelmúlt politikai botrányaira. A plakátokon megjelent Hatvanpuszta és természetesen a Budapest Pride is.

A mesterséges intelligencia is feltűnt a plakátokon: egyesek viccesen ábrázolták, mások viszont a munkájuk elvesztésének félelmét is belevitték.

Díjazott plakátok

A legjobb alkotásnak járó díjat Gázamalac: Hol van Viktor? című alkotása kapta:

Második helyezett Kiss Bence: A pénzváltó és felesége című képe lett:

A harmadik helyezést Arthofer Márk: Beszavazó show című munkájával:

A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz díjat pedig Horváth Krisztián: Tudta? című műve kapta:

A Hammer Agency különdíját Pásztor Dániel: This is fine című pályamunkája nyerte el:

Az Ahang különdíjat Ibos Csaba: Mi című alkotása kapta:

Újbuda különdíját és a Civil szívvel díjat is Mátéfy Lili: Az első szabálysértésem című képe nyerte.

Az alkotások díjazása még nem ér véget. A közönségdíjazott alkotásra te is szavazhatsz a kiállítás végéig a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán.

Nekünk ezek voltak a kedvenceink:

A 25. ARC plakátkiállítást október 12-ig éjjel-nappal, ingyenesen nézheted meg a XI. kerületi Bikás parkban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Október elsején búcsúzik a Gellért fürdő
Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra.


A főváros világszerte ismert fürdőinek és ezek építészeti értékeinek megőrzése érdekében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) több évre szóló fürdőfejlesztési programot dolgozott ki. Ebben kiemelt szerepet kapnak műemléki védettség alatt álló történelmi fürdőink. A komplex felújítási program legmarkánsabb eleme az 1918-ban megnyitott Gellért fürdő.

A rekonstrukció a fürdő teljes bezárásával jár, így a Gellért már csak 2025. szeptember 30-ig fogad vendégeket, majd október 1-jétől ideiglenesen bezárja kapuit.

Miért vált időszerűvé a Gellért rekonstrukciója?

A több mint százéves fürdő legutóbb a hetvenes években esett át teljes felújításon.

Az eltelt ötven év után a leromlott alapinfrastruktúra és a felmerült statikai problémák miatt már elkerülhetetlen az átfogó megújulás, az építészeti, gépészeti és technológiai korszerűsítés.

A Gellért a társaság második legjelentősebb fürdője, így érthető, hogy értékét és jelentőségét tekintve is kiemelkedő a 20 milliárd forintos tervezett beruházási összeg. Ez országos szinten nézve is az egyik legnagyobb fürdőfejlesztésnek számít.

A gyógyfürdők közegéről annyit érdemes megemlíteni, hogy a termálvíz, a gőz, a medencék és terek előírások szerinti tisztítása, ehhez különböző vegyszerek használata igen erős terhelést jelent a berendezésekre, az eszközökre, mindenféle burkolatra és fémtárgyra vagy felületekre, sőt az épületre vagy akár az épület szerkezetére is. Mindezek fel is gyorsítják az állagromlás folyamatát, melyhez hozzájárul a műemléki fürdők iránti élénk érdeklődésből adódó kiemelkedően magas vendégszám is.

A Gellért szerelmesei számára csak az a kérdés, mennyi idő múlva kaphatják vissza kedvenc fürdőjüket

Visszatekintve az 1970-es évekbeli gyakorlatilag teljes felújításra, meglehetősen hosszú időt igényelt a folyamat. 1972-ben a pezsgő- és hullámfürdő hirtelen bezárásával kezdődött, és eltartott egészen 1983-ig, amikor a hullámfürdőt újra élvezhették a vendégek.

A most esedékes felújításhoz az előkészítés már 2023-ban elindult, és lépésről lépésre haladtak előre, míg most ehhez a fontos mérföldkőhöz, a fürdő ideiglenes bezárásához értek. 2025–2026-ban még számos feladat vár rájuk a kivitelezés tényleges megkezdéséig. Ezekhez már a fürdő átmeneti bezárása szükséges.

Meghatározó, sőt talán elsődleges, a történelmi örökség megőrzése érdekében az ikonikus szecessziós fürdő építészeti és művészeti értékeinek restaurálása.

Fenntarthatósági oldalról olyan megoldások szükségesek, melyek lehetővé teszik az energiahatékonyság növelését, a termálvíz és hőhasznosítás modernizálását.

A fókuszban változatlanul a vendégek kiszolgálása áll, és ez a bevétel, az eredményesség alapja is, így kiemelkedő figyelmet kell fordítani a vendégélmény új szintre emelésére új wellness- és élményfunkciók beépítésével, trendkövető (prémium) szolgáltatások bővítésével.

Felmerül a kérdés, mi lesz a Gellért fürdő vendégeivel a munkálatok idején. A hazai és külföldi látogatók jelentős része várhatóan a közelben található Rudas fürdőt választja majd, és bizonyára lesznek, akik a Széchenyi vagy Lukács fürdőt keresik fel.

A beruházás ütemterve alapján a Gellért kivitelezési munkái 2026 utolsó negyedévében kezdődhetnek meg, és várhatóan 2028-ban vehetik újra birtokba a vendégek a megszépült fürdőt.

Szeptember 30-ig azonban érdemes még egyszer ellátogatni a fürdőbe, különösen a hétvégi programokra, és magukkal vinni a Gellért-élményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: