HÍREK
A Rovatból

Elkapják és tovább is adják a beoltottak a delta variánst, ráadásul egyre több a fertőzött gyerek

Egyre távolibbnak tűnik a nyájimmunitás elérése.


Ugyanolyan magas lehet a delta koronavírus-variánssal fertőzött beoltott emberek száma, mint az oltatlanoké, írja a The Guardian egy átfogó kutatás alapján. Az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat alapján a vakcinák továbbra is védenek a súlyos vagy végzetes lefolyású betegségtől, ám

a beoltott emberek akár ugyanannyi vírust is hordozhatnak magukban, mint oltatlan társaik.

A kutatás vezetője ugyanakkor hozzátette, hogy még nem tisztázott, milyen gyakran tudják továbbadni a koronavírust azok, akik már megkapták mindkét vakcinát. Az azonban biztosnak tűnik, hogy az oltáson átesettek szervezetében a fertőzést követően legalább egy rövid ideig nagyon magas arányban fordul elő a delta variáns, mondta Sarah Walker, az Oxfordi Egyetem professzora.

Ez pedig azt jelentheti, hogy

a már beoltott emberek egyáltalán nem védik olyan magas arányban az oltatlanokat, mint a tudósok remélték. Amennyiben pedig a kutatók megfigyelései helyesek, úgy még nehezebb lesz elérni a nyájimmunitást.

Walker kiemelte: a vakcinázott emberek esetében tapasztalt magasabb vírusszint összhangban lehet azzal, hogy a tavasszal Indiából indult delta mutáció esetében az oltással nem rendelkező emberek jóval nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint a korábbi variánsokkal szemben.

Közben egy másik cikkben arról ír a lap, hogy gyorsan nő a fertőzött tinédzserek és gyerekek száma Ausztráliában. Melbourne-ben már az összes aktív Covid-eset 45 százaléka a fiatalok köréből kerül ki.

Victoria állam 246 aktív fertőzöttje közül 56 kilencéves vagy fiatalabb, 55 pedig 10-19 év közötti. Szakértők szerint a fertőzések kiugró száma egyértelműen köthető az iskolákhoz, de két esetben bizonyítottan a szabad levegőn kapta el egyik gyerek a másiktól a koronavírust.

A tinik és gyerekek között egyre gyorsabban terjed a delta variáns, ráadásul már a legfiatalabbakat sem kímélik a betegség hosszan tartó tünetei, vagyis az úgynevezett long Covid.

Andrew Miller, az Ausztrál Orvosszövetség korábbi elnöke elmondta, hogy a felnőttekhez hasonlóan a gyerekeknél is figyelemzavart okozhat az elnyúló betegség, de probléma léphet fel a teljesen hétköznapi tevékenységek során is.

Miller szerint különösen aggasztó, hogy a 12 év alattiak egyelőre semmilyen vakcinát nem kaphatnak a koronavírus ellen, és ez valószínűleg egy jó darabig még így is marad. Hozzátette: az Egyesült Államokban már zajlanak a kísérletek a gyerekek oltásával kapcsolatban, de még idő, mire eredményre jutnak a szakemberek.

Fiona Russell, a Melbourne-i Egyetem professzora szerint a gyerekek körében is egyre gyakoribb fertőzés azt jelenti, hogy a delta variáns már senkit nem kímél, és elsősorban az oltatlan emberek vannak veszélyben az életkoruktól függetlenül. Kiemelte, hogy bár a gyerekek is elkapják a vírust, néhányan még kórházba is kerülnek közülük, alapvetően ez ma még elég ritka.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz visszaszólt Orbán Viktoréknak a Charlie Kirk elleni merénylet után
Charlie Kirk halála kapcsán azt írta, az erőszak a démonizálás következménye, és ez a magyar közéletre is igaz. Felidézte a „poloskák” és „ki kell takarítani” fordulatokat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Ruszin-Szendi Romulusz a közösségi oldalán reagált Charlie Kirk halálára és Orbán Viktor szavaira, vette észre a 24.hu. Szerinte Donald Trump amerikai elnök reakciója pontos volt: „Az erőszak és a gyilkosság annak a tragikus következménye, amikor démonizálni kezdik azokat, akikkel nem értenek egyet.”

Úgy véli, ez a magyar valóságra is igaz. Felidézte, hogy Orbán „poloskákról” beszélt, akiket „ki kell takarítani”, a kormányoldal szereplői pedig rendszeresen címkéznek, listáznak, ellenséget keresnek és démonizálnak. A kötcsei beszédben szerinte a miniszterelnök megfenyegette azokat, akik nem hajlandók ugyanazt ismételni, mint ő.

„Ez már régen nem politika. Ez gyűlöletgyártás, ami mérgezi a közösséget, rombolja a társadalmat, és fokozatosan elzárja az utat a békés viták elől. Szavakból golyót öntenek, és ezzel mérgezik a társadalmat. A vezető, aki nem példát mutat, hanem ellenségképeket gyárt, végső soron saját népét hergeli egymás ellen.”

Hangsúlyozta, hogy a Tisza Párt szerint lehet máshogy látni a világot, lehet vitázni és élesen ütköztetni érveket, de nem szabad démonizálni azt, aki másként gondolkodik.

A volt vezérkari főnök Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek is üzent. „Vas az van, de nincsen agy” – így kommentálta azt, amit szerinte a kormány szerdán bemutatott, miután orosz drónokat lőttek le Lengyelország felett. Úgy fogalmazott, a modern hadviselés alapja a többdimenziós gondolkodás, a gyors helyzetfelismerés és a különböző haderőnemek, képességek összehangolása. Szerinte nálunk a reakciók lassúak, széttartók és következetlenek.

Kiemelte, hogy nem a katonákkal van probléma, hanem a vezetéssel és a rendszerrel.

„Nem az emberanyaggal van baj, hanem a rendszer hiányával. Egy hadsereg ereje nem a technikában vagy a vasban, hanem a vezetésben, a vízióban és a felkészültségben rejlik. A nemzeti védelemnek összetartó, ellenállóképes struktúrát kellene biztosítania, amelyben a katonák nemcsak végrehajtók, hanem egy nagyobb stratégiai kép részei. Jelenleg azonban nincs koncepció, nincs reziliencia, nincs világos célrendszer.”

Hozzátette, fájdalmas látni, hogy egy nagy szervezet korszerű eszközökkel sem képes valódi honvédelmi értéket teremteni, mert hiányzik a stratégiai irány és a vezetői koncepció. „A honvédelem nem adminisztratív gyakorlat, nem díszlet. A honvédelem egy nemzet önvédelmi reflexe, amelynek világos vezetéssel, összehangolt képességekkel és stratégiai gondolkodással kell működnie.”

Szerinte amíg ez nincs, addig a modern eszközök, a katonai eskü és a zászló sem elegendő: stratégiai bénultság marad hadműveleti szint helyett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Öt orosz drón a lengyel NATO-bázis felé tartott, hármat holland vadászrepülők lőttek le
Összesen 19 pilóta nélküli eszköz sértette meg a lengyel légteret szerda hajnalban; több visszafordult, a többit megsemmisítették. A történtek után Varsó a 4-es cikkely alkalmazását kérte.


Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerda hajnalban 19 orosz drón lépett be a lengyel légtérbe. A légvédelem a többséget lelőtte, több eszköz pedig visszafordult Ukrajna felé.

A történtek után a NATO szerda délután biztonsági tanácskozást tartott. A lengyel hatóságok ismertették az előzetes vizsgálat eredményét.

A Die Welt értesülése alapján a HVG azt írta, hogy

öt drón egy olyan NATO-bázis felé repült, ahonnan rendszeresen szállítanak katonai felszerelést Ukrajnába.

Az öt közül hármat holland F–35-ös vadászgépek lőttek le, kettő pedig eddig tisztázatlan körülmények között zuhant le a német lap szerint.

A Weltnek egy magas rangú NATO-tiszt név nélkül azt mondta,

nagy valószínűséggel szándékosan hatoltak be a drónok a NATO légterébe. Szerinte az orosz fél azt akarta felmérni, a szövetség milyen gyorsan és milyen eszközökkel reagál.

Erre utalhat az is, hogy a roncsokban nem találtak robbanóanyagot.

Az eset miatt Lengyelország kérte a NATO 4-es cikkelyének alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy a szövetség fő döntéshozó testülete megtárgyalja, veszélyben van-e a tagállam területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.

Az események után az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen úgy fogalmazott: „Európa harcban áll.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Rákay Philip badacsonyi villaprojektjét az országos főépítész segítette tanácsokkal
Az Építési és Közlekedési Minisztérium megerősítette: Lánszki Regő írásos útmutatót küldött a Ranolder-villa felújításához. A jogi és örökségvédelmi keretek tisztázása után a végszót az Országos Építészeti Tervtanács mondja ki.


A 24.hu értesülései szerint az országos főépítész, Lánszki Regő tanácsokat adott Rákay Philipnek egy badacsonyi ingatlanfejlesztéshez. Az Építési és Közlekedési Minisztérium megerősítette, hogy Lázár János államtitkára tanácsadással segítette a Ranolder-villa felújítását.

A műemléki besorolású, badacsonytomaji villa 2020-ban került Rákay cégéhez, a Ranolder Villa 1864 Kft.-hez Tiborcz Istvántól. Az épület akkori állapotában nem volt használható, ezért nagy felújításra volt szükség. Az elővásárlási joggal rendelkező önkormányzatnak nem volt erre forrása, így az ingatlan Rákayhoz került, akinek célja a klasszicista villa megmentése és helyreállítása.

A felújítás terveit a T2 Cove Design Kft. készítette. A cég egyeztetést kért Lánszki Regőtől, aki államtitkárként dolgozik az ÉKM-ben. A találkozó után a cég írásban összefoglalta a megbeszélteket a minisztériumnak, erre válaszul Lánszki írásos tanácsokat küldött a felújításról és a jogszabályi háttérről.

Badacsonytomaj polgármestere, Hartai Béla megerősítette az egyeztetést. Azt mondta, céljuk, hogy a felújítandó villa „a közösség számára hasznos módon éledjen újjá”. Hozzátette, nem született megállapodás vagy vállalás, az önkormányzat a jogszabályi keretek tisztázása miatt vett részt a megbeszélésen.

Rákay Philip is reagált: elmondta, hogy valóban szó volt építési szabályzatokról, valamint településtervezési és örökségvédelmi szempontokról.

A 24.hu megkérdezte a minisztériumot is az egyeztetésről, és arról, mennyire szokásos, ha egy beruházásban közvetlenül az államtitkár ad tanácsot. A tárca válasza szerint: „Természetesen ebben az esetben is megadtuk a kért szakmai állásfoglalást. Emellett felhívtuk a figyelmet a műemléki és örökségvédelmi követelményekre”.

Az ÉKM jelezte a tulajdonosnak, hogy a helyreállításra szigorú előírások vonatkoznak, amelyeket az Országos Építészeti Tervtanács ellenőriz, és ez a testület hozza meg a végleges döntést. „Fontos hangsúlyozni, hogy hasonló ügyekben máskor is állunk az építészek rendelkezésére” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté Charlie Kirk lelövéséről: Itthon is jobb lenne, ha a forrófejű Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel
A Fidesz frakcióvezetője közösségi posztban Trumpot, Ficót és Babist is példaként hozta. Úgy fogalmaz, a feltételezett elkövető a „liberális propaganda” fogyasztója, és a hazai közbeszédben szerinte meg kell állítani az indulatkeltést.


Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejegyzésben reagált Charlie Kirk halálára. Írását így kezdi:

„Megölték a konzervatív véleményvezért. Már halálos áldozata is van a baloldali-liberális agressziónak”.

A bejegyzésben ezt is írja: „Trump, Fico és Babis után most ő is célpont lett. Bárki lehet az, aki szuverenista, bevándorlás-ellenes, a hagyományos család-modell védője, konzervatív, és nem azt ismételgeti, amit a liberális propaganda hallani akar vagy enged”.

Kocsis a poszt végén ezt üzente:

„itthon is jobb lenne, ha a forrófejű Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel, az uszítással, a lincshangulat szításával, az erőszak bármely formájának legitimálásával! Előre szóltunk.”

Szerinte a tettes – akit egyelőre még keresnek a rendőrök – a liberális propaganda és a gyűlölet-kultúra fogyasztója volt. A bejegyzést így zárja: „Undorító gyilkosok”.

Szerdán belehalt sérüléseibe Charlie Kirk amerikai szélsőjobboldali médiaszemélyiség, akire helyi idő szerint dél után nem sokkal lőttek rá a Utah Valley Egyetem kampuszán.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: