Elhíresült táncát ábrázoló tortával búcsúztatták Hegedűs Zsoltot a munkahelyén
Hétfőn vált hivatalossá, hogy Hegedűs Zsolt lesz a megalakuló Tisza-kormány egészségügyi minisztere. Az ortopéd sebész eddig a párt egészségügyi szakpolitikusaként tevékenykedett, azonban az már régóta egyértelmű volt, hogy Magyar Péter pártelnök neki adja majd az egészségügyi tárca vezetését. Ez azt is jelenti, hogy az ortopéd szakorvos távozik eddigi munkahelyéről.
Hegedűs Zsolt szerdán arról számolt be hivatalos Facebook-oldalán, hogy a Wáberer Medical Centerben meglepték őt egy kedves búcsúztatással. A műtős csapat egy bekeretezett közös fotót ajándékozott neki, amelyen minden kolléga aláírása is szerepel.
A dolgozók négy tortával is készültek: az egyiken a Tisza Párt kampányának egyik jelmondata olvasható ("Most vagy soha!"), kettőre az elhíresült táncáról készült képet tették, a negyediken pedig egy őt ábrázoló, táncoló figura a központi díszítő elem. Utóbbin még egy "miniszter" feliratú tábla is szerepel. Az orvos ezeket képen is megmutatta, valamint a kollégákkal közös fotókat is.
– írta a posztban.