SZEMPONT
A Rovatból

„Azért vállalok szolidaritást a pedagógusokkal, mert jól képzett, megbecsült pedagógusok nélkül egy társadalom nem tud előre jutni”

Egy fiatal doktoranduszhallgató írása arról, mi mindent köszönhet a pedagógusoknak a bölcsödétől a doktori iskoláig, és miért fontos most kiállni mellettük.


Beáta egy Facebook-posztban foglalta össze mindazt, amit tanáraitól kapott. A bölcsődétől kezdve beszámol arról, hogy mi mindent köszönhet a pedagógusoknak, mi mindennel segítették céljai elérését és azt, hogy jelenleg a legmagasabb tudás megszerzésének lépcsőjén áll. A címkép a 2015-ös olaszországi úton készült, a Lago Blu (Lac Bleu) oldalában, a háttérben az épp ködbe vesző Matterhornnal. Az írásból kiderül, hogy ez miért nagyon fontos.

A posztot a szerző engedélyével, változtatás nélkül közöljük.

"Az elmúlt időszakban szépen lassan leszoktam arról, hogy fontos dolgokban bármit is megosszak ezen a felületen. Az ingerdús környezetben mindig ugyanazt a maroknyi embert érdekelte a mondandóm, mindig ugyanaz a pár ember adott visszajelzést, ugyanazokkal az arcokkal beszélgettem. Most viszont, egy nappal nemzeti ünnepünk után, 17 nappal az országgyűlési választások előtt úgy érzem, itt az ideje egy kis közös gondolkodásnak.

Ma, március 16-án sok pedagógus, szülő, gyermek, támogató hívja fel a figyelmet a magyar közoktatás helyzetére. Az ideológiákkal átszőtt tankönyvek, a szegregáció, az anyagi megbecsültség hiánya, a túlzott adminisztrációs terhek, az iskolakötelesség korhatárának csökkentése, a természettudományos és idegen nyelvi képzés ellehetetlenítése, a központosított tankerületek, a párthűség alapján kijelölt vezetők a lehető legrosszabb irányt jelölik, amerre egy ország oktatáspolitikája tarthat. Arra gondoltam - mivel a kockás ingemet ugyan felhúztam, de azt sokan nem látják - leírom, mi volt életem legnagyobb hazugsága, és szerintem hogyan lehetne ezt helyrehozni.

Anyukám mondogatta nekem mindig. Azt mondta, “tanulj, és az egész világ a tiéd lesz majd!”. Igyekeztem megfogadni a tanácsát, így lehetek most a PTE Földtudományok Doktori Iskola első évfolyamos hallgatója. Röviden, számokra lebontva, mit is jelent ez esetemben:

  • bölcsődei, óvodai évek,
  • 6 év általános iskola,
  • 6 év gimnázium,
  • 3 év egyetemi alapképzés,
  • 2 év egyetemi mesterképzés,
  • és most a 4 éves doktori képzés, amelynek az első évében járok.

(Minthogy ez a bejegyzés nem a magyar felsőoktatás helyzetéről szól, azt most nem részletezem, mennyire is vágyik valaki arra, hogy akadémiai pályán munkálkodjon. Egyezzünk ki annyiban, hogy szeretem, amit csinálok, és valószínűleg nem leszek a Forbes 10 évvel későbbi TOP100 listáján.)

Ez azt jelenti, hogy rengeteg pedagógussal “dolgoztam együtt” életem során:

  • Nem volt mindegyikük a szakma gyöngye, de vitathatatlan tény, hogy most nem lennék ott, ahol, ha nincsenek ők.
  • Nem tanultam volna meg közösségben élni, nem tudnék írni-olvasni, nem érdekelne a világ sem.
  • Nem sátorozhattam volna a dunaföldvári Duna-parton, nem járhattam volna közvetlen környezetem leginkább eldugott csücskeiben osztálykirándulás címszóval, nem gondolkodnék kritikusan a világról.

Amikor a gimnáziumban, 2013 őszén jeleztem a földrajztanáromnak, Bognár Zoltánnak, hogy szeretnék jelentkezni a lépcsőforduló hirdetőtábláján olvasható Kőrösi Csoma Sándor versenyre, kétkedve ugyan, de rábólintott a dologra. Onnantól együtt dolgoztunk. Szabadidőnkben, energiánkat nem sajnálva belevetettük magunkat a Nyugat-Balkán rejtelmes világába.

Kicsit ugorva az időben, 2015 májusában ott álltam a Nyugati-Alpok legcsodálatosabb régiójában, életemben először láttam gleccservölgyet, hófödte csúcsokat, vízeséseket - köszönhetően a második nekifutásra elhozott első helyezés nyereményének, egy olasz kirándulásnak. Egy évvel később, a verseny történetében először címvédésre került sor. Mindez miért volt lehetséges? Azért, mert megírhattam később a történelem fakultációs dolgozatot, ha az éppen ütközött az írásbeli fordulóval. Azért, mert kihagyhattam a média órát, hogy a verseny körüli teendőket intézzem. Azért, mert az osztályfőnököm gondoskodott arról, hogy semmiben ne szenvedjek hiányt a felkészülés ideje alatt.

Újabb ugrás, és 2019 nyarán, a családomban először vehettem át egyetemi diplomát. Okleveles geográfus lettem, de azt éreztem, szeretném tovább feszíteni a húrokat, még több, még frissebb tudással felvértezni magamat, azt akartam, hogy tényleg enyém legyen a világ. (És valójában de jó, hogy így döntöttem!)

Miért is hazugság akkor ez a mondat?

Az elmúlt évtizedekben Magyarországon nem jött újra divatba a tudás. Sikk lett csalni, sumákolni, mismásolni, szemet hunyni, de nem lett menő a valódi tudást megbecsülni, megfizetni, ösztönözni, tisztelettel fordulni azok irányába, akik ennek magvait hivatottak bennünk elültetni.

Sokszor merül fel emberekben, hogy „hiszen a pedagógusok nem is csinálnak semmit, egy villanyszerelő, bolti eladó is ugyanannyit ér!”. Így van, ugyanannyit érnek, hiszen mindenekelőtt mindannyian EMBEREK. Azt azonban nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a pedagógusszakmát semmisnek tekintse bárki is.

Kedves ismerőseim, mit gondoltok, vajon a bolti eladó honnan tudja, milyen számokat lát maga előtt? Vajon a villanyszerelő miként ismeri fel az alapvető fizikai törvényszerűségeket? Vajon az orvosok, ápolók honnan szerezték biológiatudásukat? Vajon téged, kedves ismerősöm ki tanított meg arra, hogy az általam legépelt betűket felismerd, azokat szavakká, majd mondatokká alakítva értelmezd írásomat?

Bennem is sok kérdés felmerül, ebből szemezgetnék, a teljesség igénye nélkül:

  • Ha egyszer a saját gyerekemet viszem majd iskolába, vajon a tanítója, tanára fel lesz vértezve kellő pedagógia készségekkel?
  • Ha igen, vajon lesz elég ereje a mérhetetlen mennyiségű adminisztráció mellett érdemben kamatoztatnia ezen tudását?
  • Vajon lesz szakos tanára természettudományos tárgyakból?
  • Vajon az idegen nyelvet olyan valaki tanítja majd neki, aki nem két leckével lesz előtte?
  • Vajon őt is bátorítják, támogatják majd, ha valamiben tehetséges lesz?
  • Vajon kellő figyelmet tudnak arra fordítani, ha a gyerekem esetleg nem olyan lesz, mint a többi? Esetleg lassabb, halkabb lesz, mint az “átlag”?
  • Vajon szeretettel, türelemmel, megfelelő szakmai tudással fordulnak majd felé pedagógusai?
  • Vajon ő is azt mondja majd, hogy hazudtam, amikor ugyanazokat a szavakat mondom neki, mint amit nekem mondott az anyukám? Ő is azt mondja majd, hogy nem lesz az övé a világ, hiába is tanul?
Azért vállalok szolidaritást a pedagógusokkal, hogy helyrehozzam életem legnagyobb hazugságát, és azért mert jól képzett, megbecsült pedagógusok nélkül egy társadalom nem tud előre jutni. Én a magyar társadalom tagja vagyok. Azt szeretném, hogy előre haladjunk, azt szeretném, hogy én is, és a következő generáció is egy jobb helyen élhessen. Az első lépés, hogy a „nemzet napszámosait” felemeljük a napszámból.

Végül pedig egy idézet, amit egykori gimnáziumi ismerőseim minden bizonnyal kívülről fújnak. Magyar László, a dunaföldvári gimnázium névadója, a XIX. század egyik jelentős Afrika-kutatója így írt a Magyar Tudományos Akadémia elnökének 1861-ben:

“Én mindig szent kötelességemnek tartottam édes Hazám javát és díszét a tőlem kitelhető minden módra előmozdítani.”

Én most ezzel tudok egy hangyányit mozdítani — elsősorban a lelkiismeretemen, másodsorban talán ismerőseim lelkiismeretén.

#szolidaritás"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak” - az Utcából Lakásba Egyesület az önazonossági törvényről
Kistelepülések sora szűrné ezentúl a beköltözőket, például büntetlen előélethez, érettségihez, szakképesítéshez kötnék, hogy valaki ingatlant vehessen náluk. Kovács Vera szerint mindez elsősorban a szegénységben élőket, azokon belül is a romákat sújthatja.


Van ahol érettségihez vagy szakképesítéshez kötnék a betelepülést, máshol a büntetett előéletűeknek tiltanák meg, hogy ingatlant vegyenek, vagy épp néhány tízezer forintot kérnének el, de olyan település is van, ahol minden egyes kívülről érkező ingatlanvásárlót előzetesen meghallgatna a képviselőtestület.

Mindezeket a helyi önazonosság védelméről szóló új törvényre hivatkozva vezetnék be az önkormányzatok, ami a hivatalos indoklás szerint elsősorban azt akadályozná meg, hogy újabb beköltözők tegyék élhetetlenné a már amúgy is túl sűrűn lakott budapesti agglomerációt vagy a Balaton környékét. A szigorításokat eddig azonban olyan települések tervezik bevezetni, mint Taktaharkány, Újlengyel vagy Vámosszabadi. Az Utcáról Lakásba Egyesület alapító-társelnökével, Kovács Verával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet mindez a szegénységben élőkre.

– Feltételezhetjük, hogy a jogalkotó nem gondolt minden következményre.

– Feltételezem, hogy nem. De szerintem ez inkább egy gesztus a szélsőjobbnak, lehetőséget adva arra, hogy a települések kirekesszék az általuk nem kívánatosnak tartott beköltözőket, különösen a szegénységben élőket, ezen belül is a roma embereket. Az a gond, hogy azok a települések védekeznek leginkább ezek ellen a családok ellen, amelyeknek már csak ezek a települések lehetnének éppen megfizethetőek. Így csapdahelyzet jön létre: senki nem akar a legelmaradottabb településekre költözni, hiszen azok hátrányos helyzetűek. Oda azok mehetnének, akiknek nincs más lehetőségük.

Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak.

Előfordult, hogy roma családok, teljesen függetlenül anyagi helyzetüktől, nem tudtak házat venni egy településen pusztán etnikai hovatartozásuk miatt.

– Felmerül a másik kérdés, hogyan kerülje el egy eleve szegény település a további gettósodást, ami szociálpolitikai szempontból sem kívánatos.

– Igen, de ezt nem kirekesztéssel, hanem felzárkóztatással kell kezelni. Többféle megoldás lehetséges. A már szegregálódott településeken fontos a munkahelyteremtés, a közműfejlesztés, a célok világos meghatározása. Egyes esetekben, például a Miskolc környéki szegregátumoknál az segíthet, ha ezeket a területeket bekapcsolják a város életébe.

Más esetekben viszont kívánatos lehet a szegregátumok megszüntetése, a lakók integrált környezetbe költöztetése, ahol munka, iskola és infrastruktúra is elérhető.

De minden település más: a földrajzi elhelyezkedés, a lakosságszám, a helyi adottságok meghatározzák, hogy hol melyik beavatkozás a leghatékonyabb. A jó programok azok, amelyekben helyi megvalósítók vesznek részt, és a valódi helyi igényekre reagálnak. Valahol a munkahelyteremtés a kulcs, máshol a szegregált lakóterület teljes felszámolása.

– Egy generációk óta mélyszegénységben élő családnál nem elég a költöztetés vagy a munkahelyteremtés. Szükség van szociális beillesztésre, mentorációra is, hogy valódi esélyt kapjanak.

– Valóban, a helyi igényeket ismerő szervezeteknek kellene ezeket megvalósítani szociális munkával. Ez a munka nagyon összetett. Nem gyámkodni kell felettük, hanem a lehetőségeket kell biztosítani számukra, amelyektől akár generációk óta el vannak zárva, és a részvétel módját is segíteni kell. Például

ha egy gyerek úgy nő fel, hogy a szülei sosem dolgoztak bejelentett állásban, csak napszámban, az teljesen kilátástalan helyzetet teremt. Ilyenkor egyszerre kell foglalkozni a szülőkkel és a gyerekekkel: meg kell tanítani, mit jelent rendszeresen munkába járni, havi fizetést kapni, és a tanulás értékét is meg kell mutatni.

Ez nehéz, mert az eredmények sokszor csak a gyerekeknél vagy unokáknál jelentkeznek.

– Megvan-e ehhez az állami vagy önkormányzati intézményrendszer, illetve a megfelelő civil szervezeti háttér?

– A tudás megvan, de az emberi erőforrás nincs. Állami szinten a legnagyobb ilyen program jelenleg a „Felzárkózó kistelepülések”, melynek a fő pályázója a Máltai Szeretetszolgálat. Ez kívülről nem tűnik átütő sikernek, de a kormány és a Máltaiak nem adnak nyilvánosan adatokat. Ugyanakkor számos civil szervezet, például az Igazgyöngy Alapítvány, vagy a Van Helyed Alapítvány, képes több generációval párhuzamosan dolgozni. Bátonyterenye térségében, Bonyhád környékén és másutt is vannak jó gyakorlatok, amelyeket országos szintre lehetne emelni.

– De ez az intézményesítés még nem történt meg.

– Így van. Ezek jellemzően helyi civil kezdeményezések, legfeljebb néhány településen dolgoznak. A Máltai Szeretetszolgálat „jelenlét” típusú programjai a legkiterjedtebbek, de egységes, országos rendszer nincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Mitől ennyire magabiztos Putyin? – A New York Times bemutatta, hogyan változott meg az orosz hadsereg
Putyin Oroszország teljes gazdaságát alárendelte a háborúnak, és sikeresen alakította át a toborzást, a fegyvergyártást, valamint a harcmodort – írja az amerikai lap. Emiatt sokkal jobb pozícióból várhatja találkozását Trumppal, ami számára önmagában is győzelem.


Orbán Viktor arról beszélt a történelmi Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, hogy Oroszország már meg is nyerte az Ukrajna elleni háborút. Bár rajta kívül egyetlen nyugati vezető sem tett ilyen kijelentést, abban egyetértenek az elemzők, hogy Putyin számára már az is hatalmas győzelem, hogy létrejön a csúcs, ami véget vet nemzetközi elszigeteltségének, éket ver a NATO szövetségesek közé, és lehetővé teszi, hogy úgy mutassa be az ukrajnai háborút, mint egy nagyobb konfliktus részét Oroszország és a Nyugat között, amit Oroszország akár meg is nyerhet.

„Bárhová is lép egy orosz katona, az a miénk” - jelentette ki Putyin nemrég külföldi vezetők előtt egy gazdasági találkozón.

De mitől lehet ennyire magabiztos az orosz vezető, akinek a hadserege a háború első időszakában katasztrofális vereségeket szenvedett el? Hogyan tudta megváltoztatni a helyeztetet a csatatéren? És milyen kilátásai lehetnek valójában a háború megnyerésére?

A New York Times terjedelmes cikkében azt írja, Putyin magabiztossága az orosz hadsereg újjáépítéséből fakad. A toborzás, a fegyvergyártás és a harcmodor teljesen átalakult.

Ennek eredményeként Oroszország jelenleg több katonát és fegyvert tud mozgósítani, mint Ukrajna és nyugati szövetségesei. Az orosz veszteségek súlyosak, de a csapatok előrenyomulnak. Mindez csak megerősíti Putyint abban, hogy kitarthat, amíg olyan békemegállapodást nem ér el, ami megfelel az érdekeinek. Kijelentette, ha ez az alaszkai tárgyalásokon nem sikerül, fegyverrel szerzi meg, amit akar.

A lap felidézi, hogy 2022-ben az oroszok a vereség küszöbén álltak. Putyin ekkor elrendelte a második világháború óta az első részleges mozgósítást: 300 ezer embert hívtak be. Emellett fegyencek tízezreit vitték a frontra kegyelemért cserébe. Ez stabilizálta a helyzetet, de komoly társadalmi feszültséget okozott – százezrek menekültek el Oroszországból.

A Kreml ezután változtatott a gyakorlaton, és ma már a pénzre építi a toborzást.

Egy átlagos orosz havi bére körülbelül 330 ezer forint. Egy katona viszont 900 ezer forintot kap havonta. Ehhez jön az akár 11 millió forintos aláírási bónusz, nyugdíj, adósság-elengedés és kedvezményes lakáshitel. Emellett minden harctéri teljesítményt külön megjutalmaznak. Ha valaki kilő egy nyugati tankot, több százezer forint prémiumot kap. Egy HIMARS kilövéséért vagy egy helikopter megsemmisítéséért milliós bónusz jár. Súlyos sérülések – például végtag amputáció vagy vakság – után is komoly kártérítést fizet az állam.

Ezek az ösztönzők százezreket vonzottak a frontra. Egy lábát elvesztő őrmester azt mondta a New York Times-nak, hogy 33 évesen nyugdíjba mehet, és soha többé nem kell dolgoznia. Korábban egy napraforgóolaj-gyárban robotolt, havi 110 ezer forintért. Most Havi 400 ezres nyugdíjat kap majd.

Ezzel a taktikábal Oroszország jelenleg naponta nagyjából ezer katonát toboroz – kétszer annyit, mint Ukrajna.

Átalakították a fegyvergyártást is. A védelmi kiadások ma már aköltségvetés több mint egyharmadát teszik ki. Oroszországé ipara teljesen átállt a háborús termelésre. Putyin hitelekkel árasztotta el a fegyvergyárakat, lazította a munkaügyi törvényeket, és hétvégi, ünnepnapi, éjszakai műszakokat rendelt el.

Jelabugában létrehozták a világ legnagyobb dróngyárát, ahol naponta 80 Geran–2 drónt gyártanak. Az orosz légierő júliusban átlagosan már 200 drónt indított minden éjjel Ukrajna felé. A háború elején ez a szám alig érte el a 40-et.

Putyin a jobb ellátás érdekében harcot hordetett a korrupció ellen. Régi szövetségese, Szergej Sojgu helyére egy közgadászt nevezett ki, Andrej Belouszovot, aki az üzleti világban megszokott módon irányít. Elsődleges célja az ellátási láncok javítása, új technológiák bevezetése, a hadsereg kapcsolatainak elmélyítése az üzleti szférával és a tudományos világgal, hogy Oroszország előnybe kerüljün a csatatéren.

Egyik első intézkedése egy speciális drónegység, a Rubicon felállítása volt, amellyel az ukrán utánpótlási vonalakat támadhatják. Az egység új generációs orosz drónt vetett be, amelyet vékony optikai kábellel irányítottak. Ez a technológia immunissá tette a drónokat a jelzavarásra. A Rubicon drónjai órákig mozdulatlanul feküdtek az utak mellett, majd lesből támadtak minden mozgó célpontot. Belouszov azt is megígérte: októberre külön katonai ágat hoznak létre Drón Erők néven.

Változtattak a harcmodoron is. Az ukrán városokat kisebb gyalogos egységekkel veszik körbe, mezőről mezőre haladnak, sokszor gyalog vagy motorbiciklivel. A védőknek így választaniuk kellett: visszavonulnak, vagy bekerítik őket.

Emellett az idei nyári offenzívában kis, álcázott csoportokat küldtek mélyen az ellenséges vonalak mögé is, ahol romos épületekben vagy szakadékokban rejtőztek, mielőtt összehangolt támadásokba kezdtek. Olekszandr Szirszkij, az ukrán haderő főparancsnoka „teljes beszivárgásnak” nevezte ezt a taktikát.

Mindez oda vezetett, hogy az oroszok fölénybe kerültek az 1200 kilométeres frontvonalon, és az alaszkai tárgyalások előtt sok helyen előre tudtak törni.

A New York Times cikke ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mindennek komoly ára volt, Putyin rendszerén belül is megjelentek a repedések. A frontra egyre idősebb és tapasztalatlanabb katonák kerülnek, akiknek az átlagéletkora már eléri a 38 évet. A gazdaság egészét megviseli a hadigazdálkodás, a készletek fokozatosan kimerülnek, az utánpótlás pedig a szankciók miatt akadozik.

De mindeddig Putyin kitartott. Mindent egy lapra tett fel, és úgy tűnik, továbbra is eltökélt, hogy győz Ukrajnában, amit politikai örökségének tekint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: