KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Elege van belőle, hogy szobanövényként bánnak vele

Gábor története megmutatja, mik a hazai fogyatékos-ellátás legégetőbb problémái.


A 32 éves Gábor születése óta mozgássérült. Sok intézményt megjárt már, most egy észak-alföldi kis faluban működő, viszonylag kis létszámú otthonban lakik – ahonnan legszívesebben már holnap elköltözne, annyira sivárnak és eseménytelennek érzi ott az életét. A cél Budapest lenne, ahol több mint 15 évet élt már, és barátai is ott vannak.

A főváros egyetlen mozgássérült otthonába bekerülni azonban jelenleg csak kihalásos alapon lehet. Gábor történetén keresztül kirajzolódnak a hazai fogyatékos-ellátás legégetőbb problémái.

"

Hogy hogy néz ki egy napom az otthonban? Hát ez rém egyszerű: reggel fél nyolckor ébresztő, nyolckor reggeli, fél kilenckor beülök a gép elé, ahonnan délig el sem mozdulok, ebéd, utána visszaülök a géphez, hatkor vacsora, aztán megint visszaülök a géphez, kilenc körül pedig már le kell feküdni.

– írja le egy napját a 32 éves Győri Gábor, aki jelenleg egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei kistelepülésen működő mozgássérült otthonban lakik. Már jó ideje azonban minden erejével azon van, hogy másik intézménybe költözhessen a mostaniból – egy olyan helyre, ahol függetlenebb, önállóbb és eseménydúsabb életet élhetne.

"
Előre szólók, hogy lassú leszek, mert az orrommal gépelek

– kezdődött online üzenetváltásunk Gáborral nem sokkal az ünnepek után, aki akkor még épp meghosszabbított karácsonyi-újévi látogatását töltötte családjával otthonukban, a Pest megyei Dabason. Gábor ugyanis atetózissal született, ami a mozgássérültség egyik formája: folyamatos, önkéntelen és koordinálhatatlan végtagmozgást jelent, amihez Gábornál beszédzavar is társul.

Sérült testébe zárva Gábor azonban szellemileg teljesen ép, és nem elégszik meg azzal, hogy egy otthonban csak fürdessék, öltöztessék, etessék és tolószékében számítógépe elé tolják.

Úgy szoktam mondani: itt csak életben tartanak minket és ennyi

Márpedig jelenlegi lakhelyén, egy észak-alföldi kis faluban működő aránylag kis létszámú, 40 fős otthonban – melynek nevét Gábor az esetleges jogi következményektől tartva, nem szeretné, ha közölnénk -, a fiatal férfi szerint nem történik sokkal több a bentlakókkal.

Mozgássérült létükre például Gábor elmondása szerint a lakókkal jelenleg nem foglalkozik gyógytornász – holott a rendszeres torna például az ő állapotán is sokat javítana. “A szomszéd településen van egy gyógyfürdő, ami szintén jót tenne Gabinak is, mégsem vitték el még egyszer sem oda, mióta 2014 novemberében az otthonba költözött” – vetette közbe a szobaajtóban állva Gábor édesanyja, Ágnes, akinek első gyermeke a mozgássérült fiú. Az édesanya, ha teheti, hosszabb-rövidebb időre hazahozza fiát az otthonból, de állandó ápolását nem tudná megoldani úgy, hogy mellette dolgozni is tudjon.

abc1

Fotó: Magócsi Márton

A lakóotthonnal kapcsolatban, ahol most él, Gábor leginkább mégis azt nehezményezi, hogy önmagukról önállóan rendelkező, szellemileg ép felnőttek élnek ott olyan életet, ami még egy idősek otthona legunalmasabb heténél is ingerszegényebb.

“A közlekedés gyalázat a faluban, alig jár busz, vonat. Aki ebben az otthonban él, vagy megoldja magának a fuvart, ha valahová szeretne menni, vagy a helyén marad. Van ugyan az otthonnak kisbusza, de azt csak akkor fogják be, ha összegyűlik rá elég ember” – magyarázta Gábor. Szerinte ő még a szerencsésebbek közé tartozik, mert korábbi lakhelyeiről vannak ápoló vagy volt ápoló barátai, akik, amikor csak tehetik, kiviszik az otthonból Gábort – kirándulni, vagy focimeccsekre. Gábor ugyanis megrögzött sportrajongó.

Magyarázkodnom kell, ha 9 után meccset akarok nézni

Gábor több intézményben is megfordult már élete során, és eddigi otthonai közül ez a legkisebb létszámú, mégis, itt foglalkoznak velük szinte a legkevesebbet, és itt a legszigorúbbak az otthonbeli életre vonatkozó szabályok.

"

Nagyon zavar, hogy nem aludhatok addig, ameddig akarok, és lefeküdni is korábban kell, mint egy középiskolai kollégiumban. De legalábbis külön magyarázkodnom kell, ha például egy 9 óra után kezdődő meccset meg akarok nézni a tévében

– panaszkodott Gábor, aki – összehasonlításképp elmondta – élt már olyan otthonban, ahol lazábbak voltak a ki-bejárási és a napirendre vonatkozó szabályok: akkor sem volt probléma, ha hajnali egykor hozta vissza a városból kísérője, és egy meghatározott időintervallumban lehetett reggelizni, ebédelni, vacsorázni, nem csak és kizárólag egy időpontban.

abc2

Fotó: Magócsi Márton

Az összes barátja és a munka halvány esélye is Budapesten vannak

Ez az intézmény azonban Budapesten volt, és nem egy faluban, így eleve több lehetősége adódott a külvilággal érintkezni. A fiatal férfi otthonosan mozog a fővárosban, hiszen összesen több mint 15 évet élt ott. Az összes barátja Budapesten van.

"

Óvodás koromtól kezdve 13 évet töltöttem a Pető Intézetben (Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete), majd kis kihagyással szintén Budapesten a Marczibányi téren lévő, korábban Mozgássérültek Állami Intézete néven működő Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjában. Az összes barátom erről a két helyről van, és ha valaha lenne esélyem munkát találni, az is csak Budapesten lehetne.

– így foglalta össze Gábor a dabasi szülői házban, saját szobájában ülve, miért szeretne mindenképpen Budapestre, lehetőség szerint megint a Marczibányi téri intézménybe kerülni. Innen korábban azért kellett elköltöznie, mert az intézmény rehabilitációs részlegén, ahol Gábor is volt, csak egy bizonyos ideig lehet lakni. Ami a munkát illeti, Gábornak érettségije és számítógépkezelő szakember végzettsége is van, és bár a gépelés nehezen megy neki, pontosan tudja, milyen segédeszközök állnak a hozzá hasonló helyzetűek rendelkezésére, hogy keze használata nélkül dolgozni tudjon a számítógépen. Persze, például a szemmozgással irányítható egér számára anyagi segítség nélkül elérhetetlen: az összesen havi 58 ezer forintos állami támogatásából a lakóotthonnak utalt térítési díj után 10 ezer forintja marad bármi másra egy hónapban.

Kihalásos alapon szabadulnak fel helyek

Az tehát érthető, miért vágyik vissza Budapestre, azonban bármennyire kitartóan és bármennyire régóta is próbálkozik, egyelőre nagyon kevés esélyt lát arra, hogy ez a vágy teljesüljön. A legvonzóbb opció, Budapest egyetlen mozgássérült lakóotthona, a Marczibányi téri otthon állandó, nem csak ideiglenes rehabilitációs célokra fenntartott részlege ugyanis tele van, várólistán sokan ácsingóznak a felszabaduló helyekért.

“Várólistán vagyok, de annyira nincs konkrét időpont, hogy akár 10-15 évig is eltarthat, mire bekerülök. Szó szerint kihalásos alapon működik a bekerülés ezekbe az otthonokba: egy másik intézménybe jelentkezve kaptam korábban olyan választ, hogy várjak, míg meghal egy bentlakó és felszabadul egy hely” – magyarázta.

abc3

Fotó: Magócsi Márton

A másik opció egy gödöllői otthon lenne, jóval közelebb Budapesthez. Ide is már 4 éve jelentkezett, de fontolgatja, hogy lemondja:

"
Az a gond vele, hogy az ellátásban csak heti egyszeri fürdetés van benne. Éltem már ilyen intézményben, de nem akarok még egyszer.

2041-ig tart a kitagolás

Gábornak és sorstársainak a legideálisabb az lenne, ha túlszabályozott tömegintézmények helyett lakásokban élhetnének önállóbb életet.

Ez az igény egyezik a kormányzati szándékkal is, a kormány ugyanis 2011-ben fogadta el azt a stratégiát, amelynek lényege, hogy bezárja az ötven főnél nagyobb fogyatékos-otthonokat, a lakóit pedig kiköltözteti úgynevezett támogatott lakásokba.

Ezekben a támogatott lakásokban az ellátottak továbbra is megkapnák a nekik járó ápolást, segítséget, de nagyobb autonómiájuk és legfőképp privát szférájuk lenne – Gábornak például nem kéne 32 éves felnőtt férfi létére 1-3 másik felnőtt férfivel megosztania egy szobát, mint kellett eddig mindenhol, ahol lakott.

"
Az otthonokban gyakorlatilag nulla a magánszféránk: nem csak a többágyas szobák miatt, hanem azért is, mert egyszerűen nincs olyan hely az épületben, ahol egyedül lehetünk. Legfeljebb a vécében vagy a fürdőszobában

– fakadt ki Gábor.

A fentebb leírt folyamatot nevezik szakszóval kitagolásnak, de ez is egyelőre csak az ápoló-gondozó otthonokat érinti, a rehabilitációs intézeteket nem. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) korábbi, kérdéseinkre küldött tájékoztatása szerint Magyarországon 98 50 fő feletti ápoló-gondozó intézet van, amelyek összesen 11000 férőhelyesek. Ezeket bontják meg a stratégia szerint.

Ez elvileg jó hír lenne Gábornak, ám a kitagolás felől érdeklődő levelére az Emmi-től azt a választ kapta, hogy az érintett intézményeket 2041-ig fogják kitagolni, az pedig még további 24 év. 2015 januárjában mi is foglalkoztunk a problémával, cikkünkből pedig kiderül, hogy a hosszú határidő mellett további probléma, hogy a fogyatékkal élők kiköltöztetésének finanszírozási háttere is kérdéses: a magyar költségvetés saját forrásból egyelőre nem költ a kitagolásra, hanem teljes egészében uniós forrásból finanszírozzák. Cikkünk megjelenése idejéig 6 intézmény tudta elkezdeni a kitagolást a 98-ból.

Gábor reméli, hogy addig is sikerül a budapesti intézménybe visszakerülnie, ami a Pető intézeten kívül eddig az egyetlen hely volt, ahol igazán jól érezte magát. Míg a mostani helyen senkihez sem kötődik, és ha teheti, hazamenekül, ott jópár éve – főként ápolói személyében – barátokra is talált, akik még most is mellette vannak.

Címkép: Magócsi Márton

Ha érdekes volt a cikk, kattints a megosztásra, ha még több hasonló cikket olvasnál, keresd az Abcúgot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia: egy hónap alatt halt meg mindkét szülő – öt gyerek maradt árván Orosházán
A fiatal anya tüdőembólia miatt hunyt el, párja egy hónappal később agyvérzésben. A négy kicsi nevelőszülőkhöz került, a legnagyobb lányt a nagypapa vette magához.


Döbbenetes tragédia rázta meg Orosházát és Nagyszénást. Egy fiatal pár egy hónapon belül halt meg, öt gyermekük pedig árván maradt. A hároméves ikerpár, egy 5 éves kisfiú, egy 9 éves és egy 13 éves kislány veszítette el szüleit. A családból senki nem tudta magához venni mind az öt gyermeket. Egyetlen élő nagyszülőjük, az apai nagyapa a legidősebb lányt vállalta, a négy kisebb testvér pedig nevelőszülőkhöz került – számolt be a Blikk.

Egy hónapja Mónika lett rosszul az orosházi albérletükben. Párja, Szabolcs vonattal tartott haza, amikor a nő felhívta, hogy nincs jól. Később már összefüggéstelenül beszélt, mire a férfi hazaért, a mentők próbálták ellátni, de a 36 éves édesanya életét már nem lehetett megmenteni.

„Tüdőembólia, ezt állapította meg a boncolás” – mesélte az elhunyt nő unokatestvére, Hajnalka. „Szabolcsot nagyon megviselték a történtek, de igyekezett tartani magát, méltó módon eltemette a szerelmét, és minden erejét a gyerekekre fordította. Annyiban tudtunk neki segíteni, hogy gyűjtést szerveztünk, legyen miből élniük, míg a hivatalok rendezik a dolgokat. Nem is gondolkozott azon, mi lesz az öt gyerekkel, tudtuk, Szabolcs remek apa.”

Egy hónapig bírta tartani magát, aztán agyvérzést kapott. A család őt is elvesztette. Az öt gyermek teljesen árván maradt. Az apai nagyapa már 73 éves, egyedül él, a többi rokon saját családja miatt nem tudta vállalni a gyerekeket.

„Nem is a pénz lett volna a gond, mert rengetegen segítettek nekünk, milliók gyűltek össze a gyerekek számláján, amit egy rokon nyitott, mert a hagyatéki eljárás miatt Móni és Szabolcs bankszámláját is zárolták. Szabolcs sokat dolgozott az építőiparban, minden fillért hazavitt. A gyerekekkel az a helyzet, hogy – főleg a négy kisebbet – nem lehet szétszakítani őket, annyira szeretik egymást” – mondta a rokon.

A legidősebb gyermek, a 13 éves lány, Mónika előző kapcsolatából született. Ő egy gyulai speciális iskolába jár, hét közben kollégiumban lakik. Egy hét múlva visszatér az iskolába, az ellátását a nagyszénási nagyapa vállalta.

A négy kisebb testvért a gyermekvédelem vette gondozásba. Augusztus 25-én vitték el őket az orosházi albérletből, és nevelőszülőknél helyezték el.

A hivatal nem árulta el, sikerült-e a testvéreket együtt tartani. „Alapállás, hogy a gyámügyi eljárásoknál a testvéreket nem szakítják el egymástól, ám négy, 3-9 év közötti gyermek esetében ez nem egyszerű” – mondta el a Blikknek egy gyermekvédelmi szakjogász. „Nehéz olyan nevelőszülőt találni, ahol éppen van négy szabad hely, ráadásul ezek a gyerekek friss traumán mentek keresztül, így extra figyelmet és pszichológusi segítséget igényelnek” – tette hozzá a szakember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Önzetlenül felajánlotta a veséjét a főnökének, hogy megmentse az életét, később mégis kirúgták
Debbie Stevens felajánlotta egyik veséjét, hogy főnöke esélyt kapjon az életre. A műtét után komplikációk jelentkeztek, mégis visszatért dolgozni, de alig telt el idő, és lefokozták, végül elbocsátották.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Előbb aa veséjét adta egy nő, hogy megmentse a főnöke életét, később azonban mégis elveszítette az állását, írja a Unilad. A 47 éves Debbie Stevens az évekkel ezelőtt történtek után azt mondta, elárulva érezte magát, amikor végül 2012-ben elbocsátották.

„Úgy döntöttem, hogy vesedonor leszek a főnökömnek, ő pedig a szívemet vette el” – mondta a Long Island-i nő. „Nagyon elárulva érzem magam. Számomra ez egy rendkívül fájdalmas és borzasztó élmény volt. Úgy kezelte ezt a felajánlást, mintha a földre dobta és belerúgott volna.”

Debbie még 2009 januárjában kezdett dolgozni az Atlantic Automotive Groupnál, ahol megismerkedett Jackie Bruciával. Bár 2010-ben elköltözött és otthagyta a céget, később visszatért Long Islandre, és egy irodai látogatás során tudta meg, hogy Bruciának vesetranszplantációra van szüksége.

Stevens szerint Brucia akkor elmondta neki, hogy van egy lehetséges donor, de ha szükség lesz rá, elfogadná a felajánlását. A jogi iratok szerint így fogalmazott:

„Soha nem tudhatod, lehet, hogy egyszer élnem kell majd ezzel az ajánlattal.”

Nem sokkal később Stevens újra Long Islandre költözött, és visszatért a régi munkahelyére. Röviddel ezután Brucia behívta az irodájába. Stevens állítása szerint ezt kérdezte tőle: „A donoromat elutasították. Komolyan gondoltad, amit mondtál?” Stevens igennel felelt, mert tisztelte a főnökét, és nem akarta, hogy meghaljon.

Ugyan Debbie nem volt megfelelő donor Bruciának, az orvosok lehetővé tették, hogy másnak adja a veséjét. Ezáltal Brucia feljebb került a várólistán.

„Úgy éreztem, visszaadom neki az életét. Az én vesém végül St. Louisba került, az övét pedig San Franciscóból hozták”

– mondta Stevens.

A műtét után a nő komplikációkkal küzdött, mégis visszatért dolgozni. Egy alkalommal rosszul lett és hazament, majd azt állította, hogy Brucia felhívta otthonról. „Azt mondta: »Mit csinálsz? Miért nem vagy a munkahelyeden?« Mondtam neki, hogy rosszul érzem magam. Erre ő: »Nem jöhetsz-mehetsz, ahogy kedved tartja. Az emberek azt fogják hinni, hogy különleges bánásmódot kapsz.«”

Stevens elmondta, hogy ezután előbb elvették az irodáját, a túlórázási lehetőségeit, majd egy 80 kilométerre lévő telephelyre helyezték át, majd pszichés problémái lettek.

„A műtét után borzasztóan, kegyetlenül, embertelenül kezdett bánni velem. Olyan volt, mintha csak azért vett volna vissza, hogy megkapja a vesémet”

– mondta az ABC Newsnak.

Ügyvédei levelet küldtek a cégnek, ezt követően kirúgták.

Az Atlantic Automotive Group és Jackie Brucia akkor nem reagált az ABC News és a The Post megkereséseire. Brucia férje, James viszont azt mondta egy újságírónak, hogy az állítások „messze állnak az igazságtól”, és hozzátette: „Ő senkit sem rúgott ki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: