FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Elég ostoba voltam, hogy csatlakozzak az Iszlám Államhoz” – 15 évesen állt be a lány

Shamima Begum tinédzserként az Egyesült Királyságból csatlakozott a terrorszervezethez, és otthonába már nem engedik haza.


Állítsák bíróság elé terrorizmus vádjával, ha ez azt jelenti, hogy visszatérhet az Egyesült Királyságba, könyörgött első TV-interjújában Shamima Begum, aki még 15 éves korában csatlakozott az ISIS-hez - írja a Daily Mail.

Shamima Begum az Egyesült Királyságból csatlakozott az Iszlám Államhoz, és otthonába már nem engedik haza. A ma már 22 éves nő az interjúban tagadta, hogy öngyilkos merénylők számára varrt volna speciális robbanómellényeket.

"Ha tényleg azt hiszik, hogy én tettem, akkor miért nem hoznak vissza és állítanak bíróság elé?" - tette fel a kérdést a Good Morning Britain című műsorban.

"Elfogadnám, ha börtönbe kerülnék, amennyiben tisztességes tárgyalásban lenne részem, és esélyt kapnék arra, hogy elmondjam a magam részéről a történetet. Ha a bíró azt mondaná, hogy börtönbe kell mennem, akkor elfogadnám. Demokráciában akarok élni" - mondta.

"De őszintén szólva az egyetlen bűn, amit elkövettem, az volt, hogy elég ostoba voltam ahhoz, hogy csatlakozzak az Iszlám Államhoz" - tette hozzá.

Arról is beszélt, nem volt kapcsolata a külvilággal, amikor az Iszlám Államban volt. Nem volt telefonja, a férjével pedig nem használhatták az internetet.

Shamima szerint nem volt lehetőségük elszökni, mert folyamatosan fennállt a veszély, hogy az Iszlám Állam beépített embereivel találkoznak, miközben megszervezik, hogyan hagyják el a terrorszervezetet.

Tudom, hogy nagyon nehéz a briteknek megbocsátani nekem, mert az Iszlám Államtól való félelemben éltek, a terrorszervezet miatt elvesztették szeretteiket, de én is Iszlám Államtól való félelemben éltem, és én is elvesztettem hozzátartozóimat miattuk, ezért együtt tudok velük érezni. Tudom, hogy nagyon nehéz nekik megbocsátani nekem, de tiszta szívemből mondom, hogy nagyon sajnálom, ha valaha is megbántottam valakit azzal, hogy idejöttem, ha valaha is megbántottam valakit azokkal a dolgokkal, amiket mondtam

- mondta az interjúban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elvileg Putyin van Trumppal ezen a videón, de egészen furcsa dolgot művel a lábával
A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.


Az alaszkai találkozó után kiszivárgott egy felvétel, amelyen Vlagyimir Putyin és Donald Trump látható. A videón az orosz elnök a tárgyalásokat követően beszélget Trumppal, közben pedig furcsa mozdulatokat tesz a lábával.

A két politikus megbeszélésének fő témája az orosz–ukrán háború volt, de érdemi előrelépés nem történt. Az eseményen Putyin egy számára kellemetlen kérdést is kapott, ami szintén nagy figyelmet vont maga után.

A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.

Sőt, van, aki azt is megkérdőjelezi, hogy Putyin lenne a videón, arra hivatkozva, hogy az orosz elnök jóval magasabbnak tűnik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kis híján belehalt egy nő abba, hogy kinyomott egy pattanást az orrán
Egy amerikai anyuka rémálma vált valóra egy aprónak tűnő bőrhibától: bedagadt az arca, lebénult a szája, és sürgősségire kellett rohannia.


Lish Marie egy TikTok-videóban számolt be arról, hogy egy ártalmatlannak tűnő pattanás miatt került kórházba. Az orra alatt jelent meg egy kinövés, amit kinyomott, ahogy máskor is szokta, írta a New York Post.

Néhány órával később azonban feldagadt az arca azon az oldalon, ahol a pattanás volt, és a száját is csak félig tudta mozgatni. Erős fájdalmai voltak, ezért a sürgősségin kötött ki.

Az orvosok négyféle gyógyszert, köztük antibiotikumot és szteroidot írtak fel neki. Egy nap elteltével javult az állapota, de a száját még ekkor sem tudta rendesen használni, teljesen csak három nap után épült fel.

Az orvosok elmondták neki, hogy

a pattanás a „halál háromszögének” nevezett területen nőtt. Ez az orrnyereg felső részétől a száj alsó részéig tart, ahol létfontosságú erek és idegek futnak.

Ha valaki ezen a részen piszkálja a bőrét, könnyen kialakulhat bőrfertőzés. A vénák kapcsolódnak az agyhoz, így a baktériumok a véráramba jutva súlyos fertőzést okozhatnak. Ez akár orrüregi fertőzéshez, stroke-hoz vagy szélsőséges esetben halálhoz is vezethet.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elpusztult a budapesti állatkert négyhónapos kistigrise
Szomorú hírt osztott meg közösségi oldalán a Fővárosi Állat- és Növénykert. A kitartó próbálkozások ellenére nem sikerült megmenteni Szása életét.


„Bár az állatorvos csapatunk és a gondozóink éjt nappallá téve küzdöttek az életéért, és voltak bizakodásra okot adó pillanatok, de sajnos az apró nagyragadozó a kezelésekre érdemben nem reagált. Elveszítette látását, nem evett és képtelen volt néhány lépésnél többet megtenni.

A gyógyszerek ellenére is újra és újra ismétlődő rohamok végül az élettel összeegyeztethetetlen állapotot idéztek elő Szásánál”

írta a Facebookon a Fővárosi Állat- és Növénykert, majd hozzátették: Szása elvesztése mindannyiuk számára megrendítő.

„Megható volt ugyanakkor látni azt a sok biztatást és jókívánságot, amit a korábbi posztunkhoz írtatok. Köszönjük, hogy lélekben ilyen sokan vele, és az életéért küzdő szakembereink mellett voltatok” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Különös ajándékot kapott Putyintól egy alaszkai férfi, de nem érti, hogy miért
A nagykövetség hivatalos dokumentumban tájékoztatta a motorról. Viszont a levélben nem szerepelt indoklás, miért is kapta az ajándékot az orosz elnöktől.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Mark Warren, az alaszkai Bird Creek lakója először el sem hitte, amikor arról értesítették, hogy Vlagyimir Putyin ajándékot küld neki. Úgy gondolta, biztosan átverésről van szó – számolt be róla az Alaska's News Source.

Néhány nappal korábban Anchorage belvárosában motorozott, amikor két férfi odalépett hozzá. Azt mondták, hogy az orosz állami médiának dolgoznak, közben videót készítettek róla, és a motorjáról kérdezték. Warren elmesélte nekik, mikor vette a járművet, miért és hogyan hozta rendbe. Később az egyik férfi ismét felhívta, és közölte vele, hogy a róla készült felvétel virálissá vált az orosz közösségi médiában. Pár nappal ezután újabb hívás érkezett: azt mondták, hogy Putyin elnök szeretné megajándékozni őt egy új Urallal.

Warren először kételkedett, de hamarosan kézhez kapta a hivatalos dokumentumot is.

Az Oroszországi Föderáció amerikai nagykövetsége Putyin nevében értesítette a motorkerékpár ajándékozásáról. A levélben viszont egy szó sem volt arról, miért kapja a különös meglepetést.

A férfinak korábban is volt már egy Uralja, amellyel augusztus 6-án, a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti alaszkai csúcstalálkozó előtt motorozott Anchorage-ban.

„Nehezen fogom fel, miért történhetett. Nem tettem a kedvükért semmit és senkit sem ismerek a követségen” – mondta.

A helyi média kérdéseket tett fel a nagykövetségnek az ügyben, de választ nem kaptak. Warren végül úgy döntött, hogy elfogadja az ajándékot.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: