Eladták az Indexet
Magyarország egyik leglátogatottabb, vezető internetes portálját, az Index.hu-t kiadó Index.hu Zrt. 100%-os tulajdoni hányada 2017. április 20-án alapítványi tulajdonba került - írta közleményében az Index.
A Magyar Nemzetben és a Hír Tv-ben is érdekeltséggel bíró Pro-Ráta Holding Zrt. a 2014 februárjában kötött megállapodása alapján opciós jogát érvényesítette, majd az így szerzett tulajdonát a „Magyar Fejlődésért Alapítványra” ruházta át.
Azt írták, hogy az alapítványi tulajdonszerzés célja, hogy
A tulajdonosváltással egy időben az Index.hu Zrt. jelenlegi igazgatósági tagjai lemondtak tisztségükről, és az új 100%-os tulajdonos „Magyar Fejlődésért Alapítvány” új igazgatósági tagokat nevezett ki határozatlan időtartamra dr. Bodolai László ügyvéd, dr. Nagy Ajtony Csaba ügyvéd és Kereszty Gábor közgazdász személyében, akik maguk közül az Igazgatóság elnökévé dr. Bodolai Lászlót választották - írta a portál.
A Magyar Fejlődésért Alapítvány igazgatósági tagjai:
dr. Bodolai László, ügyvéd,
Kereszty Gábor, közgazdász,
Dr. Nagy Ajtony Csaba, ügyvéd.
Forrás: Index