A Rovatból

Egy nap alatt 25 szívrohamot kapott a "csodababa", de mindet túlélte

A kis Theo eddigi életének nagy részét kórházban töltötte, és rengetegszer kellett megmenteni őt a halál torkából - de mindig sikerült.


Theo Fry még csak 19 hónapos, de eddigi rövidke élete során már rengeteg megpróbáltatás érte. Már nyolc naposan küzdenie kellett azért, hogy éljen. A szülei azt vették észre rajta, hogy nagyon álmosan tűnt, aztán kék, majd szürke színűvé vált a teste. Az orvosok akkor nem tudták, mi a baja pontosan, csak azt, hogy súlyos.

Ezután viszon kiderült, hogy a kis Theo-nál alig több mint egyhetesen szívelegtelenséget diagnosztizáltak, és ha nem műtik meg, azonnal meghal.

"Sokkot kaptam. Ez volt a legijesztőbb idegesség, amit valaha éreztem"

- emlékezett vissza a kisfiú édesanyja, Fauve Syers a Mirrornak adott interjúban.

Theónak az egekben volt a szívverése és a vérnyomása sem volt normális. Kiderült, hogy a szívén két lyuk is keletkezett, az egyik aortaíve pedig megrepedt, ezért a szíve nem tudott elég vért pumpálni a szervezetébe.

Bár az orvosoknak sikerült stabilizálni az állapotát, négy nappal később a kicsi átesett első nyitott szívműtétjén, amely közben egy szívrohama is volt.

"Az orvosok azt mondták, ha aznap nem hívtuk volna a mentőket, Theo másnap már nem ébredt volna fel"

- mondta el az édesapa, Steven Fry.

Daily Mirror on Twitter

'Miracle' baby boy who survived 25 heart attacks in one day https://t.co/FLXeVoyvsp

Theo a következő három hónapot is kórházban töltötte, ez idő alatt még egyszer leállt a szíve és egy vérmérgezést is túlélt. 2017 júliusában hazaengedték, de miután több hónapig szívritmuszavarokkal küzdött, ismét kórházba került.

Eredetileg csak egy 24 órás megfigyelésre akarták bent tartani, végül hat hónapig maradt ott.

Három nappal karácsony előtt a kisfiúnak ismét egy komoly szívrohama volt. Tizenkét percig állt a szíve, az orvosok alig tudták visszahozni. A karácsonyt az intenzívosztályon töltötte, úgy, hogy minden egyes lélegzetvételért meg kellett küzdenie. Ezután még két szívrohamot vészelt át, majd jött az a horrorisztikus éjszaka, amikor tényleg csak egy hajszálon múlt az élete: 24 óra alatt 25 szívrohama volt.

"Nagyon ijesztő volt. Egymás után jöttek a szívmegállások. Tudtam, hogy többet már nem bír ki. Minden egyes alkalommal, amikor megtörtént, a nővérek riasztották a sürgősségieket. Theo miatt nyomták meg a legtöbbször a riasztógombot az éjszaka során az intenzívosztályon - többször, mint amire valaha is emlékeznek. Néztem, ahogy az orvosok az életéért küzdenek minden egyes mellkaskompresszióval, és közben arra gondoltam, 'Ó istenem, kérlek add, hogy ne ez legyen az utolsó lélegzetvétele'"

- mesélte az anya.

A szülők tíz órán keresztül várakoztak, amíg az operáció tartott - úgy, hogy nem is tudhatták, túléli-e a fiuk a komoly beavatkozást. Végül azonban megnyugodhattak, a gyerek ugyanis csodával határos módon minden szívrohamát és a műtétet is átvészelte, sőt ezután gyorsan felépült. Két nap múlva már kiengedték az intenzívosztályról, nem sokkal később pedig már haza is mehetett.

Most, egy évvel később Theo egészsége még mindig nem 100 százalékos, mégis élvezi az életet.

"Mindenki, aki látja, azt mondja, hogy milyen boldog. Hihetetetlen mindaz, amin keresztülment. Annyira erős"

- mondta az édesanyja.

A kisfiút műtő orvos szerint nagyon ritka és szokatlan, hogy valakinek egymás után ennyi szívrohama legyen. Az Egyesült Királyságban nem is volt még erre példa az orvosok szerint. Azóta Theót csodababának tartják.

A szülők az elmúlt évben igyekeztek meghálálni a Theo életét többször is megmentő orvosok és a kórház munkáját. A Healing Little Hearts (Kis Szívek Gyógyítása) nevű alapítványnak gyűjtöttek pénzt, amely a szegény országokat támogatja abban, hogy elvégezhessék az életmentő műtéteken a gyerekeken. Eddig 100 kis betegeket sikerült megmenteniük az adományok segítségével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Nem zaklatónak nevellek!” – üvöltötte egy anyuka a játszótéren a kisfiának, miután a gyerek egy autista társát piszkált
Egy ausztrál anya heves reakciójáról készült videó milliókhoz jutott el, és heves reakciókat váltott ki a közösségi médiában.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Nagy felháborodást keltett egy videó, amin egy édesanya épp hevesen számon kéri a fiát egy játszótéren, miután a gyerek egy autista társát zaklatta – számolt be róla a Hindustan Times. A jelenetről készült felvétel először a TikTokon bukkant fel az Angry Mum (Dühös Anya) néven futó fiókon, majd az ugyanezen a néven működő Instagram-oldalon is. A videó rövid idő alatt hatalmas nézettséget ért el, milliók látták.

„Hogy merészeled? Ez nem szép dolog! Ne merészelj ilyesmit csinálni, ne merészelj! Nem zaklatónak nevellek!”

- kiabálta az anya a fiával a játszótéren.

Az édesanya a videó terjedése után egy bejegyzésben reagált az őt ért kritikákra. Azt írta, nem érti a felháborodást, és feltette a kérdést, hogy mióta nem kell felelősségre vonniuk a szülőknek a saját gyereküket.

Hangsúlyozta, hogy többször próbálta szépen kérni a fiát, hogy ne bántsa az autista gyereket, de ez nem vezetett eredményre. Kiemelte, hogy bizonyos viselkedéseket nem hajlandó tolerálni.

A felvétel komoly vitát váltott ki.

Sokan támogatták az anya szigorú fellépését, főleg olyanok, akiknek a gyerekét bántották, akiknek autista gyermekük van, vagy akik maguk is áldozatok voltak gyerekkorukban. Mások viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a zaklatók gyakran azért válnak azzá, mert őket is így nevelik. Többen azt is megjegyezték, hogy egy rövid videó alapján nem lehet megítélni, milyen szülő valaki.

A témához kapcsolódva egy ausztrál színésznő arról írt, miért döntött úgy, hogy nem vállal gyermeket. A 118 indok között, amit felsorolt, az is szerepelt, hogy ne váljon a gyerekéből bántalmazó.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meztelenül és betépve találtak rá a repülőgép mosdójában egy légiutas-kísérőre
A British Airways 41 éves alkalmazottja nem volt hajlandó segíteni a felszállás előtti feladatokban, majd zavartan bezárkózott a mosdóba. A kollégái rátörtek, ekkor derült ki, hogy drog hatása alatt áll és teljesen meztelen.


Furcsa körülmények között veszítette el állását a British Airways egyik légiutas-kísérője, miután a repülőgép mosdójában meztelenül és kábítószer hatása alatt találtak rá, írja a LADbible.

Haden Pentecost Kaliforniából Londonba tartott, amikor a felettese félreállította, mert nem volt hajlandó részt venni a felszállás előtti biztonsági ellenőrzésekben – hangzott el a bírósági tárgyaláson. A 41 éves férfi gyomorgörcsökre panaszkodott, majd bezárkózott a mosdóba.

A beszámolók szerint végig erősen izzadt és idegesen viselkedett, miközben azt hajtogatta a kollégáinak, hogy át kell öltöznie.

Amikor egyik munkatársa kinyitotta a mosdó ajtaját, Pentecostnak fogalma sem volt arról, hogy időközben teljesen meztelenre vetkőzött.

A fedélzeten egy egészségügyi szakember megvizsgálta, mert kitágult pupillát és felgyorsult szívverést tapasztalt nála. Ezután a kapitánnyal is beszélt, majd a gép leszállásáig húszpercenként ellenőrizték az állapotát. A Heathrow-ra érkezés után kórházba vitték, ahol a vérvizsgálat kimutatta, hogy metamfetamint és amfetamint fogyasztott.

A British Airways az eset után elbocsátotta. Pentecost bűnösnek vallotta magát abban, hogy kábítószer hatása alatt végzett repülésbiztonsági feladatot. Szabadlábon védekezhet, ítéletét az isleworth-i bíróság később mondja ki.

Az amfetaminok szintetikus szerek, amelyek felgyorsítják az agy és a test közötti ingerületátvitelt. Ha valaki túl sokat vesz be belőlük vagy orvosi engedély nélkül használja, függőséget, alvászavart, szapora szívverést vagy paranoiát okozhatnak. A metamfetamin ezeknél is erősebb. Az illegális változata, például a kristálymeth különösen veszélyes: szívproblémákat, mentális zavarokat és szélsőséges energiaszintet idézhet elő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elválasztottak egy újszülöttet az édesanyjától, mert a nő nem ment át a szülőségi teszten a dán hatóságok szerint
Az anya mindössze egy órát tölthetett a kislányával, ekkor sem engedték, hogy megvigasztalja vagy tisztába tegye. A történet Grönlandon, Dániában, Izlandon és Észak-Írországban is felháborodást váltott ki, a miniszter vizsgálatot kért.


Egy 18 éves grönlandi fiatal, Ivana Nikoline Brønlund augusztus 11-én szülte meg kislányát, Aviaja-Luuna-t a Koppenhága közelében található Hvidovre-ben.

A baba azonban csak egy órát tölthetett édesanyjával, aki szerint ekkor sem engedték, hogy megvigasztalja, amikor sírt, vagy tisztába tegye. Utána pedig a helyi önkormányzat nevelőcsaládhoz vitte.

A fiatal anyát már három héttel a szülés előtt értesítették, hogy nem nevelheti majd a gyermekét.

Jelenleg kéthetente, felügyelet mellett, kétórás látogatások során találkozhat a kislányával. Fellebbezését szeptember 16-án tárgyalják.

Az eset hátterében az FKU, vagyis a szülői alkalmassági vizsgálat áll, amelyet idén májusban betiltottak a grönlandi származású szülőknél.

Brønlundot ennek ellenére ilyen vizsgálatnak vetették alá, a döntést pedig többek között a nevelőapja által okozott trauma hatásával indokolták.

Az anya szerint azért vették el tőle a gyereket, mert korábban traumát szenvedett el a nevelőapjától, aki jelenleg szexuális bántalmazásért ül börtönben.

A történtek Grönlandon, Dániában, Izlandon és Észak-Írországban is tiltakozásokat váltottak ki. Sophie Hæstorp Andersen szociális miniszter a Guardiannek elmondta: „A standardizált teszteket nem szabad alkalmazni grönlandi hátterű családok esetén. A törvény egyértelmű.” A miniszter felszólította a Høje-Taastrup önkormányzatot, hogy adjon magyarázatot a döntésre.

Brønlund a lapnak így nyilatkozott: „Nem akartam elindítani a szülést, mert tudtam, mi vár rám utána. Nagyon nehéz és szörnyű időszak volt.” Egy másik interjúban azt mondta: „Annyira szomorú voltam, hogy sírtam az autóban.”

Az izlandi tüntetések egyik szervezője, Dida Pipaluk Jensen elmondta: „Az egyik indok a lány elvételére egy korábbi trauma volt. Ez annyira rosszul hangzik – Ivana nem hibás semmi miatt.”

A grönlandi szülőket támogató Foreningen MAPI alapítója, Laila Bertelsen levelet írt a miniszternek, amelyben hangsúlyozta: „Itt most anya és gyermek kudarca áll – ez azonnali politikai lépést igényel.”

Az önkormányzat később elismerte, hogy hibát követtek el.

A gyerekszociális igazgató, Anya Krogh Manghezi így fogalmazott: „Esetünk és a kritikák alapján megvizsgáltuk az eljárásainkat. El kell ismernünk, hogy meg kellett volna ismételni a kapcsolatfelvételt, mert a jogi alap csak 2025. április 29-én vált véglegessé. Csak az érdekel minket, hogy a család jogai teljesüljenek, és a legjobb megoldás szülessen.”

Andersen miniszter szeptemberben Grönlandra látogat, és hangsúlyozta: ha bármely önkormányzat grönlandi származású szülők esetében FKU-t akarna alkalmazni, a VISO szakértői egységének véleményét kell kérnie.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Úristen, ez egy hülye” - a tetőn keresztbe fektetett létrával ment egy opeles Budapesten
Egy kék Opel a tetőn keresztben szállított létrával ijesztgette a szembejövőket, vidéken pedig egy kamion pótkocsija sodródott át a másik sávba.


A Budapesti Autósok portál legújabb videójában két egymástól távol eső, de hasonlóan veszélyes közúti helyzet látható. Az egyik eset Budapesten, a XXIII. kerületben, a Túri István úton történt augusztus 23-án, szombaton kora délután.

Egy kék Opel haladt a tetején keresztben szállított létrával, amely átlógott a másik sávba.

Az esetet rögzítő autós így fogalmazott: „A szemből érkező kék opeles keresztben viszi a létrát, úgy, hogy átlóg a mi sávunkba, veszélyeztetve a neki szembe jövőket. Hozzáteszem, ezen az úton busz is jár.” A felvételen az is hallható: „Úristen, ez egy hülye, atyaisten.”

A videóhoz érkezett kommentekben többen azt írták, a létra valószínűleg rosszul volt rögzítve, és a szél fordíthatta keresztbe. Mások szerint a sofőr eleve keresztben helyezte fel, hogy ne a tetőlemezen legyen, és balra pozicionálta.

A másik felvétel a 76-os úton készült.

Egy kanyarodó kamion pótkocsija lecsúszott a nyeregről, és átlógott a szembesávba.

Az esetet rögzítő autós hozzátette, hogy szerencsére senki sem sérült meg, de ez nem a sofőr érdeme volt.

A hozzászólók ebben az esetben is úgy vélték, a pótkocsi nem volt megfelelően rögzítve. Egyikük így kommentálta: „Teherautó hátulján olvastam egyszer: »Ha ezt el tudod olvasni, elhagytam a pótkocsimat!« Na, ez itt megtörtént…”


Link másolása
KÖVESS MINKET: