FELFEDEZŐ
A Rovatból

Egészséges ikreket szült a nő, akinek még az orvosai is abortuszt javasoltak

Alig 10 százalék esély volt az életben maradásukra, de végül igazi csoda történt.


Amikor a 32 éves Hayley Bevan 2017-ben megtudta, hogy terhes - ráadásul ikrekkel - annak ellenére, hogy meddőnek nyilvánították a petefészek cisztája eltávolítása után, meglepett és egyszerre boldog volt. Ezt megelőzően volt három korábbi terhessége, amiből az egyik úgyszintén ikerterhesség volt, de az egyik fiú tüdőhibája miatt meghalt közvetlen a szülés után.

Így Hayley három gyermekes anya volt, amikor az orvosok közölték vele, mindössze 1% esély van arra, hogy valaha, akár mesterséges megtermékenyítéssel, teherbe tudjon esni. Ennek ellenére mégis megfogantak az ikrek mindennemű beavatkozás nélkül.

Az orvosok a terhességet csodának nevezték. Először úgy tűnt, hogy méhen kívüli terhességről lehet szó, azonban ezzel kapcsolatban mindent a helyén találtak. A 16. heti ultrahangon az is kiderült, hogy ikreket hord a szíve alatt a kismama, azonban a komplikációkra is ekkor derült fény.

Az orvosok 10% esélyt adtak az ikrek életben maradására, ugyanis iker-iker transzfúziós szindrómát (TTTS) fedeztek fel náluk, ami egy igen ritka betegség. Körülbelül 2700 terhességre jut egy TTTS, a szakértők szerint azonban ez a szám alulbecsült lehet, ugyanis a terhesség korai szakaszában ez a betegség vetélést okozhat.

A TTTS az egypetéjű ikreknél fordul elő, ugyanis a közös méhlepény és keringés miatt összeköttetésben állnak egymással a magzatok. A problémát az jelenti, hogy az ikerpár egyik tagja, a donor, folyamatosan vért ad az érösszeköttetésen keresztül a másik gyereknek, aki a recipiens fél. A folyamatos vérveszteség miatt a donornál a fejlődés lelassul, a recipiens félnél pedig a vértúltöltöttség miatt keringési problémák léphetnek fel.

A csecsemők gyakran még magzat korukban meghalnak vagy közvetlen szülés után, az életben maradók nagy része pedig idegrendszeri problémákkal küzdhet.

Pont ezért azt tanácsolták az orvosok is, hogy Hayley vetesse el a babákat. Ő viszont úgy döntött, hogy nem szakítja meg terhességét lányaival.

Hayleyt 25 hetes terhesen egy rutinvizsgálatra ment, ahol megállapították, hogy a magzatok állapota romlik. Így egy sürgősségi lézeres műtéttel választották szét az ikrek keringését, habár az orvosok arra is csak 33% esélyt adtak, hogy mindkét magzat túléli a beavatkozást.

Egy hónappal később egy MRI vizsgálat bizonyította, hogy a műtét sikeres volt.

„Annyira megkönnyebbültem. Azt hittem elvesztem mindkettőjüket, pedig nem tudtam volna elviselni még egy gyerek búcsúztatását” – mondta a The Sunnak.

A szülés komplikációmentes volt, s habár a lányok lélegeztetőre kerültek egy rövid időre, ezt leszámítva egészségesen születtek. Ma pedig már Elsievel és Ivyvel kétévesek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Zelenszkij nevetségessé tette a jobboldali riportert a Fehér Házban, aki néhány hónapja az öltönyt hiányolta róla
A téma azért került elő, mert februárban Trump is bírálta Zelenszkij katonai stílusú ruháját. Zelenszkij most egészen másképp öltözött, ebből kerekedett a beszólás, amin mindenki nevetett.


Az Ovális Irodában vidám pillanat kerekedett, amikor Volodimir Zelenszkij odafordult Brian Glenn konzervatív tévériporterhez.

Az eset Donald Trump és Volodimir Zelenszkij közös sajtótájékoztatóján történt Washingtonban. Glenn először így méltatta az ukrán államfőt: „Csodálatosan néz ki ebben az öltönyben, elnök úr!” Erre Trump gyorsan közbevágott: „Én is ugyanezt mondtam. Egyébként ő kritizált legutóbb!” – mutatott a riporterre. Glenn mentegetőzve hozzátette: „Elnézést kérek, tényleg remekül néz ki!”

Az ukrán elnök megjegyezte, hogy Glenn most is ugyanabban az öltönyben van, mint februárban.

"Ugyanaz az öltöny. Látod, én változtattam, te nem"

– mondta Zelenszkij, amitől a teremben mindenki nevetésben tört ki.

A téma azért került elő, mert februárban Trump bírálta Zelenszkij katonai stílusú ruháját. Ezért most az amerikai elnök csapata külön rákérdezett, hogy az ukrán vezető milyen ruhában érkezik a Fehér Házba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elvileg Putyin van Trumppal ezen a videón, de egészen furcsa dolgot művel a lábával
A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.


Az alaszkai találkozó után kiszivárgott egy felvétel, amelyen Vlagyimir Putyin és Donald Trump látható. A videón az orosz elnök a tárgyalásokat követően beszélget Trumppal, közben pedig furcsa mozdulatokat tesz a lábával.

A két politikus megbeszélésének fő témája az orosz–ukrán háború volt, de érdemi előrelépés nem történt. Az eseményen Putyin egy számára kellemetlen kérdést is kapott, ami szintén nagy figyelmet vont maga után.

A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.

Sőt, van, aki azt is megkérdőjelezi, hogy Putyin lenne a videón, arra hivatkozva, hogy az orosz elnök jóval magasabbnak tűnik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Agyvérzést kapott egy kistigris a Fővárosi Állatkertben, az állapota válságos
Szása a hím kistigris a napokban rosszul lett a külső tigriskifutóban, miközben húgával, Lénával játszott - írta az állatkert. Folyamatos orvosi ellátás mellett állandóan felügyelik az állapotát.


Rosszul lett játék közben egy kistigris a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Szása azóta több vizsgálaton átesett, többek közt CT és MRI vizsgálaton - írta az intézmány a Facebook-oldalán.

Azt állapították meg, hogy sorozatos epilepsziás rohamok következtében a hím kistigris agyvérzést kapott. Egyelőre nincs túl a nehezén, válságos az állapota.

Ezt írta az állatkert:

"Szása a hím kistigris a napokban rosszul lett a külső tigriskifutóban, miközben húgával, Lénával játszott.

Kollégáink amint észlelték, gyorsan reagáltak, de Ágnest, az anyát időbe telt elválasztani a kölyköktől, hogy az orvosi csapat megkezdhesse Szása ellátását. (Az anya elaltatását munkatársaink igyekeztek elkerülni, mert időigényes és kockázatos folyamat. Kollégáink csak akkor választják ezt az opciót, ha adott helyzetben más megoldás nem lehetséges.)

Szása azóta több vizsgálaton átesett, többek közt CT és MRI vizsgálaton. Az eredmények sajnos aggasztóak. Sorozatos epilepsziás rohamok következtében a hím kistigris agyvérzést kapott. A képalkotó eljárások több helyen kiterjedt vérzést mutattak az agyában és agyi ödémát.

Orvosaink mindent megtesznek, folyamatos orvosi ellátás mellett állandóan felügyelik állapotát. Sajnos nem vagyunk túl a nehezén, kérdéses Szása gyógyulása.

Kérjük szépen a látogatóink és a sajtó türelmét, további hírekkel hamarosan jelentkezünk."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kis híján belehalt egy nő abba, hogy kinyomott egy pattanást az orrán
Egy amerikai anyuka rémálma vált valóra egy aprónak tűnő bőrhibától: bedagadt az arca, lebénult a szája, és sürgősségire kellett rohannia.


Lish Marie egy TikTok-videóban számolt be arról, hogy egy ártalmatlannak tűnő pattanás miatt került kórházba. Az orra alatt jelent meg egy kinövés, amit kinyomott, ahogy máskor is szokta, írta a New York Post.

Néhány órával később azonban feldagadt az arca azon az oldalon, ahol a pattanás volt, és a száját is csak félig tudta mozgatni. Erős fájdalmai voltak, ezért a sürgősségin kötött ki.

Az orvosok négyféle gyógyszert, köztük antibiotikumot és szteroidot írtak fel neki. Egy nap elteltével javult az állapota, de a száját még ekkor sem tudta rendesen használni, teljesen csak három nap után épült fel.

Az orvosok elmondták neki, hogy

a pattanás a „halál háromszögének” nevezett területen nőtt. Ez az orrnyereg felső részétől a száj alsó részéig tart, ahol létfontosságú erek és idegek futnak.

Ha valaki ezen a részen piszkálja a bőrét, könnyen kialakulhat bőrfertőzés. A vénák kapcsolódnak az agyhoz, így a baktériumok a véráramba jutva súlyos fertőzést okozhatnak. Ez akár orrüregi fertőzéshez, stroke-hoz vagy szélsőséges esetben halálhoz is vezethet.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: