Molnár Anikó másfél éve kezdett el erotikus tartalmakat megosztani az OnlyFansen, amivel havi több millió forintot is megkeres – írta meg a BorsOnline. Azonban az elsődleges cél nem az volt, hogy csak magának biztosítson stabil anyagi hátteret, hanem hogy édesanyukájának is.
„Van egy anyukám, az egyre súlyosbodó időskori problémáival. Ő a motivációm, pontosabban az, hogy szép nyugdíjas éveket biztosítsak neki, és természetesen sajátomra is gondolnom kell. Ha ne adj Isten, oda kerül a sor, hogy ellátásra szorul, vagy valamilyen komolyabb gyógyszerre lesz szüksége, akkor biztosítanom kell számára mindent. Ezért pedig bármire képes vagyok”
– mondta a Borsnak a modell.
18 évesen volt egy fogadalma, amit nem sikerült megvalósítania, de mára ez is megváltozott.
„Azt szerettem volna, mire anyu nyugdíjba megy, ott tartsak egzisztenciálisan, hogy ne kelljen többé dolgoznia. Tudjam állni a költségeit, a rezsijét, és mindent, ami egy jó minőségű élethez szükséges. Pontosan emlékszem arra a napra, amikor nyugdíjba vonult, és dolgoznia kellett tovább, és nem álltam úgy anyagilag, hogy támogathassam őt. Nagyon rosszul éreztem magam ettől. Amikor másfél évvel ezelőtt belevágtam az OnlyFans-ba, ez is eszembe jutott. Tudtam, ha ez beindul, akkor amit anno magamnak megígértem, majd teljesítem. Most kiegyensúlyozottabban élek, több mindent megtehetek, de nem vagyok milliomos. Tévhitben élnek az emberek. Végre nincsen hitelünk, én fizetem mindkettőnk rezsijét, anyukámnak nem kell a nyugdíjához nyúlnia. Szeretnék egy normális, nyugodt életet biztosítani, mert épp eleget idegeskedett abban az időben, amikor egyik napról a másikra éltünk. Sajnos most pedig már olyan korba lépett, hogy nem tudja élvezni. Az egyetlen támaszaként mindig, mindenben mellette fogok lenni”
– magyarázta.
Molnár Anikó másfél éve kezdett el erotikus tartalmakat megosztani az OnlyFansen, amivel havi több millió forintot is megkeres – írta meg a BorsOnline. Azonban az elsődleges cél nem az volt, hogy csak magának biztosítson stabil anyagi hátteret, hanem hogy édesanyukájának is.
„Van egy anyukám, az egyre súlyosbodó időskori problémáival. Ő a motivációm, pontosabban az, hogy szép nyugdíjas éveket biztosítsak neki, és természetesen sajátomra is gondolnom kell. Ha ne adj Isten, oda kerül a sor, hogy ellátásra szorul, vagy valamilyen komolyabb gyógyszerre lesz szüksége, akkor biztosítanom kell számára mindent. Ezért pedig bármire képes vagyok”
– mondta a Borsnak a modell.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
– így reagált Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában arra, hogy Győrfi Pált 22 év után leváltották az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.
A Balázsék című műsorban arról kezdtek beszélni, milyen jövő várhat a kommunikációs szakemberre, akinek neve és arca összeforrt a szervezettel. Ekkor hangzott el Sebestyén Balázs megjegyzése, amivel Győrfi rutinos televíziós múltjára utalt – számolt be róla a Story.hu.
Győrfi Pál ugyanis korábban többször is szerepelt tévéműsorokban. Látható volt gasztoreality műsorokban, talkshow-kban, házaspároknak szóló játékban, vetélkedőkben, és műsorvezetőként is.
A szóvivőváltást kedden jelentették be, Győrfi pedig a közösségi oldalán köszönt el a pozíciótól, ahol utódját is bemutatta.
„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – írta a távozó szóvivő. Azt is egyértelműsítette, hogy bár a kommunikációs feladatokat átadja, a mentőszolgálat állományában marad.
Az új szóvivő Szűcs Brigitta mentőtiszt lett, aki a kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban is dolgozott. A hivatalos indoklás szerint a váltás a szervezet megújulási folyamatának része.
– így reagált Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában arra, hogy Győrfi Pált 22 év után leváltották az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról.
A Balázsék című műsorban arról kezdtek beszélni, milyen jövő várhat a kommunikációs szakemberre, akinek neve és arca összeforrt a szervezettel. Ekkor hangzott el Sebestyén Balázs megjegyzése, amivel Győrfi rutinos televíziós múltjára utalt – számolt be róla a Story.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dér Heni az arcfelvarrásáról: Ha ügyvéd vagy kasszás lennék, nem is gondolkodtam volna rajta
Az énekesnő elárulta, a képernyős munka miatt döntött rá az arcfelvarrás mellett. Állítja, a beavatkozással nem a korát akarta letagadni, csupán a fáradtság nyomait szerette volna eltüntetni.
Dér Heni a Hazai Sláger legújabb adásában beszélt arról, hogy a képernyős jelenlét miatt döntött az idei arcfelvarrása mellett, és civil szakmában soha nem gondolkodott volna a beavatkozáson. Az énekesnő elmondta, az elmúlt évek pörgése, az éjszakázás és a stressz meglátszott az arcán, ami a munkája miatt zavarta.
A döntését azzal indokolta, hogy a munkája mindennapi része a képernyős szereplés és a média, valamint a nemzetközi trendek is a tökéletességet sugallják a nézők felé. Hozzátette, egy kicsit úgy is figyel magára, mint egy munkaeszközre, aki közvetít.
„Azt is mindig elmondom, hogy ezermilliárd százalék, hogy nem is gondolkodok a műtéten, hogyha én ügyvéd, titkárnő vagy kasszás vagyok, vagy bármi, ami nem kamera, képernyő”
– idézi az énekesnőt a 24.hu. Úgy fogalmazott, nem fiatalabbnak akart látszani, a célja a meglévő állapot megőrzése volt.
„Konzerválni szerettem volna magam. Nem húszévesnek szerettem volna kinézni, csak annyinak, amennyi vagyok. És nekem most ez így rendben van. Láthatod, hogy igazából a karakterem nem változott”
– mondta. Azt is hozzátette, hogy más plasztikai műtétet nem tervez.
Beszélt arról is, hogy bár a beavatkozás ellentmondásosnak tűnhet, továbbra is a kisugárzást tartja a legfontosabbnak. Felidézte, hogy korábban az ország egyik legdögösebb énekesnőjének tartották.
„Ezen mindig csodálkoztam, de aztán kezdtem megszokni. Merthogy látom én is a hibáimat, mindenben tudunk találni hibát, de nem ettől lesz valaki tökéletes, hanem a kisugárzástól” – fogalmazott.
Dér Heni a Hazai Sláger legújabb adásában beszélt arról, hogy a képernyős jelenlét miatt döntött az idei arcfelvarrása mellett, és civil szakmában soha nem gondolkodott volna a beavatkozáson. Az énekesnő elmondta, az elmúlt évek pörgése, az éjszakázás és a stressz meglátszott az arcán, ami a munkája miatt zavarta.
A döntését azzal indokolta, hogy a munkája mindennapi része a képernyős szereplés és a média, valamint a nemzetközi trendek is a tökéletességet sugallják a nézők felé. Hozzátette, egy kicsit úgy is figyel magára, mint egy munkaeszközre, aki közvetít.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János felidézte a drámai pillanatokat, amikor Márkus László meghalt
Gálvölgyi János felidézte Márkus László utolsó perceit, aki egy szilveszteri műsor felvételén lett rosszul. A színészlegenda ma lenne 99 éves, ez alkalomból Bodrogi Gyula is megemlékezett a pályatársról.
„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János közel negyven év után is élesen emlékszik azokra a pillanatokra, amikor Márkus László, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja összeesett az öltözőben.
A legendás színész most lenne 99 éves. Ennek alkalmából idézte fel a drámai eseményeket a pályatárs, Bodrogi Gyulával együtt a Blikknek.
Gálvölgyi János elmesélte az 1985. december 30-i este történéseit. A Kongresszusi Központban egy szilveszteri műsor felvételére készültek éppen, ahol többek között ők is szerepeltek: „Beléptem az öltözőbe, ő ott ült a kanapén. Majd hirtelen hátradobta magát, elkezdett agonizálni. Mesterségesen lélegeztettük az ügyeletes orvossal, aztán megjött a mentő és kiküldtek”.
„Éreztem, hogy már a karjaimban meghalt…” – mondta a színész.
Bodrogi Gyula is ott volt aznap este. Elmesélte, hogy a kollégák először azt hitték, Márkus csak a szokásos módon viccel, de hamar kiderült, hogy a helyzet drámai. Az öltözőből kilépő Gálvölgyi és Körmendi János már sápadt arccal léptek és mondták, hogy Márkus rosszul lett.
„Hiába jött gyorsan a mentő, Laci már soha nem tért magához.”
Bodrogi szerint a „Színészkirály” felirat a sírján találó, de ő inkább „abszolút színésznek” nevezné. Szerinte Márkus László maximalista volt, aki nem viselte el a tehetségtelenséget és a középszerűséget.
„Ha valaki vagy valami nem tetszett neki, finoman, de annál fájdalmasabban, maró gúnnyal beszélt róla. Megszámlálhatatlan embert sértett meg” – emlékezett vissza Bodrogi.
Elárulta, hogy olykor még provokálták is a színészt. „Emlékszem, Szentendrén, a Duna-parton ültünk egy tábortűz körül, és direkt bedobtunk neki neveket, ő pedig gúnyos megjegyzéssel válaszolt” – mesélte.
A Kossuth-díjas Márkus László 58 évesen hunyt el. Leukémiával küzött, a szakmában tudtak róla, de ő maga nem beszélt a betegségéről, és zokszó nélkül viselte a kezeléseket, miközben folyamatosan játszott. Utolsó napján is fellépésre indult, de már a taxiban sem érezte jól magát. Miután az öltözőben rosszul lett, a Tétényi úti kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.
„A színpadon vagyok az igazi, az életben szerepet játszom…” – mondta egyszer magáról.
A színész magánéletéről szinte semmit nem lehetett tudni, csak annyit, hogy az édesanyjával élt. Az élete a színészet volt, színházban, filmben. Pályatársai szerint sokszor kibírhatatlan volt, és voltak többen, akik rettegtek a gúnyos, maró megjegyzéseitől.
„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János közel negyven év után is élesen emlékszik azokra a pillanatokra, amikor Márkus László, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja összeesett az öltözőben.
A legendás színész most lenne 99 éves. Ennek alkalmából idézte fel a drámai eseményeket a pályatárs, Bodrogi Gyulával együtt a Blikknek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Horváth Éva szakított a párjával, a balesete pecsételte meg a kapcsolatukat
Horváth Éva az RTL Reggeli című műsorában jelentette be, hogy véget ért a kapcsolata gyermekei apjával, Gáborral. Az egykori szépségkirálynő szerint már egy ideje problémákkal küzdöttek.
Szakított titokzatos párjával, Gáborral Horváth Éva. Az egykori szépségkirálynő az RTL Reggeli című műsorában beszélt erről, miközben a Balin elszenvedett súlyos motorbalesetéről írt új könyvét népszerűsítette.
„A párkapcsolatom már előtte sem működött jól, és aztán végül is ez a baleset el is határozta. Szerintem ez volt a vége” – mondta, hozzátéve, hogy azért nem szeretne bővebben belemenni, mert még folyamatban van az elválás.
„De ez egy ilyen jellegű szétválás is volt kettőnk között” – jegyezte meg.
A műsorvezető tavaly súlyos motorbalesetet szenvedett Balin, ami után hosszú rehabilitáció várt rá. A történtekről és a hosszú felépülésről szól a Bye-bye, tűsarok! című könyve, melyet Fejős Éva segítségével írt meg.
Horváth Évának és immár volt párjának két közös gyermeke van: első fiuk, Kristóf 2017 tavaszán, második fiuk, Alex pedig 2021-ben született. A műsorvezető májusban visszatért Balira, korábban pedig következetesen óvta magánéletét a nyilvánosságtól, párját csak ritkán lehetett látni.