HÍREK
A Rovatból

Direkt36: Kémszoftverekkel is foglalkozó magyar titkosszolga került elő a Pegasus-listából

A telefonszám egy olyan tiszthez tartozik, aki a Nemzetbiztonsági Szolgálat technikai területén dolgozott, és a jelek szerint dolgozik ma is.


A titkos megfigyeléseket, lehallgatásokat intéző Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) egyik tisztjének telefonszáma is felbukkan a Pegasus kémszoftver célpontjainak listáján - derítette ki a Direkt36 tényfeltáró központ.

A Telexen olvasható cikkükben azt írják, hogy

a telefonszámot egy olyan személy használja, aki az NBSZ technikai területén dolgozott, és a jelek szerint dolgozik ma is. Ez a részleg kezeli többek között a kémszoftvereket is.

Nem világos ugyanakkor, hogy szerepel az NBSZ-es telefonszám a célpontok között. Két kézenfekvő magyarázat van. Az egyik, hogy a szakszolgálati tiszt maga is célponttá vált valamilyen oknál fogva. A másik pedig az, hogy a szakszolgálat működteti a Pegasust, és csak tesztelési célból próbálták ki a munkatársuk telefonján. A Direkt36 szerint mindkét magyarázat tovább erősíti azokat a korábbi információkat, amelyek szerint a Pegasus magyarországi használata mögött a magyar állami szervek állnak.

A Direkt36 a Pegasus Project nevű nemzetközi újságírói csapat magyar partnereként még júliusban írta meg, hogy az izraeli kémszoftverrel magyar újságírókat, médiatulajdonosokat, ügyvédeket, ellenzéki politikusokat és kormánytisztviselőket figyeltek, illetve figyelhettek meg. A tényfeltáró újságírói projekt alapját egy világszinten 50 ezer, Magyarországról pedig több mint 300 olyan telefonszámot tartalmazó adatbázis jelentette, amelyet a Pegasust gyártó NSO ügyfelei választottak ki megfigyelésre. Ezt a listát a párizsi székhelyű Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat és az Amnesty International jogvédő szervezet közösen szerezte meg, majd a projektben résztvevő 17 szerkesztőség elemezte.

Ennek az elemzésnek az egyik legfontosabb része volt a telefonszámok felhasználóinak megtalálása. A Direkt36 és a nemzetközi újságíró csapat számos módszerrel, egyebek mellett a CallApp nevű nyílt internetes telefonkönyv-applikáció segítségével tudott neveket rendelni a kiszivárgott telefonszámokhoz.

Az NBSZ tisztjéhez kötődő telefonszámot is azért sikerült azonosítani, mert azt a titkosszolga nevével és beosztásának rövidítésével ("ov nbsz tech elh") valaki elmentette és aztán így felkerült a CallApp adatbázisába. A rövidítés vélhetően arra utal, hogy a szám használója az NBSZ „technikai elhárítással” foglalkozó osztályvezetője.

A Direkt36 ezt követően több korábbi titkosszolgálati forrás segítségével meggyőződött arról, hogy a telefonszám valóban az NBSZ adott munkatárshoz tartozik. Kiderült az is, hogy a tiszt tényleg az NBSZ-nél dolgozik technikai területen.

A telefonszámot végül fel is hívta a tényfeltáró központ. Miután ez a személy a Direkt36 által is megismert néven bemutatkozott, a központ újságírója közölte vele, hogy miért keresi, illetve, hogy tudomása szerint ő a szakszolgálat munkatársa. Erre úgy reagált, hogy ha mindez valóban így van, akkor érthető, hogy a kérdésekre miért nem válaszolhat.

Az NBSZ honlapja szerint a technikai elhárítás a Technikai Felderítő Igazgatóság alá tartozik. A technikai elhárítás mellett ennek az igazgatóságnak a feladata "a lakásban történtek technikai eszközök segítségével történő megfigyelése és rögzítése", "a titkos kutatás támogatása", valamint a "hírközlő hálózaton folytatott kommunikáció tartalmának, valamint számítástechnikai eszköz vagy rendszer útján továbbított, vagy azon tárolt adatok megismerése és rögzítése”. Utóbbi éppen az olyan kémszoftverek használatát is jelenti, mint amilyen a Pegasus.

A Direkt36 megkeresésére sem az NBSZ, sem a magyar kormány nem reagált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk